Benedek Tibor személye itt az otthonunk

"Sorra gyűlnek a kráterek a szívemen
A Vezúvoktól Pompei lett az életem”
(Lázár tesók: Másnapos dal)

"Írok a halottaimért. Írok, mert módomban áll írni, hiszen élek, mondhatnám tényszerűen." – ez Térey János, az egyik legnagyobb kortárs költőnk mondata A jobb lelátó című szövegéből, aki 48 évesen, 2019 júniusában hunyt el tragikus hirtelenséggel.

Ma egy éve halt meg Benedek Tibor. Neki 47 esztendő adatott. A halála óta eltelt időszakban sok szép mondat hangzott el vele kapcsolatban, az egyik kedvencünk ezek közül az egyik kedvencünk, Varga Dániel nevéhez fűződik, aki az OSC-nél a tavaly júliusi bemutatkozó sajtótájékoztatója után nyilatkozta nekünk róla, hogy "minden szó kevés, amit Tibiről elmondhatnék, mert Benedek Tibor sokkal több annál, mint amit szavakban ki lehetne fejezni".

Idén áprilisban az egyik legrégebb óta a sportágban tevékenykedő újságíró kollégánk, aki a koronavírus-járvány miatt óvatosságból hónapokon át nem járt meccsekre, azt mondta egy, a Komjádi uszodában rendezett mérkőzés után, hogy körbe kellett néznie a parti alatt, mert hiányolta Benedek Tibit.

Vajon meddig fog ő eszünkbe jutni minden egyes alkalommal, amikor vízilabdameccsre megyünk bármelyik uszodába? Amikor a Margit-hídon átsétálva, vagy átvillamosozva megpillantjuk a Komjádit vagy a Hajóst? Meg is válaszoljuk a saját magunk által feltett kérdést: reméljük, életünk végéig!

A Komjádiban láttuk gyerekként őt legtöbbször játszani az UTE vezéreként a ’90-es években, ahogy aztán edzőként több tucat UVSE-meccsét követtük figyelemmel az ottani lelátóról, hallgattuk a sajtótájékoztatóit, vagy beszélgettünk négyszemközt. Előfordult, hogy már lekapcsolták a világítást az uszodában, amikor egy amúgy szimpla szerda este - nekünk ünnepnap, mert a társaságában lehettünk - fél 11-kor még a régi szép időkről beszélgettünk, miközben Tibor fia, Mór világított a telefonjával a sötétben.

Ültünk idén márciusban a Komjádi-kupa döntője előtt a Komjádi uszoda lelátóján, amikor egyszer csak megjelent a három hónapot kihagyó Varga Dénes civilben, tetőtől talpig feketében a lelátón, a szokásos eleganciájával. Mivel zárt kapus volt az esemény, nem sokan ültek a lelátón, de hirtelen mindenki egyfelé nézett, és az juthatott eszébe, "jéé, itt van Dumi!".

Majd megjött a bátyja, Varga Dániel is, és ismét lejátszódott ez a szitu. Danival néhány nappal később beszéltünk is erről, hozzátéve, hogy kevesen rendelkeznek ilyen karizmával. Mind közül ebben is kiemelkedett Benedek Tibor.

"Mivel a másik/Személye itt az otthonunk." - ezzel a két sorral zárul a talán legnagyobb élő magyar költő, Takács Zsuzsa Egy észrevétel feloldása c. verse. Rímel erre az egyik legkiválóbb kortárs író, Németh Gábor gondolata - aki Takács Zsuzsával egy napon, csak más évben született -, ő mondta, hogy sokat gondolkozik azon, mi is az, hogy haza meg hazaszeretet, mert, hogy az akár néhány emberből is összeállhat nekünk, azokból, akik a hazát jelentik számunkra.

Nálunk Benedek Tibor az egyik ilyen személy. Olyan munícióval rendelkezett, ami visz minket is tovább. Ilyen fontos ember e sorok írójának az év legnagyobb halottjai közül az áprilisban elhunyt Törőcsik Mari és Lengyel Anna dramaturg is, utóbbi Takács Zsuzsa lánya egyébként.

"Mindenki tudja, hogy azzal, hogy ő nincsen, azzal, hogy ő elment, azzal minden más lesz. Ez olyan, mintha egy csapatnak, egy társaságnak lenne egy iránytűje, és ez az iránytű elveszik, leesik a dzsungelbe a fák közé.” – mondta Darvasi László író az Esterházy Péter-emlékfilmben EP-ről.

Ez áll a háromszoros olimpiai bajnok legendára is. Még mindig ő szolgáltatja az egyik legnagyobb témát, amikor játékosokkal, edzőkkel, kollégákkal a vízilabdáról beszélgetünk. Ahogy a saját maga által kiválasztott utódja, Vincze Balázs is sokat emlegeti. "Volt egy olyan elődöm itt, akiről csak jót lehetett hallani. Nem elég csak jó edzéseket tartani, csak szakmát, vízilabdát adni nekik. Hanem ahogy én elképzeltem az ő kapcsolatát a játékosokkal, a nyomdokaiba szerettem volna lépni, minden téren." – nyilatkozta a nekünk adott interjújában márciusban.

Ott van egykori játékosaiban, ahogy pólóznak, és ahogy gondolkoznak a vízilabdáról, amióta együtt dolgoztak. Meg abban, ahogy beszélnek egykori Mesterükről. Ott van Baksa Benedek és Vigvári Vince 8-as sapkájában, az ő játékukban, meg az összes egykori pólósa teljesítményében. Vigvári Vendelben, akivel áprilisban együtt néztünk meg egy UVSE-meccset a Komjádiban, Benedek Tiborról beszélgettünk a legtöbbet akkor is.

Ott van Konarik Ákosban, Dala Dömében, Sziládi Kristófban, Korbács Gáborban, Tóth Kristófban, Bisztritsányi Dávidban, Korényi Balázsban, Molnár Erikben, Aranyi Mátéban, Szieben Lászlóban. Kollégáiban, Varga Viktorban, Benczur Mártonban, Tóth Erzsébetben és Csongár Istvánban. A Tiborról életének utolsó két évében zseniális fotók százait készítő Varga Jenniferben.

Ahogy Antal Dórában, Gangl Edinában, Keszthelyi Ritában, Szücs Gabriellában, meg a többi uvse-s lányban is. Az UVSE Tibor miatt módosított, a B és a T betűkkel, valamint egy fekvő nyolcassal, a végtelen jel függőleges változatával kiegészített címerében.

Meg Stieber Mercédeszben, Varga Dánielben és Dénesben, Szivós Mártonban, Madaras Norbertben, Gór-Nagy Miklósban, Märcz Tamásban, Szabó Zoltánban, Varga Zsoltban, Gergely Istvánban, Cseh Sándorban. Vámos Mártonban és Zalánki Gergőben. Csurka Gergelyben. Esterházy Marcellben és Reisz Gáborban. Ahogy az egyik legkiválóbb basszusgitárosban és újságíróban, a Benedek Tiborral ugyanabban az évben és ugyanazon a napon, 1972. július 12-én született Németh Róbertben is.

Ott van a Hajós előterében és a nyitott 50-es uszodában, a Komjádi lelátóján, a Kőér utcai uszodában, a margitszigeti UVSE-toronyban, a Széchy medencéjében, az MVLSZ székházában. Rómában, Reccóban. Mindenhol, ahol vízilabdázott, még a Balatonban is. Facebook-borítóképeken, Twitter- és Instagram-posztokban, youtube-videókban. Kommentekben és olvasói levelekben.

Tapsokban és meccs előtti csatakiáltásokban. Bal kezekben és jobb kezekben, lábtempókban, átlövésekben, ráúszásokban, blokkokban, szabaddobásokban és időkérésekben. A gyertyagyújtásokban. Molinókon és zászlókon, otthonok falán lógó posztereken és naptárokon. A szívekben és a tekintetekben. Az ökölbe szoruló kezekben, az arcokon legördülő könnycseppekben. Benned, s magamban.

Amíg Tibor ilyen sűrűn és szinten téma és igazodási pont marad, nem fontos, mit nem neveztek el még róla. Úgy se nagyon van olyan hozzá méltó épület, utca, vagy buszmegálló, aminek már a nevét kellene viselnie, hogy valakik ezt is kipipálhassák a teendőik közül. Az emlékét nem ápolni kell, mert az nem beteg, hanem életben tartani.

Hatalmas örökséget hagyott maga után, az már az utókoron múlik, hogy a sportágban az a DNS és tradíció megmaradjon, amely összeköti a mai edzők munkáját azzal a filozófiával, amit ő vallott.

"a Tanárnő azt mondja az ajtóban, törékenyen és tárgyilagosan: Kiürült a világom. A mienk viszont tele lett, feleli. Tele veled." – írja Tompa Andrea a Haza c. regényében

Ma egy esztendeje kevesebbek lettünk egy óriással, aki már csak bennünk él tovább, de ott legalább nagyon erősen. 2020. június 18-án kiürült a világunk, de egyben tele is lett Benedek Tiborral.

---

Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.