Federer könnyei, Serena utolsó tánca, Del Potro fejpántja, Barty meglepetése - 2022 nagy búcsúzói

Roger Federer. Serena Williams. A két teniszlegenda pályafutása szinte egyszerre kezdődött és egyszerre is ért véget, a közte eltelt két évtized során pedig kiszélesítették a sportág határait. Számítottunk rá, mégsem voltunk érzelmileg felkészülve arra, hogy 2022-ben mindketten befejezhetik, gyakorlatilag néhány hét eltéréssel, a búcsújuk mindenesetre minden szempontból méltó volt a teljes életművükhöz.

Mellettük szinte könnyű elsiklani afelett, mennyi nagyszerű teniszkarrier ért véget a 2022-es szezonban, pedig számos ikontól kellett elköszönnünk. Juan Martín del Potro búcsúját áthatotta a befejezetlenség érzése, Asleigh Barty meglepően korai döntése azonban furcsamód helyesnek tűnik az ausztrál boldogságát látva. Grand Slam-bajnokok, olimpiai érmesek, példaképek – köszönjük, hogy a tenisznek szenteltétek az életeteket, és sok sikert a következő fejezethez.

Az Eurosport szerkesztőségének legrosszabbul őrzött titka volt, hogy meglehetősen nagy arányban kedveltük Roger Federer játékát. A svájci játékába könnyű volt beleszeretni: képes volt úgy végrehajtani a világ legnehezebb ütéseit, hogy a néző azt érezze, voltaképpen a világ legegyszerűbb sportját látja. Végtére is csak annyi kell hozzá, hogy a pálya egyik sarkából a másikba röpködj, és közben úgy terelgesd a labdát a vonalak között, hogy újra és újra túljárj az ellenfeled eszén.

Legkésőbb a pályán azért szembesült vele az ember, hogy egyébként nem is tud repülni, sőt, a labda sem úgy engedelmeskedik, mint piros-fehér, majd később mattfekete Wilson-ütők parancsának szokott. Arra talán csak az utolsó, sérülésekkel teli évei engedtek következtetni, hogy Federernek mennyi munkája van abban, hogy két évtizeden keresztül a csúcson legyen, a mindennapos edzésekkel, a sportnak szentelt életmóddal, a sztársággal járó teherrel.

Federer visszavonulása talán nem ütött akkorát, mint azt előzetesen gondoltunk volna, talán pont azért, mert a karrierjének érdemi része 2019 nyarán, azon a bizonyos wimbledoni délutánon véget ért. Ami utána jött, azt leginkább felvillanásoknak nevezhetjük, amit beárnyékoltak a sérülések és a visszatérésre tett kísérletek. A 2021-es játéka alapján pedig még a legelvakultabb szurkolói is tudták, hogy ennek itt vége, hiába fut neki még egyszer az egész folyamatnak, bízva a csodában.

Egy szép búcsú azért kijárt neki, és meg is kapta a Laver-kupán, annak a játékosnak a társaságában, akivel annak ellenére kötött életre szóló, mély barátságot, hogy a pályafutásának legfájdalmasabb vereségeit jelentős részben tőle szenvedte el. A játékostársak gyűrűjében síró Federer és Nadal látványa azzal a (szigorúan rövid!) kézfogással, 2022 egyik legemlékezetesebb pillanata lett, amely méltó lezárása volt a tenisztörténelem egyik legkiemelkedőbb pályafutásának.

Egy szezonon belül két ikontól is elbúcsúzni? 2022, kegyetlen voltál velünk! Federeréhez hasonlóan Serena utolsó tánca sem a semmiből jött, hiszen hosszú időt hagyott ki sérülés miatt, és végig ott feszült az a nyugtalanító lehetőség, hogy egy szerencsétlen mozdulat zárhatja le minden idők legjobbjának a karrierjét. Aztán Serena hallatott magáról, egy személyes hangvételű cikkben jelentette be, hogy ismételten ütőt ragadott, de ezúttal utoljára, mert a US Open után befejezi.

„Sosem szerettem a visszavonulás szót. Nem valami modern a hangzása. Egyfajta átmenetként gondolok rá, de igyekszem érzékeny lenni a használatával, mert bizonyos közösségek számára különleges és fontos jelentéssel bír. Talán az evolúció kifejezés írja le legjobban a helyzetemet. Azért írom ezt a levelet, hogy elmondjam nektek, el fogok távolodni a tenisztől, és más, számomra szintén fontos dolgokra koncentrálok a jövőben” – írta valóban csontig hatoló búcsúüzenetében.

Serena búcsúturnéja egészen különlegesen alakult, a New York-i közönség ugyanis egy emberként szurkolt a 23-szoros Grand Slam-bajnoknak, aki szép lassan, amolyan serenásan, játékba lendült. Danka Kovinićot még rozsdás játékkal győzte le, utána viszont helyenként egészen kiváló teniszt mutatott be a világranglista-2. Anett Kontaveittel szemben. Ajla Tomljanovic aztán már megálljt parancsolt Serenának, véget vetve hosszú és eredményes pályafutásának.

Vagy mégsem? Serena még a fentebb idézett levélben is ódzkodott a visszavonulás kifejezéstől, és inkább az evolúció szóval jellemezte karrierje új fejezetét. Egy-egy félmondatában azonban ott bujkált a visszatérés esélye, szóval ne nagyon csodálkozzunk azon, ha valamikor látjuk még a pályán. Valószínűleg lenne még a tankban egy kevés, de azzal is elégedett lehet, ha az a bizonyos New York-i este bizonyul karrierje utolsó fejezetének.

Újabb bizonyítéka, hogy soha nem tudhatjuk, mi jár egy sportoló fejében. Kívülről nézve minden arra utalt, hogy 2022-ben elsősorban a nagy győzelmeiről fogunk írni, esetleg a karrier-Grand Slam is összejöhet, ha kijön neki a lépés Flushing Meadowsban. Az ausztrál nyílt teniszbajnokságot követően minden szempontból a csúcson volt: megtörte az ausztrálok 1978 óta húzódó nyeretlen sorozatát a hazai GS-en, megerősítette első helyét a ranglista élén, ráadásul érinthetetlen volt a két hét során.

„Nincs meg a testi elköteleződés, az érzelmi akarat, mindaz, ami ahhoz kell, hogy a legmagasabb szinten állíts kihívásokat magad elé. Elfáradtam. Fizikailag nem tudok már többet adni” – indokolta döntését a közösségi oldalaira feltöltött videóban. Barty később azt is elárulta, hogy a wimbledoni győzelme oltotta ki végleg a tüzet; gyerekkora óta az volt a célja, hogy megnyerje a füves pályás Grand Slamet, és amikor ez sikerült, a motiváció utolsó szikrája is elhagyta.

Az Australian Openen már annak a tudatában teniszezett, hogy az lesz karrierje utolsó versenye, amely furcsamód felszabadítóan hatott rá, és karrierje legjobb két hetét sikerült lehoznia. Mivel Barty még mindig csak 25 éves, nem zárhatjuk ki, hogy egyszer meggondolja magát, egyelőre azonban jól érzi magát a tenisz nélkül is. „Imádom, ahogy most alakul az életem. Még csak nem is fogok eltávolodni a tenisztől… De egyszerűen csak nem fogok teniszezni. Magam miatt.”

A 198 centis óriás rengeteget bajlódott különböző sérülésekkel a pályafutása során, és végül az ütőt is a teste miatt volt kénytelen letenni. Miután nagy nehezen túllendült a csuklóproblémáin – három műtétet követően – 2018 végén a sanghaji tenisztornán térdsérülést szenvedett egy szerencsétlen mozdulat következtében. Néhány hónappal később újra a pályán volt, de a füves pályás szezonban kiújult a probléma, amely lényegében véget is vetett a US Open-bajnok karrierjének.

Del Potro, mint oly sokszor, ezúttal is mindent megtett a visszatérés érdekében, összesen négyszer feküdt kés alá a gyógyulás reményében, de mindhiába. 2022 elején közölte, visszatér a pályára, de csak azért, hogy tisztességesen elbúcsúzhasson a közönségétől, onnantól kezdve pedig a hétköznapok fájdalommentessé tételére összpontosít elsősorban. Buenos Airesben, gálahangulatú mérkőzésen búcsúzott el a tenisztől, majd a meccs végén a fejpántját a háló tetejére hajtotta.

Aki látta a Federico Delbonis elleni mérkőzését, pontosan tudja, miért tekintjük véglegesnek Del Potro visszavonulását. A csupaszív argentin viszont még nem tett le arról, hogy újra teniszütőt ragadjon, még úgy sem, hogy egy szeptemberi interjú alapján igen távol áll ettől a céltól. „Az életminőség az első, mert nem bírom már elviselni a fájdalmat. De nem zárom le a teniszt, szeretném nyitva hagyni a lehetőséget” – fogalmazott Del Potro.

Tiszta szívből kívánjuk, hogy sikerüljön neki, de már azzal is megelégednénk, ha legalább a céljának első része teljesülne, és fájdalmak nélkül élhetne a hétköznapokban. Del Potro természetesen a labdarúgó-világbajnokság alatt is aktív volt a Twitteren, az egyik követője pedig megkérdezte tőle, visszatér-e a US Openen, amennyiben Argentína megnyeri a tornát. „Mindent beleadok” – hangzott a válasz.

Technikailag ez nem is annyira visszavonulás, mint egy sikertelen visszatérési kísérlet lezárása volt, mindenesetre hivatalosan 2022-ben fejezte be a karrierjét a háromszoros Grand Slam-bajnok. Clijsters 2020-ban jelentette be, hogy nyolc év kihagyás után visszatér a pályára, ám azóta kevés sikerben volt része. A terveit a koronavírus-járvány is keresztül húzta, csak öt találkozón lépett pályára, és mind az ötöt elveszítette.

A játéka egyébként egyáltalán nem volt reménytelen, pláne a hosszú kihagyáshoz képest, háromgyerekes anyukaként, sokszor a sérülések akadályozták meg, hogy játékba lendüljön. Clijsters mostani döntésében az is szerepet játszott, hogy belátta: három gyerek mellett nem tud annyi időt szentelni a tenisznek, hogy az elvárásainak megfelelő szintre jusson a teniszben. Az anyaság és az élsport nehézségeiről egyébként az Eurosportnak is írt az egyik cikkében.

„Itt állok most előttetek, immáron az ütőm nélkül, azon emberekkel együtt, akiket az előző 30 év során a legjobb barátaimnak mondhattam. Most már a család a prioritás. Köszönöm, tenisz. Szeretlek” – ezekkel a szavakkal búcsúzott a párizsi közönségtől Jo-Wilfried Tsonga. A francia tenisz nagy négyeséből első fecskeként Tsonga döntött úgy, hogy befejezi a karrierjét, amely során elképesztő sikereket ért el, épp csak a Grand Slam hiányzott a gyűjteményből.

Sok más játékoshoz hasonlóan Tsonga problémája is az volt elsősorban, hogy rossz korszakba született; Federer, Nadal, Djokovic és Murray mellett nagyon kevés játékosnak adatott meg a Grand Slam-győzelem, a franciák sztárjai is maximum döntőig jutottak. 2008-ban éppenséggel meg is lehetett volna Tsongának a GS, lévén, a Djokovic előtti Djokoviccsal találkozott a döntőben, ám a szerb már akkor megmutatta, miért róla szól majd a sportág következő évtizede.

Tsonga pályafutásába így is belefért öt GS-elődöntő és kilenc negyeddöntő, nyert két 1000-es versenyt (egyet hazai közönség előtt), 2011-ben bejutott az ATP Finals döntőjébe, és párosban egy olimpiai ezüstérmet is megkaparintott. Noha az előző három szezonban csak négy győzelme volt 19 vereség mellett, karrierje utolsó meccsén odatette magát, és talán a döntő szettet is kiharcolta volna a későbbi döntős Casper Ruud ellen, amennyiben nem sérül meg.

Az ausztrál teniszezőnek legutóbb 2017-ben volt olyan szezonja, amely során több meccset nyert egyéniben, mint ahányat elveszített, az előző három évben pedig legfeljebb egy győzelmet sikerült begyűjtenie. Stosur az utóbbi időben már inkább a párosra koncentrált, és nem is ment rosszul neki a játék, hiszen 2019-ben és 2021-ben is Grand Slam-tornát nyert Zhang Shuai oldalán. Párosban hivatalosan még most is aktív, várhatóan a jövő évi Australian Open lesz az utolsó versenye.

Stosur leginkább 2009 és 2012 között volt a női mezőny meghatározó tagja, amikor rendszeresen feltűnt a Roland Garros és a US Open második hetében. Legnagyobb eredménye a 2011-es US Open-siker volt, amely során óriási meglepetésre 6:2, 6:3-ra legyőzte Serena Williamset, azonban leginkább salakpályán mozgott otthonosan, a Garroson négyszer jutott el legalább az elődöntőig, 2010-ben pedig döntőt játszott, ahol aztán Francesca Schiavonétól kapott ki.

„Gyerekként mindig azt mondta nekem az apám: a sikert nem az eredmények, hanem a hozzáállás és az áldozathozatal jelenti, amit annak érdekében hozol, hogy a lehető legjobb játékos legyél. Mindent beleadtam” – fogalmazott Kevin Anderson, amikor 2022 tavaszán bejelentette, hogy a sérülései miatt felhagy a profi tenisszel. A dél-afrikai teniszezőt épp a hozzáállása miatt fedezték fel: annak ellenére kapott ösztöndíjajánlatot az Illinois egyetemtől, hogy 43 perc alatt kikapott Andreas Becktől.

Andersonnak jót tett az amerikai egyetemi rendszerben eltöltött idő, és a profi játékra való átállás is viszonylag zökkenőmentesen alakult. Karrierjét neki is meghatározták a kisebb-nagyobb sérülések, de megérte kitartania a nehéz pillanatokban, a harmincas évei elején ugyanis két Grand Slamen, a US Openen és Wimbledonban is döntőt játszhatott, a világranglistán pedig 2018 nyarán az 5. helyen jegyezték.

Puig nem különösebben volt nagy kaliberű teniszező, a pályafutása során egy WTA-tornát sikerült megnyernie (2014, Strasbourg), és a ranglistán is csak a top 30 eleje volt a plafonja. 2016 nyarán mégis történelmet írt, Rióban ugyanis olimpiai aranyérmet szerzett egyéniben, olyan játékosok legyőzésével, mint Anastasia Pavlyuchenkova, Garbiñe Muguruza, Petra Kvitová és a szezon legjobbja, Angelique Kerber.

Azzal, hogy megszerezte Puerto Rico történetének első olimpiai aranyérmét, örökre beírta magát a történelembe, a karrierje második felében azonban nem jutott hasonló siker közelébe. Éveken át stabilan top 100-es játékos volt, a sorozata 2020-ban szakadt meg, amikor egy könyöksérülés miatt kénytelen volt kés alá feküdni. Visszavonulását idén nyáron jelentette be, a sérülései miatt ugyanis nem tudott újra formába lendülni.

2022-ben a francia tenisznek egy másik nagy egyénisége, Gilles Simon is elbúcsúzott, Tsongához hasonlóan hazai közönség előtt. Simon utolsó táncában ráadásul zanzásítva benne volt az egész pályafutása: soha véget nem érő labdamenetek, őrületbe kergetett és fokozatosan kivérteztetett ellenfelek, a menetelés végére pedig senkiben sem maradhattak kétségek, hogy a francia teniszező az utolsó csepp energiát is kiadta magából.

Simon pályafutása korán tetőzött, valamikor 2008-09 körül volt a csúcson, volt, hogy 6. helyen állt a ranglistán. Sokatmondó, hogy a Nagy Négyesből mindenkit le tudott győzni legalább egyszer, 2016-ban pedig 100(!) ki nem kényszerített hibába hajszolta bele a máskülönben robotprecizitású Djokovicot. Karrierje során 14 tornagyőzelmet ünnepelhetett, és több mint 500 meccset nyert – mindezt úgy, hogy az intelligenciáján kívül más fegyvere nemigen volt a teniszpályán.

"Az volt az álmom, hogy teniszező legyek, és nagyon jól teljesítettem a tenisz világában, nyertem nagy trófeákat és voltak nagy eredményeim" - mondta a visszavonulását követően Robredo az ATP-nek. Tour-szinten a spanyol teniszező régóta nem volt tényező, de hosszú időn keresztül meghatározó tagja volt a mezőnynek. 23 éven át tartó pályafutása során 12 tornát nyert, hétszer szerepelt Grand Slam-negyeddöntőben, és háromszor megnyerte a Davis-kupát Spanyolországgal.

Robredo legnagyobb eredményei a 2000-es évek közepére datálódnak, amikor 5. helyig jutott a ranglistán, és megnyerte a hamburgi – akkor még 1000-es – versenyt. Az önmagát „régivágású harcosként” jellemző Robredo 891 meccset játszott az ATP Touron, ezek közül 533-at nyert meg – ez utóbbival hatodik helyen áll a spanyolok között. „Elégedett vagyok a pályafutásommal, és a versenyeken eltöltött idővel” – fogalmazott a 40 esztendős spanyol.