Fegyverneky Zsófia soproni csapatmenedzserként is a maximumra törekszik, ahogy kosarasként tette

Szombat este Fegyverneky Zsófia mondta ezt, amikor a cikk szerzője odaért a Dr. Koltai Jenő Sportközpontba, a TFSE-MTK – Sopron Basket női kosárlabda NB I-es mérkőzés kezdete előtt bő egy órával, és jeleztük neki, hogy amikor neki jó, beszélgethetünk.

Előre megbeszélt interjúra készültünk vele, de (sajnos) már nem játékosként, hanem klubja csapatmenedzsereként volt jelen, és intézkedett, amiben csak kellett.

Májusban derült ki, hogy visszavonul, és egy egészen elképesztő játékospályafutást zár le Sopronban. Ebben az interjúban átvettük, milyen az átmenet új feladatkörébe, milyen teendői vannak vezetőként, és hogyan élte meg, amikor szeptember végén ünnepélyes körülmények között visszavonultatták a 13 éven át viselt 4-es számú mezét Sopronban.

Fél éve ilyenkor még te is melegítettél volna a soproni csapattársaiddal, most már civilben ülsz itt a Dr. Koltai Jenő Sportközpont lelátóján, a TFSE-MTK – Sopron Basket meccs előtt. Hiányzik a játék? Úgy fogalmaznék, hogy inkább az adrenalin hiányzik, nem a játék maga. Az, amikor az ember készül egy fontos meccsre, majd megnyeri azt.

Zökkenőmentesen ment az átállás játékosból csapatmenedzserré, csapatkapitányból vezetővé? Még folyamatban van, nem megy egyik pillanatról a másikra. Ez egy teljesen új szerep nekem, bele kell tanulnom, és sok tapasztalatot szereznem.

Talán júliusban Münchenben az Euroliga/Európa-kupa 2024/2025-ös szezonjának sorsolásán voltál először nyilvánosan csapatmenedzseri minőségedben jelen, aktívan segédkeztél is az eseményen. Az milyen volt első alkalomnak? A visszavonulásom után a FIBA keresett meg, hogy ha már annyi évet lejátszottam az Euroligában, akkor szeretnének megkérni, hogy vegyek részt a sorsoláson. Nagyon örültem neki, jó volt. Utána ott maradtam mint a Sopron Basket képviselője, hogy leegyeztessem az Európa-kupa-mérkőzéseinket.

Szeptember végén a soproni Novomatic Arénában ünnepélyes keretek között visszavonultatták a 4-es mezedet, tiszteletét tette rengeteg korábbi csapattársad, edződ, barátod. Hogyan élted meg azt az estét? Nagyon érzelmes este volt. Örültem neki, hogy sokan azok közül, akik ebben a 25 évben velem voltak a pályán, vagy azon kívül, el tudtak jönni, és együtt tudtunk lenni kicsit, emlékeztünk nagyon sok jó pillanatra. Jól sikerült.

Kosárlabdáztál már több ezer ember előtt Európa különböző csarnokaiban, nem izgulós típusnak ismerünk. Ezen az ünnepségen beszédet is mondtál a kör közepén állva az Edda-sláger aktuális főszereplőjeként, és téged, csakis téged tapsolt a tömeg. Akkor és ott már inkább volt benned drukk? Amíg a beszéden nem voltam túl, nagyon izgultam, amikor lement, már kicsit felszabadultabban tudtam ott lenni. Előtte összeszedtem a gondolataimat, mert fontosnak tartottam, hogy elmondjam azt azoknak az embereknek, akik ott voltak, mennyire hálás vagyok azért, hogy ez a 25 év így sikerült. Igyekeztem megfogalmazni az érzéseimet, remélem, annak ellenére, hogy izgultam, jól sikerült!

Az új szerepedben mennyire oszlik meg a figyelmed és a jelenléted az iroda, az öltöző és a parketta között? Igyekszem mindenhol lenni. Van benne irodai munka, szervezés, ha még nem is sok, de kosárlabda is. Amit a legjobban szeretek, az nyilván a játék, és nem a papírmunka. Nehéz megfogalmazni, hogy mit csinálok, mert sok mindenből áll össze. Egy feladattal relatíve kevés időt töltök, de sok minden van. Vannak könnyebb napok, amikor nincs annyira sok dolog, meg vannak nehezebbek is. Például a beszélgetésünk előtti hét volt talán az eddigi legnehezebb, amióta csinálom ezt a munkát. Az új játékos, Laczkó Sára érkezése miatt pörgős hét volt.

Eddig a soproni csapat legfontosabb tagja voltál. Mennyire szükséges most bizonyos távolságot tartanod a játékosoktól? Megtaláltad már az egyensúlyt ebben? Ez az egyik olyan dolog, amit még tanulok. Próbálom megtalálni a határokat és a szerepemet ebben. Nem szeretnék egyáltalán semmilyen szempontból sem túllépni a hatáskörömön. Ugyanakkor úgy érzem, hogy azzal 25 évvel, amit a kosárlabdában töltöttem, tudok segíteni egy csomó dologban. Ahogy jönnek ezek a szituációk, és mérlegelni kell, hogy azokban hogyan viselkedjek, úgy tanulom ezeket. Remélem, ahogy telik az idő, és egyre több minden történik, úgy majd jobban fogom érezni a megoldásokat.

Mennyire tudod hasznosítani az új munkakörödben azokat a tapasztalatokat, amelyeket játékosként egy csapatsport kiemelkedő alakjaként 25 év alatt összegyűjtöttél? Jelen pillanatban a szakmai munkában, az edzésekben és a kosárlabdában nem veszek részt. Így is kell lennie, hiszen nem vagyok tagja az edzői stábnak. A konkrét kosaras tapasztalataimat most még kevesebbet használom.

Tudnál említeni néhány konkrétumot, hogy miből áll a munkád? Ahogy most, máskor is mindig utazol a csapattal? Igen, belföldön és külföldön is én vagyok a csapatvezető. A meccs előtti teendőket is én intézem. Amikor a csapat otthon van, a fő feladatom az, hogy a hétköznapok zökkenőmentesen zajlódjanak, a teremmel, az edzésekkel, a felszerelésekkel minden rendben legyen. Laczkó Sári érkezésével minden vele kapcsolatos teendő az én feladatom volt. Ha a játékosoknak bármilyen problémája van, általában hozzám szoktak jönni, akár orvosi dolgokkal is, majd megtalálom azokat az embereket, akikhez fordulhatunk.

Amikor játékosból edző lesz valaki, akkor elmondja az illető, hogy sok mindent el tudott lesni a korábbi trénereitől. Csapatmenedzserként vissza tudsz nyúlni emlékekhez, Molnár Balázs, Török Zoltán munkájához, vagy neked kell kialakítanod a teendőid megoldási módszereit? Ha visszagondolok, az utolsó hét játékosévemben már kicsit tudatosan is figyeltem Zolit, hogyan végzi a munkáját, hogy mennyire jó ebben, ő az egyik legjobb magyar sportvezető.

Sportágaktól függetlenül így van. Igen. Igyekeztem magamba szívni azokat a dolgokat, amiket tőle láttam. Ráadásul végeztem ilyen irányú iskolát is, tanultam erről, készültem erre.

A számodra is nagyon fontos pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokba is vezetett már utad a Sopron Basket csapatmenedzsereként. Milyen volt visszatérned oda ebben az új szerepben?Mindig szeretek visszamenni a Lauberbe, de hiányoznak onnan a zászlók, remélem, hogy majd egyszer visszakerülnek oda. Az a csarnok attól az a csarnok, hogy azoknak az éveknek a rengeteg munkáját tükröző, a rengeteg meccsnek emléket állító zászlók, molinók ott vannak fent a helyükön.Nagyon szerettem ott játszani, mert egy nagyon jó hangulatú pálya. Amikor sokan vannak, nagyon jó atmoszférájú hely. A Sopronnal legutóbb sajnos nem tudtunk győzni egy szoros meccsen, de ettől függetlenül sok emlék fűz oda, szeretek visszajárni.

Abban a különleges helyzetben vagy, hogy a te identitásod egyszerre pécsi és soproni. Már vezetői fejjel gondolkodva, hogyan tudjátok úgy kiválasztani az új igazolásokat, hogy megfeleljenek a Sopron Basket követelményeinek, és hogy az ottani identitás nekik is fontos legyen?Amikor egy játékos megérkezik hozzánk, látja, hogyan működik a klub, hogyan dolgozunk benne, hogy nekünk mik a fontos értékek, mi ez a bizonyos soproni identitás. Szeretnénk is, hogy ez látszódjon, hogy időről időre tapasztalják meg ezt a játékosok. Zoli ebben meghatározott egy irányvonalat, amihez minden körülmények között ragaszkodik, és ez vonatkozik edzésekre, a csapat működésére, a klubnál dolgozókra, mindenkire. Ahogy kívülről látom, az újonnan érkezők, ahogy telik az idő, úgy érzékelik ezt. De ha valaki belép a Novomatic Arénába és felnéz, ott a rengeteg bajnoki címnek, kupagyőzelemnek, meg az Euroliga-sikernek emléket állító zászló. Már ezekből tudja az ember, hogy olyan helyre jött, ahol tudják, hogyan kell nyerni. Célunk és fontos feladatunk, hogy ezt tartsuk és megfeleljünk neki.

Rengeteget tanultak tőled a játékostársaid csapatkapitányként, erről Czukor Dalma is mesélt az Eurosportnak. A folytonosságot képviselve a klub és a számodra fontos értékekből csapatmenedzserként hogyan tudsz átadni a mostani játékosoknak?Nem egyszerű. Kaptam már olyan kommentet a játékosoktól, hogy 'Zsófi, mondd el, hogy szerinted mi a baj ezzel?'. Erre kell találnom egy arany középutat. Azt sem szabad csinálni, hogy amit összeszedtem a 25 év alatt, azt mind megtartom magamnak. Amivel csak tudok, szeretnék segíteni.

Irányítóként olyan legendás játékosok örökébe léptél, mint Horváth Judit és Iványi Dalma, sőt, bizonyos értelemben túl is szárnyaltad őket. Milyen ambícióid vannak sportvezetőként, ha egyáltalán? Olyan közel van még az, hogy abbahagytam a kosárlabdát, és annyira szerettem csinálni, annyira magaménak éreztem, hogy még ennyire nem szaladtam ebben előre. Ha csinálok valamit, akkor úgy akarom csinálni, hogy abban nagyon jó legyek, bármiről is legyen szó. Ennek vannak hátulütői, mert nem kell mindent 1500%-kal végezni. De nem tudok semmit úgy csinálni, hogy ne akarnék benne a legjobb lenni. Szeretném azt is jól csinálni, amit most végzek! Egy ilyen munkában sokkal nehezebb konkrét célt meghatározni, mint sportolóként. A világ legjobb dolga sportolónak lenni, de nem lehet örökké annak lenni. Az a célom, hogy ebből a lehetőségből is a maximumot hozzam ki.