Serena Williamstől október óta ismét doppingmintát vehetnek az ITIA szakemberei, a visszatérésén dolgozhat az amerikai sztár
Publikálva 02/12/2025 - 20:15 GMT+1
Serena Williams a 2022-es US Opent követően hivatalosan visszavonult a profi tenisztől, 2023 augusztusában pedig megszülte a második lányát, Adira Rivert. A 23-szoros Grand Slam-bajnok azonban könnyen lehet, hogy 2026 második felében újra pályára lép a profik között, ugyanis a saját kérésére visszakerült az ITIA doppingtesztelési rendszerébe.
Serena Williamstől október óta ismét doppingmintát vehetnek az ITIA szakemberei
Fotó: AFP
Az amerikai teniszező az utolsó mérkőzését Ajla Tomljanovic ellen játszotta, nem sokkal később pedig hivatalos úton is jelezte a profi sporttól való visszavonulását. Ennek többek között a doppingellenőrzés szempontjából van jelentősége, innentől kezdve ugyanis nem kellett megadnia az elérhetőségét a Nemzetközi Tenisz Integritási Ügynökség ellenőreinek.
A szabályok értelmében a kérvényt benyújtó sportolók nem vehetnek részt hivatalos eseményeken, kivéve, ha a versenyzést megelőzően hat hónapban aláveti magát az ellenőrzéseknek. Serena nemrég benyújtotta a kérvényt, hogy visszatérhessen a teniszhez, és vissza is került a neve arra a listára, amelyen a doppingminta leadására kötelezhető sportolók szerepelnek.
Ben Rothenberg a Bounces nevű blogján azt írja, hogy Serena már a US Open előtt kísérletet tett a visszatérésre – valószínűleg azért, hogy a nővérével, Venusszal párosozhasson – de a szabályok értelmében erre nem volt lehetőség. Korábban Andy Roddick próbálkozott hasonlóval, aki a 2014-es US Openen szeretett volna párosozni Mardy Fish-sel, de miután a volt világelső már nem volt aktív teniszező, ő sem játszhatott.
Venus - aki Serenával ellentétben nem vonult vissza a profi tenisztől - idén nyáron tért vissza 16 hónap kihagyás után, Washingtonban legyőzte a világranglista-35. Peyton Stearnst, párosban pedig negyeddöntőt játszott a US Openen a kanadai Leylah Fernandez oldalán.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Serena pontosan mikor nyújtotta be a kérvényeket, az ellenőrzésre váró játékosok listájára mindenesetre októberben került fel a neve, ami azt jelenti, hogy várhatóan 2026 áprilisától játszhat hivatalos mérkőzésen. Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy pontosan mik a 44 éves sportoló szándékai, és a párost veszi célba, vagy újra egyéniben szeretne próbálkozni.
Rothenberg mindenesetre még egy dologra felhívta a figyelmet: Serena nyíltan vállalja, hogy egy GLP-1 hormont aktiváló gyógyszer, a Zepbound segítségével fogyott le. Ezek a készítmények nem kerültek fel a WADA 2026-os tiltólistájára, ott van viszont a doppingellenes ügynökség megfigyelési programjában, és jelenleg is vizsgálják a hosszú távú hatásait, vagyis nem kizárt, hogy hamarosan megváltozik a státusza.
Ez is érdekelhet:
- Visszatérhet minden idők egyik legnagyobb teniszezője – Serena Williams fittebb, mint valaha
- „Serenával folyamatosan küzdöttem a súlya miatt” – Mouratoglou csak a teniszre koncentrált
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés