Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Az Euroliga-címvédő Sopron szabályait a klasszis légiós sem írhatja felül, jött a szerződésbontás

Takács Márton

Frissítve 30/11/2022 - 20:49 GMT+1

Fegyelmi okok miatt az Euroliga-címvédő Sopron Basket kosárlabdacsapata azonnali hatállyal felbontotta kiváló amerikai légiósa, Brittney Sykes szerződését. Nem ez az első eset a soproniaknál, hogy akár sztárjátékosokat is elküld a klub, ha azok vétenek a felállított szabályok ellen.

Brittney Sykes itt még a helyes irányt mutatta © Tóth Zsombor/Sopron Basket

Fotó: facebook

Brittney Sykes szerződésszegés miatt már nem a Sopron Basket játékosa.
A múltad miatt vagy itt, de amit ma teszel, csak az számít.
A Sopron Basket öltözőjének bejáratára ez, az ügyvezető Török Zoltán által kitalált mondat van kiírva nagybetűkkel magyarul és angolul. A vele készített interjúnkban októberben azt mondta erről a több mint negyedévszázada a soproni női kosárlabdáért felelő sportvezető, hogy "ezt a filozófiát igyekszem a csapat valamennyi tagjától - talán mondhatom - szigorúan megkövetelni".
A mottó értelmében nem tehetett mást a Sopron, mint hogy azonnal felbontsa egyik legjobbja, Brittney Sykes szerződését.
A kívülállókat derült égből villámcsapásként érte a hír kedden, hogy a nyáron szerződtetett, pazar képességekkel rendelkező amerikai kosaras már nem a soproniak játékosa.
A hagyományokhoz híven Török Zoltán jegyezte a klub honlapján megjelent közleményt, melyből kiderül, nem először követett el fegyelmi vétséget Sykes, ami ehhez a lépéshez vezetett.
picture

A soproni jelmondat © Tóth Zsombor/Sopron Basket

Fotó: facebook

"Brittney Sykes, itt tartózkodása rendkívül rövid ideje alatt, immár másodszor, súlyosan megszegte a közöttünk fennálló szerződést azzal, hogy a megadott határidőre nem érkezett meg, az edzésmunkába nem kapcsolódott be.
Nem egy edzés kihagyásáról van szó, hanem mindkét esetben több napról.
Ezúttal a játékos semmilyen elfogadható magyarázattal nem tudott szolgálni arra a kérdésre, hogy miért van távol. Ügynökével történt egyeztetés után, maga az ügynök sem tudta rábeszélni, hogy azonnali hatállyal szüntesse be szerződés szegő magatartását és térjen vissza Sopronba, ezért a klub nevében rendkívüli felmondással éltem.
Brittney Sykes egy egészen kivételes adottságokkal rendelkező játékos, aki akár hosszútávon is megoldást jelenthetett volna klubunk számára hátvéd poszton, ám az atletikus adottságok, a gyorsaság, a kiváló fizikum még nem minden. Különös tekintettel a mi klubunkban, ahol az elért eredményeink tükrében nem lehet szempont az, hogy szemet hunyjunk egy játékos sorozatos fegyelmezetlenségére, önmaga érdekeinek a közösség alapvető szabályai fölé helyezésére, a szerződésünk semmibe vételére.
Rendkívül aggasztónak tartom azt a gyakorlatot, amely egyre inkább elharapódzóban van, miszerint egyes játékosok úgy tekintenek a FIBA európai és nemzeti bajnokságaira, mint valami téli üdülésre. Semmibe veszik, nem tisztelik az írott szerződéseket és úgy közlekednek, ahogy azt kedvük tartja."
picture

Itt még Sykes büntetett, azóta meg ő kapott büntetést © Tóth Zsombor/Sopron Basket

Fotó: AFP

Brittney Sykes-t volt szerencsénk élőben látni kosárlabdázni, elképesztően jó játékos. Gyors, erős, kiválóan dob és lát a pályán, 1-es és 2-es poszton is világklasszis teljesítményre képes.
Az Euroligában négy mérkőzésen 34.2 perc alatt 16.5 pontot, 5.3 lepattanót és 7.3 gólpasszt átlagolt, a magyar bajnokságban kilenc meccsen 27.1 perc alatt 17.8 pont, 5.3 lepattanót és 5.2 gólpassz volt az átlaga.
Ezi Magbegor és Alice Kunek mellett ő is nagyszerű igazolásnak tűnt, az, hogy egyre jobb játékkal remek eredményeket értek el az Euroligában a soproniak, bizakodásra adhatott okot, hogy ebben a szezonban is sokáig menetelhet a Sopron a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban.
Sykes gyorsan megtalálta új állomáshelyét, Spanyolországban folytatja pályafutását, a soproniak Euroliga-csoportjában szereplő Spar Girona együtteséhez igazolt – adta hírül a wbasket.hu.
Török Zoltánt eddig is úgy ismerhettük, mint aki az elveit nem áldozza fel az eredményesség oltárán. Most is ennek szellemében cselekedett.
Több kérdés felmerülhet Sykes fegyelmezetlenségével kapcsolatban. például az, hogy miért írta alá a szerződését az Euroliga-címvédő Sopronnal, ha egy idő után egyszerűen nem jelenik meg a városban?
picture

Sykes a nemzetközi porondon is kiemelkedőt nyújtott © Tóth Zsombor/Sopron Basket

Fotó: facebook

Ez mondjuk nem példa nélküli, a világklasszis Nikki Teasley 2006-ban valami hasonlót játszott el, neki sem volt maradása.
"A konkrét előzmény az volt, hogy irányítónk nem jelent meg a délelőtti edzésen, s ezt nem tudta érdemlegesen indokolni. Miután jeleztem számára, hogy ennek következményei lesznek, közölte, hogy ebben az esetben távozik. Mi mást mondhattam volna erre, minthogy nem kötelező és szükségszerű senki részéről ebben a klubban játszani. Nikki erre összecsomagolt, és távozott" - mondta el a szakítás történetét annak idején Török Zoltán.
Mese is lehetne című könyvében írja ugyanő, hogy "rendmániás és fegyelemmániás vagyok. Környezetemnek ehhez a két tulajdonságomhoz a közös munka során kötelező alkalmazkodnia. Abban hiszek, hogy a közösség védelme érdekében sokszor ki kell állnom azokkal szemben, akik a felállított szabályokat megszegik".
Majd elmesél egy 2009-ben, egy hónappal a salamancai Final Four-ba jutást eredményező, Bourges-zsal vívott párharc előtti esetet, amikor az akkori csapat öt játékosa egy olyan házibuli résztvevője volt, amelynek helyszínére csendháborítás miatt a rendőrség is kivonult. Egy havi fizetésmegvonással büntette meg az érintetteket. A történet egyik szereplője az ausztrál irányító, Kathleen MacLeod lehetett.
"Akadt, aki túl jól ismert, és nem is próbálkozott, egyszerűen lenyelte a békát, tudomásul vette a megmásíthatatlant. Kathleen másképp gondolta. Ügynöke tanácsára időpontot kért tőlem és cselesen közelített. Ajánlatot tett: amennyiben visszavonom büntetését, azonnal aláírja korábban tett ajánlatom a következő szezonra szóló szerződésére.
Nem is gondolkoztam. A ’nem’ mellbevágta. Zokogott. Maradni szeretne, hüppögte, de már nem tud megbízni bennem, ha ilyen szigorral büntetem.
El is veszítettem."
picture

A labdát talán nem vitte magával Spanyolországba © Tóth Zsombor/Sopron Basket

Fotó: facebook

Szigorú, de talán azért is tarthat ott a Sopron Basket, ahol, mert alapvető, lefektetett szabályok vannak, amelyeket nem írhat felül semmi és senki, legyen akármekkora klasszis is a pályán. Ezúttal is ez történt.
A korábbi magyar válogatott Courtney Vandersloot személyes okokra hivatkozva még nem tud csatlakozni a Sopronhoz, az ő szerződését nem bontották fel, csak szüneteltetik. Így viszont a csapatkapitány Fegyverneky Zsófiának nem volt egy az egyben cseréje, pont Sykes és Böröndy Vivien segítségével oldották meg az ő pihentetését.
A legendás Fegyverneky tehermentesítésére egy igen jó húzással sikerült visszahozni Sopronba a magyar válogatottban is megfordult, kettős állampolgársággal rendelkező Yvonne Turnert. Ezt még november 21-én jelentette be az egyesület. Még jó, hogy jött, mert nélküle pláne bajban lehetne Gáspár Dávid csapata.
"Vonnie játéka jelentősen átalakult, mióta nálunk játszott, ám ennek ellenére úgy hiszem, rutinja és a klub iránti elkötelezettsége jó alapot jelent arra, hogy segíthessen játékunk stabilizálása terén.
Nem látványos, nagy változásban, nem a meglévő és kialakult hierarchia újragondolásában, sokkal inkább a rotációnk mélységében lehet nagy segítségünkre." – mondta róla Török Zoltán a klub honlapján.
picture

Yvonne Turner egy 2019-es Sopron-Bourges meccsen

Fotó: AFP

Ahogy szintén a wbasketen olvasható, "Turner 2016 ősze és 2019 tavasza között három évadon át erősítette a Sopron Basket csapatát. Tagja volt a 2018-ban Euroliga-döntőt vívó gárdának és a 2019-es Euroliga-negyedik helyezett együttesnek is. Összesen 50 Euroliga-mérkőzésen szerepelt soproni színekben. Az utolsó évében (2018/2019) 13.8 pontot, 3.8 lepattanót és 5.3 gólpasszt átlagolt a legrangosabb európai kupasorozatban".
A tavaly szenzációsan játszó, Euroliga Final Four-MVP Gabby Williams pótlása Skyes távozása miatt továbbra sincs megoldva, de a csapategység biztosan nem gyengült.
picture

Épp hogy elkezdődött Sykes és a Sopron közös története, már véget is ért © Tóth Zsombor/Sopron Basket

Fotó: facebook


Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés