Opinion

"Aki a labdát hozza, azt be kell venni" - Szüts Miklós emlékére

Takács Márton

Frissítve 15/03/2024 - 15:50 GMT+1

78 éves korában március 14-én elhunyt Szüts Miklós, az egyik legkiválóbb kortárs festőművész. "A Földön élni ünnepély" című ragyogó memoárjában sok sportos bejegyzést olvashatunk, ezeket a fociról, teniszről, úszásról, síelésről, vívásról szóló idézeteket gyűjtöttük össze cikkünkben, a szerző személyes emlékei mellett, akinek ő volt a kedvenc kortárs festője.

Szüts Miklós © juranyihaz.hu

Fotó: From Official Website

A 78 évesen elhunyt kiváló festőre, Szüts Miklósra emlékezünk cikkünkben.

De nem vagyok én egy Petőfi

Ezt Szüts Miklós, a március 14-én 78 évesen elhunyt kiváló festő írja "A Földön élni ünnepély" című memoárjában, a Magvető Kiadó Tények és Tanúk-sorozatának egyik legerősebb kötetében. A cikk szerzője meg március 15-re próbált elkészülni a kedvenc kortárs festőjéről szóló nekrológgal – ha már Petőfi.

Kultúra

Renoir tollaslabdázó nőket is megfestett, egy másik Renoirból meg tollaslabdázó lett napjainkban

19/01/2024 - 16:17

Egyik dédapja Degré Alajos író, a márciusi ifjak egyike volt. Furcsa fintora a sorsnak, hogy Szüts Miklós a forradalom évfordulója előtt egy nappal halt meg.

Első emlékeink egyike róla, hogy azokon az irodalmi rendezvényeken, ahol e sorok írója is megfordult, ő is ott ült, a legtöbbször az első sorban, és szinte mindig (már elnézést), de belepofázott az éppen zajló pódiumbeszélgetésbe. És általában szuper poénnal kontrázott rá az elhangzottakra. Ez főleg Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos meg Bodor Ádám estjein fordult elő az elmúlt 25 évben.

Hogyan focizott Esterházy Péter? Válogatott öccse elmesélte

Esterházy 2016 nyara óta nincs köztünk, egyik legközelebbi barátja, Szüts Miklós szűk nyolc évvel élte túl. Mementónak többek között megmarad utánuk közös könyvük, a 2015-ös A bűnös. Velük meghalt a kedvenc írónk és a szívünknek legkedvesebb kortárs festőnk is. Mi meg itt állunk (ülünk) szügyig mélabúban.

Szüts Miklós 2000-ben © Friedmann Endre

Fotó: MTI

Egy kerületben éltünk, ő a Gellérthegyen lakott Budapest egyik legszebb épületében, a Kelenhegyi úti műteremházban. A saját műterme pedig az Ulászló utcában volt. A kelenföldi albérletünk dolgozószobájának ablaka a Gellérthegy Villányi út felőli oldalára néz. Három ember mindig eszünkbe jut, ha ott kinézünk, három gellérthegyi lakosé, akiket nagyon kedvelünk: Szüts Miklós, Vojnich Erzsébet és Winkler Nóra. Utóbbinak néhány éve a születésnapjára két SZM-akvarellről készített fotót küldtünk Szüts B32-beli kiállításáról.

Csontváry Teniszező társaság című képe a hét szenzációja - amelyen a hattyúk még megvannak

A titok és a váratlanság festője volt, főbb motívumai a szigetek, hegyek, viharok, tavak, tengerek. Ahogy Parti Nagy Lajos írta róla, "oszlopban Szüts Miklós nagyon jó”. A szürke összes árnyalatát megfestette, imádjuk az okkersárgát, türkizt felvonultató képeit. Meg ahogy a skodazöld szót kiejtette a száján! Több színházi plakátot, lemezborítót, könyvborítót tervezett, Parti Nagy Félszép c. kötetének borítója például az ő félkész képek/I., Op. 18/27 festményének felhasználásával készült.

Szomorúságunkat enyhítendő, és a nagy művészre emlékezve újra átolvastuk a memoárját, örömünkre több remek sportos történetet is találtunk (ezért jelenhet meg róla cikk az Eurosport honlapján).

"Egyszerűbben fogalmazva voltak jó sportoló, remekül focizó proligyerekek, és voltak szemüveges, többnyire jól tanuló zsidó gyerekek. És én voltam köztük a belga. Ami a ’szemüveges’ gyerekeket illeti, velük ösztönösen és természetesen nem volt gondom. De ha én a proligyerekekkel szerettem volna focizni!

Rettentő szegények voltunk, mégis megfűztem anyámékat: addig könyörögtem, míg vettek nekem karácsonyra egy bőr futball-labdát. Mert ugye a grundon nagyon egyszerű és becsületes szabályok vannak. Engem soha be nem vettek volna, mert ügyetlen voltam. De aki a labdát hozza, azt be kell venni. Ezért akartam egy labdát. Be is vettek egyébként. Szóval a dolog működött."

Ezt a Sziget utcai általános iskolai élményeiről kapcsolatban jegyezte meg, ahová többek között a legnagyobb élő magyar író, Nádas Péter, Spiró György, és a cikk szerzője szívének legkedvesebb élő író, Németh Gábor is járt.

"A futó embert különben sem a lába viszi, hanem a lélegzete" - futóportré a 80 éves Nádas Péterről

Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet © Csákvári Zsigmond/Artus Stúdió

Fotó: facebook

Utóbbi beszélgetett egy jót az ünnepelttel annak 70. születésnapján a Petőfi Irodalmi Múzeumban (már megint Petőfi). Ott olyan mondatok és sztorik hangoztak el Szüts Miklóstól, amit egy életre elraktároztunk magunkban.

"Szörnyű a festők élete, mert mindig szar képek előtt állnak. Mert, ha egyszer jó, akkor gyorsan aláírom és kész van, és elrakom."

"Baromira nem tudom, hogy mi lesz a képen, fogalmam sincs róla. Nem hogy miről fog szólni, mert azt még most sem tudom, amikor már készen van."

"Kis igyekezettel mindent el lehet rontani."

"Csak nagyon igyekszem figyelni, hogy az öregkori radikalitást az Alzheimerrel ne tévesszük össze!"

"Egyszer Váli Dezsővel festettünk a kecskeméti művésztelepen. Úgy éreztem, hogy 'most megvan'. Átmentem a Válihoz, mondtam, hogy 'gyere át és nézd meg!' Átjött, nézte, és azt mondta, hogy 'jó, jó, csak még fessél rá egy csatajelenetet!' Semmi nem volt rajta, semmi."

Vissza a memoárjához, és a téli sportokhoz.

"Egy srácnak az iskolában volt hokikorcsolyája, ők bizonyára nagyon gazdagok lehettek. A jégpályán mi, többiek a kulcsos korcsolyát használtuk, amit a normál cipőre lehetett fölcsavarozni, aztán az vagy leesett a lábunkról, vagy leszedte a cipőnk talpát. Igen, a hokikorcsolyából éreztem, hogy azért vannak nálunk jobbmódúak is.”

Aztán irány az uszoda.

"Elemista koromban a Vörös Meteor egyesületbe, a margitszigeti Sportuszodába jártam úszni. Mindig hajnalban, iskola előtt volt az edzés, a tanórákat általában átaludtam. Imádtam úszni járni, hetek választottak már csak el attól a pillanattól, hogy megkapjam az egyesületi fürdőköpenyt, amikor az állandó iskolai panaszra, hogy alszom az órákon, anyámék eltiltottak az edzésekről.

A kopott, rózsaszínű egyesületi köpeny azóta is fáj (persze a Vörös Meteornak eredetileg vörös köpenye volt, de ezeket a szakrális darabokat már bajnokok generációi koptatták rózsaszínre…) A víz és az úszás szeretete sokáig elkísért, volt tizenöt év az életemben, amikor minden áldott reggel, mielőtt bementem a stúdióba, ezer métert úsztam a szomszédos uszodában a Mányoki úton. Másképp indultak a napok, nagyon szerettem.”

Édesapjáról és a hétszeres olimpiai bajnok Gerevich Aladárról jön egy príma sztori.

"Apám vívogatott is, ott, a klubházban, a Pénzintézeti SE keretében. Alighanem egy ilyen banki egyesületek közötti mérkőzésen került össze a Nemzeti Bank egyesületében vívó Gerevichcsel, akit a családi fáma szerint bizony legyőzött. Ennek aztán híre ment, és ezek a nagymenők Gerevichék meghívták a válogatottba.

Mire apám érdeklődve kérdezte, hogy akkor hányszor kellene vívni egy héten. Hát, mivel közel van az olimpia, most már bizony mindennap, volt a válasz. Mire apám röhögött és azt mondta, hogy no way, ő egyszer egy héten szokott vívni. Egyáltalán nem érdekelte. Ezt a gereviches történetet is anyámtól tudom, apám nem mesélte volna.

Bátyámnak jutott eszébe a jómúltkorában, hogy 1959-ben két jóbarátja is első osztályú vívó volt, gyakran járt a versenyeikre is. Egy ízben elhívta magával apánkat a magyar bajnokságra, amit a pasaréti Vasas Csarnokban tartottak. Az egykori nagymenők voltak a bírák, akik, amint meglátták apámat, nagy örömmel a nyakába borultak, és hívták, hogy álljon be a bírák közé. Apám ezt persze (?) szerényen visszautasította.

Tamás szerint utána meg is keresték, és felajánlottak neki egy vívószövetségi állást, mire azt felelte, hogy neki van állása. Ja, van: Kőbányán, a téglagyárban. Nagyon megköszönte az ajánlatot, aztán utóbb csendben megjegyezte a bátyámnak, hogy úriember nem él sportból."

Szüts Miklós, Esterházy Péter és Morcsányi Géza 2015-ben. Szörnyű, hogy már egyikük sincs köztünk. © Valuska Gábor/Magvető

Fotó: facebook

Morcsányi Géza a Magvető Kiadó Arsene Wengereként mutatta meg, milyen egy igazi klubvezető

Egy kis tenisz a cikk vége felé.

"Még a Rajk László utcában laktunk, amikor vettünk egy gyönyörű kombi Trabantot. Tényleg nagyon szép volt, csak hamarosan kiderült, hogy a pompás fényezés alatt teljesen szét volt rohadva. Egy délelőtt, teniszezésből jöttünk éppen, amikor ki akartam nyitni a hátsó ajtót, hogy kivegyem az ütőket, és az ajtó leszakadt.

A Vojnich már terhes volt, és annyira röhögött, ahogy ott álltam szerencsétlenül, az ajtóval a a kezemben, hogy attól féltem, ott helyben megszül… (A ’teniszezésből jöttünk’ nagyon jól hangzik, hármasban jártunk teniszezni Krajcsovics János barátommal; a Vojnich gyerekkorában egyesületben teniszezett, Jánosnak is volt némi teniszrutinja, csak én voltam végtelenül béna; aláztak is rendesen, ahol lehetett.)"

"A krétapályán félidő" - 70 éves lett a virtuóz szómágus, Parti Nagy Lajos

Még egy kis téli sport.

"Egy utazás volt, amire nemet mondtam, és utóbb kicsit megbántam, amikor Bodor Ádám hívott, hogy menjek vele Peruba. Beszéltem egy közös baráttal, aki előző évben ott volt, és elmondta, hogy tizenkét-tizenhárom órás autóbuszutakra lehet számítani, és akkor úgy döntöttem, hogy nem.

A végtelen buszozáson túl azért is riadtam el az úttól, mert felidéztem, hogy évekig jártunk kétezer méter fölé síelni Ausztriába, és nekem minden ilyen sítúrán az első két-három napban rémes fejfájásaim voltak. Fölment a vérnyomásom az egekbe a ritka levegőtől.”

Szüts Miklós szinte minden nap festett. Ragyogó honlapján (szm.hu) hosszú éveken át dokumentálta képeit, az ott található fotók alapján visszakereshetőek a festményei. 2023-ban például 55 (!) képet festett. Ez már önmagában sportteljesítmény.

Nagyon lehetett kedvelni benne, hogy közérthetően beszélt a festészetről, mindenféle fakszni nélkül, rengeteg öniróniával, ahogy a tőle származó fenti idézetek is mutatják.

"Meccsre az ember az apjával vagy a fiával jár" – 10 éve halt meg Bächer Iván, a kiváló tárcaíró

"Ha egy képet mondatokban el lehet mondani, azzal a képpel baj van. A kép pontosan ott kezdődik, ahol a mondat véget ér. A festészetben nincsenek mondatok. Illetve van olyanfajta festészet, tőlem az nagyon idegen." – említette Váradi Júliának az Élet és Irodalom 2020-as interjújában.

A 444 főszerkesztője, Uj Péter írja a március 15-én megjelenő hírlevelében mint Szüts Miklós egykori József Attila Gimnázium-beli tanítványa, hogy "már ’84-ben is tanított, akkor voltunk elsősök ugyanis, és bejött egy farmerdzsekis, farmernadrágos, szakállas ember, hogy ő itt rajztanár, de véletlenül se vegyünk elő A4-es félfamentes rajzlapot vagy ilyesmit, rajzolás az nem lesz (nem is lett: négy év alatt egy kurva kocka nem sok, annyi se), inkább beszélgessünk. És beszélgettünk négy éven át.

Néha kicsit fotóztunk is. De a beszélgetés volt a lényeg. Nem is annyira a tartalma (bár az sem volt hülyeség), hanem a hogyan, meg maga a beszélgetés. Mert úgy, és olyan dolgokról beszélgetett, amikről és ahogyan velünk, akkor 14 (aztán 15, 16, 17 etc) éves gyerekekkel addig felnőtt nem beszélt. Tanár meg végképp nem."

Tavaly szeptemberben az Artus Stúdióban közös kiállítása volt feleségével, Vojnich Erzsébettel. A megnyitón, majd a kettejük által tartott tárlatvezetésen is volt szerencsénk részt venni.

"Hát ezt meg honnan szerezte?" – kérdezte Szüts Miklós tőlünk, amikor megszólítottuk, hogy ugyan dedikálja már nekünk a Scolar Kiadó által 2008-ban megjelentetett Szüts–Vojnich c. albumát (meg a memoárját). A neve alá azt írta: "a felét!", hogy aztán Vojnich Erzsébet is odavésse a saját nevét.

Renoir tollaslabdázó nőket is megfestett, egy másik Renoirból meg tollaslabdázó lett napjainkban

A nevünket meghallva Takáts Márton festményeit ajánlotta figyelmünkbe, akinek a két héttel ezelőtti Art and Antique képzőművészeti vásáron aztán láthattuk is néhány képét.

Ha már március 15-én jelenik meg ez a cikk, és repkednek az állami kitüntetések. Szüts Miklós soha, egyik kormánytól sem kapta meg azt az elismerést, amelyet nála jóval gyengébb nívójú (úgy szakmailag, mint emberileg) művészeknek is két kézzel osztogatnak. Se Kossuth-díj, se Munkácsy Mihály-díj. Ez persze nem őt minősíti. Ő méltó régi nagy híréhez.

Talán az lehetett a véleménye erről neki is, mint a zseniális színésznek, Őze Lajosnak, aki így fogalmazott utolsó interjújában: "A kitüntetésről nekem az a véleményem, hogy olyan, mint a bomba: felülről dobják, és rendszerint hülyét vagy ártatlant talál."

Továbbra is minden nap eszünkbe fog jutni, amikor kibámulunk a Gellérthegy felé néző ablakunkon, ahogy ezen a reggelen is. Csak innentől már más előjellel.