Roger Federer – Azért ez nem egy nekrológ, hála az égnek

Roger Federer pályafutása valójában 2019. július 14-én ért véget, amikor nem tudta beütni a második meccslabdát sem Djokovic ellen a wimbledoni döntőben.

Persze utána még ott volt a remény a rajongóknak, akár arra is, hogy AZT a meccset befejezze valahogy. Majd, amikor az nem sikerült, mert már nem sikerülhetett, akkor abban bíztak sokan, hogy esetleg csurran-cseppen még valami. De – legyünk őszinték – ennek nem igazán volt már semmiféle realitása, és nem is számított egyáltalán. Roger Federer pályafutása nem a csurran-cseppenről szólt, az ő esetében az, hogy leesett még egy bázeli tornagyőzelem, hogy volt még egy-két jó meccse, Grand Slam-negyeddöntője – lényegtelen.

Az ő esetében az egyetlen valódi hozzá méltó kérdés az volt már jó ideje, hogy ő volt-e minden idők legnagyobb teniszezője. A legnagyobbság azonban nem arról szól, hogy ki kinek szurkol. A valóságot nem hajlítgathatja senki a saját vágyai szerint.

Így ma, amikor a bejelentés megtörtént, azt mondani, hogy igen, Federer volt a legnagyobb, egyáltalán nem egyszerű, hiszen Nadal és Djokovic is több Grand Slamet nyert már nála.

És ennél azért aligha van feljebb. És még csak a múlt idő sem állja meg a helyét. Roger Federer nem csak volt a tenisz maga, hanem lesz és marad is, gyaníthatóan mindörökre. Vagy legalábbis marad azoknak, akik láthatták játszani. És ami fontos: adatott neki jó tíz év, talán tizenöt is, amikor ezzel – hogy ő maga a tenisz – nagyjából mindenki tisztában is volt körülötte.

És ő így élte az életét. És így fogja élni eztán is.

Nem az fog számítani, hogy ez a 20 lehetne éppen huszonpár is, ha csak a meccslabdákat beüti Djokovic ellen a wimbledoni döntőben és a US Open-elődöntőkben, hanem az számít majd, hogy ő volt az, akit majd két évtizeden keresztül azonosítottak egy sportággal. És nem azért azonosították, mert mindig ő nyert – mert ez csak a pályafutása elején volt igaz –, hanem azért azonosították, ahogyan nyert. Mert ahogyan ő nyert, annál ahogyanabbul nyerni nem nagyon lehet. És nem csak a teniszben nem lehet, hanem a többi sportágban sem nagyon. Ugyanígy talán nyertek néhányan ebben-abban, de jobban talán még soha senki sem.

Példákkal nem hozakodom. (E.P.)

Mégpedig azért nem, mert amikor olyanok után kutatunk, akik annyit adtak a világnak, mint Roger Federer, akkor már nem igazán sportolók jutnak az ember eszébe. Sokkal inkább művészek, és azok közül is talán a legnagyobbak. Ez pedig így már túlontúl közhelyes. Persze a sport az egyetemes kultúra része, ha valaki nem hiszi, tényleg nézze meg, hogyan teniszezett Federer, ám ez most nem azért fontos, hogy maestrózzunk, mozartozzunk meg hasonlók, hanem azért

De itt él velünk, itt marad velünk örökké, ugyanúgy, mint egy festmény, egy vers vagy egy szimfónia, vagy Lenny Kravitz, ha már Federernél járunk. Nincs okunk sírásra, amit kaptunk, az jóval több, mint amit az ember egy sportolótól valaha is remélhetett.