„Édes teherként fogtuk fel a tétet” - az aranyérmes Sopron irányítója, Papp Dia első bajnoki döntője nem is lehetett volna izgalmasabb
A tavaly nyáron átalakult Sopron Basket a címvédő DVTK Hun-Therm összesítésben 3-2-es felülmúlásával megnyerte a női kosárlabda-bajnokság idei kiírását. A soproniak legjobb teljesítményt nyújtó magyar játékosának az irányító Papp Klaudia bizonyult a döntőben, akivel átbeszéltük az idényben történteket, főleg a kiélezett és izgalmas bajnoki finálét, amely neki az első volt pályafutása során.
Olympic Games Paris 2024 : Italy vs Hungary
Videó forrása: Eurosport
Óriási sportértéke van ennek a sikernek
Ki gondolta volna, hogy már a Fegyverneky Zsófia tavalyi visszavonulását követő első szezonban ismét bajnok lesz a hét új játékost szerződtető Sopron Basket?
Mint a csapat remekül teljesítő irányítójával, Papp Klaudiával készített interjúból kiderül, talán csak a soproni játékosok bíztak ebben. Gáspár Dávid csapata egymás után győzte le az idény előtt a két legesélyesebbnek vélt riválist, az elődöntőben a Győrt, az ötmeccses fináléban pedig a címvédő Diósgyőrt.
A Sopron 10-ese a rájátszásban 7,4 pontot, 3,2 lepattanót és 2,6 gólpasszt átlagolt. A döntőben a legkevesebb idő 20 perc volt, amit egy mérkőzésen a pályán töltött, a harmadik partin 16 pontjával ő bizonyult együttese legjobbjának.
A csupaszív, elveszett labdát nem ismerő Duracell nyuszival átbeszéltük, ő hogyan élte meg ezt az idényt, a rendkívül izgalmas finálét.
Kezdjük a szezon elejével! Benned mi merült fel, amikor felfogtad, hogy a te posztodon szereplő, tavaly visszavonuló, legendás Fegyverneky Zsófia nélkül kell elkezdeni az új idényt, tehát új alapokra kell helyezni a csapat irányítójátékát?
Az ő visszavonulásával mondhatni új éra kezdődött a Sopron Basket életében. Zsófi egy ikon, a klub és a csapat alapja volt hosszú éveken át. A lelkét azért itt hagyta nálunk, a szelleme is ott van a csapatban, sokat számított, hogy a háttérből végig segített minket. A jelenléte rengeteget jelentett a szezonban. És jött a posztjára több játékos is.
Új igazolásként szerződött hozzátok tavaly nyáron 1-esként az ausztrál Stephanie Reid, a görög Pinelopi Pavlopoulou, majd novemberben Pécsről Laczkó Sára is. A többi, összesen hét (!) érkezővel együtt mit gondoltál, mire lehet képes az új Sopron?
Ismertük az új játékosokat hellyel-közzel. Izgatottan vártuk az új idényt, hogy mire lehetünk képesek együtt. Ahogy haladtunk előre, úgy gondoltuk egyre többen azt, hogy igenis megnyerhetjük a bajnokságot.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/01/image-9fe98208-1ee6-4855-92d1-5a93af975e94.jpeg)
Fegyverneky Zsófia és Papp Klaudia pacsi előtt © Tóth Zsombor/Sopron Basket
Fotó: Facebook
Papíron a Diósgyőrt és a Győrt lehetett várni a bajnoki döntőbe. Ti az ötödik helyen is álltatok, és onnan nyertétek meg az alapszakaszt, az Európa-kupában pedig az elődöntőig meneteltetek. Vissza tudsz emlékezni, volt esetleg fordulópont az idényben, amikor úgy gondoltad, hogy ti többre lehettek képesek, mint amire előzetesen taksáltak titeket?
Úgy álltunk hozzá, hogy a lehető legjobb helyezést érjük el minden téren. Akadtak hullámvölgyeink, amelyek annak is betudhatóak, hogy sok új játékos érkezett hozzánk. Idő kellett, hogy mindeni megtalálja a helyét és a feladatát a csapatban. Ebben sokat segített az Európa-kupa is. Azzal, hogy egy darabig hetente két meccsünk is volt, gyorsabban tudtunk fejlődni és összeszokni.
Felemás szezonrajtot produkáltunk, jól kezdtünk az Európa-kupában, miközben váratlan vereségeket szenvedtünk a bajnokságban. De ez sem zökkentett ki minket, szépen haladtunk előre.
Ugorjunk egy nagyot az időben. Az idei volt az első bajnoki döntőd. Milyen élményt jelentett összességében?
Fantasztikus élmény volt. Mindenkinek kívánom, élje át egyszer, hogy bajnoki döntőt játszhat, és azt is, hogy ilyen finálén vehet részt! Régóta nem volt ilyen szoros döntő, az elmúlt 10 évben az esélyesebb fél három, vagy négy meccsen, hamarabb megszerezte a bajnoki címet.
Idén viszont öt mérkőzést vívtunk egymással, és mindegyik máshogy alakult. Voltak kiélezett végjátékot hozó meccsek, nekünk nagyobb vereségünk is akadt Miskolcon. Talán rajtunk kívül senki nem gondolta volna, hogy abból a nagy zakóból talpra tudunk állni. Viszont mi csapatként összezártunk és ez segített.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/01/image-d53d551e-758d-4c7c-9d86-5c5dcf38d841.jpeg)
A soproni 10-es, Papp Dia és a diósgyőri 10-es, Aho Nina © Márkus Boróka/Sopron Basket
Fotó: Facebook
Elképesztő hullámvasutazás volt ez az ötmeccses bajnoki döntő a Sopron és a Diósgyőr csapatának is. 1-2-nél mi volt benned, bennetek, amikor Miskolcra utaztatok, ahol bajnokavatásra készültek a hazai szurkolók?
Csapatként kizártuk a külső tényezőket és a negatív gondolatokat egyaránt. Úgy utaztunk oda, hogy vissza fogunk menni Sopronba az ötödik meccsre. Ezzel a hozzáállással készültünk és játszottunk. Tudtuk, min kell változtatni a játékunkon ahhoz, hogy nyerjünk.
Az a fókusz és könnyedség, ami azon a negyedik meccsen jellemzett minket, megsüvegelendő. Élveztük azt a mérkőzést, teljes mértékben ott voltunk fejben.
Meg tudnád fogalmazni, hogy aztán mi döntött a javatokra az ötödik mérkőzésen?
Mondták, hogy nem volt túl színvonalas a meccs. De egyik csapatnak sem volt még másfél napja sem, hogy felkészüljön a mindent eldöntő mérkőzésre. Úgy nyilatkoztam előtte, hogy csak a szív fog dönteni, az, hogy ki akarja jobban. Mi jobban bírtuk el a tétet, édes teherként fogtuk fel.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/01/image-8e769cf9-0043-49fa-a041-0477874ae239.jpeg)
Papp Dia a trófeával © Girgász Péter/MKOSZ
Fotó: Facebook
Tavaly tavasszal elképesztően izgalmas döntőben, több sérült játékost nélkülözve, meglepetésre nyertétek meg a Magyar Kupát Győrben, ugyancsak a DVTK ellen. Mondhatjuk, hogy hasonlóan emlékezetes lett az idei bajnoki címetek is, mint az?
Abszolút. Beszéltük is egymás között, hogy legalább akkora heroikus győzelem volt ez, mint a tavalyi Magyar Kupa. Ott mindenki eltemetett minket, sokan talán még a saját szurkolóink közül sem gondolták volna, hogy miénk lesz a kupa. Nem nekünk kedvezett a papírforma a sérülések miatt, mégis megnyertük.
Úgy gondolom, hogy a Diósgyőr papíron még mindig erősebb csapatot képvisel nálunk. De megmutattuk, hogy a Sopron honnan hová jutott el ebben a szezonban, hogy milyen csapattá formálódtunk, ami végül eltüntette ezt a különbséget. Gyakorlatilag megmutattuk, hogy mégsem így van. Fejben és szívben mi voltunk a jobbak.
Milyen plusz értéket ad ennek a bajnoki címnek, hogy azt hazai pályán, a fináléban 1-2-ről fordítva, a klubot 30 éven át irányító, téged is Sopronba hívó, az ügyvezető-igazgatói posztjáról távozó Török Zoltán utolsó idényében, sőt ebben a minőségében utolsó meccsén értétek el?
Feltettük az i-re a pontot az idény végén a bajnoki címmel. Örülök, hogy így tudtuk elbúcsúztatni Zolit. Talán ő is hálás lehet, hogy ezt meg tudtuk csinálni közösen. Ezért is különösen szép élmény ez a győzelmünk.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/01/image-751c06c7-56d2-4fde-b5ed-e7c9407f858d.jpeg)
A bajnok Sopron Basket © Tóth Zsombor/Sopron Basket
Fotó: From Official Website
- Szeretnél értesítést kapni a téged legjobban érdeklő cikkekről, videókról? Töltsd le az Eurosport Applikációt (Android – Apple)!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/12/03/image-366a44b5-89c0-41d4-9eca-a6a5ed6580ab-68-310-310.jpeg)