Serena Williams tiszteletet, tapsot és elismerést érdemel, de mi tesz valakit a legnagyobbá?

Aki figyelte a Cincinnatiben készült képeket, annak nem lehet kérdés, hogy minden idők legnagyobbja készül visszavonulni a US Openen. Az alapján, ahányan és amilyen hangosan kiabálták, hogy GOAT, és ahány transzparenst láttunk ezzel a felirattal, a dolgot eldöntöttnek is nyilváníthatnánk.

Az nem kérdés, hogy ünnepelnünk kell az ő kivételesen hosszú, és rendkívül eredményes pályafutását. Egy sikeres fekete nő, aki dominálni tudott egy fehérek uralta sportágban, aki legyőzött szinte minden előtte tornyosuló akadályt, és aki négy különböző évtizedben is tényező tudott lenni, feltétlenül megérdemli, hogy kiemelt figyelmet szenteljünk a visszavonulásának.

Szórta az ászokat, ütötte a nyerőket az alapvonalról, zseniális ejtéseket mutatott be, és hihetetlen időzítéssel akadt rá a ritörnökre. Darabjaira hullott, majd visszatért, és újra rommá verte a világot. Nem kérdés, arra, amit ő az elmúlt 25 évben véghez vitt, csak a legnagyobb bajnokok képesek.

Most, hogy hamarosan búcsút int a tenisznek, érthető, hogy az érzelmek felerősödnek, mit felerősödnek, szinte kirobbannak az emberekből. Így aztán sokan, ebben a felfokozott állapotban gondolkodás nélkül kikiáltják őt a legnagyobbnak. Az azonban, hogy tényleg ő-e a GOAT, korántsem ennyire egyértelmű.

A nagyság, pláne a legnagyobbság alatt ugyanis különböző emberek különböző dolgokat értenek. És a teljesítmény csak egy része a teljes képnek. Ráadásul a teljesítményt sem lehet feketén-fehéren megítélni.

A GOAT mozaikszót először Muhammad Ali használta, aki magát – teljesen megérdemelten – a Legnagyobbként jellemezte. Később pedig a GOAT betűszó számos üzleti érdekeltségében is megjelent. Ali több volt, mint klasszis bokszoló, a béke, a megbékélés szimbolikus alakjává vált.

A GOAT-viták általában rendkívül szenvedélyesek és eldönthetetlenek, bármelyik sportágról legyen is szó. Serena esetében is érdemes véleményeket ütköztetni, de anélkül, hogy a vita végén feltétlenül győztest akarnánk hirdetni.

A helyzet ugyanis korántsem egyértelmű. Abszolút vállható döntés, hogy valaki Martina Navratilovát vagy Steffi Grafot tartsa a legnagyobbnak, és akkor még nem is mentünk vissza Margaret Court és Billie Jean King idejébe.

Maga Serena is hasonlóképp vélekedik a kérdésben.

23 Grand Slam-címével Serena rekorder a major-győzelmek számában az open érában, ez vitathatatlan. Hozzá kell azonban tenni, hogy a GS-trófeák nem mindig bírtak olyan perdöntő presztízzsel, mint manapság.

„Napjainkban a GS-címeket sokkal nagyobb tisztelet övezi, mint az én időmben” – mondta egyszer Navratilova.

Az persze igaz, hogy miután Don Budge 1938-ban először teljesítette a naptári Grand Slamet, ennek elérése fontos cél lett az utána következők számára. Azonban a trófeák száma, az, hogy ki, mennyit tudott gyűjteni belőlük a pályafutása során, sokáig egyáltalán nem is volt fontos.

„Nem nagyon érdekelt bennünket a szám. Nem is vagyok benne biztos, hogy annak idején pontosan tudtam, hogy mennyit nyertem” – mesélte egyszer Rod Laver, aki egyébként 11-szeres major-győztes, és kétszer is teljesítette a naptári GS-t.

Ráadásul a különböző major-tornák nem egyforma tekintéllyel bírtak. Wimbledonnak és a US Opennek kezdettől fogva komoly jelentősége volt, ugyanakkor a Roland Garrosnak és az Ausztrál Opennek nem mindig volt akkora súlya, mint most. Sok nagy sztár ki is hagyta őket a ’90-es évekig. Ennek a távolság is oka volt, valamint a karácsony, de benne volt az is, hogy a legjobbak jövedelmezőbb, vagy éppen szerződésben rögzített kötelezettségeiknek tettek inkább eleget.

A játékosok régen is hagytak ki tornákat sérülés miatt, de King, Navratilova és Graf gyakran saját maga döntött a távollét mellett. Csakúgy, mint Court, aki korán visszavonult, igaz, később visszatért, de gyermekvállalás miatt többször is hiányzott a nagy versenyekről.

Court egyébként, aki dominálta a Kinggel szembeni rivalizálást, 24 GS-t nyert egyéniben, összesen 64-et, mindkettő rekord. És bár egyéni major-címei közül 11-et Ausztráliában szerzett, amely torna nem is volt annyira fontos, és ahol gyengébb volt a mezőny, Serena mégiscsak az ő rekordját üldözte az elmúlt években.

Graf mellett szól, hogy ő az egyetlen, aki mind a négy majort meg tudta nyerni legalább négyszer, és aki 22-ig jutott összesen, holott egy évtizeddel kevesebb ideig játszott, mint Serena. Evert és Navratilova egyaránt 18-cal zártak, de nyerhettek volna többet is, ha jobban elkötelezettek lettek volna a GS-tornák mellett.

Ráadásul nekik zsúfoltabb versenynaptáruk volt akkoriban, hisz ne feledjük, a WTA hajnalán komoly teher nyomta a női teniszezők vállát.

„Rengeteg kötelező dolog volt, amelyeknek eleget kellett tennünk, ugyanis bizonyítani kellett a létjogosultságunkat” – mondta Evert.

Serena gyakran hagyott ki tornákat, vagy akár hónapokat is a naptárból, például a szezonvégi időszakot, beleértve a világbajnokságot is. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy ennyire hosszú karriert tudott befutni. Ráadásul ezek a kihagyások sok mindent megmagyaráznak.

Többek között azt, hogy a világranglista első helyén eltöltött hetek számában Serena csak a harmadik. Graf az első 377, Navratilova a második 332, Williams pedig a harmadik 319 héttel. A fentiek miatt az sem meglepő, hogy Serena „csak” ötször volt évvégi világelső, míg Navratilova hétszer, Graf pedig nyolcszor.

De lényeges a különbség akkor is, ha a tornagyőzelmek számát nézzük. Serena a 73 trófeájával csak az ötödik helyen áll az open érában. Messze le van maradva Navratilova mögött, aki 167 egyéni, és 177 páros tornagyőzelemmel rendelkezik egy olyan időszakból, amikor a párosnak jóval nagyobb presztízse volt, mint mostanság. Ő ráadásul olyan szinten dominált 1984 és 1988 között, hogy öt év alatt mindössze tizennégy meccset veszített. Evert egyébként 157, Graf 107 trófeával zárt, utóbbi úgy, hogy 30 évesen visszavonult.

Graf mellett lehet egy erős érv, hogy karrierszinten a meccsei 89 százalékát, míg Serena „csak” a 85 százalékát nyerte meg. És persze ott a Golden Slam, amit a németen kívül se férfi, se nő nem tudott teljesíteni. Behúzta mind a négy GS-t, plusz megnyerte az olimpiát is egy naptári éven belül.

Navratilovának és Serenának is voltak nagy sorozatai, de a naptári GS egyiküknek sem jött össze. Előbbi 6 majort nyert zsinórban 1983-84-ben, Williams pedig kétszer nyert négyet egymás után, 2002-2003-ban, valamint 2014-2015-ben. Egyikük sem tudott azonban megbirkózni azzal a nyomással, hogy egy adott éven belül megnyerjék a negyediket.

Serenát a 2015-ös US Openen egy nem kiemelt olasz, Roberta Vinci győzte le az elődöntőben. A vereségben kétségtelenül benne volt Vinci fonák nyesése, de még inkább benne voltak az amerikai idegei.

„A naptári Grand Slam esélye játszotta a legnagyobb szerepet a vereségében” – mondta Navratilova, aki tapasztalatból is beszélt.

Williams mellett szól, hogy 33 évesen úgymond új életet kezdett Patrick Mouratoglou mellett. Sokan ennyi idősen már visszavonulnak, ő azonban elképesztő munkával, kitartással és ambícióval újra a csúcsra tört.

Nagyobb fejű ütőre váltott, amivel nagyobb pörgetést tudott generálni, hatékonyabb tudott lenni, és sokkal inkább volt B-terve, mint korábban. Fontos volt, hogy többet versenyzett, így élesebb tudott lenni a GS-eken.

Mouratoglouval 10 majort nyertek együtt, mindet 30-on túl. Ilyesmire korábban nem volt példa a női teniszben. Ez az egyik legerősebb érv a mellett, hogy őt tekintsük a legnagyobbnak. Újraértelmezte a játékot, megújult, amivel sok ellenfele nem tudott lépést tartani. Elhalványultak, visszavonultak, miközben Serena hengerelt és dominált.

Érdekes kérdés a riválisok jelenléte vagy éppen hiánya. Steve Flink tenisztörténész szerint az elmúlt évtizedben nem volt Serenának igazi ellenfele, persze azt is lehet mondani, hogy ő nem hagyta, hogy azzá váljanak.

„Martinának ott volt Crissie. Steffinek Martina, majd Szeles Mónika, Courtnak pedig Billie Jean és Maria Bueno. Serenának, miután betöltötte a 30-at, nem volt igazán komoly riválisa, aki keményen tesztelte volna őt. Ez nem az ő hibája, de kétségtelenül tényező” – mondta Flink.

Serena a hullámvölgyei ellenére egészen elképesztő, 176-72-es mérleggel rendelkezik azok ellen, akik valaha is világelsők voltak. Maria Sharapova ellen 20-2 lett a vége. Az amerikai sok éven át igazságtalannak érezte, hogy az orosz hosszú ideig jóval több lehetőséghez jutott, mint ő. Saját bevallása szerint is jó volt abban, hogy a haragját sikeresen becsatornázza.

„Nagyon sok meccset azért nyertem meg, mert valaki vagy valami feldühített. A harag iszonyúan hajtott engem előre” – írta a Vogue magazinban megjelent, kifejezetten erősre sikeredett búcsúlevelében.

Serena 2018-ban, 36 évesen visszatért a szülési szabadságról, bár a hozzá közel állók közül többen azt javasolták neki, hogy ne tegye. Ő azonban még így is lejátszott négy GS-döntőt, igaz, egyiket sem sikerült megnyernie. Ha ezek közül csak kettőt behúz, talán örökre eldőlt volna a GOAT-vita.

Politikai szerepvállalása, legalábbis a szavak szintjén, jóval kisebb, mint mondjuk Navratilováé, aki az első nyíltan meleg sportoló volt. Persze az, hogy 14 éven át távolmaradt az Indian Wells-i tornától azért, mert őt és családját is rasszista támadások érték, többet mond minden szónál.

Voltak kitörései, amelyekkel sok rajongót veszített, de mint bajnok, és mint sikeres fekete nő, rengeteg embert inspirált világszerte. Számtalan olyan akadályt kellett leküzdenie, amelyek sok, egyébként eredményes sportolót két vállra fektettek volna.

Amikor meggyilkolták a féltestvérét, Yetunde Price-t, amikor a szülei különmentek és elváltak, amikor tüdőembóliája volt 2011-ben, és ő maga azt mondta, hogy a halálos ágyán feküdt. Aztán jött egy újabb tüdőembólia a kislánya, Olympia születésekor.

A képesség, hogy valaki újra és újra vissza tudjon jönni a pokol legmélyebb bugyraiból is, a legnagyobb bajnokok sajátja.

Lehet őt a GOAT-nak tartani, lehet "csak" a legnagyobbak egyikének. Egy valamit nem lehet: nem tisztelni őt, és nem elismerően megtapsolni, amikor majd a legutolsó meccse után levonul a pályáról.

via The New York Times