Dávid Sándor halálára: egyszer az is elmegy, aki sosem siet sehova

Forma–1-es kommentátorként lett ismert, a Forma–1 miatt tudja mindenki, ki volt Lapaj, noha – a szó mai értelmében – kommentátor sosem volt. Még akkor sem, ha jellegzetesen brummogó hangja, lassú beszéde, az, hogy még véletlenül sem emelte fel a hangját szinte sohasem, tökéletesen illett a 80-as, 90-es évek Forma–1-éhez.

Fantasztikus vasárnap délutánok voltak.

Megebédeltél, leültél a tévé elé, Lapaj pedig elkezdett mesélni. Mivel előzés úgyis csak négyévente akadt, lehetett sztorizni bátran, mint ahogyan szunyókálni is. Ő mesélt, az autók zümmögtek, te bebólintottál, majd mikor megriadtál, mindent ugyanúgy találtál, ahogyan hagytad. Legfeljebb egy másik Lapaj-sztoriban voltunk már, de gyakran még abban sem. Simán előfordulhatott, hogy megcsípted még ugyanannak a történetnek a végét rövidke szundikálás után.

Dávid Sándor sosem zavarta meg a Forma–1 nézőinek vasárnap délutánjait.

Talán azért, mert az íráson kívül még két dologhoz értett nagyon: a sztorizáshoz is és a szunyókáláshoz. Ő maga is jelentős szundikáló volt. Mondom ezt úgy, hogy egyike vagyok annak az öt embernek, aki látta visítva sprintelni. Ráadásul legjobb formájában, úgy 150 kilósan.

Éppen nagyon belemerült egy történetbe a Naphegy téren, a folyosón, amikor meglátta egy tévén, hogy az adás, amit közvetíteni fog (sífutás talán?), már elkezdődött. "Adás!" – visította fejhangon, majd elvágtatott. Tizenöt méteres sprint volt, két ajtón keresztül, de jelentős.

Soha el nem felejtem.

Mint ahogy nem hiszem, hogy bárki is elfelejti őt, aki olyan szerencsés lehetett, hogy személyesen ismerhette. Elképesztően bölcs ember volt, aki nagyon jól látta a világot, aki nagyon jól látta a lényeget, és aki nem volt rest megosztani mindazt, amit tudott azokkal, akik körülvették. Ha figyeltél, elképesztően sokat tanulhattál tőle. Amellett persze, hogy remekül szórakoztál.

Dávid Sándor azonban – ne tévedjünk – elsősorban sportújságíró volt. Író-sportújságíró. Aki olyan témákról is lebilincselően tudott írni, melyek lehet, nem is érdekeltek, csak elolvastad a könyvet, a cikket azért, mert ő írta. Ennél feljebb pedig ebben a szakmában nem nagyon van.

Esetleg még az, ha az ő írása, stílusa és a te érdeklődésed valahol találkozik: ilyenekből lesznek a Balczó-könyvek.