Merényi Dániel (Grafitember): "A szakállas informatikus réteget is megfogja az országútizás"

Merényi Dániel (Grafitember) Napirajza a folklór része a blog elindulása, 2005 óta, tehát 18 éve. Ismerünk olyanokat, akik perceken át képesek konkrét Napirajzokban beszélgetni egymással, mintha ők lennének Tibor és Klára.

A kiváló Az élet meg minden-podcast novemberi adásában Merényi Dani volt Tóth Szabolcs Töhötöm vendége, ott mesélt részletesen a kerékpárváz-építő oldaláról és bringás érdeklődéséről, az a beszélgetés adta az apropót, hogy Grafitember legyen a Tesis a világ-interjúsorozat következő alanya. És lőn.

A 2008-as Napirajz – A Holzkoffer-kód című kötetedben azt írod az olvasóknak kiszólva, akkor épp Olaszországban élve, hogy "ma el kell mennem Magyarországra, elköltözni Újpestről teljesen, pályaversenyezni a pálya OB-ra, Marikához (könyvelőhöz) és fogorvoshoz”. Tényleg indultál a Pályakerékpáros Országos Bajnokságon a Millenáris Velodromján?Azt szokták mondani, hogy nem a cél a lényeg, hanem az odáig vezető út. Ez valóban így van. A 2008-as OB-ra a Bassano del Grappa-i pályán készültem föl. Magyarországon a BVSC uralta akkor a pályasportot Pataki Ibolya vezetésével. A fejembe vettem, hogy sprinter leszek. Megvettem Chris Hoy könyvét angolul és elolvastam.Elég komolyan vettem azt a felkészülést, megkerestem olasz edzőt, aki ifikkel foglalkozott az ottani tető nélküli betonpályán. Semmi mást nem szerettem volna elérni, csak 11 másodperc alá bemenni 200 méteren. Nagyjából sikerült is, futottam, erősítő edzéseket végeztem, guggolásokat súllyal, súly nélkül. Intervall edzéseket csináltam biciklin, rengeteget lépcsőztem, 74 kilóra lefogytam, brutális combjaim voltak.

Amikor felkértelek az interjúra, azt írtad Messengeren, hogy "megtisztelő a megkeresés. Ha gondolod, hogy egy hombártest kudarcai érdekes lehet bárkinek, akkor szívesen.” Ahogy haladsz a sztori mesélésében, az az ember érzése, hogy efelé tartunk. Eljött az OB napja, erre az eseményre építettünk Dario Pegorettivel egy vázat nekem, ami a mai napig megvan, csináltattam magamnak saját mezt is. Eisenkrammer Karcsi akkor Vuelta névre hallgató egyesületében voltam papíron igazolt versenyző. A selejtezőfutamot ahogy kell, úgy rontottam el. Elizgultam, nem sikerült a leborítás, valami páratlanul rossz időt, azt hiszem, hogy 14:22-t hajtottam. Talán az összes serdülő jobbat ment nálam. Azért volt torokszorító a történet, mert ilyenkor tényleg egy lövése van az embernek, és az elment. Le is vontam belőle a tanulságot, és soha többé nem indultam más versenyen. Ez a 14:22 az egyetlen eredmény, amit fel tudok mutatni. Páratlan fiaskó, de nem rossz élmény, hanem olyan, mint amikor felébredsz egy álomból, hogy "ja, jó, akkor ennek most így vége van”. Mivel a váz azóta is megvan, és most, hogy van fedett fapálya, eljön az az idő is, hogy újra menjek vele, mert Velodromban nagyon jó biciklizni.

Azért költöztél Olaszországba, hogy megtanulj kerékpárvázakat építeni – sikerrel. Az élet meg minden-podcast novemberi adásában említetted, hogy ezen időszak előtt, még Milánóban élve "az egyetlen szórakozás, ami megmaradt, az a vasárnaponkénti országúti kerékpározás. Volt egy nagyon szép Colnagóm, és akkor azzal mentem, group ride-ok már akkor voltak Milánóban, tehát 300-400 ember elindul és teker". Ezt hogyan kell elképzelnünk?Így. Milánó Bergamo felé eső végén, a keleti szélén elindul egy hömpölygés kerékpárosokkal. Minden keresztutcából jönnek csoportok, és egyre nagyobbra duzzad ez a folyam. Ez egy akkora kritikus tömeg, hogy az autópályára is felmennek a tagjai az első lehajtóig. Ahogy egy faluban lehet tudni, hogy mondjuk kedden reggel 9 környékén jön a kukásautó, ugyanúgy a milánóiak meg a bergamóiak is tisztában vannak vele, hogy vasárnap 9 és fél 10 között jobb, ha nem mennek az említett szakaszon, mert fent van 300 idióta. Az első lehajtónál elmennek alsóbbrendű utakra, de máshogy értelemszerűen nem lehetne kijutni a városból. Annyira sajátos a közlekedési szitu, hogy mindenkinek jó, ha azt a 3 kilométert a pályán teszik meg.

A Napirajz 2009-es kötete, az Írószemmel ’74 ajánlójában szerepel az Éljen a kerékpársport!-mondat. Honnan a bringa iránti szenvedélyes érdeklődésed?Nem annyira különleges ez, vannak a bringa iránt sokkal inkább elkötelezett emberek. Egyszer csak jött. Az általános iskola vége felé, ’91/92-ben volt a nagy mountain bike-bumm. A szüleimnek nem volt annyi pénze, hogy akár egy Csepel Metróm, vagy egy Paolóm, egy akkoriban kapható, szemét minőségű, 18 sebességes mountain bike-om legyen, de nagyon vágytam rá. Ennek az lett az eredménye, hogy gimnázium mellett, nyaranta elmentem dolgozni egy kerékpár üzletbe, és ott nem pénzért melóztam, hanem alkatrészért. Az volt a terv, hogy ezekből az alkatrészekből az első nyár végén összerakok egy mountain bike-ot. Igen ám, csak hogy a boltban főleg országútisok dolgoztak. És ők is jártak minden reggel bringázni, mondták, hogy "menjünk reggelizni Egerbe a Bükkön keresztül” – Miskolcról. Mentem velük, a 9-es nyitásra már visszajöttünk Egerből. Az lett a vége, hogy nem mountain bike-om lett, hanem országútim. A következő nyáron is mentem dolgozni, hogy legyen egy montim is, és ez így ment tovább. Amikor harmadikos koromban Hollandiába utaztam cserediáknak, három biciklimet is el tudtam adni azért, hogy legyen valami pénzem külföldön, és be tudjuk fizetni az egyéves biztosítást. Ott kevesen kerékpároztak, vasárnaponként eljártam a suli bringa DSK-jával tekerni.

És később, itthon hogyan alakult a folytatás?Ezek a dolgok jöttek vissza aztán. Reklámos voltam nagyon sokáig, ami a 2000-es években elég furcsa tudatállapotot jelentett Magyarországon. Iszonyú sok pénzt lehetett keresni, közben az önmegvalósításra és a feszültség levezetésére, meg hogy ne folyjon szét az ember az egész napos számítógépezés meg stressz hatására, biciklivel kezdtem el közlekedni, és az egyik dolog hozta a másikat.

Miből jött, hogy neked kerékpárváz-építéssel is kéne foglalkoznod?Váltani akartam a reklámból. Tudtam, hogy szervizt, boltot nem akarok nyitni, tehát javítani vagy kereskedni nem akarok. Akkor volt az a nagy futáros, fixis felfutás, elkezdődött az acélvázak reneszánsza. Darióhoz kerültem. Szépen egymás után beestek a puzzle-darabok a helyükre.

Az általad készített vázak, és az arra épített kerékpárok fémjelezte Merényi Bicycles most épp szünetel. Ez ideiglenes leállás?Az egész dolog kézműves része érdekel, és rengeteg pénzt öltem bele. A műhely teljesen készen van, az összes tárgyi feltétel adott, ezek nagyjából eladhatatlan szerszámgépek. Azt, hogy ebből üzletileg értelmezhető vállalkozás legyen, kizártnak tartom.

Azért, mert itthon nem megy?Nem azért, a lényeges oka az, hogy ez egy abszolút teljes embert kívánó szakma. Sokat adott a kerékpár az életembe, de nem tudok 100%-ig csak ezzel foglalkozni. Annyi minden más érdekel. Fogok bringavázakat készíteni, most is tele vagyok ötletekkel, de üzletet nem fok rá alapítani, mert onnantól kezdve olyan kompromisszumokat kell kötni, amelyekkel már engem nem érdekel ez a sztori. Olyan termékeket kellene csinálnom, amelyekből el tudom tartani a családomat. De a biciklikből nem a családomat szeretném eltartani, hanem gyönyörű tárgyakat készíteni.

A Klubrádióban 2022 elején Pálinkás-Szüts Róbert vendégeként mondtad, hogy "a kerékpár-geekségnek nagyon sokféle alfaja van”. Melyek ezek, és Te melyikhez tartozol?Ez alatt azt értettem, hogy az országútizásnak reneszánsza van. Olyan emberek kezdtek el országútizni, akikről tíz évvel ezelőtt nem gondoltuk volna. A szakállas informatikus réteget is megfogja ez az ügy. Amikor én elkezdtem ezt, akkor teljesen más emberek voltak benne. Olaszországban nem láttam szakállast a mezőnyben, mert annak rettenetes rossz a légellenállása. Engem ez nem nagyon érdekelt, a lábamat sem borotváltam, csak egyszer-kétszer. Teljesen más volt a mentalitás. Marco Pantani meg Greg LeMond. A pepita zokniban, lila Merino felsőben, egy Gravel bringán pörgető figura most teljesen megszokott látvány, de akkor elképzelhetetlen lett volna. Nem tudom, a geekségnek hány alfaja van, a mountain bike is szétszakadt 320 millió részre. Régen azért kellett az elöl-hátul teleszkópos bringa, hogy az ember downhillezni tudjon. Annyira szétspriccelt a szakma, hogy ez már kihat a kerékpárváz-készítésre is. Annyi új szabvány, alkatrész és irány lett, hogy egy műhellyel nem lehet követni ennyiféle igényt. Itt jön a kompromisszum, meg kell határozni, hogy jó, készítek Gravelt, de csak ezzel a fékrendszerrel, ezzel a középcsapágy-házzal, meg ezzel a fejcsapágy szabvánnyal, mert nem tudok mindennek utánamenni. Az ember nem fog egy szerszámot készíteni hat munkanap alatt azért, hogy egy vázat elkészítsen, és aztán soha többé ne használja azt.

Ugyanott nyilatkoztad, hogy 1995-ben amikor Hollandiában voltál cserediák, kipróbáltad az íjászatot. "Hollandiában, amikor nem rajzoltam meg illusztráltam, akkor elkezdtem íjászkodni. A dolognak az olimpiai értelmében, tehát hülye botok állnak ki az íjakból, és 30, 50, 70 meg 90 méterre kell lövöldözni." Miért pont ezt próbáltad ki?Hollandiában abszolút népszerű az íjászat. Rettenetesen rossz tinédzser voltam. Azzal a tudattal mentem Hollandiába, hogy a seggemből fúj a passzátszél, én vagyok a legnagyobb figura a bolygón, csak erre még nem jött rá a bolygó. Percek kérdése, és nemsokára jön a flipperfelhő, amin át kell sétálni.

"Mer’ amúgy világhírű vagyok/Csak a világ nem tud róla" – ahogy a Quimby Country Joe McDonald című dalában énekli Kiss Tibi.Persze. Hollandiában megkaptam, hogy ha nem ismeri senki a sztorimat, és nincsenek azok a nyelvi leleményeim és bravúrjaim, hanem nettó súllyal vagyok megméretve, akkor „bizony, Dani, te kevés vagy!”. A lényeg, hogy kedvesek és aranyosak voltak a kortársaim, és a pótszüleim, de egyedül voltam, és nem nagyon beszélgettem senkivel.

Innen nyílegyenes út vezetett az íjászathoz?Már nem tudom, hogyan keveredtem el egy íjászboltba, de nagyon megtetszett, hogy íjjal lehet lövöldözni. Ott ez úgy működik, hogy asszem szerdán meg pénteken az íjászegyesületnek van egy sörözője, amihez egy 18 méteres pálya is tartozik, ez a teremíjászat távja. Az emberek lövöldöznek egy sort, utána hátramennek, isznak egy sört. Aztán megint előremennek, lövöldöznek egy kicsit, beszélgetnek, majd hazamennek. Vicces az alkohol és az íjászat együtt. Ugyanennek az egyesületnek van egy telepe, amit úgy kell elképzelni, ahogy itthon a teniszpályák vannak. Körbe van kerítve dróthálóval, az egyik felén mindenféle deszkák vannak, hogy ne tudjál túllőni rajta, 30, 50, 70 meg 90 méterre ki vannak téve táblák. Elbicikliztem oda, leszedtem az íjat a csomagtartóról, és ha épp nem esett az eső, akkor lövöldöztem, és ezzel eltelt a délután. Sokat lőttem, hazajöttem ’96-ban, akkor volt a millecentenárium, már voltak Kassai íjak, már Grózer Csaba is elkezdte csinálni a magyar íjakat, belecsattantam. Próbáltam továbbvinni az olimpiait is, de rá kellett jönnöm, hogy eléggé belterjes, budapesti a társaság. Borsodiként is akadtak sikereim, de Hollandiában jobban ment. Itthon azt tapasztaltam, hogy minden ellene van a dolognak. Érettségi előtt, 18 évesen nem éreztem azt az elhivatottságot, hogy mindenek dacára találjak egy budapesti edzőt. Elsorvadt az ügy, de a mai napig megvan az íjam, viszont évtizedek óta nem volt a kezemben.

Valamelyik interjúdban említetted, hogy téged soha nem érdekelt a labdarúgás. Miskolciként hogyan úsztad meg a diósgyőri focilázat?Már a nagyszüleim, a szüleim sem érdeklődtek iránta. Belvárosi gyerek vagyok, ahogy apám és anyám is. Egyrészt Diósgyőr messze volt, másrészt oda vezethető vissza, hogy a suliban a cimboráimnak jobban ment a foci. Szívesen rúgtam én is a labdát, de semmi különös. Nem érintett meg a varázsa, teljesen hidegen hagy a mai napig. Annyi focit fogyasztok, hogy néha az Instán meg a Facebookon vannak válogatások gyönyörű gólokból, azokat megnézem, utána megbánom, mert három hónapon keresztül hozza fel az összes többit.

"Bringán utoljára 2018-ban volt értékelhető teljesítményem, egy barátommal 11 nap alatt kimentünk Miskolcról a Dolomitokba. 10-es Honvéd emléktúra volt.” – írtad Messengeren. Erről a komoly produkcióról mesélj picit részletesebben, kérlek!Durván hangzik, de bírható volt. Az általános állóképességem mindig megmaradt, most is futok, meg úszok, ahová csak tehetem, gyalog és tömegközlekedéssel járok. Arról is beszéltem Az élet meg minden-podcastban, hogy főleg a Dolomitok déli szegélyén komoly vonatkozásai vannak az I. világháborúnak, emlékhelyekkel, amelyeket az olaszok szépen rendben tartanak és tisztelnek. 2018-ban jött az ötlet, hogy a világháború 100. évfordulójáról, és annak miskolci vonatkozásairól úgy emlékezzünk meg, hogy Kugler Gábor barátommal - akinek szintén építettem egy túrabiciklit - egy Miskolcon vett koszorúval, a 10-es honvéd szobortól elindulunk. Nagyjából felosztottuk etapokra ezt a körülbelül 1300 kilométeres távot. Mindenféle esőnapokat beiktattunk, hogy azért ne kelljen minden nap biciklizni.

A legdurvább szakasz az első lett, a célállomásunk Gyöngyöshalász volt, ahol az apósomék laknak. Úgyhogy keresztbe megmásztuk a Bükköt, lejöttünk, valahol a Mátra alatt keveredtünk el Gyöngyöshalászig. A legtöbb szintet talán ott mentünk, ami meglepő, mert később átmentünk az Alpokon is. Nagyjából ugyanazt az utat jártuk be biciklivel, ahol annak idején mentek a honvédek. 130 kilométeres volt a leghosszabb etapunk, akadt 70 km-es nap is. Reggel 7-kor indultunk, nagyjából 3-ig tekertünk, aztán nagyot pihentünk. Mindig az volt a célunk, hogy korán reggel induljunk el, aztán majd meglátjuk, meddig jutunk. Sikerült az előzetes terveket és az itinert tartani. Mindenkit biztatok, hogy menjen többnapos kerékpártúrára, mert állati jó!

Ha már nagy sportteljesítmények, 18 éve, 2005 óta csinálod a kultikus Napirajzot. Mennyi idő alatt készülsz el egy rajzzal, amit aztán a blogodon, vagy a Telexen (régen az Indexen) publikálsz?Változó. A nagyon egyszerűek akár félóra alatt is elkészülnek, a nagyon durvák meg két és fél óra alatt. Ötletet találni egyre nehezebb. A közéleti részébe kezdek belefáradni, de volt már ilyen, így ez valószínűleg átmeneti állapot. Mindig csinálnak valami kreténséget, ami mellett nem lehet elmenni.

A Napirajzban a sportágak közül szerepelt már az asztalitenisz, az atlétika, a darts, a foci, a kajak-kenu és a vízilabda is. Mitől függ, hogy mit jelenítesz meg épp?Pillanatnyi ötlettől függ. A blog egy teljesen szabad asszociációs gumiszoba. Nagyon nincsenek miértek, csak úgy jön.

"Most építőanyagokkal végzek erőnléti edzéseket, futogatok, illetve járok hajnalonként úszásoktatásra. Szezonban vitorlázunk a lányaimmal, Laserben és Kalózban, illetve Európa 30-as cirkálón, mancsaftként nyertünk idén Fehér- és Kékszalagot." – üzented nekem a felkéréskor. A vitorlázás hogyan jött a képbe?26 évesen jártam először a Balatonnál. Most nagyot ugrok az időben, úgy adódott, hogy van a Balatonnál egy parasztház, nem a parton, hanem kicsit arrébb, amit sikerült megvennünk, és elkezdtünk nyáron járni oda. Ott vagyok nyaranta, kiteszem a plédet, úszkálok a lányaimmal, jönnek-mennek a háttérben a vitorlások. Nem kell, hogy az embernek saját hajója legyen, gyönyörű szép sport, amit meg lehet tanulni. Már a lányaim is belekóstoltak ebbe, nyaranta a szántódi vitorlástáborban töltünk 10 napot, ez a világ legjobb vitorlástábora. Egy szuper közösség csinálja, hatalmas kikapcsolódás és felüdülés.

Maga a versenyzés megint egyenes következmény volt?Érdekelt, hogy milyen lehet ez, gyorsan kiderült, ha az ember elkezd jollézni, és a megfelelő társaságba keveredik, akkor nem feltétlenül kell hozzá nagyon sok pénz. A Napirajz kapcsán elég sok ember ismer, és sokakkal kerültem kapcsolatba. Az Európa 30-as cirkálóra is úgy jutottam, hogy Bodnár Balázs is követi a Napirajzot, összehaverkodtunk, és felengedett a hajójára manschaftnak. Ő a kormányos, valaki spinakkerezik és trimmel, én zongorista vagyok és trimmelek, és van egy fordeckes. Utóbbi három a manschaft. Versenyezgetünk is, ez a szezon kifejezetten jól ment, sikerült a Fehér- és Kékszalagot is a hajóosztályunkban megnyernünk.

A legfelsőbb szintről kaptál egyszer dicséretet. Mit szóltál, amikor Esterházy Péter megüzente neked, hogy egész jól állsz a magyar nyelvvel?A fogorvosom, Láng Szabolcs volt valamilyen ismerőse révén Esterházy Péterrel kapcsolatban. Ő mesélte, hogy Esterházy karácsonyra kapta meg az egyik Napirajz-kötetet egy családtagjától. EP meg úgy reagált, hogy "ez a srác nagyon jól bánik a nyelvvel", vagy valami ilyesmit mondott. Ez a zenit. Már nem éltem hiába.

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!