Két Supermant is edzhetett a Bikákkal táncoló Zen Mester, Phil Jackson

"Phil Jackson inkább pedagógus volt." – mondta Tőrös Balázs a Trash Talk egyik tavaly őszi adásában, amikor az NBA történetének három legjobb edzőjéről beszélgettek röviden. A Chicago Bulls és a Los Angeles Lakers egykori trénere mellett a Boston Celtics legendája, Red Auerbach és a San Antonio Spurs még mindig aktív mestere, Gregg Popovich került nála a top 3-ba.

Nos, gyakorlatilag Tőrös Balázs mondatának érvényességét igazolja Phil Jackson - és Hugh Delehanty - Tizenegy gyűrű című könyve (Szabó Mihály István és Szabó György András remek magyar fordításában) azzal a kiegészítéssel, hogy erős pszichológusi vénája is volt.

"Engem az hajt, hogy láthatom, amint létrejön egy mágikus kötelék ezek között a fiatalemberek között, amikor szívvel-lélekkel valami önmaguknál nagyobb dologra fókuszálnak." – írja Jackson egy helyütt. Szerinte rejtélyes bűvészmutatvány egy társaság bajnokcsapattá formálásának művészete. Kötete ezt az utat mutatja be, miközben megpróbálja megfejteni a rejtvényt.

Pedig, ahogy bevallja, nem is tervezett edző lenni. Ehhez képest az NBA-szakértő Bazska például őt hozta ki elsőnek idén júniusi videójában, amelyben a liga legnagyobb edzőit rangsorolta. Ahogy a magyarul tavaly megjelent NBA legendái bookazine is, amelynek A 10 legnagyobb edzőlegenda c. blokkjában a trénerként 11 gyűrűt nyerő és 70,4%-os győzelmi mutatóval rendelkező Phil Jackson végzett az első helyen, a Seattle SuperSonicsot 1979-ben, az amerikai válogatottat az atlantai olimpián győzelemre vezető, kiváló Lenny Wilkens és a Detroit Pistonst 2004-ben - éppen Jackson Lakerse ellenében - csúcsra juttató Larry Brown előtt.

Jackson minden bizonnyal egy hátsérülésének köszönheti, hogy erre a pályára lépett, mert amikor a New York Knicks játékosaként másfél évre kidőlt, nem hivatalos segédedzőként utazott a csapattal. Így lehetőséget kapott, hogy egy edző szemszögéből figyelhesse meg a játékot.

A 344 oldalas könyv 70. oldalától olvashatunk a bizonyára a legtöbb olvasót érdeklő témáról, a Chicago Bulls kispadján töltött évekről. Azt például ő maga ismeri el, hogy a legnagyobb gyengéje tréneri pályája elején a formális képzés hiánya volt. Johnny Bach és a háromszög-rendszer feltalálója, Tex Winter mellett zárkózott fel szakmailag.

"Nem volt könnyű ember, így aki szeretné jobban megismerni, annak a Tizenegy gyűrű kiváló kiindulás. Én sosem szerettem és az eredményeit is fenntartásokkal ismerem el, hiszen mindenhol elképesztő nyersanyaggal dolgozott, ahol sikereket ért el. De a chicagói évek abszolút mestermunkának számítanak a szememben. Egyébként viszont egy gátlástalan, gonosz embernek tartom, aki sokszor állt bele játékosokba, ellenfelekbe, csapatokba, és nem trash talkolt, hanem egyszerűen bunkó volt." – mondta el véleményét Jacksonról Bazska a fenti videójában.

Nekünk is ez volt a benyomásunk, pláne, miután elolvastuk Roland Lazenby: Michael Jordan - a levegő ura c. könyvét - és a Kobe Bryant - a Fekete Mamba élete c. kötetét -, amelyben a Last Dance-ben is nagy témát szolgáltató The Jordan Rules c. könyv csapaton belüli forrását kutatták a szereplők, utólag Sam Smith, a szerző is bevallotta, hogy maga Jackson szivárogtatott információkat, öltözői és szervezeti pletykákat, hogy megerősítse saját pozícióját a Chicago Bullsnál. Erről persze hallgat ebben az önéletrajzi művében.

Legalább a Bikáknál töltött időszak ívét felrajzolja a segédedzői szereptől a legnagyobb sikereken át az utolsó idényig. Hosszan ecseteli a hat bajnoki cím sztoriját, a Jerry Krause-zal való kapcsolatát, és persze a csapat tagjaihoz, főleg a Michael Jordanhez, a Scottie Pippenhez és a Dennis Rodmanhez fűződő viszonyát.

Rengeteg idézettel dúsítja mondanivalóját, irodalmi, pszichológiai és filozófiai műveket citál, amelyekből kiderül, hogy milyen elképesztően széles az érdeklődési köre, tényleg hatalmas műveltséggel rendelkezik. Nagyon jók a fejezetek elején szereplő idézetek, a szerzők névsora Steve Jobstól kezdve Gabriel García Márquezen át Tom Waitsig terjed.

Végig a csapatjáték és a harmónia fontosságát hangsúlyozza az egyénieskedéssel szemben, megtudhatjuk, hogyan tudta elérni, hogy minden idők legjobb kosarasa, Michael Jordan össze tudja egyeztetni személyes ambícióit a csapat céljaival.

A 200. oldalig tart a Bulls-korszak, rögtön utána jön is a Lakers-kaland bemutatása. Ennek köszönhetően betekintést nyerhetünk abba, hogy milyen élménynek és munkának bizonyult két olyan szuperhős sportolót edzeni, mint Michael Jordan és Kobe Bryant.

A Kobe-val való kezdeti együttműködésről megjegyzi, hogy csodálta annak intenzív győzni akarását, de még sokat kellett tanulnia a csapatjátékról és az önfeladás művészetéről. Shaquille O’Neal és Bryant konfliktusáról is beszámol, mindegyikükről ír szépeket, de szerencsénkre a kritikai megjegyzéseit sem rejti véka alá. "Őt nem vonzotta a lehetőség, hogy Shaq Pippenje legyen." – jegyzi meg kulcsmondatként Kobe kapcsán.

Izgalmas, ahogy a két szupersztár, a Jordan és Bryant között fennálló hasonlóságokat és különbségeket veszi számba. Utóbbi versenyszellem tekintetében MJ-hez hasonlít, de amíg "Michaelnek mindenben nyernie kellett, Kobe sokkal inkább magával versenyzett."

A Lakers ikonikus alakjáról megjegyzi, hogy "egyéni sportot űz, miközben csapatsportot játszik – és dominál benne." Két és fél oldalon át ír a Jordan vs. Kobe kérdésről. Leszögezi, hogy MJ karizmatikusabb és sokkal jobb vezetői képességekkel rendelkezett.

Beszámol az öt, Lakersszel nyert bajnoki címről, az elveszített nagydöntőkről, a playoffokról, az odáig vezető útról, a klub tulajdonosáról, Jerry Bussról. Ecseteli azt a pozitív változást és személyiségfejlődést, ami idővel végbement Kobe Bryanten.

Persze a családi, magánéleti szálakat is felveszi, szüleiről, feleségéről, gyermekeiről is mesél. A Knicks-elnökségével ér véget a könyv, amely nem egy dicső fejezet a pályafutásában.

Olyan fogalmakat és értékeket hangsúlyoz, mint a csapatjáték és az önzetlenség elve, a szeretet, az együttműködés, az alázat, a könyörület fontossága.

"Emlékezzünk vissza az első Indiana Jones-filmre, amikor valaki megkérdezi Indyt, mi lesz a következő lépése, ő azt feleli: ’Nem tudom, majd útközben kitalálom.’ Ebben látom én a vezetés lényegét, Irányított improvizáció, Thelanious Monk-féle ujjgyakorlat, rögtönzés pillanatról pillanatra." – írja ars poetica gyanánt Phil Jackson.

Az elmúlt bő három évtized és az edzőként nyert tizenegy gyűrű azt mutatja, hogy elég jól ment neki.

---

Aki szeretne az olimpia alatt is a cikkeinkről és a híreinkről első kézből tájékozódni, itt tud feliratkozni a hírlevelünkre!