„Serenával folyamatosan küzdöttem a súlya miatt” – a francia sztáredző szerint csak a teniszteljesítmény számított

Patrick Mouratoglou sok év után először idén nem volt ott a US Openen. A francia edző 2006-ban, Marcos Baghdatis oldalán robbant be a köztudatba, amikor a ciprusi teniszező az Australian Open döntőjébe jutott. Azóta Serena Williamsszel dolgozva 10 Grand Slam-győzelmet könyvelhetett el, az utóbbi években pedig Holger Rune és Naomi Osaka oldalán tűnt fel, kevés sikerrel.

Alcaraz és Sinner tarolt a 2025-ös US Openen, de volt egy pont, amit nem tudtak legyőzni

Videó forrása: Eurosport

Patrick Mouratoglou sikeres teniszakadémiát vezet a francia Riviérán, ahol a US Open után adott hosszú interjút.
Kétségkívül a legsikeresebb együttműködése Serena Williamsszel volt, akivel 10 Grand Slam-tornát nyertek meg, a közös évek alatt. Williams már 13-szoros GS-bajnok volt, amikor a francia edzővel kezdett el dolgozni, így jogos a kérdés, hogy mivel tudta még magasabb szintre emelni az amerikai teniszezőnő játékát.
"Teljes volt a bizalom mindkettőnk részéről, folyamatosan tudtuk motiválni a másikat. Pontosan tudtam, hogy hogyan tudom felkelteni az érdeklődését, kicsit provokáltam is néha. Nehéz időszaka volt, amikor megkeresett, hiszen akkor már 2 éve nem nyert Grand Slamet és először esett ki az első körben a pályafutása során. Nyilván egy ilyen periódusban sok volt benne a kétség és nem igazán volt önbizalma sem.
A Roland Garros volt a mumusa, azelőtt csak egyszer tudta megnyerni, még 2002-ben. 2013-ban, amikor már újra világelső volt, mondta, hogy mindenképpen akar még nyerni Párizsban és találjak ki valamit erre. Egészen furcsa ötletem támadt, mondtam neki, hogy csak gyenge szervákat üthet, nem akarom, hogy annyi könnyű pontot szerezzen. Ezzel rákényszerítettem, hogy minden egyes labdáért küzdjön meg, az elsőtől az utolsó meccséig.
Ezzel viszont elértem, hogy óriási lett az önbizalma, abban a szezonban 28-0-s mérlege volt salakon. Serenának nagyon tetszettek az ilyen kihívások, a győzelmeket már korábban is megtapasztalta, kellett neki valami újdonság."
picture

Serena Williams & Olympia

Fotó: Getty Images

Serena Williams nemrég ismét az amerikai média középpontjába került, amikor egy súlycsökkentő gyógyszert reklámozott. Sokan kritizálták azért, hogy a könnyebb utat választja és nem a sport és edzés jótékony hatásairól beszél. Williams az interjúiban többször is elmondta, hogy a szülés után folyamatos téma volt a súlya Mouratoglou edzésein.
"Emlékszem, persze. A kislánya születése után – persze nem rögtön, hiszen tudom, hogy a fogyáshoz időre van szüksége egy anyukának – mondtam neki, hogy nem ideális a súlya. Mindig hangsúlyoztam neki, hogy ez nem arról szól, hogy hogy néz ki, csak egész egyszerűen a teniszezőknek óriási hátrány minden egyes plusz kiló.
Növekszik az ízületekre helyezett nyomás, nő a sérülés esélye is. Folyamatosan óriási erővel kell gyorsan fordulni és sprintelni. Ilyenkor fontos tizedmásodperceket veszíthetsz, ha túlsúly van rajtad. Nézzünk csak rá a világ legjobbjaira, mint például Alcaraz, Sinner vagy éppen Djokovic hogy mozog. Serenának igenis negatívan befolyásolta a mozgását a plusz súly, amit cipelt.
Idősebb is volt már, amivel nyilván együtt jár, hogy nem tud olyan könnyen újra top formába kerülni és a sérülések veszélye is nagyobb. Tudom, hogy nem tetszett neki, amit mondtam, úgy érezte, hogy megbélyegzem, de mindig mondtam, hogy engem csak a tenisze érdekel. Ha a legjobb akarsz lenni, akkor mindenre oda kell figyelni, erre is.
Nem szoktam merengeni a múlton és sajnálkozni. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha korábban lefogyott volna, akkor jobbak is lehettek volna az eredményei anyaként."
picture

Alcaraz var et par klasser over Sinner, påpeger Skouboe

Fotó: Getty Images

Az idei szezon megerősítette, hogy a férfi mezőny két legjobbja Jannik Sinner és Carlos Alcaraz, akik az elmúlt 3 Grand Slam-döntőt egymás ellen játszották. Mouratoglou most arról is beszélt, hogy milyen nehéz egy olyan játékost motiválni, aki egyértelműen mögöttük van a rangsorban.
"Amikor Rafa és Roger voltak kiemelkedőek, akkor pont ilyen volt a helyzet, mint most Jannik és Carlos mögött. Akkoriban a top 10 további 8 játékosa mind úgy gondolta, hogy semmi esélye sincs Grand Slamet nyerni. Ott voltak a franciák, Gaël Monfils, Jo-Wilfried Tsonga, Richard Gasquet, de ők nem hittek magukban, aztán érkezett Novak Djokovic. Először mindenki csak nevetett rajta, hogy milyen nagyképű, de aztán mégis ő lett minden idők legeredményesebbje.
Most is ez a legfontosabb, az fogja tudni felvenni a versenyt Sinnerrel és Alcarazzal, aki a legjobban hisz magában. Amikor egy fiatal játékossal interjúzok, mindig erre akarok rájönni. Emlékszem, amikor Coco Gauff 10 évesen eljött az akadémiámra, olyan eltökéltség és magabiztosság volt benne, hogy már akkor tudtam, hogy egyszer ott lesz a legjobbak között."
picture

Naomi Osaka

Fotó: Getty Images

Mouratoglou legutoljára Naomi Osakával dolgozott együtt, de a kapcsolatuk mindössze 10 hónapig tartott.
"Az eredmények egész egyszerűen nem voltak elég jók. Sok mindenben fejlődött, láttam az edzéseken, de a mérkőzéseken sokat nem tudott ebből megmutatni, a végén pedig csak ez a fontos.
Egyértelműen nem végeztem elég jó munkát, különben ez nem így lett volna. Szerintem kicsit nyomta, hogy korábban miket értem el Serenával, párszor nyilvánosan is beszélt erről, én pedig nem tudtam könnyebbé tenni a helyzetét. Valószínűleg emiatt nem tudott teljesíteni, ahogy elváltunk rögtön jobban is lettek az eredményei. Nincsen bennem rossz érzés emiatt, csak szurkolok neki, hiszen remek versenyző.
Az elmúlt 2 tornán már nagyon jó volt, Montrealban is eljutott a döntőig, ahol nagyon szoros meccset bukott el. Nagyon jó hír, hogy újra jó formában játszik, de egyáltalán nem lep meg, hiszen első kézből láttam, hogy hogyan dolgozik napról napra. Amikor elváltak az útjaink, akkor a menedzserének mondtam is, hogy készen áll a nagy eredményekre.
A női tenisznek is nagyon jó, hogy Naomi Osaka megint ott van a legjobbak között. Az elmúlt 5 év egyik ikonikus alakjáról van szó."
Forrás: The Guardian
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés