"Nem kalkuláltunk, dolgoztunk, a munka eredménye volt a sikerünk" - Rátgéber László 30 éve lett először bajnok a PVSK-val - 28 esztendős edzőként

30 éve, 1995. április 17-én nyert először magyar bajnokságot Rátgéber László a PVSK-Dália vezetőedzőjeként. Közösen tartottunk vele múltidézőt az óriási hatású sikerről, amelyet az akkor mindössze 28 (!) esztendős Rátgéber irányításával értek el a pécsiek. Végigmentünk az előzményeken, a rájátszás három, egyaránt 3-0-ra hozott párharcán, szóba került a legendás Horváth Judit és Iványi Dalma is.

Az utolsó másodpercekig kiélezett döntőt nyertek meg az amerikaiak a házigazda franciák ellen

Videó forrása: Eurosport

Ezek a lányok fantasztikusak. Nagyon boldog vagyok, sírtam is örömömben.
30 évvel ezelőtt, 1995. április 17-én, húsvéthétfőn lett először magyar bajnok a PVSK-Dália vezetőedzőjeként Rátgéber László – mindössze 28 (!) esztendős volt akkor. A második szezonjában ért fel először a csúcsra a Péccsel, amelyet aztán másfél évtizeden át Európa topcsapatai között tartott.
Nagypénteken felhívtuk telefonon a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatóját, hogy miért is sírt akkor. Felidéztük vele azt a szenzációs menetelést, amelynek során a rájátszásban csapata a bombaerős MTK-t, a címvédő Tungsramot, és a Dream Teamnek nevezett BSE-et is pályahátrányból felülmúlva, a playoffban 100%-os (!) teljesítményt nyújtva az aranyig száguldott.
Beugrott, amikor annak idején a legsikeresebb harmincasok közé választottak téged itthon, most meg arról beszélgetünk, hogy 30 éve nyerted az első bajnoki címed a Péccsel – mindössze 28 (!) esztendős voltál akkor. Nálad sosem volt gond az emlékezéssel, nem jellemző rád, amit Lovasi András énekel a Kispál és a Borz Szívrablás című dalában, hogy "még sose volt sűrűbb homály". Te hogy állsz a múló idővel?
Az általad említett példára nem emlékszem, de arra igen, hogy jóval később, az első sikertelen orfűi tóátugrás is elég volt ahhoz, hogy a Fishing On Orfű fesztivált beválasszák a 10 legjobb brand közé. Érted, már a bukta is elég volt hozzá. Valamelyik nagy budapesti szállodában kellett volna megjelennünk a díjátadón, de Lovasival együtt kihagytuk, ami nem tetszett a szervezőknek.
picture

Rátgéber László 28 évesen vezette bajnoki címig a PVSK-t 1995-ben © Laufer László/Dunántúli Napló

Fotó: Other Agency

Menjenek ők hozzátok Baranyába, ha akarnak valamit tőletek.
Ja. Meg az ugrott be, hogy a Matula magazinnál a 15. legnagyobb magyarnak neveztek egyszer régen, 2006-ban. Azóta többek halála miatt előrébb léphettem a listán.
Az jutott eszembe, ahogy többen is hívtak a 30. évforduló miatt, hogy "bazmeg, megöregedtem". De ha előre tudom, hogy ilyen jól fogom magam érezni 58 évesen, akkor sokkal előbb megöregedtem volna.
Rendben vagyok tehát a múló idővel. Az egészség és a méltóság megőrzése foglalkoztat. Sokáig úgy éreztem, hogy nem kell beszélnem. De igenis fontos, el kell mondani, amit gondolok. És meg kell őrizni - meg át kell adni - a tudást és a szenvedélyt.
Demonstráljuk tovább a múló időt jól fejlett nőkkel, ahogy Lovasi dalolja a Kiscsillag Menetszél c. számában! Baromi erős volt 1995-ben a BSE, a Tungsram, a Diósgyőr és az MTK is. Mi kellett hozzá, hogy már a második PVSK-s évadodban sikerüljön megnyerni az aranyat?
Nagyon komoly bajnokság volt az 1994/1995-ös. Kikaptunk például a kilencedik helyezett Szombathelytől és a Szarvastól is. De nem nagyon kalkuláltunk, inkább dolgoztunk, a munka eredménye volt a sikerünk.
Két kiindulópontja volt a bajnoki címünknek. Az előző szezon bronzérmével kezdődött. Az egyik főszponzor behívott minket és kaptunk bankbetéteket, az első ötös és én. Viszont teljesen kiakadtam, hogy ezzel tönkreteszik a csapatunkat, mert mi lesz így a cserékkel.
A klubnál viszont az én viselkedésemből lett közfelháborodás. A városban mindezt megtudták, ahogy a játékosok is, és kontraproduktív lett az egyesület véleménye, az én gondolkodásmódom mellé álltak a játékosok és a szurkolók is.
Ez kulminálódott a Szarvas-kupa nevű felkészülési tornán, ami pénzdíjas esemény volt, és ahol mindenkit leütöttünk a pályáról. Brutális edzésmunkát végeztünk, a Mecsekben négy nagy kört futottak a játékosok, úgy 15 kilométert időre. És ez még csak a délelőtti session volt. Utána erősítettünk, és délutánonként jöttek a kosárlabdás edzések.
Látszódott a pályán az edzésmunka, ez mind motiválta a lányokat. Szép pénzdíjat kapott a csapat a tornagyőzelemért Szarvason, aminek a csapaton belüli szétosztása sem tetszett a vezetőknek – viszont ismét megnyertem magamnak a játékosokat és a közönséget is.
picture

Táblás ház a Lauber Dezső Sportcsarnokban 1995-ben © Laufer László/Dunántúli Napló

Fotó: Other Agency

Te döntöttél ebben?
Igen, egyedül intéztem mindent, arra a tornára egy vezető sem jött el velünk. Még segédedzőm sem volt, se Rózsa Gábor, se Fűzy Ákos nem dolgozott akkor még velünk. Egy személyben testesítettem meg az edzői stábot, a kondiedzőt, a mai marketingest és a pszichológust is. Így mentek a dolgok 30 éve. Ma hiába van marketinges egy klubnál, ha esetleg nem ért hozzá. Önironikusan mondom, jobb a polihisztor, és ez óriási kritikája a mai állapotoknak.
A lojalitás, a szaktudás és a szenvedély pótolhatatlan. Ez a három dolog nem megy ki a divatból.
Feltettem már magamnak a kérdést, hogy a 30 éve látott Rátgéber vajon ma hogyan dolgozna? Lehet, hogy saját magamat is megbuktatnám a Testnevelési Egyetemen, hogy milyen edzéseket tartok.
Végigvertétek Budapestet a rájátszásban, az MTK, a Tungsram és a BSE legyőzésével, söpréssel lettetek bajnokok. Hogyan emlékszel vissza arra a menetelésre?
Két sima és egy nehéz győzelemmel jutottunk túl azon az MTK-n, amely tele volt magyar válogatottakkal, Körmendi, Ujvári Eszter, Meskó is ott játszott.
picture

Rátgéber PVSK-ja a '95-ös rájátszásban nem találkozott zakóval © Laufer László/Dunántúli Napló

Fotó: Other Agency

Meg Bíró Eszter és Seres Éva.
Úgy van! Nem volt könnyű párharc. Mi az MTK-ra koncentráltunk, és már a négybe jutást is sikerként éltük meg, elértük a célunkat. Az MTK a Közép-Európai-kupában döntőt játszott, ahol egy ponttal kapott csak ki a Ružomberoktól, amely a legsikeresebb szlovák női kosárlabdacsapat.
Az elődöntőben jött a címvédő Tungsram a kanadai Karla Karch-csal, Fűrész Emőkével, Nagy Viktóriával, Bíró Anikóval, Herbster Annamáriával, a hiányzó nevet mondd te, mert a te hangod mélyebb!
Sztojkovics Évával. Kiváló csapat volt az is, azon a meccsen dőlt el, hogy bajnokok leszünk, amikor visszajöttünk 11-33-as hátrányból a Megyeri úton.
Március 23-án volt 30 éve, hogy az elődöntőben a Tungsramot idegenben, 22 pontos hátrányból győztétek le 74-69-re. Erről mondta a csapatkapitány Horváth Judit, a pécsi kosárlabda istennője a Telesportnak, hogy "úgy jöttünk ki az öltözőből, hogy nyerünk". Meg hogy nem lehet elmenni melletted, hogy valamilyen hatást ne válts ki.
Azaz. Az akkori csapat alapembere, a most a Rátgéber Akadémián dolgozó Anitics Lívia idézett engem nemrég, hogy azt is mondtam nekik akkor, hogy "már csak az nem dob kosárt, aki a buszra vár a csarnok előtt, mert siet". Olyan helyzet volt, mint a gyereknél, aki nem tudja, mi az a 100 kiló és fölemeli. Fölemeltük mi is, és fordítottunk.
Az elődöntő egyetlen hazai meccsén már alig lehetett bejutni a pécsi csarnokba, még nekem is nehéz dolgot jelentett. Nagyon leütöttük a Tungsramot, aztán a harmadikat hosszabbításban nyertük meg, ismét hátrányból.
Az a BSE volt az ellenfeletek a fináléban, ahová Franciaországból hazatért az Európa-klasszis Balogh Judit, ott játszott Nagy Dóra, későbbi feleséged, Csák Magdolna, a centeróriás Németh Ágnes, meg Bakai Eszter, Bagoly Vera, Dénes Krisztina, tehát csupa válogatott, meg két fiatal tehetség, Németh Dóra és az a Károlyi Andrea, aki aztán a PVSK-ban lett nagy kedvenc. Nektek tehát ez már a ráadás volt?
Igen, abszolút. A másik ágon a BSE és a Diósgyőr ötmeccses párharcot játszott az elődöntőben, már ezzel előnybe kerültünk, ezért is tudtuk a döntő első meccsét megnyerni a Városmajorban. Frissebb volt a csapatunk. Megfogta a sikerünk az embereket, óriási impaktja volt a PVSK-nak rájuk. A második, pécsi meccset abnormális telt ház előtt játszottuk.
A harmadik felvonáson kulcsszerep jutott annak az Iványi Dalmának, aki az első pécsi szezonod után, 1994-ben érkezett Pécsre frissen érettségizve, és aki aztán legenda lett a városban és a sportágban itthon. Dalma 22 pontot dobott a BSE csarnokában. Milyen volt az a mérkőzés?
A BSE beállt zónázni, ahogy mi is. Nagy szerencsém, hogy volt egy Horváth Juditom, Iványi Dalma miatta lett aztán olyan nagy játékos, gyakorlatilag ő lett a mentora. Fontos volt, hogy Balázs Hajni, Jolanta Vilutytė és Anitics is olyan játékosok voltak, akiknek nem volt egyetlen posztjuk. 2-es, 3-as és 4-es pozícióban is lehetett őket játszatni. A mai komplex kosárlabdázó prototípusai voltak ők hárman. Jól védekeztek, és pontokat is dobtak. Miközben nagy érvágást jelentett, hogy a sérült Donkó Orsi az egész playoffot kihagyta.
Próbáltuk Balogh Juditot megállítani, de lehetetlen volt, ahogy Michael Jordant is. A taktika része volt, hogy ő dobjon, amennyit csak tud, de a többiek ne. Egy meccsen úgy sem tud 70 pontot szórni, az képtelenség. Az lett a célunk, hogy minél többet legyen nála a labda, minél jobban fáradjon el. Ezt jelentette a mai analitikai felkészülést akkor.
Húsvéthétfőn, a Városmajorban lettetek bajnokok 1995. április 17-én. Nem mellesleg egy évre rá 1996. április 8-án, söpréssel védtétek meg a címeteket. Zúgott az "itt a Húsvét, itt a nyúl, Pécs–Diósgyőr három-null!"-rigmus. Idén pedig Nagypénteken beszélgetünk. Hogyan élted meg azt az estét?
Azért volt nagy siker az a bajnoki cím, mert nagy ellenfeleink voltak. Tursics Sándor irányította a Tungsramot, Glatz Árpád a BSE-t, ezek nagycsapatok voltak. Utóbbit Dream Teamnek nevezték akkoriban a névsor miatt.
5000 ezer embert várt minket éjjel a pécsi Széchenyi téren, mert a győzelem után bemondtam a tévében, hogy ott fogunk ünnepelni. Egész Pécs ezt a mérkőzést nézte a tévében, mert az m1, az m2 és a Duna TV volt még akkor mindössze a választék.
Éjjel 1-kor értünk Pécsre a régi 6-oson. Már Pakson jöttek üdvözölni az emberek a csapatot, Szekszárdtól rendőri felvezetést kaptunk. És ott maradtunk a téren a szurkolókkal másfél órát.
Balázs Hajni mondta, hogy milyen jó volt akkor pécsinek lenni. Közösségteremtő ereje volt a sportnak. A város a TV-toronyról, a dzsámiról és a pécsi női kosárcsapatról volt akkor híres.
28 évesen vezetted bajnoki címig a PVSK-t edzőként 1995-ben. A csapat legjobb játékosai közül az említett Balázs Hajnalka (Juhász Dorka édesanyja) és Horváth Juci is három-három évvel volt nálad idősebb. Hogyan tudtad elérni ilyen gyorsan, hogy kövessenek téged, és ne küldjenek el a bánatba a módszereidért – ahogy nyilván sokszor elküldtek?
A kiakadások mellett, amiket korábban meséltem, az volt a legfontosabb, hogy keményen dolgoztunk. Semmi se kovácsolja össze jobban a csapatot, mint a kemény munka. Az a csapat, amelyik keményen dolgozik, nehezen veszít, mert az a csapat nem akar kikapni.
Már az első pécsi évedben "Rátgéber-egyetemként" hívták a csapatot a PVSK szurkolói. Azóta megcsináltad a Rátgéber Akadémiát, ahol több korábbi játékosod dolgozik most (például Anitics Lívia, Csák Magdolna, Sarok Nikolett, Sztojkovics Éva, Daliborka Vilipić), Iványi Dalma pedig az NKA Universitas Pécs női csapatánál másodedzőként tevékenykedik. Körbeértél?
Majd akkor, ha még többen felfogják, hogy mekkora érték és kincs az a tudás, ami az Akadémián belül felhalmozódott. Nincs tiszteletben tartva a tudás. Nagy harcban vagyok, hogy ne érjen minket több támadás. Stratégiai partnereket keresek ehhez. Mert ez érték, amit fel kell karolni. Nem saját magamnak csinálom ezt, ahogy 30 éve sem. Azokat az erkölcsi értékeket ma is meg kell őrizni, és be kell építeni a csapatokba, amelyekkel elértük akkor a sikereinket. Példaértéknek vissza kell azokat hozni.
Sok játékos indult tőlünk, Kiss Virág, Wentzel Nóra, az a Laczkó Sára is, akit ősszel a Sopron igazolt le tőlünk. Itt van az NB I-es csapatunkban két nagy tehetség, Rátkai Eszter és Josepovits Kinga.
Úgy értem magamhoz körbe, hogy tudom, mit kell csinálnom. Próbálok ragyogni, meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.
A legfrissebb híreink, a legjobb videóink egy helyen – töltsd le az Eurosport Applikációt (AndroidApple)!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés