Juhász Dorkára a következő szezonban is számít amerikai csapata, de egyáltalán nem biztos, hogy hozzájuk tér vissza

WNBA - Juhász Dorkára a következő idényben is számít az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban szereplő Minnesota Lynx. A mostani WNBA-idényt kihagyó magyar játékos azonban nem biztos, hogy hozzájuk tér majd vissza.

Készítsd a popcornt, ez nagy durranás lesz! Kövesd a US Opent 2025-ben is az Eurosporton!

Videó forrása: Eurosport

A 25 éves Juhász Dorka a Nemzeti Sportrádiónak adott interjújában árulta el, hogy az amerikai klub a három plusz egy évre szóló szerződésében szereplő utolsó szezonban is igényt tart a játékjogára.
Hozzátette, ettől függetlenül egyáltalán nem biztos, hogy a Lynxhez tér majd vissza, mivel a következő idényre újabb két csapattal bővül a liga, ezek az együttesek pedig majd a drafton "halászhatnak el" játékosokat.
Juhász a jelenlegi WNBA-idényben nem játszik, korábban úgy döntött, hogy az egészségét szem előtt tartva pihenéssel tölti a nyarat, ezt követően pedig Európában, a török Galatasaraynál légióskodik majd.
A magyar center elárulta, augusztus végén utazik az isztambuli csapathoz, amelyre már az idény elején fontos meccsek várnak, hiszen az Euroliga selejtezőjében a Sepsiszentgyörgy együttesével vív párharcot.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Juhász az előző szezonban az olasz Schiónál játszott, ahonnan olasz bajnokként és kupagyőztesként távozott.
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés