Ajánlunk tízet az idén megjelent sport témájú kötetekből.

Egy részüket már olvastuk, azokról írtunk is nagyobb cikkeket az Eurosport honlapjára, a másik felét csak nemrég kaptuk meg a kiadóktól, és a következő hónapokban számolunk majd be róluk egyenként.
A labdarúgás viszi a prímet a sportágak közül, de van kosárlabda és golf is.
Kultúra
Muhammad Ali a hőse a 24 évesen a pályán kívül jótékonykodó, már könyvet is író MU-szélsőnek
17/01/2022 20:10
Melissa Reddy: Higgyetek bennünk – Hogyan csinált bajnokcsapatot Jürgen Klopp a Liverpoolból
A Dél-Afrikában született újságíró, az Independent munkatársa, Melissa Reddy könyve bemutatja, hogyan ért a csúcsra német menedzserével, Jürgen Klopp-pal a Liverpool. A kötet a 21. Század Kiadó jóvoltából jelent meg, Bartók Imre író fordításában.
Reddy Klopp a Poolnál töltött elmúlt öt évére koncentrál. Műve azt mutatja be, hogyan ért a csúcsra vele az egyesület, hogyan változtatta meg a Liverpool mentalitását, és hogy kiváló munkájával milyen módon állította vissza a klub kontinentális hírnevét, miközben felélesztette a szurkolói kultúrát és felrázta a tábort.
A könyv erősségei közé tartoznak a néhány játékos (Naby Keita, Andy Robertson, Virgil van Dijk, Sadio Mané) sztoriját bemutató részek. Erősítik a szerző mondanivalóját a két talán legtöbbet megszólaló játékos, Adam Lallana és a csapatkapitány, Jordan Henderson nyilatkozatai.
Phil Jackson: Tizenegy gyűrű
Milyen volt a Chicago Bullst és a Los Angeles Lakerst is a csúcsra juttatni? Hogyan lehetett együtt dolgozni Michael Jordannel és Kobe Bryanttel? Ezekre a kérdésekre mind választ kapunk a legendás NBA-edző, Phil Jackson Tizenegy gyűrű című önéletrajzi kötetéből, amelyet a G-Adam Kiadó jóvoltából idéntől magyarul is olvashatunk.
Tavaly ugyanúgy Galambos Ádám kiadója jelentette meg Roland Lazenby: Michael Jordan - a levegő ura c. könyvét és Kobe Bryant - a Fekete Mamba élete c. kötetét. A Last Dance-t jól egészítette ki előbbi, és ezekre jött bónuszként a Bulls és a Lakers edzőjeként is nagy sikerrel tevékenykedő Jackson könyve, melyben egy páratlan edzői karrier összefoglalóját kapjuk meg.
Betekintést nyerhetünk abba, hogy milyen élménynek és munkának bizonyult két olyan szuperhős sportolót edzeni, mint Michael Jordan és Kobe Bryant.
Rengeteg idézettel dúsítja mondanivalóját, irodalmi, pszichológiai és filozófiai műveket citál, amelyekből kiderül, hogy milyen elképesztően széles az érdeklődési köre, tényleg hatalmas műveltséggel rendelkezik. Nagyon jók a fejezetek elején szereplő idézetek, a szerzők névsora Steve Jobstól kezdve Gabriel García Márquezen át Tom Waitsig terjed.
Julien Wolff és Thomas Müller: Így lettem profi focista!
Napjaink egyik legkiválóbb, egyben legalulértékeltebb futballistája a 21 éve a Bayern Münchenben játszó Thomas Müller. A világbajnok, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes támadó egy remek, elsősorban gyermekeknek és leendő labdarúgóknak szóló önéletrajzi könyvben mesélte el pályafutása alakulását a kezdetektől majdnem napjainkig.
A Bayern München 32 éves világklasszisa tegezi az olvasókat, igazolva azt a szándékot, miszerint a magyarul a G-Adam Könyvkiadó gondozásában, Bartha Zsófia fordításában megjelent Így lettem profi focista című könyv főleg gyerekeknek szól.
Müller már 21 (!) esztendeje, 2000 óta focizik a Bayern Münchenben, a bajor klubhoz vezető utat, és az ott töltött két évtized történetét ismerhetjük meg ebben a szórakoztató olvasmányban. Egyértelmű célja a könyvvel, hogy a fiatal olvasók motivációt nyerjenek belőle.
Nagyon élvezetes stílusban van megfogalmazva a kötet, a két szerző és a fordító gördülékenyen és érthetően fogalmaz, de attól, hogy gyerekekhez szólnak, még egyáltalán nem leereszkedően. Jól átadják Müller elszántságát, a családi háttér fontosságát, a mindennapok tennivalóit. Azt is, hogyan lépett felfelé a ranglétrán, a korosztályos csapatokban a profivá válásig. Humora, öniróniája és önkritikus szemlélete végig jellemzi a könyvet.
Jimmy Burns: Maradona
Diego Maradona hullámvölgyekben gazdag életét Jimmy Burns elképesztő részletességgel írta meg. A brit szerző pazar könyvet írt, mely magyar fordításban idén jelent meg a Partvonal Kiadó gondozásában, Mezősi Péter és Molnár Csaba fordításában.
Műve kvázi detektívregény, amely oknyomozói újságírói igénnyel és végeredménnyel mutatja meg, milyen szálak irányították, befolyásolták a labdarúgás története egyik legnagyobb alakjának életét és karrierjét.
A kötet írója szerint Argentína valaha volt legjobb exportcikke elfecsérelte a tehetségét, aki tragikus sorsú zseni, ugyanakkor nagyon is emberi jelenség volt egyszerre. Ezt a kettősséget viszi végig bő 300 oldalon Burns.
A könyv szerzőjének az volt a célja, hogy az argentin válogatott 10-esét egyedi társadalmi, politikai és vallási jelenségként vizsgálja, és ennek maradéktalanul meg is felelt.
Idáig tartott azon könyvek sora, amelyeket elolvastunk és írtunk is róluk. Innentől azok következnek, amelyekbe még csak belelapoztunk, de témájuk, szerzőjük miatt bátran ajánljuk vakon is olvasásra.
Uli Hesse: Így épült a Sárga Fal – a Borussia Dortmund hihetetlen felemelkedése és kulturális jelentősége
A G-Adam jegyzi ezt is, Bán Tibor fordításában. "A kötet elmeséli a Dortmund fantasztikus, hullámvasútra emlékeztető történetét a szerény kezdetektől a sikertelen évtizedeken át a Jürgen Klopp-féle forradalomig – és az azt követő népszerűségig. Megismerhetjük továbbá azokat is, akik legalább annyit tettek a klubért, mint bármelyik játékos, edző vagy elnök: a csodálatos dortmundi szurkolókat.
Hogyan alakult ki a BVB legendás szurkolótábora? Miért vált világszerte hihetetlenül népszerűvé egy olyan klub, amely húsz éven át egyetlen nemzetközi trófeát sem nyert? Ha minden igaz, ezekre a kérdésekre is választ kapunk." - közli a kiadó.
Marcus Rashford és Carl Anka: Bajnok vagy – Hogyan hozhatod ki magadból a maximumot?
Az egy dolog, hogy a Manchester Unitedben futballozó Marcus Rashford milyen tehetséges labdarúgó (eléggé). De a pályán kívül még annál is hasznosabb tevékenységet folytat, mint az MU-ban és az angol válogatottban.
Jóval azelőtt, hogy a gyermekéhezés elleni kampányba belefogott, ő is átlagos kölyök volt, egyenesen Manchester déli külvárosából, Wythenshawe-ból. Azóta Nagy-Britannia népszerű szélsőjévé vált, és ebben a 21. Század Kiadó által jegyzett könyvben arról ír, hogyan váltsák valóra az álmaikat a fiatal focisták.
Christopher Clarey: A Mester – Roger Federer hosszú és csodálatos pályafutása
Szintén a 21. Század Kiadó hozta ki és nagyon kíváncsiak vagyunk rá, hogy milyen lett. Tíz éve jelent meg René Stauffer A Roger Federer story - Törekvés a tökéletességre c. kötete, és az enyhén szólva nem sikerült jól.
Ebben előzetesen többet látunk.
"Hogyan lett a lobbanékony, kétes stílusérzékű, hirtelenszőke tinédzserből minden idők egyik legnagyobb versenyzője? Ez a történet nem a sorsról szól, hanem a lankadatlan akaraterőről. Christopher Clarey húsz éven át mindenhová követte Federert, illetve interjúkat készített az őt legközelebbről ismerőkkel, edzőivel és jelentősebb riválisaival. A mester a nagy képet és az intim részleteket egyaránt bemutatja: ez a könyv Federer pályájának tökéletes foglalata." – írja a kiadó.
A borítójától elaléltunk.
Jeff Benedict-Armen Keteyian: Tiger Woods
A Könyvmolyképző hozta ki azt a könyvet, amiből az HBO bámulatos, Tiger c. dokumentumfilmje készült, amiről ITT írtunk az év elején.
Ez a kiadó nagyot virít a sportkönyvek piacán, nekik köszönhetjük André Agassi Open és Tyler Hamilton Titkos verseny c. könyvének magyar kiadását, e sorok írójának talán ez a két legkedvesebb sport témájú kötete, mindkettő nettó zseniális. Peter Crouch Hogyan legyél igazi focista c. önéletrajza is pazar, ahogy arról beszámoltunk 2021 első napján megjelent cikkünkben.
Vissza Tiger Woodshoz.
"Jeff Benedict és Armen Keteyian mélyen a szalagcímek mögé néz, hogy egy sokat idézett választ adjanak arra a kérdésre, ami milliónyi sportrajongót foglalkoztatott csaknem egy évtizeden át: ki is ez az ember valójában?
2009-ben Tiger Woods volt bolygónk leghíresebb sportolója, egy páratlan csillag felbecsülhetetlen hírnévvel és vagyonnal, aki látszólag tökéletes életet élt. De kiderült, hogy mindvégig kettős
Miután Tiger életének különböző területeiről több mint négyszáz emberrel készítettek interjút – akik közül sokan ezelőtt soha nem is nyilatkoztak róla –, Benedict és Keteyian lebilincselő pszichológiai profilt alkottak egy vegyes származású gyermekről, akit a figyelemhajhász apja és egy valódi Tigrisanya programozott arra, hogy ő legyen „a kiválasztott”, és ne csupán a golfjátékot, de a világot is megváltoztassa. De mégis milyen áron?
Benedict és Keteyian temérdek válasszal szolgál ebben a meghatározó életrajzban, ami egész biztosan nyomot hagy az olvasók emlékezetében.” – promózza a könyvet a kiadó.
Peter Schmeichel: One – Az én történetem
A G-Adam idén is nagyot ment, a Manchester United Bajnokok Ligája-győztes kapuslegendájának önéletrajzát is megjelentette idén, Eric Cantona előszavával.
"A dán óriás ebben a könyvében betekintést enged az 1990-es évek labdarúgását meghatározó, „mindent megnyerő” Manchester United hétköznapjaiba, mesél a lélegzetelállító barcelonai éjszakáról, és lerántja a leplet a United legnagyobb csillagairól, többek között Eric Cantonáról és David Beckhamről, ahogyan a United látnoki képességekkel megáldott menedzseréről, Alex Fergusonról is.
Schmeichel beavat minket titokzatos magánéletébe is: apjával, a kiváló lengyel dzsessz-zenésszel való drámai kapcsolatába, akinek saját démonjaival és az alkohollal is meg kellett megküzdenie, és elárulja, miként faragott fiából, Kasperből szintén kiváló hálóőrt, aki ma már angol bajnoknak és a dán válogatott elsőszámú kapusának mondhatja magát. Peter Schmeichel a futball utáni, nem éppen hétköznapi életéről ugyancsak lenyűgöző és ritkán tapasztalható őszinteséggel beszél.
A ONE – Az én történetem egy lélegzetelállító utazás a ’90-es évekbeli labdarúgás és Peter Schmeichel páratlan, izgalmas világába." – így ajánlja a kiadó.
+ 1
Annie Ernaux: Évek
Listánk kakukktojása.
Idén a francia Annie Ernaux-t tartották a legesélyesebbnek az irodalmi Nobel-díjra a fogadóirodák a The Guardian szerint. Nem ő lett a nyertes, de a magyar olvasók így is gazdagabbak lehetnek egy csodálatos olvasmánnyal, mert legjelentősebbnek tartott műve, az Évek című memoárja ősszel jelent meg itthon. Az egyedi, kerékpáros borítóról annak tervezője, Árvai Judit nyilatkozott honlapunknak.
Ernaux csodálatos, a Magvetőnél megjelent műve a Könyves Magazinnál harmadik lett a 2021 legjobb olvasmányait összegyűjtő 50-es listáján.
A Franciaországban 2008-ban, magyarul idén ősszel Lőrinszky Ildikó nagyszerű fordításában megjelenő Évek lenyűgöző korrajz. Kilométerkőként jelennek meg benne a belföldi és külföldi politikai események, amelyek gyakran csak a háttérben állnak, és csak az évek fordulóját jelzik.
Ahogy a Tour de France éppen aktuális győztese, vagy egyéb sportos utalások is. A 20. század második felének Franciaországának története inkább a személyes történetekkel van elmesélve, mindössze 253 oldalon.
Megjelenik benne Björn Borg neve, Michael Chang Roland Garros-győzelme, a Téléfoot című sportműsor, az 1998-as, franciaországi rendezésű futball-világbajnokság és a francia labdarúgó-válogatott kiesése a 2002-es vb-ről, a Wiivel játszott teniszpartik és bokszmeccsek. A Tour pedig négy alkalommal tűnik fel a könyvben.
Csak a magyar kiadás élt egyedi, kerékpáros borítóval. Ennek kapcsán megkerestük a borító tervezőjét, a Magvető sajtókapcsolatokért felelős munkatársát, a grafikusként is tevékenykedő Árvai Juditot, aki készségesen válaszolt a kérdéseinkre.
"A Tour de France egy olyan hagyomány, amit a világon mindenütt ismernek, a verseny ráadásul az emberek között zajlik, közutakon, falvakon, városokon át, és bár a versenyzős borító előtt volt egyébként más tervem is, a kiadóban végül ezt vették meg." – mesélte Judit.
"Ráadásul rögtön Franciaországra asszociálunk róla, ami szintén célom volt, noha számomra az, amit Ernaux leír, sokkal egyetemesebb, és nem csak térben, de időben is kitágítható. Ahogy a Tour de France is az, mármint az idő és a tér versenye – de akkor ezzel már körbe is értünk. ’A dolgok mélyén csend honolt, és a bicikli volt az élet sebességének mércéje.’ – írja Annie Ernaux."

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Kultúra
Knézy Jenő-díjat kapott Hajdú B. István, az Eurosport kommentátora
08/12/2021 18:51
Kultúra
Shakespeare Lear királyában még sértést jelentett, ha valakit lefocistáztak, bezzeg ma!
21/11/2021 17:18