Őlevegősége, Michael Jordan számára az evangélium szövege a Nike szlogenje volt: csak csináld!

Roland Lazenby két nagyszerű könyvét hónapokon belül olvashatjuk magyarul, tavaly nyáron a Kobe Bryant - A Fekete Mamba élete c. kötet jelent meg, ősszel pedig a Michael Jordanről szóló mű. Hasonló a felépítése mindkettőnek, itt is a családi nagylátószögből indulva érünk el hősünkhöz. Jordan gyerekkorának, környezetének, hátterének hosszú és kimerítő ábrázolását kapjuk vagy az első közel 100 oldalon. 

Amíg Kobe-ról szóló új, 565 oldalas könyv 83. oldalán született meg végre a kötet főszereplője, MJ neve itt már a 19. oldalon felbukkan a 651 oldalas főszövegben, de csak később, a 48. oldalon tér rá a szerző, onnantól igazán ő a főszereplő. A könyv szerkezete abban is hasonlít a Bryant-kötethez, hogy rengeteg interjúrészletet tartalmaz másoktól, akik Jordanről nyilatkoznak. Ahogy annál, úgy most is ki kell emelnünk a két fordító, ebben az esetben Rédai Gábor és Zukály Zoltán nagyszerű munkáját.

Azt talán leszögezhetjük, hogy életében a szülei töltötték be a legfontosabb szerepet, mindenekelőtt az édesapja, akinek maró szavai hozták elő fiából annak a versenyszellemnek a korai változatát, ami egész kosárlabdás pályafutása alatt a hajtóerejeként működött, és az motiválta később is. Előbb baseballozott, mint, hogy kosarazott volna, előbbi apja nagy álma volt, és annak 1993-as halála miatt azért is tért vissza ehhez a játékhoz, mielőtt ismét csatlakozott volna a Chicago Bullshoz a második triplázás előtt. A gyerekkori baseballozásának felskiccelése mondjuk indokolatlanul részletes és hosszú.

Viszont a könyvet végigolvasva kiderül, hogy toxikus családi körülmények között nőtt fel, borzasztó konfliktusos volt szülei házassága, apját zaklatással vádolta meg például Michael nővére. Egy csomó minden rá jellemző szokása korán kialakult, már középiskolásként kinyújtott nyelvvel támadta például a gyűrűt, és már ekkor élen járt a trash talkingban is. Tiniként Lakers-szurkoló volt, az NCAA-ben mutatott játéka miatt Magic Johnson lett a kedvenc játékosa, az első kocsijának rendszáma ezért is lett Magic Mike. 

Akkor még olyan szeretett volna lenni, mint Magic, az 1991-es Gatorade reklám óta viszont már ő lett a példa: "Olyan akarok lenni, mint Mike." Lásd az 1995-ös Bad Boys c. filmet, ahol a Mike Lowrey nevű rendőrt játszó Will Smith mondja, hogy "mindenki szívesen lenne Mike." Egy későbbi jelenetben erre kontráz rá a Marcus Burnett nyomozót alakító Martin Lawrence azzal, hogy "úgy szeretnék olyan lenni, mint Mike". 

Ő választotta ki magának a 23-as mezszámot, amihez később is ragaszkodott, a sebessége már gimnazistaként fantasztikusnak bizonyult, játékának fizikai dimenziójával pedig kilógott a mezőnyből, harmadikos gimisként már 191 centi magas volt. Érdekes, hogy már középiskolásként elkezdett golfozni, ami később is központi szerepet töltött be az életében, mert akkor elvonulhatott a hírnévtől és a tömegtől, és kedvére köthetett fogadásokat dollár százezres értékben.

Egész pályafutása alatt felfokozott versenyszellem jellemezte, minden apró sérelmet elraktározott magában, és azokból táplálkozott. Ő tényleg soha nem felejtett. Ezt már a Last Dance-ben is láthattuk, Michael Jordan ugyanis úgy listázta ellenségeit Isiah Thomastól saját GM-jén, Jerry Krause-on át Reggie Millerig, mint Sheldon Cooper a Big Bang Theory c. sorozatban. Napi szinten táplálta az önmagában lakó versenyszellemet, a kosárlabdát és a golfot használta a feszültség levezetésére. 

Rituálé lett, hogy a Bulls által megszerzett játékosokat tesztelte, elég erősek-e mentálisan, velociraptorként szabályosan rájuk szállt az edzéseken. A személyzeti ügyekkel kapcsolatos akaratossága és dühe olyan séma lett az életében, ami csapattulajdonosként is jellemezte később. A legtöbb NBA-játékos nem állt készen arra, hogy mellette játsszon, mert megkövetelte, hogy mentálisan a páncélnál is keményebb legyen minden csapattársa. Az általa kikészített, megfélemlített játékosok előtt mindig előhúzható kifogássá vált tőle az erős versenyszelleme, alapnak vette saját előjogait. 

Miközben mintha lepattantak volna róla a botrányok, a fogadási sztorik, a meccseket megelőző éjjeleken folyó kaszinózás és kártyapartik, a sajtó semmibe vételek, az egész éjszakás pókerjátszmák. Nála sokkal rosszabbul járt barátja, Tiger Woods, aki kemény árat fizetett a botrányaiért, ahogy a Tiger c. doksiban láthattuk. A könyvben az szerepelt, hogy Jordant megvádolták azzal, Woods miatta szokott rá egy furcsa és exkluzív életvitelre. 

Betekintést kapunk a Bulls edzőváltásainak okaiba, a két Jerry, a tulajdonos Reinsdorf és a GM, Krause erőfeszítéseibe, amelyekkel elképesztően sikeres és működőképes gépezetté alakították a '90-es évek Bullsát. Rengeteg részletet olvashatunk Phil Jackson és segédje, a háromszög-rendszer megalkotója, Tex Winter szakmai elképzéseiről, csapatépítési terveiről, az ezekkel járó konfliktusokba, személyzeti kérdésekbe. Vitathatatlan, hogy Jackson révén mentalitásában, szemléletmódját illetően szintet lépett vele a Chicago, de ő inkább a csapat pszichológiai irányításában volt mesteri, szakmailag Winter vitte a prímet. 

"Az edzőnek erre a csapatra, a csapatnak pedig erre az edzőre volt szüksége, és nem álltak egymás útjába." - jegyezte meg találóan Johnny Bach, a Bulls egyik akkori segédedzője Phil Jacksonról, ő egyébként a védekezésben hozott forradalmi újdonságokat a sportágba, Jackson később elárulta őt, ami jól mutatja, milyen ördögien tudott viselkedni a trénerként 11 NBA-aranygyűrűt nyerő szakember. Pláne, hogy ő volt Sam Smith egyik fő forrása a Jordan Rules megírásakor, de ez csak sok évvel később derült ki. 

Megtudjuk, kit és miért igazolt le a klub, hogyan élték meg a Detroit Pistonsszal való rivalizálást, a hat bajnoki cím sztoriját. Beszámolnak egykori játékosok, edzők, vezetők, arról, hogy milyen volt Jordan csapattársának, ellenfelének, ellenségének, főnőkének lenni. A családi életéről, volt feleségéről és gyermekeiről itt is keveset kapunk, ahogy a Last Dance is csak felületesen érintette ezt a témát. Itt viszont már a játékos-pályafutása utáni időszakról is képet kapunk, a Washingtonnál és a Charlotte-nál vállalt vezetői, tulajdonosi tevékenységéről tudhatunk meg részleteket. 

Alapjaiban változtatta meg a kosárlabdát, és az egész sportot. Azt, hogy milyen áron tette, már láthattuk nyomaiban feltűnni a Last Dance-ben, de mivel afelett kreatív kontrollal rendelkezett MJ, nem mutathatta meg őt teljes valójában. Ebben a könyvben nagyon alapos képet kapunk a zseniális kosarasról, az elviselhetetlen, zsarnok csapattársról és emberről. Jordan már a Netflix tavalyi dokumentumfilmjében beengedett minket a fejébe, így kiderült, hogy - Tőrös Balázs szavaival élve - egy "praktizáló pszichopata". Most még több oldalról, még nagyobb megvilágításban láthatjuk ennek a kettősségnek a létjogosultságát, a fenomenális sportolót és alteregóját, a gyarló embert.

Amikor 2009-ben beszavazták őt a Hírességek Csarnokába, Jordan a versengő alkatát próbálta bemutatni mindenki előtt. Őt szinte mindig negatív élmények lendítették át a holtpontokon, ezeket sorolta fel beszédében kendőzetlen őszinteséggel, sokakat megbántva, többeknek beszólva. "Amikor vége lett, már senki nem akart olyan lenni, mint Mike." - idézi Lazenby Rick Reillyt a SportsIllustratedtől.