Az egyik legeredményesebb magyar kosárlabdázó, Károlyi Andrea június elején lett 50 éves. Az egykori kiváló kosarassal a vele készített nagyinterjúban áttekintettünk lenyűgöző játékospályafutását, beszéltünk a rá legnagyobb hatással lévő edzőiről, a sportág jelenlegi helyzetéről, az 5x5 és a 3x3-as szakág állapotáról, és a saját szakkommentátori, műsorvezetői szerepéről.
Paris 2024 - Australia – Belgium - Olimpiai hírek
Videó forrása: Eurosport
Tudni kell kezelni a sikert és kudarcot egyaránt.
Június 5-én 50 éves lett Károlyi Andrea, a BSE, a Ferencváros, a Pécs és a Sopron egykori, 150-szeres válogatott, Európa-bajnoki negyedik helyezett kosárlabdázója. Minden idők egyik legeredményesebb magyar női játékosa hét magyar bajnoki címet, nyolc Magyar Kupa-győzelmet és két Euroliga-bronzérmet nyert pályafutása során.
A 3x3-as női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányaként 2016-ban Európa-bajnoki címet, egy évvel később és 2019-ben világbajnoki ezüstöt szerzett. Most az U23-as női 3x3-as csapat felkészülését irányítja.
A kerek születésnapja adta az apropót, hogy leüljünk vele beszélgetni. A saját játékos-pályafutását és a sportág jelenlegi helyzetét beszéltük át vele.
Június elején 50 éves lettél, ahogy ismerlek, téged kevésbé foglalkoztat a korod. Hogyan állsz ehhez a számhoz?
Óriási szerencsém van a genetikámmal, a tesómmal olyanok vagyunk, hogy két hetet nézzük a súlyzót, és már ettől izmosodunk. Ez meglepő módon még most is így van. Nem érzem magam 50-nek, alapvetően a felének sem - fejben. Reggelente viszont a duplájának. De azt mondják, hogy 50 felett az az egészség, ha minden reggel más fáj. Ezt hozom. Szeretek edzeni, edzőhöz járni, úgy vagyok vele, ha nem tudok elmenni, az frusztrál.
Van egy ÖTYE csapatunk, amivel tornára is járunk. A sport nyolcéves korom óta az életem része.
Bár még fiatal vagy, tartsunk múltidézést! A BSE, az FTC, a Pécs és a Sopron játékosaként szerepeltél itthon. Mondhatjuk, hogy a 2000-től, pécsiként játszott időszakod a legjobb korszakod egyénileg?
Ez olyan, hogy aszerint mond ilyet az ember, hogy melyik csapathoz kötődik jobban.
Stimmt.
A te esetedben ez abszolút a Pécs. Minden klubomban már szerepem volt. ’95 novemberében a Fradival Amerikába mentünk, és amikor onnan hazajöttünk, sok pontot dobtam egy francia csapattal vívott Ronchetti-kupa-meccsen.
Paris 2024 - Australia – Belgium - Olimpiai hírek
Videó forrása: Eurosport
Átkattant benned valami?
Igen, de nem tudom, hogy mi. De onnantól kezdve lettem a Ferencváros meghatározó tagja. Már abban a szezonban Magyar Kupát nyertünk, a következőben bajnokságot. Az 1997-es bajnoki döntő volt az utolsó, amikor mind a két csapatban csak magyarok játszottak. Ott már húzóember voltam, miközben a védekezésem hagyott maga után kívánnivalót.
Az Rátgéber László hatására javult fel a PSVK-ban.
A legelső meccsen.
Amikor Laci ráállított Brosovszky Mónikára.
Tényleg a legelső felkészülési mérkőzésen. Bonyhádon mondta Laci, hogy ’Brosovszkyt fogod!’. Néztem körbe (Andi most is körbenéz, ahogy meséli – T.M.), hogy ezt most tényleg nekem mondja? Megoldottam, és onnantól kezdve imádtam védekezni. Nyuszival (Ujvári Eszter, a Pécs egykori irányítója – T.M.) ketten mindig a legnagyobb sztárokat fogtuk.
Döntős a házigazda francia női kosárlabda-válogatott
Videó forrása: Eurosport
Itt is átkattant benned valami, hogy Laci meglátta benned a potenciált?
Lacinak volt egy olyan kiállása, hogy nem mertél neki ellentmondani, vagy megkérdőjelezni azt, amit ő gondolt. Ha ő azt mondta, hogy meg tudom csinálni, akkor meg tudom. Az külön jó volt Laciban, hogy ő ezeket a védekezéseket nem úgy értelmezte, hogy akkor nulla ponton kell valakit tartani. Hanem lehet, hogy az illető dobott 15 pontot, de ha mondjuk ezt nem 10 rádobásból érte el, hanem 22-ből, akkor már tök jól végezted a dolgodat.
Ha jól tévedek, Tursics Sándor, Rátgéber László és Fűzy Ákos lehettek a legmeghatározóbb edzőid a profi karriered során. Jellemeznéd őket röviden, néhány mondatban?
Abszolút ők. Mindamellett, hogy Sinyával a végére úgy alakultak a dolgok, hogy kellett a váltás mindenkinek. Később, amikor a Vasashoz mentem edzőnek, ott sem szépen váltak el az útjaink. De azt sose vitattam, hogy mennyit köszönhetek neki. Ezt sose veszem el tőle, mert egészen elképesztően sokat.
Azt vallom, hogy Laci nem érte volna el azokat ez eredményeket Ákos nélkül. Laciban olyan plusz van, amitől a mai napig ráz a hideg. Bennem van az érzés, hogy mondjuk szerdán Euroliga-meccs várt ránk, és már az előtte lévő utolsó edzésen úgy voltunk vele, hogy át tudnánk harapni az ellenfél torkát. Ezt mindig el tudta érni. Jó időszakok voltak.
Döntőben a címvédő amerikaiak női kosárlabdában
Videó forrása: Eurosport
Melyik volt a legerősebb csapat, amelyikben játszottál?
Hűha!
A 2005-ös Pécs talán?
Laci mindig azt mondta, hogy azt a Final Fourt meg kellett volna nyernünk. De én az egy évvel korábbi, a 2004-es szezon első felében játszó Pécset érzem a legerősebbnek, amikor még Chantelle Anderson is velünk játszott, és nem sérült meg. Ahogy Branzova is. Nekem meg jött a tüdőműtétem.
Hogyhogy nem játszottál soha külföldi klubcsapatban, miközben a korszak egyik legerősebb egyesülete, a Valenciennes is hívott?
Béres Timivel együtt kettőnket hívtak, ő ment, és meg is nyerte az Euroligát. Az ajánlatukról szóló telefonhívás előtt két-három héttel ismertem meg a későbbi férjemet, és ezért teljesen egyértelmű volt, hogy nem megyek.
Abban az időben nem sokkal lehetett többet keresni külföldön, mint itthon. Egy hazai Euroliga-bronzot pedig ugyanolyan sokra értékeltem.
Paris 2024 - Germany – France - Olimpiai hírek
Videó forrása: Eurosport
Ugorjunk! Sikeres voltál a 3x3-as női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányaként, Európa-bajnokok lettetek, két vb-ezüstöt is szereztetek. Most az U23-as női csapat felkészülését irányítod. Hogyan látod a 3x3 helyzetét?
Érezhetően most minden adva van. De! 2021-ben az olimpiai és az Eb-selejtező között Belgrádban vettünk részt egy tornán, ahol a német válogatottat simán vertük. Azokat a németeket, akik tavaly megnyerték a párizsi olimpiát. Az a csapat a köztes három évben együtt húzta az igát.
De akár említhetnénk a friss vb-győztes hollandokat is. Hosszú évek munkája ez az idei aranyérem. Véleményem szerint, ha nincs négy-hat játékosod, akik fixen végigtolják a 3x3-as szezont, akkor nem lesz eredmény. Dolgozni kell, méghozzá rendszerben.
Bár az Eb-aranyat és a két vb-ezüstöt három különböző összetételű csapat nyerte nálunk, mindegyik játékos stabil kerettag volt éveken keresztül. Érezhető, hogy most próbálják az 5:5 válogatott tagjaival megoldani, de ez csak abban az esetben működőképes, ha innentől csak ezt játsszák. De akkor mi lesz az 5:5 sorsa?
Dráma az elődöntőben: utolsó másodperces kosár törte össze a magyar álmokat
Videó forrása: Eurosport
Elengedhetetlen a kémia a játékosok között, azt meg csak az idő alakítja ki. Persze, ha Amerika vagy, és minden olimpia előtt be tudsz hozni a rendszerbe négy WNBA-játékost, akkor nyersz. De nálunk nincsenek ilyen kaliberű játékosok.
Nekünk az, hogy idén bejutott a csapat a 12-be a vb-n, jó eredmény. De szörnyű belegondolni, hogy eljutottunk oda, hogy ezt már eredményként emlegetjük. És azt sem szabad elfelejteni, hogy ahogy mi sokkal nagyobb lehetőséget látunk a 3x3-ban, mint az 5:5-ben olimpiai kvalifikáció szempontjából, úgy nagyon sok, hozzánk hasonló kis ország van ezzel így. Olyanok is, amelyek eddig sehol sem voltak.
Ha már 3x3. Korábbi válogatott játékosodat, a szakághoz mindannyiunk örömére visszatérő Papp Diát megkértem, hogy meséljen valamit a közös élmények közül, amire te majd ebben az interjúban reagálhatsz. Dia említette, hogy imádtál fotókat készíteni a csapatról, ez volt a "legendás Andi-time", amit ők már sokszor untak, főleg, ha nem lett jó a kép. Ez a szokásod csak nekik járt, vagy azóta is hódolsz ennek?
Ha influenszer nem is lett belőlem, de ha már a csapatnak volt Instagram-oldala, akkor arra kellett tartalmat gyártani. Jó, persze, mondta, hogy utálták, de amikor kiraktuk a képeket, megszerették. Sok emléknek így lett nyoma. A szülinapomon is szinte mindenki ott volt a 3x3-as válogatott korábbi játékosai közül. Mi egy család lettünk, tele közös élményekkel, emlékekkel, és ezek a képek is az emlékek részei.
"Totálisan át kell kapcsolnod az agyadat a 3x3-as játékra"
Videó forrása: Eurosport
Június elején jutott ki a női és a férfi 3x3-as válogatott a szeptemberi Eb-re. Az 5x5-ös női csapat viszont kellemetlen meglepetésre lemaradt a nyári Európa-bajnokságról. Utóbbit hogyan élted meg?
Lehet, hogy erősen hangzik, amit most mondok, de ha nincs az az ominózus csehek elleni meccs a két évvel ezelőtti Eb-n, akkor most ugyanott vagyunk, ahol voltunk egy szlovák, holland Eb-selejtezőcsoport esetében - nem sikerült.
Mi a 2023-as Eb-4. hellyel nem lettünk sokkal jobb csapat, mint amilyenek voltunk azt az Eb-t megelőzően. Úgy érzem, hogy az a 4. hely nem megfelelően lett kezelve, és valamilyen szinten ennek az eredménye is lett a spanyolok ellen 22 pontos előnyről elveszített olimpiai selejtező. Érthető módon az nagyon megfogta a csapatot, és ezt a mai napig hordozza néhány játékos. De ez is megmutatja, hogy ki játékos és ki versenyző.
Abszolút. Nem szabad eredményeket sem túl-, sem alulértékelni. A túlértékelés a sokkal nagyobb probléma. Még ha azt is mutatjuk kifelé, hogy miénk a világ, a belső kommunikációnak annak kell lennie, hogy "ácsi, gyerekek! Holnap is felkel a nap."
Legyőzte a házigazda Franciaországot az ausztrál női kosárlabda-válogatott
Videó forrása: Eurosport
Evezzünk kellemesebb vizekre! Korábbi pécsi csapattársad és barátod, a tavaly visszavonuló Fegyverneky Zsófia a Sopron Basket ügyvezetője lett. Te is úgy véled, hogy a képességei, az alázata, a munkamorálja miatt predesztinálva volt valami hasonlóan komoly vezetői szerepre már ilyen fiatalon?
Zsófi erre mindig azt mondta, nem mindegy, hogy kivel nő fel az ember. Amikor juniorként bemész az első felnőtt edzésedre, és olyan emberek futkároznak a pályán veled, akikre fel lehet nézni.
Mint mondjuk te, meg Iványi Dalma, Ujvári Eszter, Béres Tímea.
Mesélte, hogy eljött edzésre, bemelegítéskor azt látta, hogy futkározunk ide-oda, én meg biciklihármast dobtam az egyik oldalon, bement. Átmentem a másikra, bement. Ő meg állt és azt mondta magában, hogy "hova kerültem?".
A francia klasszis öt triplája mellé egy látványos no-look passz is belefért
Videó forrása: Eurosport
Arra célzol, hogy már nincs olyan játékos a mezőnyben, még csak megközelítőleg sem, mint amilyen Zsófi is volt? Mert ezzel egyetértek.
Erre és nincs ilyen. De nem csak a kosárlabdára igaz, hogy hiányoznak a karakterek. Ez sok minden miatt alakult így. Felgyorsult a világ, rengeteg inger éri az embereket. Rengeteg sport jut el mindenkihez. Nem csak egy sportcsatornát tudsz nézni, és nem csak az az információ jut el hozzád, amit az az egy csatorna ad. És sajnos azt sem szabad elfelejteni, hogy a sportolók egy részének a hozzáállása is megváltozott. Mélységes tisztelet a kivételeknek!
Úgy gondolom, hogy ő már nem fog hazajönni játszani. Annyira külföldön, Amerikában szocializálódott a felnőtt élethez, hogy itthon nincsenek igazán kosárlabdás gyökerei - természetesen a szüleit leszámítva. Korán elment külföldre, és ezt most értsék jól: "nagyon jól eladható termék" lett. Jó egyetemet végzett, első körös draftos volt a WNBA-ben, az első évében jól is játszott, a másodikban kevesebb lehetőséget kapott. Mindezt most ügyesen ki is használja Európában.
A hétszeres címvédő amerikai női kosarasok nem adtak esélyt Japánnak
Videó forrása: Eurosport
Hosszú évek óta szakkomentátorkodsz. Érzel valami változást abban, ahogy megnyilvánulsz a meccseken?
Nagyon szeretem. Tíz éven át szakkommentátorkodtam a tévében, most pedig a Nemzeti Sportrádióban vagyok. Rettentő hálás vagyok Virányi Zsoltnak, hogy megtalált. Ahogy jöttek a kosármeccsek a palettán, beszálltam közvetíteni. Nagyon más, mint anno a tévében. Más úgy beszélni, hogy tudod, amiről beszélsz, azt csak te látod, a hallgató abból tájékozódik, amit te mondasz. Bár nem egyszer kaptam visszajelzést, hogy úgy nézték a meccset a tévében, hogy a rádiót hallgatták.
Teljesen más. Sokkal többféle sportot kezdtem el figyelni. A tavalyi foci-Eb alatt a férjem nem egyszer jött úgy haza, hogy épp futballt néztem a tévében, amit ő korábban sose gondolt volna. Az a lényege az én szerepemnek, hogy próbáljak összefüggéseket találni a játékos-pályafutásommal és kicsit rálátást adni, hogy milyen volt egy élsportoló élete, vagy akár csak hogyan élt meg dolgokat, és ezek milyen emberré formálták.
Paris 2024 - Spain – China - Team – Olimpiai hírek
Videó forrása: Eurosport
Szeretnél értesítést kapni a téged legjobban érdeklő cikkekről, videókról? Töltsd le az Eurosport Applikációt (Android – Apple)!