Fegyverneky Zsófiának sosem jelentett terhet kosárlabdázni, reméli, tudtak tőle tanulni is

Rátgéber László az utolsó mohikánnak tartja, az Euroliga hivatalos Facebook-oldala legendának nevezte. A magyar kosárlabda egyik legnagyobb alakja, a hazai sport elmúlt 15 évének egyik legkitűnőbb személye (a másik a tavaly visszavonult klasszis vízilabdázó, Szücs Gabriella), Fegyverneky Zsófia 39 évesen a múlt héten befejezte aktív játékos pályafutását.

A Pécs, a Brno és a Sopron Basket irányítójával készített nagyinterjúban a befejezés eldöntésének körülményeiről, a 25 éven át tartó pályafutásáról, a titkáról, hogy miért tudott ilyen sokáig ilyen magas színvonalon kosarazni, az egész karrierjét végigkísérő 4-es mezről, a pécsi és a soproni közeg sajátosságairól, öt edzőjéről (Rátgéber, Fűzy Ákos, Székely Norbert, Roberto Íñiguez, Gáspár Dávid) és új pozíciójáról beszélgettünk vele.

Az FTC női kézilabdacsapatában korábban hét évet töltő Nerea Pena úgy nyilatkozott a napokban a Nemzeti Sportnak, hogy megkönnyebbült, amikor idén márciusban nyilvánosan is kimondta, hogy vége a pályafutásának. Te éreztél ilyesmit, amikor a Sopron Basket kiadta a visszavonulásodról szóló közleményt?Egyáltalán nem így éreztem, mert az utolsó pillanatig szerettem csinálni. Amikor az utolsó meccsre, a Szekszárd elleni bronzpárharc harmadik felvonására utaztunk, és szálltam fel a buszra, azon gondolkoztam, hogy nekem egyáltalán nem volt teher kosárlabdázni. A végén sem zavart, hogy megint utazni kell, vagy amikor az utolsó edzésemre mentem, akkor sem úgy voltam vele, hogy "jajj, de jó, hogy ezt többé már nem kell csinálnom". Inkább akkor is úgy voltam vele, hogy én ezt még szeretem csinálni.Amikor olyat hagy abba az ember, amit szeret és boldoggá teszi, azt mindig nehéz elengedni, és mindig szomorú. Az ilyen típusú sportolóknak lelkileg is könnyebb, pláne ha nem szenvedtek korábban komolyabb sérülést.

Az utóbbi néhány szezon előtt mindig egy-egy évvel hosszabbítottad meg a szerződésed Sopronban. Ennek az idénynek úgy futottál neki, hogy ez lesz az utolsó, vagy közben döntötted el végleg, hogy nem folytatod?Nem így futottam neki egyáltalán. A visszavonulás tényleges gondolata az utóbbi hónapokban fogalmazódott meg és alakult ki bennem. Nálunk a hosszabb távú szerződések is nagyon komolyan felépített háttérmunkát igényelnek. Tudjuk, hogy kivel miért kötünk akár többéves kontraktusokat is. Ha egy játékosnak mondjuk kétéves szerződése van, akkor Zoli (Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezető-igazgatója – T.M.) úgy számol, hogy a csapatépítésnél ezt figyelembe veszi. A vége felé úgy éreztem fairnek, hogy jobb, ha csak egy-egy évre előre írok alá. Mindig leültünk, és megbeszéltük, hogy ki mit szeretne.

Ezek szerint a lezárás gondolata valamikor idén év elején kezdett elindulni benned?Idén február, március környékén kezdtünk el beszélgetni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez könnyű döntés volt, mert egyáltalán nem. Sok hullámvölgy, igen és nem akadt benne közben, nagyon nehéznek bizonyult meghozni a döntést. Sokakkal beszélgettem, olyanokkal, akiknek számít a véleménye, meg akiknek adok is a véleményére szakmailag és emberileg is. Ezeket mérlegelve hoztuk, hoztam meg a döntést.

Rátgéber László úgy fogalmazott az Eurosportnak rólad, hogy "utolsó mohikánnak egy másik korszakból érkező kosarast nevezek. Az az utolsó mohikán, akit én még edzettem. Akire volt impaktom.” A te korosztályodból már senki nem játszik, ilyen magas szinten biztosan nem. Mi a titkod, hogy közel 40 éves korodig az egyik legjobb magyar csapat kapitányaként tudtál kosarazni?Sok mindenből tevődik össze. Az első, amit nem szabad ebből kivenni, mert ez a nulladik pont, hogy nagyon szerencsés genetikám van. Olimpikonokat, WNBA-győzteseket, olimpiai érmeseket néztem végig. Nagyon sok játékos van, aki sokat tesz azért, hogy egészséges legyen, belerakja a munkát, és ahogy én is, nézi, hogyan lehet a legjobb. Ha lehet mondani, hogy nekem mi a tehetségem, akkor nem az, hogy nekem a kosárlabdához olyan nagyon különleges érzékem lett volna, vagy esetleg lenne valami olyan a sportágban, amiben extra jó vagyok, hanem szerencsés vagyok, mert végigvittem ezt a 25 évet úgy, hogy nekem egyetlenegy műtétem sem volt, semmi. Ez nagyon kellett hozzá.Ezen kívül persze az is, hogy 30 fölött nagyon beleástam magam abba, mit hogyan kell csinálni a táplálkozástól kezdve a rehabon, a gyakorlatokon, feladatokon és a kondin át az edzésmunkáig. Főleg külföldi példákat és irányokat kerestem, olyanokat, amelyek működnek. És Sopronban nekünk nyilván minden adott volt ehhez. Kitartás is kellett hozzá, mert a nehéz időszakok alatt összeszorítottam a fogam, és csináltam tovább, mert az adódó problémák ellenére is szerettem kosárlabdázni.

A szerénységed is idevenném, mert a tempódobásod például legendás.Annak a kulcsa az ugrás, abban pedig nagyon sok a genetika. Csak abból lehet építkezni, amit magával hoz az ember. A tempódobásomhoz is kellett a fizikum.

A Pécsben, a válogatottban és Sopronban is 4-es mezben játszottál. Miért pont abban?Pont most jutott eszembe, hogy csak 4-esben játszottam, semmi másban. Ennek nagyon egyszerű magyarázata van, amikor felkerültem a pécsi felnőtt csapatba, az maradt. Ennyi.

És utána végig rajtad ragadt?Igen. Nyilván Pécsen a felnőttbe felkerülve bármelyik számú mezt felvettem volna, egy szót sem szóltam volna. Régen 4-től 15-ig számozták a mezeket, és kész. Nem volt 82-es számú, mint most. Mondták, hogy "ez maradt, tessék”. Onnantól én voltam a 4-es.

A válogatottban már automatikusan ez járt neked a PVSK miatt, vagy akkor már kérted is? Most, hogy mondod, talán azért alakulhatott így, mert abban az időben, amikor bekerültem a válogatottba, gyakorlatilag két csapatból állt össze a keret, a Sopronból és a Pécsből. Mivel a Pécsből én voltam a 4-es, értelemszerűen nálam idősebb magyar nem volt 4-es. Az, hogy a Sopronból az pont senkinek nem kellett akkor, szerencse volt. Edó (Eördögh Edit, 48-szoros válogatott – T.M.) 8-as volt, Bubu (Balogh Judit, 223-szoros válogatott - T.M.) akkor már nem játszott, amúgy is 7-es lett volna.

Károlyi Andreával emlegettük, hogy mindkettőnknek kétcopfos lányként vagy a szemünk előtt, a kezdeti pécsi időkből. Andi azt is elmondta az Eurosportnak nyilatkozva, hogy jót tett neked az a közeg, amiben kosaras lettél Pécsen. Rátgéber László PVSK-jában többek között Andi, Iványi Dalma, Ujvári Eszter, Béres Tímea, Albena Branzova, Slobodanka Tuvić mellett pallérozódtál, majd lettél meghatározó játékos. Mit kaptál, tanultál tőlük?Mindenhol elmondom, hogy amilyen alapokat kaptam kosárlabdából fiatalkoromban Pécsen, abban nagyon erős volt a ráhatás a felnőtt csapatból. Amit ott láttak az utánpótlásedzők, azt próbálták vinni a kisebbekhez. Laci (Rátgéber László – T.M.) volt a vezetőedző, egész kiskorunktól (én 13 éves koromtól) kezdve ebben a szisztémában nőttem fel kosárlabda szempontból, ami ő vitt a PVSK-nál a felnőttben. Az utánpótlásedzőim is őt tartották szakmailag a topnak. Amikor Fűzy Ákoshoz kerültem 16 éves korom környékén, akkor már teljesen egyértelmű volt a szisztéma, meg minden. Mondhatom, azt hogy én milyen ember vagyok, hogy milyen a hozzáállásom a munkához, hogyan viselkedek a pályán és azon kívül, hogyan élem sportolóként a mindennapjaimat, az általad felsorolt emberektől tanultam, azoktól a játékosoktól, akikkel ott együtt kosarazhattam. Mint sportolót, ők neveltek fel. Ebből éltem az elmúlt 25 évben, innen is köszönöm nekik!Ezért fontos, hogy nálunk kialakítsunk egy olyan soproni kötődésű magot, amely tagjainak fontos ez az identitás, akik tudják, a klubnál hogyan szeretnénk létezni, dolgozni, edzeni. Mi alapján építjük a csapatunkat, milyen típusú játékosokat, karaktereket keresünk.

A folytonosság adott, úgy beszélsz, mintha már most a Sopron Basket csapatmenedzsere lennél, nem pedig csapatkapitánya.Remélem, hogy ezekből át tudtam adni egy kicsit azoknak a fiatal magyar játékosoknak, akik közül valakivel öt éven át együtt játszottam, itt Zsuzsira (Sitku Zsuzsanna – T.M.) és Alízra (Varga Alíz – T.M.) gondolok. Jeca (Jelena Brooks – T.M.) is abszolút tudja, nálunk hogy megy. Remélem, hogy ezt ők továbbviszik, illetve, hogy amit ők fontosnak tartanak belőle, még tovább is adják!

Fokozatosan léptél egyre feljebb a pécsi hierarchiában, mielőtt 2011-ben Sopronba szerződtél. A történtek fényében elmondhatjuk, hogy életed legjobb szakmai döntése az volt, hogy a Sopronhoz igazoltál?Igen. Az idő, a teljesítményem, meg az alapján, hogy milyen szerepet töltöttem be a Sopronban, mind azt igazolja, hogy ez nagyon jó döntés volt. Habár tudom, hogy akkor sokan megkérdőjelezték, kaptam hideget-meleget. De a számok meg a tények nem hazudnak.

Ha akkor nem omlik össze a pécsi kosárlabda, elképzelhetőnek tartottad volna, hogy a város szülötteként ott kosarazod végig a pályád, vagy, hogy itthon csak abban a klubban játszol?Pécsi gyerekként és fiatalként nyilván ez volt a kiindulópont. De abban a történetben már nem volt több, és ez abszolút nem az anyagiakról szólt. Megváltozott a közeg, mások lettek az értékek, másfelé indult a csapat, mint amit elképzeltem. Itt az is bejön a képbe, hogy ha az ember benne van valami nagyon jóban, akkor onnan látja, tudja, hogy milyen volt előtte, és akkor a középszint, vagy egy még jónak mondható szint is rossz érzés az embernek. Hiszen ő már megtapasztalta a topot. Nekem az a Pécs akkor volt az, amit akartam és szerettem, amikor Final Fourokat játszottunk, amikor nyertük a bajnokságokat és a Magyar Kupákat, amikor együtt játszottak a magyar játékosok. Nekem ez volt a fejemben, és innentől minden más lejjebb volt.

Kiváló edzőkkel dolgoztál együtt klubjaidban, talán az öt legjobb Rátgéber László, Fűzy Ákos, Székely Norbert, Roberto Íñiguez és Gáspár Dávid volt. El tudnád mondani néhány mondatban egyesével, hogy mit tanultál tőlük, hogyan jellemeznéd őket? Kezdjük Rátgéber Lacival!Fiatalon felkerültem a Laci által irányított felnőtt csapatba. Úgy, hogy sokáig azzal párhuzamosan játszottam az NB I/B-s csapatban, ha úgy tetszik, a saját korosztályomban. Ez az átfedés talán három-négy év is volt talán. Mondhatjuk, hogy ő nevelőedzőm is volt, aztán pedig felnőttként az első nevelőedzőm, akitől rengeteg mindent tanultam. Rá is nagyon igaz, hogy az alapokat, nem csak a kosárlabdát tekintve, hanem minden szempontból tőle kaptam. Abban az időszakban nagy mentális erőt adott nekem az, hogy abban a közegben nőttem fel Lacinál. Miközben mindenki tudja, mennyire szigorú volt, hogyan mentek az edzések, hogy milyen erősnek kellett lenni játékosként ahhoz, hogy tudjunk teljesíteni. Azt mondom, hogy ott kaptam meg azt, hogy ilyen lett a mentalitásom. Onnantól bármit túlélek. Az elmúlt 25 évben nem jött szembe olyan, amire azt mondtam volna, hogy "na jó, ezt nem lehet csinálni”, vagy "nem bírom tovább”. Laci ilyen alapot is adott nekem. Az ő nagy igazságát is akkor tapasztaltam meg, miszerint jobb győzni, mint kikapni. Onnantól kezdve, ha az ember elér ilyen magasságokba, mint bajnoki címek, Euroliga Final Four, rájön, legalábbis bennem kialakult, hogy én ezt akarom, mindig. Ez a winning (championship) mentality nálam ott és akkor alakult ki. Sok éven át éreztem, mit jelent nyerni, ha utána nem győzöl, az borzasztó. Attól az egytől tudtam nagyon kikészülni, ha nem nyertem.

Fűzy Ákos.Ákos abszolút a nevelőedzőm volt, utána pedig a pécsi felnőtt csapat másodedzőjeként dolgozott velem nagyon sokat. Amikor arra gondolok, hogy kik a számomra fontos emberek, akkor abban Ákos benne van. Többször elmondtam, hogy a brnói kitérőm nem sikerült jól, és hogy hibáztam, amikor a kétéves szerződésből kiléptem az első szezon után. Talán nem szabadott volna Pécsre visszamennem, ha sportszakmailag nézzük.Viszont, ha az élet ezt azért intézte úgy, hogy Ákossal tudjak aranyérmet nyerni, akkor ennek meg így kellett lennie.

Székely Norbert.Úgy érkeztem Sopronba, hogy Norbi előtte a válogatottban már edzőm volt. Számomra már ott világossá vált, hogy mi nagyon jól tudunk együtt dolgozni. A válogatottban nagyon élveztem, hogy a Pécsnél megszokott szabály- és szisztémaközpontú működéshez képest picit több szabadságot adott nekem Norbi. Belőlem ez nagyon jó dolgokat hozott ki. Amikor felmerült a Sopron, az, hogy ő volt akkor a vezetőedző, döntő faktort jelentett abban, hogy idejöttem. Az aranyérmek is igazolták, hogy az nagyon jó időszak volt. Sok bajnokságot nyertünk, az Euroligában is jól ment nála.

Roberto Íñiguez.A klub vele indult el egy olyan irányba, ami kellett ahhoz, hogy a Sopron Basket a golden age-korszakába lépjen, ami az elmúlt hét évet jelenti. Olyan munkamorált, szisztémát, új impulzusokat, szigort hozott Sopronba, hogy európai szinten is be tudtunk lépni az elitbe. Rengeteget tanultam tőle a kosárlabdáról. Olyan új dolgokat kezdtem el meglátni, amiket előtte nem. A spanyol kosárlabda-kultúra sokat adott nekem, nagy pluszt jelentett, jót tett, más látásmódot adott. Az a két év Roberto irányítása alatt fizikálisan nagyon megterhelő időszak volt. Mondhatom, hogy ő a legmaximalistább edzőm, aki valaha volt, és ebbe a Rátgéber Lacit is beleszámolom. A mai napig tök jó vele a kapcsolatom.

Gáspár Dávid.Amikor először lépett be a soproni klubba mint az új vezetőedző, sokaknak lehetett kétsége, a Zalaegerszeg után hogyan fogja ezt a lépcsőt megugrani. Úgy ugrotta meg, hogy a nulladik naptól rengeteg munkát belerakott ebbe. A munkamorálja elképesztő. Azt emelném ki, amiben ő más - és ez vitt el minket az Euroliga-győzelemig -, hogy ő emberileg mindenki fölött van. Nagyon jól ötvözi edzéseken a követelést, a szigort, a szabályokat azzal, hogy nagyon jól megtalálja a játékosaival a hangot. Ezáltal mindenkiből ki tudja hozni a maximumot. Neki ez a képessége egyre fontosabb lesz, mert az olyan régi rendszerek már nem tudnak jól működni, mint a katonaság.

A tekintélyelvűségen alapuló szerveződések.Igen, az ilyen hozzáállás a játékosokhoz egyre kevésbé működik. Dávid kiemelkedik mindenki közül abban, ahogy a játékosokkal bánik. Szakmailag is nagyon elöl van a magyar edzők között. Nagyon jó meglátásai vannak, folyamatosan képzi magát, mindig tanulni akar. Nem véletlen, hogy a klub vele ért fel a csúcsra, neki köszönhetjük, hogy Euroliga-győztesek vagyunk, nélküle biztos nem sikerült volna.

Maradsz a sportágban, sőt a Sopron Basketnél is, a klub csapatmenedzsereként folytatod. Egyértelmű volt, hogy a kosárlabdát nem hagyod el?Nagyon szerettem volna ebben a közegben maradni, mert nagyon szeretem. Ez az életem 25 éve. Remélem, hogy vannak olyan dolgok, amiben tudok segíteni, ezen leszek! Nyilván teljesen más munkakör, amibe nekem bele kell tanulni, ha tetszik, a nulláról kell kezdeni. Nagy megtiszteltetés, hogy Török Zoli rám gondolt ezzel kapcsolatban. Egy ilyen nagy múltú klubnál ilyen szerepet betölteni óriási dolog. Minden sportoló arra vágyik, hogy amikor befejezi a pályafutását, legyen ilyen lehetősége – már akinek van ilyen ambíciója. Ezért nagyon hálás vagyok neki, és várom, hogy elinduljon a munka a mindennapokban. Aztán meglátjuk!

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!