Roger Federer úgy köszönt el, ahogy senki más nem fog. Ahhoz ugyanis Roger Federernek kellett lenni, hogy valaki ilyen elegánsan, ilyen sok tiszta és valódi érzelemmel tudjon elbúcsúzni.
„Boldog vagyok, nem szomorú” – mondta a svájci élete utolsó profi mérkőzését követően. „Ez egy igazi ünnep volt a számomra.”
Az egész este során talán ez volt az egyetlen pillanat, amikor a svájci szavai és tettei nem voltak maximális összhangban. Mert nyilván boldog is volt, ez nem kérdés, de azért a befejezés, a lezárás véglegessége, végérvényessége egy kicsit szükségszerűen szomorúvá is tette őt.
Tenisz
Újra Bondár Anna a legjobb a nőknél, Fucsovics Marci a top 100-ban zárja az évet a férfiaknál
EGY ÓRÁJA
A könnyei persze örömkönnyek is voltak, de a búcsú miatt feltörő rengeteg érzelem közé óhatatlanul is belevegyült némi fájdalom is. Az elengedés ugyanis mindig fájdalommal is jár.
Sírt Rafával, sírt, amikor a csapatáról beszélt, sírt, amikor a felesége, Mirka odaadó szeretetét méltatta, amikor a szülei jelentőségét hangsúlyozta. De mégis, számított bárki bármi másra attól a Roger Federertől, aki 2003-ban élete első Grand Slam-győzelme után könnyek között adott interjút?!

Roger Federer és Rafael Nadal

Fotó: Getty Images

Ez az ember a pályán csodálatosan egybegyúrta az ösztönös zsenialitást a kemény munkával, aminek tökéletesen kiérlelt, mesteri tenisz lett az eredménye. És ha ez nem lett volna elég, ez az ember még azt is megmutatta és megtanította a világnak, hogy a valódi, belülről jövő érzelmek kimutatásának is helye van a pályán. Ez ugyanis korábban nem volt jellemző a teniszre, pláne nem a férfi teniszre.
De Federer ezen az estén valóban boldog volt. Elsősorban és mindenek fölött boldog. Teljes joggal. És bár nehéz, boldogok lehetünk mi is, hogy láthattuk őt játszani. Hogy megélhettük vele az elmúlt húsz évet. Annyiféle módon tette jobbá a teniszt, és annyira jó, hogy az elmúlt éjjel mindez ott volt az O2 Arénában.
Először is ott volt vele a Nagy Négyes másik három tagja, Rafael Nadal, Novak Djokovic és Andy Murray. Vajon ők mire vitték volna, meddig jutottak volna, ha nem látják maguk előtt a létező legjobb példaként a svájcit?
Ezt sosem tudjuk meg, az mindenesetre biztos, hogy Federert megelőzően senki nem volt még, aki ennyire kiegyensúlyozottan magas nívón és eredményesen tudott volna játszani hétről hétre, minden borításon.
Aztán jött Nadal, majd Djokovic, akik ugyanazt kezdték el csinálni. Federer játékának színvonala, a profizmusa, az ambíciói, a rekordjai távlatokat nyitottak meg előttük, és egyre komolyabb célokat tűztek ki a számukra.
Rafa szerepe volt igazán különleges, és az, hogy a háló ugyanazon oldalán álltak. Ők ketten nem csak a teniszükkel, az eredményeikkel változtatták meg a sportágat, hanem a barátságukkal is. Ilyet sem látott ez a sport korábban. McEnroe és Borg nem voltak barátok, ahogy Becker és Edberg, valamint Sampras és Agassi sem. Ők „csak” ellenfelek voltak, akik tartottak bizonyos távolságot a másikkal.
Federer és Nadal barátsága azonban egy kicsit sem ártott a rivalizálásuknak, sőt valamilyen furcsa módon még segítette is azt. És az egésznek a tenisz lett a legnagyobb nyertese. Meg persze mi, drukkerek szerte a világon. Brutálisan nagy meccseket vívtak egymás ellen, és aztán a végén megölelték egymást, sőt, a másik vállán sírtak, ha épp úgy alakult.
És mindez tökéletesen megjelent a Laver-kupán. Egy olyan versenyen, amit éppen Federer hozott össze. Az sem véletlen, hogy az egész épp neki jutott eszébe, ahogy az sem, hogy az ő szavára mindenki boldogan jött, hogy részt vegyen ezen a csodálatos teniszünnepen. Ahelyett, hogy a US Open fáradalmait pihenték volna ki otthon.
Federer lehetett volna pusztán egy nagyszerű játékos, aki magának tudhat egy kivételesen sikeres pályafutást. De ő többet akart ennél. Hat éven át volt az ATP Játékostanácsának az elnöke, befolyásával segíteni tudta a sportág fejlődését, és megkönnyítette a fiatal teniszpalánták profivá válásig vezető útját.

Roger Federer

Fotó: Getty Images

Eszébe jut valakinek olyan, hogy a búcsú úgy lett volna igazán szép, ha Federerék megnyerik a párost? Ha a svájci nem ront meccslabdánál? Reméljük nem. Ugyanis tökmindegy. De tényleg tökmindegy. Egyébként pedig, ha valakinek mégis efféle gondolatai volnának, ajánljuk figyelmébe Federer pengeéles röptéit, csodás tenyereseit és fonák villanásait. Csak nézze meg a meccslezáró tie-beraket, és akkor reméljük, a helyére kerül minden.
Federer az elmúlt bő két évtizedben korábban nem látott szépséget, könnyedséget és eleganciát hozott a teniszbe. Nem kevésbé fontos, hogy hihetetlen őszinteséggel vállalta az érzéseit a pályán, ami szintén újdonságnak számított.
Újraértelmezte a sportágat szakmailag és emberileg egyaránt. Ennél többet aligha tehetett volna.
via részben tennis.com
Tenisz
A lenyűgöző Alcarazt nem Federerékhez kell hasonlítani, hanem önmagában kell értékelni
25/11/2022 - 15:00
Nitto ATP Finals
Djokovic mindenek felett, Tsitsipas a szülei árnyékában áll
22/11/2022 - 11:15