Az Eurosport vasárnapi hírösszefoglalójának Egan Bernal és Rafael Nadal a két főszereplője, de szokás szerint sok más történetet és érdekességet is hoztunk.

Ehhez mondjuk lejjebb kell görgetni!
Minden reggel elküldjük az előző nap legfontosabb híreit és néhány érdekesebb cikkünket is, egyenesen az olvasóink postafiókjába. "Ha szeretnétek e-mailt kapni, adjatok pénzt, hogy vehessek egy számítógépet!" – mondta Phoebe a Jóbarátokban az egyik fellépése előtt. Nos, erre itt nincs szükség. Csak fel kell iratkozni a hírlevelünkre ezen a linken.
Hírek
Véget ért a válogatott tündérmeséje, de okkal lehetünk büszkék
9 ÓRÁJA
Valter Attila három napon át viselte a kerékpársport egyik legértékesebb mezét, a Maglia Rosát, amelyet vasárnap át kellett adnia. A kolumbiai Egan Bernal (Ineos-Grenadiers) nyerte a Giro d'Italia 9. szakaszát, és ezzel ő az első összetettben, ahol Valter az ötödik pozícióba csúszott vissza.
Debütálva tér vissza a pályára az előttünk álló héten Roger Federer, a húszszoros Grand Slam-győztes svájci teniszező ugyanis korábban soha nem vett még részt a genfi ATP-tornán. Federer a szülőhazája salakos versenyével melegít az idei, május utolsó hétvégéjén rajtoló GS-tornára, a Roland Garrosra.
Varga Dániel OSC-je szakította meg az FTC sikerszériáját. Közel három éven át a Ferencváros volt a férfi vízilabda itthoni egyeduralkodója, de az újbudaiak az idei bajnoki elődöntő harmadik felvonását megnyerve búcsúztatták a Fradit, és ők lesznek a Szolnok ellenfelei a fináléban.

Kerékpár

Egan Bernal nyerte vasárnap a Giro d'Italia kerékpáros körverseny kilencedik szakaszát, és sikerével átvette Valter Attilától az összetettben élen állónak járó rózsaszín, illetve a legjobb 25 éven aluli versenyzőt illető fehér trikót is. A Castel di Sangro és Campo Felice közötti 158 kilométeres etapon a Groupama-FDJ magyar bringása 49 másodperc hátránnyal a 25. helyen ért célba, összetettben pedig az ötödik pozícióba csúszott vissza, 43 másodperccel elmaradva Tour de France-győztes kolumbiai riválisától.

Bernal hatalmasat ment, átvette a rózsaszín trikót Valter Attilától

Az ausztrál Damien Howson vasárnap megtartotta a sárga trikót a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny záró etapján, a 92 kilométeres budapesti körözés végén Edward Theuns bizonyult a leggyorsabbnak. A szakasz legjobb magyarja a 20. pozícióban beérő válogatott Karl Ádám lett, míg Pelikán János végzett az összetettben a legjobb magyar bringásként 23. helyével, így megtartotta a fehér trikót.

Tenisz

Rafael Nadal tizedszer nyerte meg a római salakpályás tenisztorna férfi versenyét: a vasárnapi döntőben három szettben legyőzte a világelső Novak Djokovicot. A spanyol három játszmában, 7:5, 1:6, 6:3 arányban diadalmaskodott a szerb felett. A salakkirály a 36. Masters-trófeáját szerezte, ezzel beérte a világelső Djokovicot.
A lengyel Iga Swiatek úgy nyerte meg a római salakpályás tenisztorna női döntőjét, hogy vasárnap játékot sem veszített Karolina Pliskova ellen. A Roland Garros címvédője esélyt sem adott cseh riválisának, 46 perc alatt 6:0, 6:0-ra győzött. A 15. helyen kiemelt Swiatek pályafutása negyedik WTA-döntőjén harmadik trófeáját hódította el.

Még több sport

Hivatalosan is bejelentették Tassi Attila WTCR-csapatát. René Münnich csapata az állandóságra szavazott, azaz szinte semmi nem változik tavalyhoz képest. A két alakulat neve ugyanaz lesz, mint egy éve: az egyiket All-Ink.com Münnich Motorsportnak, a másikat All-Inkl.de Münnich Motorsportnak hívják majd.
A címvédő Liverpool a 95. percben szerzett kapusgóllal nyert a már biztosan kieső West Bromwich Albion vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának vasárnapi játéknapján. A vendégek hálóőre, a brazil Alisson a rendes játékidő letelte után előre ment egy szögletnél, és csodálatos mozdulattal a kapuba fejelt.
A korábbi világelső Andy Murray nem lép pályára a Roland Garroson, és inkább a füves pályás versenyekre koncentrál. A 34 éves skót játékos ágyéksérülése ugyan annyit javult az elmúlt hetekben, hogy a római ezres viadalon két párosmérkőzésen játszott, úgy döntött, nem indul a Garroson.
Caster Semenyát, a 800 méter korábbi világ- és olimpiai bajnokát otthon, Dél-Afrikában kapták el gyorshajtásért. Az eset még múlt hét csütörtökön történt. Az atlétát 50 óra közmunkára ítélték.
Mivel mindhárom dobogós csapat győzött hazai pályán a labdarúgó Merkantil Bank Liga 38., utolsó fordulójában, így a sorrend nem változott: az éllovas Debreceni VSC és a második Gyirmót FC Győr feljutott az élvonalba, míg a harmadik Vasas a következő idényben is az NB II-ben szerepel.
Hétfői élő közvetítésünk az Eurosporton:
Eurosport 1
13.35: Kerékpár, Giro d'Italia, 10. szakasz: L'Aquila / Foligno - 139 km
Hírek
Szép volt, fiúk! Az Eb meglepetéscsapataként búcsúzott a magyar válogatott
TEGNAP 03:41
Hírek
Sorsdöntő meccsre készül a válogatott, nagy csatában búcsúztak a skótok
23/06/2021 03:51