Kim Clijsters: Állandó küzdelem egyszerre anyának és élsportolónak lenni – Legends’ Voice

Sok nő tud azonosulni azzal, amit Serena a Vogue-nak írt. Egy profi női sportoló esetében a családalapítás és a visszavonulás kérdése egészen máshogy működik, mint a férfiaknál. Ez tény. Láttam, hogy néhányan megjegyzést fűztek ehhez a kijelentéséhez, mert valami olyasmit mondott, hogy férfiként Tom Bradyéhez hasonló pályafutása lehetne. Ugyanakkor azt gondolom, hogy azok az emberek, akik ezt negatívan értelmezték, nincsenek tisztában azzal, mivel jár a gyerekszülés. Ha nem lett volna meg benne a gyerekvállalás iránti vágy, végigjátszotta volna azt a másfél-két évet, amit így kihagyott. Ez az összehasonlítás alapja, ez van. Sokat változott a testem két, három gyerek után – ez is tény. Roger Federer másképp ment keresztül az apaságon, mint ahogyan a feleségét érintette az anyaság. Ez is közismert tény.

Meg szokták kérdezni tőlem, mi kell ahhoz, hogy valaki anyaként Grand Slam-bajnok lehessen. Most, hogy idősebb fejjel visszagondolok rá, hogyan szereztem meg három GS-címet Jada születését követően, azt gondolom, az a lényeg, hogy pont úgy kell elfogadni az egész helyzetet, ahogyan épp alakul.

Játékosként tervet és beosztást készítünk a céljaink érdekében. Az anyaság óriási hatással van az életedre – én ráadásul nem sokkal később veszítettem el az apámat. Az, hogy szülő lettél, hatással van arra az emberre is, aki a pályán vagy. Anyának és feleségnek lenni, kommunikálni a csapatommal, az edzőmmel, a férjemmel, a dadánkkal – rendkívül fontossá vált, hogy a pillanatnak éljünk. Mindig is fegyelmezett sportoló voltam. Csakhogy hiába állt össze a heti terv, ha Jada egész éjjel fent volt, nyilván én sem aludtam, ezért ki kellett hagynom a másnap reggeli úszást. A hét végén furdalt a lelkiismeretem a kihagyott edzés miatt. Meg kellett tanulnom, hogy ezeket a helyzeteket el kell engednem, muszáj a pillanatnak élnem, és elfogadni ezt az egészet.

Manapság már egészen sok nő versenyez anyaként a touron. Ott van honfitársam, Yanina Wickmayer, Taylor Townsend, Tatjana Maria, Victoria Azarenka, Serena… sokan vannak, és jó ezt látni. Egy dolgot kívánok vagy remélek nekik: hogy teljes mértékben ki tudják élvezni az első hónapokat, és ne aggódjanak azon, hogy a lehető leggyorsabban vissza kell térniük a pályára.

Én fontosnak tartottam beszélni az anyaként és a sportolóként felgyülemlett érzéseimről, és egyensúlyt teremteni a kettő között. Mert, ha a sport került előbbre, akkor azt éreztem, hogy nem vagyok annyira jó anya, amennyire lenni szeretnék. Ha pedig az anyaság került előbbre – és ez volt a prioritás – akkor nem lehettem olyan sportoló sem, amilyen lenni szerettem volna. Szóval ez egy állandó küzdelem, ide-oda váltogatsz a kettő között. Szükséged van egy olyan csapatra, amelyik hajlandó megérteni, hogy ezekkel kell megbirkóznunk, és kénytelenek vagyunk ebből a helyzetből kihozni a maximumot. Van, hogy el kell halasztanunk edzéseket, mert túlságosan fáradt vagyok. Úgy gondolom, az volt a legfontosabb dolog, amit megtanultam, hogy innentől még jobban hallgattam az ösztöneimre.

Amikor 2009-ben megnyertem a US Opent, a szabadnapjaimon egyáltalán nem teniszeztem. Ott maradtam a Central Parkban lefutni a körömet, elvégeztem a lábgyakorlatokat, edzettem egy kicsit vállra, csináltam ezt-azt a parkban, és ennyi. Annyira hektikus és őrült volt az az időszak, hogy a tenisz kimaradt. Az, hogy anyaként voltam ott, és kamerák vettek körbe, egyszerűen túl soknak bizonyult, és nem akartam ezzel foglalkozni. Az egyáltalán nem volt megszokott, hogy minden egyes meccs után kivettem egy szabadnapot. De ez tűnt helyesnek, mert frissnek kellett maradnom fejben, és ez be is jött. Minden egyes alkalommal sikerre éhesen, izgatottan léptem pályára.

Meg kell értenetek, hogy az én történetem teljesen más, mint Tatjana Mariáé, teljesen más, mint Tayloré, Yanináé, Serenáé és Vikáé – mindenkié eltérő. Azt kell megtalálnod, ami neked működik, és amelyben békére lelsz, mert nagyon, nagyon nehéz mindkét területnek megfelelni.

A WTA Touron küzdő anyáknak nem feltétlenül volt könnyű dolguk. Ez volt az egyik olyan dolog, amivel kapcsolatban éreztem, hogy nincs rendjén. Az ATP Touron, amikor Lleyton Hewittal utaztam, minden egyes versenyen biztosítottak napközit. A játékosok feleségei otthagyhatták a gyerekeket, hogy megnézzék a meccseket, ami teljesen rendjén van. Nekünk viszont a WTA Touron ez nem adatott meg, csak a Grand Slam-tornákon és a közös versenyeinken. Szerencsés helyzetben voltam, mert az anyagi hátterem lehetővé tette, hogy magunkkal vigyünk valakit arra az esetre, ha Brian és én el akartunk menni vacsorázni, vagy sétálni egyet a lányunk nélkül. Ha azt akartam, hogy ott legyen a meccsemen és szurkoljon, megtehette. Viszont sokan voltak, akik ezt nem engedhették meg maguknak. Ebből kifolyólag azt gondolom, hogy ezen a téren hatalmasat lehetne előbbre lépni, ha szeretnénk ebben támogatni őket, ha azt szeretnénk, hogy a sportolóink hosszabb ideig teniszezzenek.

2020-ban másodjára is visszatértem, idén viszont bejelentettem, hogy egyszer és mindenkorra szögre akasztom az ütőimet. Rengeteget viszek magammal a legutóbbi kísérletből, jót és rosszat egyaránt. Leginkább az fogott meg, hogy azokat a szokásokat, amelyekre a múltban támaszkodtam, ezúttal egy az egyben kidobhattam az ablakon. Sosem voltam olyan játékos, akinek sorozatban négy-öt tornán kellett játszania. Korábban azt éreztem, hogy ha benne vagyok a teniszben, ha jól mennek az edzések, ha jó szetteket vagy meccseket játszom, akkor azt nagyon könnyedén át tudom menteni a meccshelyzetekre is. Ezúttal is voltak bizonyos dolgok, amiket sikerült jól átültetni, de azok után, hogy ennyire sok idő, több mint hét év kiesett, úgy éreztem, öt-hat hét kell, mire felveszem a ritmust. És itt jön képbe az egyensúly a családdal töltött idő, illetve az évi 10-12 torna között; erre egyszerűen képtelen voltam. Azt éreztem, hogy tisztességesen felkészültem, de sajnálatos módon a 2020-as Indian Wells előtt játszottam a legjobban. Túl voltunk egy remek edzésen Kiki Bertensszel, amikor meghallottuk a hírt, hogy a versenyt lefújták a világjárvány miatt.

Ez sajnálatos, de nincsenek bennem negatív érzések, mert a hullámzással együtt is hatalmas élmény volt. De tudom, hogy továbbra is keresni fogom a családon kívüli kihívások lehetőségét. Néha a mosószobában állítom magam új kihívás elé, amikor azt érzem, hogy egyre több a szennyes, és péntekig adok haladékot, hogy minden tiszta legyen. Jelen esetben ezt a kihívást állítod magad elé, vagy legalábbis megpróbálod szórakoztatóbbá tenni.

Fantasztikus utazás volt, és nagyon izgatott vagyok, mert a tenisz a nők számára, de úgy általánosságában is, egy csodálatos felületet biztosít, amely egyszerre nemzetközi és kulturálisan sokszínű.

Még mindig élvezettel lépek pályára. Izgatottam várom a US Opent, hogy lássam végre, hogyan alakul a torna, hogyan teljesít majd Emma Raducanu, illetve mi lesz Serenával. Ez minden alkalommal nagyon izgalmas időszak, ezért is érzem szerencsésnek magam, hogy részese lehetek a tenisznek, és remélhetőleg segíthetünk még jobbá tenni ezt a sportágat.