Köszi mindent, 2022! – Federer elbúcsúzott, Milák a szívünkbe égett, Nadal példát mutatott

Nagyképű dolog volna ezt egy évértékelő cikknek nevezni, sőt, még egy, az év legjobb, legemlékezetesebb momentumait kiemelő írásnak sem igazán tekinthető. Annyi azért talán elmondható róla, hogy tükrözi a szerző ízlését, véleményét, bár e sorok írója hajlamos saját magával is vitába szállni. Szó lesz mások mellett Roger Federerről, Milák Kristófról, Jonas Vingegaard-ról és Sydney McLaughlinról is.

Noha a fent idézett 30Y-nóta, az Elsőre, és benne Beck Zoli sorai zenetörténeti értelemben még kifejezetten fiatalok, mégis nehezen tudnánk összeszámolni, hányszor kúsztak be az agyunkba az elmúlt években. Hogy hányszor éreztük a szívünkben, hol halkabban, hol hangosabban zakatolni az erőteljes dobot, amely tán meglepő, de csodásan harmonizál a refrén keserédes, szentimentális szövegével.

2022-t egy csomó szempontból könnyen el tudjuk ereszteni, de közben 2022 hozott olyan pillanatokat is, amelyekről tudtuk, hogy előbb-utóbb eljönnek. Tudtuk, meg kell majd válnunk számunkra nagyon fontos sportolóktól, akik az elmúlt évtizedeinket alapvetően határozták meg.

Sportok

"Életem kilencvenkilenc százalékában azt csináltam, amit szerettem" – búcsú Dávid Sándor Lapajtól

18/03/2026 - 20:50

És az elengedés nehéz, nekünk legalábbis mindig is iszonyú nehezen ment. Még úgy is, hogy tudjuk, az élmények, az érzések, amelyeket velük, nekik köszönhetően átéltünk, összenőttek velünk, sejtszinten őrizzük őket tovább. Valamiért mégis görcsösen ragaszkodunk hozzájuk, fogjuk, markoljuk, nem eresztjük őket. Vagy csak nagyon nehezen.

Búcsúkról, visszavonulásokról beszélünk most, és elsősorban Roger Federerről és Serena Williamsről. De beszélünk Juan Martín del Potróról, akiről Takács Márton kollégánk írt szívhez szólót, és mi is elköszöntünk tőle, Gilles Simonról, akitől szintén Marci búcsúzott nagyon méltón, valamint gondolunk Jo-Wilfried Tsongára is. És gondolunk Alejandro Valverdére és Vincenzo Nibalira is, akikről Bodnár Gergő és Németh Szabi beszélgettek, és teljes joggal legendának nevezték őket.

Onnan tudjuk, hogy nálunk Federer elengedése még feldolgozás alatt van, hogy a minap, amikor Tommy Haas gondolatait írtuk meg jó barátja búcsújáról, még bőgtünk kicsit. Persze már nem annyira, mint akkor, amikor bejelentette a visszavonulását, vagy mint amikor elköszönt azon az örökké emlékezetes estén a Laver-kupán.

Serena Williams

Fotó: Getty Images

Nem sokkal korábban Serena Williams is letette az ütőt, bejelentését Németh Dániel kollégánk remek fordításában olvashatjuk. Bár itthon szeretik ezt vitatni, nem kérdés, hogy ő a legnagyobbak egyike, ha nem a legnagyobb. És nem csak a teniszben. Íme, Szabó Gábor gondolatai a témában.

Annyira méltó volt hozzá az utolsó három meccse a US Openen, és annyira jó volt látni, hogy neki is, nem csak nekünk van gondunk az elengedéssel. Ha ismerné Beck Zoli fent idézett sorait, tuti, hogy tiszta szívből, teli torokból tudná énekelni.

Elnézést a részleges mélabúért, amivel indítottunk, de a bőrünkből mégsem tudunk kibújni. Valahogy a búcsúk előre kívánkoztak. Most pedig jöjjön néhány emlékezetes momentum, néhány extra teljesítmény, amelyről nem tudunk nem írni néhány sort.

Marco Odermatt fantasztikus győzelme Adelbodenben

Kezdjük Marco Odermatt-tal, napjaink legzseniálisabb férfi sízőjével. Talán nem túlzunk ezzel a mondattal, de egyébként vállaljuk, hogy elfogultak vagyunk, hisz a kedvenc szakágunk, az óriás-műlesiklás új királyáról beszélünk, aki ráadásul rendkívül sokoldalú is.

Odermatt azzal indította az évet, hogy megnyerte az adelbodeni óriást. Ez volt az első világkupa-győzelme Svájcban, ráadásul svájciként győzni ebben a szakágban, Adelbodenben némi túlzással akkora dolog, mint franciaként Tour de France-t nyerni vagy britként Wimbledont.

Az első futam csodálatos volt, aztán jött egy kissé zaklatott második, amelynél síelt már jobbat előtte és azóta is, elég csak Val d’Isere-re gondolni, ahol tönkreverte a mezőnyt, és amely saját bevallása szerint is élete legjobb versenye volt. De, amikor ezen a kultikus adelbodeni lejtőn megérkezett a meredek tetejére, odalenn felrobbant a stadion.

Amikor pedig kiderült, hogy a hibák ellenére is simán megnyerte a versenyt, érezni lehetett a közönség lüktető energiáját, hallani a felszabadult tombolást, és látni Odermatt arcán a földöntúli örömöt.

Marco Odermatt

Fotó: Getty Images

Rafael Nadal a #sohafelnemadás királya

Még januárt írtunk, amikor jött a teniszezők első Grand Slam-tornája, az Ausztrál Open. Rafael Nadal fél év kihagyás után egy makacs lábfejsérülésből tért vissza, pár héttel a torna előtt átesett a covidon, két hónappal korábban pedig még abban sem volt biztos, hogy játszhat-e újra egyáltalán.

Ehhez képest nincsenek szavak arra, amit Ausztráliában művelt. Oké, hogy őt soha nem szabad leírni, de a fizika, sőt bizonyos szempontból a lelki ellenállóképesség törvényeire fittyet hányva, elképesztő szívvel és mentális erővel megszerezte a 21. GS-győzelmét.

Pedig Daniil Medvedevnek 2-0-ja volt, ráadásul Rafa úgy bukta el a második játszmát, hogy még tőle is elképzelhetetlen volt, hogy onnan fel tudjon állni. Ő azonban sziszifuszi, kitartó munkával összerakta a teniszét, és egy brutálkemény, öt és fél órás meccsen fordított. Megmutatta, hogy a #sohafelnemadás mit is jelent istenigazából.

Rafael Nadal, kezében az Australian Open-címet jelentő trófeával

Fotó: Getty Images

Milák Kristóf világcsúcsa Budapesten

A nyár egyik legfontosabb eseménye volt a budapesti úszó-világbajnokság, azon belül is a 200 méteres férfi pillangó, amelynek Milák Kristóf volt a legnagyobb esélyese. A győzelme és a világcsúcsa úgy ütött nagyon nagyot, hogy éreztük, sőt tudtuk, hogy Milák egész egyszerűen nem kaphat ki.

Mert ugye a meglepetésgyőzelmek, a nagy küzdelemben megszerzett aranyérmek általában emlékezetesebbek, valahogy jobban beégnek a szemünkbe és a szívünkbe, ez a siker mégis felejthetetlen lett.

Felemelő volt magyarként megfürdőzni abban az érzésben, hogy itt egy srác, aki néhány percre megadja nekünk a felhőtlen boldogságot szinte már az előtt, hogy a vízbe ugrana. El tudtuk hinni, hogy nem lehet baj, és nem is lett, sőt, hatalmas világcsúcs lett belőle. Kevesen tudják manapság egyesíteni a nemzetet, neki újra és újra sikerül.

Milák Kristóf

Fotó: Getty Images

Jonas Vingegaard szívszaggató győzelme a Tour királyszakaszán

Az, hogy melyik egy Grand Tour királyszakasza, sokszor csak utólag látszik egyértelműen. Sejthető volt, hogy a Col du Granon tetején záruló 11. szakasz nagy lesz, és fontos, de hogy ennyire nagy, és ennyire fontos, azt nem tudhattuk előre.

Vingegaard nagyon jó erőben volt aznap, ráadásul a világ legjobb segítségét kapta csapattársaitól, Wout van Aerttól és Primož Rogličtól. 4 km-rel a vége előtt indult meg, és a címvédő Tadej Pogačar óriási meglepetésre nem tudott vele menni.

Hihetetlen verseny alakult ki, a szlovén próbálta valahogy minimalizálni a veszteségeit, de rettenetesen szenvedett, miközben Vingegaard nyomta elöl, ahogy a csövön kifér. A címvédő végül elvesztette a sárga trikót, valószínűleg eléhezett, közel három percet kapott az utolsó négy km-en. Kiderült, hogy Pogačar is ember, ő is tud hibázni, neki is lehet rossz napja. A Granon és Vingegaard közös erővel szedték le a sárga trikót a címvédőről.

Jonas Vingegaard

Fotó: Getty Images

Sydney McLaughlin külön versenye az órával és saját magával

A Eugene-ben megrendezett atlétikai világbajnokságnak több kiemelkedő alakja is volt, minket azonban leginkább Sydney MacLaughlin nyűgözött le 400 gáton. Egyrészt, mert a döntőben futott egy brutálisan nagy világcsúcsot, amellyel a saját maga által, egy hónappal korábban elért rekordot adta át a múltnak.

Másrészt egészen döbbenetes, amekkora fölénnyel nyerte a versenyt Femke Bol és Dalilah Muhammad előtt, pedig nem akárkikről van ám szó. A másik két lány nem csupán a jelen második és harmadik legjobb négyszáz gátasa, hanem ők hárman a valaha volt leggyorsabbak ebben a számban. Minden idők 13 legjobb ideje hármuk nevéhez fűződik. A legjobb 10 közül 7 McLaughliné.

És akkor még nem beszéltünk arról, milyen komoly esztétikai élmény őt futni látni. Persze a 400-asokat, 800-asokat általában is az, de azért köztük is vannak extrák, mint McLaughlin vagy épp David Rudisha. A kérdés az, hogy vajon 400 síkon is képes lehet-e világcsúcsdöntésre. Valószínűleg igen, még úgy is, hogy Marita Koch nem feltétlenül tisztán elért rekordjával kell versenyeznie.

Sydney McLaughlin

Fotó: Getty Images

Sportok

Tavasz, tempó, tömeg – jön a legerősebb márciusi hétvége!

18/03/2026 - 14:28

Sportok

Dávid Sándor halálára: egyszer az is elmegy, aki sosem siet sehova

18/03/2026 - 14:10