Kobe Bryant, az NBA munkamániás kívülállója, aki eggyé vált a Los Angeles Lakersszel

Elolvastuk a "Kobe Bryant - A Fekete Mamba élete" című, magyarul az idén nyáron megjelent kötetet. Könyvajánlónk.

Fotó: Eurosport

Kobe Bryant mindig is arra törekedett, hogy megelőzve Michael Jordant, ő legyen minden idők legnagyobb kosárlabdázója. Bár amit lehetett, megtett ezért, nem sikerült neki, miközben aKobe Bryant A Fekete Mamba élete című, idény nyáron, a G-ADAM sportkönyvkiadó gondozásában megjelent kötetből kiderül, hogy ami a dominanciára való intenzív vágyat, az akaratot, a hajtóerőt, a leuralást és az egót illeti, abban Jordan tükörképe volt. Könyvajánlónk.

A Kobe Bryantről szóló új, 565 oldalas könyv 83. oldalán született meg végre a kötet főszereplője. Erről az jutott eszünkbe olvasás közben, hogy Esterházy Péter mondta egyszer, amikor Nádas Péter lenyűgöző és monumentális memoárja, a Világló részletek készült, hogy "Nádas most írja a memoárját, a 600. oldal körül jár és már hároméves". Azért idáig nem jutott el a dolog A Fekete Mamba élete című kötettel, főleg, hogy ez 565 oldalas, szemben Nádas 1212 oldalas művével.
Roland Lazenby eredeti műve 2016-ban, tehát Bryant visszavonulásának évében jelent meg, de maga a legendás amerikai kosárlabdázó nem vett részt a könyv elkészítésében. Bár sok, tőle származó idézetet olvashatunk, jóval több a róla elmondottak közlése, mint a saját szavai. Így is hihetetlenül részletes, sok szereplőt felvonultató ismertetést kapunk minden idők egyik legnagyobb kosarasának életéről, családi hátteréről, felnövéstörténetéről, a 20, Los Angeles Lakersben töltött szezonjáról, és a rengeteg apró, vagy éppen óriási játszmáról, amely hol a kulisszák mögött, hol előttünk zajlott az 1990-es évek közepétől. 
Galambos Ádám, a kiadó vezetője a könyv július végi budapesti bemutatóján elmondta, először Lazenby Michael Jordanről szóló könyvét szerette volna kiadni, miközben a birtokában volt a Bryantről szóló mű angol eredetije is, aztán megfordult a sorrend. Tervben volt Kobe The Mamba Mentality c. könyvének magyar kiadása is, de azt a Los Angeles Lakers legendás, de megosztó alakjának halála után nem tartotta illendőnek. A Csurka Gergely és Szemenkei Balázs által nagyszerűen lefordított Fekete Mamba élete egyébként olyan érdeklődést váltott ki, hogy a Libri összetett sikerlistáján már az első héten a harmadik volt, és nyomni kellett belőle újra, úgy fogyott.
"Én akarok lenni A játékos! Én akarok lenni a legjobb!" - mantrázta gyakran karrierje elején Kobe Bryant. Gyakorlatilag az egész pályafutása ennek jegyében telt. Attól kezdve, hogy gyerekként Olaszországban élve, mániákusan próbálta kijavítani a hibáit, a munkamorálja már fiatalon lenyűgöző volt, ráadásul szivacsaggyal rendelkezett. Annyira elkötelezett volt a kosárlabda iránt, hogy együtt elemeztek kosármeccseket az apjával videófelvételekről. Mire megjelent az NBA-ben, már minden nap órákat elemezte a saját és az ellenfelek játékát - kiemelten Magic Johnson és Michael Jordan teljesítményét -, már kilencévesen összerakta első játékos-megfigyelői jelentését. 
Leginkább versengő én, maximalizmus és dominancia jellemezte, pont mint Jordant, ahogy azt a Last Dance-ben is láthattuk idén. Annyira MJ játékának rabjává vált, hogy otthonában egy szekrény tele volt olyan VHS-ekkel, amelyeken Jordan meccsei voltak, ezeket nézve sajátította el a mozdulatait. A kosárlabda IQ-ja mindig is megvolt, de amikor nem ment aktuális csapatának a játék, egyedül akart megoldani mindent, ez szinte egész karrierje alatt így történt. Dinamika, mindenre kiterjedő tudásszomj jellemezte végig.Már bőven az NBA-ben játszott, amikor fogta magát és felhívta Jordant, mert kíváncsi volt arra, hogyan hasznosítsa a játékában a matematikát. MJ pedig nyitott volt az érdeklődésre, és jót beszélgettek.
A profizmusára az egyik legjellemzőbb példa, hogy első NBA-szezonja után elvégzett egy nyári kurzust olaszul (!) a UCLA-n. Miközben az is igaz, hogy a kimaradó egyetemi évei hiányoztak a személyisége épüléséből, fejlődéséből. Megtudjuk, milyenek voltak a család olaszországi évei, a visszatérés Philadelphiába, az NBA-be vezető út, az adidasszal korán, még gimnazista korában megkötött szerződése, a Los Angeles Lakershez kerülése. Majd a talán leginkább várt fejezetek, a Shaquille O'Neallel, Phil Jacksonnal, Jerry Westtel és Jerry Bussszal közös sikerek és kudarcok, balhék és összeveszések, a bajnoki címek, az elveszített döntők sztorija. 
Megkapjuk az öt gyűrű történetét belülről és külső megfigyelők szemszögéből is. És ami az egyik legérdekesebb szempont, hogy azt is látjuk, hogy mindaz, ami a Lakersnél történt a parkettán és a klubnál, az hogyan csapódott le Bryant fura, őt is leuralni próbáló családjában, amellyel idővel - menyasszonya, későbbi felesége, Vanessa hatására - megszakította a kapcsolatot. Az lett mindebből, hogy mindenhol Kobe Bryant akart dominálni, és ez többnyire sikerült is neki, de a nagyságának a magány volt az ára.
picture

Kobe-Phil-Jackson-2008-min.jpg

Fotó: Eurosport

Azon az úton ment végig, amit ő határozott meg magának, nem nagyon akadályozhatta meg senki az eszközeiben. Olvashatjuk, hogy Phil Jackson helyett inkább annak segítőjében, a háromszög-támadórendszer feltalálójában, Tex Winterben bízott, és őt tekintette mentorának, Yodának hívta a nagy tiszteletnek örvendő szakembert. Gyakran kivonta magát a Lakers csapatának életéből, magának való volt, nem nagyon barátkozott senkivel, a privát életében sem voltak közeli barátságai, mindig is a kosárlabdának élt. 
A szakmai életében játékperceinek menedzselése és ellenállhatatlan versengői énjének kezelése komoly fejfájásokat okozott edzőinek. Szinte mindegyikükkel hűvös volt a viszonya, megkapta a magáét Del Harris, Jackson, Rudy Tomjanovich, Mike D'Antoni is. Ahogy képletesen szólva simán seggberúgta azt a játékostársát, akinek az edzésmunkájával, hozzáállásával nem volt elégedett, Shaqtől Andrew Bynumig. 
Megkapjuk annak illusztrálását, miért mondták rá már korán, hogy ő volt a klasszikus alfahím. Vagy olyan részleteket is, hogy A Charlie és a csokigyár volt a kedvenc filmje, imádta a Keresztapa-trilógiát és mindent, ami olasz. Rengeteget edzett egyedül, hogy fejlessze a játékát, sokat volt távolt a csapattól. Ezzel kapcsolatban csapattársa, Derek Fisher mondott ki egy nagyon fontos mondatot, aki a Lakersben nyitott felé, hogy jobban megismerje. "Azért játszott úgy, ahogy, mert máshogy nem is tudott játszani." 
Végigkísérhetjük azon az úton, amelynek egyik elágazásán eljutott oda, hogy lecserélte az adidast a Nike-ra, megszabadult sok embertől a környezetéből, a 8-as számú mezéről a 24-esre váltott, és Quentin Tarantino Kill Bill c. filmjének hatására elkezdte Fekete Mambának hívni magát. Ahogy olvashatjuk, "innen nézve ez lehetett az első komoly lépés ebbe az irányba, hogy a személyiségét egy halálosan mérgező kígyóhoz hasonlatossá gyúrja."
Miközben pályafutása vége felé közeledve felismerte, hogy nincs ez így jól. Jobban kinyílt, egyre inkább megbízott a társaiban, kibékült O'Neallel, rendezte a kapcsolatát néhány emberrel. Elkezdett élni, és végre nem csak a kosárlabdával foglalkozni. Emberként is óriásit fejlődött. Idén januári tragikus helikopterbalesetét követően láthatjuk, hogy mennyi embernek segített az évek alatt, hogy ki mindenkivel volt jóban, például Pau Gasollal szinte testvéri volt a viszonyuk. 
Egy rendkívül sikeres élet tört ketté 2020 elején. Kobe Bryant úgy húzott le 20 szezont az NBA-ben, hogy egy pillanatra sem adott lejjebb a már fiatalon - és itt fentebb is - hangoztatott céljából: "Én akarok lenni A játékos! Én akarok lenni a legjobb!".
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés