Benedek Tibor neve még egy költöztető brigádnál is varázsigeként hat

"Tényleg kell ennyi tudás?" - kérdezte az egyik költöztető az összesen négy órán át tartó folyamat harmadik órájában, miután a háromfős brigád előbb egy lift nélküli társasház második emeletéről lecipelte e sorok írójának életét - a jó 1000 kötetes könyvtárral a középpontban - úgy 49 dobozba és ikeás szatyorba összegyűjtve, és egy teherautót telepakolva, majd néhány utcával arrébb felcipelték mindezt egy szintén lift nélküli négyemeletes ház legfelső szintjére. 

Miközben a Szomszédok Góliátjaként lökték a dumákat, egy csomó, általuk elmesélt sztori segítségével képet kaphattunk arról, milyen elképesztő mennyiségű emberismeret halmozódik fel abban, aki költöztetéssel foglalkozik évtizedek óta. Meg, hogy milyen jól ismerik a fővárost, a kerületeket, a háztípusokat, Bereményi Géza szintjén, sőt. "Itt van a város, vagyunk lakói, Maradunk itt, neve is van: Budapest."

"Tényleg kell." - jött a válasz részünkről. Mivel sok újságot gyűjtünk, és halmozzuk a könyveket 30 éve, tényleg rengeteg cipelnivalónk lett, és ezek zömmel még csak azok a kötetek, amelyek az elmúlt 13 esztendőben kerültek a birtokunkba. Már mindenkinek tele volt mindene a kábé 34 fokos melegben, és a rengeteg teher miatt, amikor jött egy fordulópont.

"Amúgy is imádok olvasni, de mivel sportújságíró vagyok, pláne szükséges a sok információ, és a kulturális összefüggések." - ez a replika alaposan felkeltette az egyre elcsigázottabb férfiakat. "Főleg vízilabdáról és fociról írok." - itt egyszerre néztek fel mindannyian a teherautó platójának támaszkodva.

"Azért álltam fel, hogy emlékeztessem magamat, mindig mindent meg kell nézni más szemszögből is. Innen fentről egészen más a világ." - mondta Robin WilliamsMr. Keating bőrébe bújva a Holt költők társasága című csodálatos filmben, amikor osztályát arra biztatja, hogy az íróasztalra felállva új nézőpontot vegyenek fel. Ez jutott eszünkbe, ahogy vagy másfél órát töltöttünk a teherautó belsejében állva, kiválogatva és adagolva a dobozokat a többieknek. Mi sajnos nem az 1989-es moziban látható fennkölt okokból álltunk ott, ahol még soha életünkben, de akkor is élmény volt.

"Akkor eléggé kilehetsz Benedek Tibi halála miatt" - mondta egyikük beletrafálva. "Életem eddigi legnagyobb vesztesége, ő az abszolút kedvenc sportolóm."  - és mintha varázsszó hangzott volna el, újult erővel folytatták a baromi kemény munkát, és az utolsó 60 percre meg is lett a közös témánk. Minden egyes fordulónál jött egy kérdés valamelyiküktől Tibor pályafutásáról. A trió főnöke kente-vágta a legenda karrierjét, meccsrészletek, fontos gólok jöttek elő a közös archívumból, simán felsorolta a nyolc háromszoros olimpiai bajnok magyar pólós nevét. És hogy milyen sokan mentek el a Margitszigetre cikkünk megjelenése előtt pont két héttel, Tibi halálának napján. Meg, hogy mi is volt a betegsége pontosan. Akkor már ketten voltak ott a háromból, jönnek a sztorik a családi, ismeretségi körből, ki hogy élte túl, kit hogyan vitt el az, ami Benedek Tibit is elragadta.

Milyen jó riportot írhatott volna ebből minden idők egyik legnagyobb magyar publicistája, Megyesi Gusztáv! Ahogy meg is tette idevágó, A rakodók mindenkit csókoltatnak című kötetében, meg A kőtörő emberben. Csak tudnánk, melyik dobozban vannak a könyvei! Kedves Péter, Feri és Laci! Tényleg kell ennyi tudás, csak ez még mindig semmi ahhoz képest, amellyel a 2016 végén elhunyt zseniális újságíró, és a 14 napja meghalt legendás vízilabdás rendelkezett. Úgyhogy akkor gyűjtjük tovább a könyveket és az újságokat, még ha úgy is búcsúztak el tőlünk a költöztetők, hogy "soha többé újságírót!"