Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Trükkös hét vár a Genfben visszatérő Roger Federerre

Nánási Antal

Publikálva 16/05/2021 - 15:26 GMT+2

Debütálva tér vissza a pályára az előttünk álló héten Roger Federer, a húszszoros Grand Slam-győztes ugyanis korábban soha nem vett még részt a genfi ATP-tornán.

Roger Federer

Fotó: Getty Images

A svájci szupersztár a madridi verseny előtt jelentette be, hogy szülőhazája salakos versenyével melegít a Roland Garrosra.

Túlzás nélkül állítható, hogy a teljes nemzetközi teniszközvélemény várta árgus szemekkel Roger Federer visszatérését a teniszpályára, amelyre végül a dohai versenyen került sor. A svájci szupersztár a számára nyitókörnek számító második fordulóban szoros meccsen verte közel-keleti edzőpartnerét, Daniel Evanst, majd egy fordulóval később kikapott Nikoloz Basilashvilitól. A georgiai teniszezőt mindez annyira felvillanyozta, hogy meg sem állt a végső győzelemig, sőt, azóta Münchenben sem talált legyőzőre.
Madridra aztán sokáig úgy készülhettünk, hogy hosszú idő után újra a teljes Nagy Hármas próbára teszi magát egy nem Grand Slam-tornán is, a svájci azonban végül visszalépett a spanyolországi megmérettetéstől. Azt azonban már akkor bejelentette, hogy a Roland Garros-t nem szándékozik kihagyni, salakon pedig hazájában, Genfben igyekszik versenykörülmények között készülni. A Fucsovics Márton által 2018-ban megnyert ATP 250-es torna sorsolását elnézve azonnal megállapítható, hogy a tábla tetején trónoló svájcinak közel sem lesz egyszerű feladata, ha első genfi szereplésén rögtön haza szeretné vinni a trófeát.
A genfi tornán egyedül Roger Federer képviseli a világranglista közvetlen elitjének számító TOP 10-et, a TOP 20-ból pedig rajta kívül még hárman szerepelnek Svájcban (Casper Ruud, Denis Shapovalov, Grigor Dimitrov). Első kiemeltként Federer az első körben természetesen erőnyerő, nyitásként pedig a Jordan Thompson-Pablo Andujar találkozó győztese vár majd rá. Papíron egyikük sem okozhat neki gondot, mivel azonban egyikükkel sem találkozott még pályafutása során, a salak mellett az ellenféllel is ismerkednie kell majd a találkozó elején. A következő körben már jóval ismerősebb ellenfél jöhet szembe, a negyeddöntőben ugyanis jó eséllyel Marin Cilic vagy a Fucsovics Márton-Christian Garin találkozó győztese lehet az ellenfele. Hármójuk közül Federer egyedül Garinnal nem játszott még soha, a chilei azonban salakon kifejezetten veszélyes. Mindezt mi reméljük nem Genfben bizonyítja ismét, hiszen abban bízunk, hogy a karrierje eddigi egyetlen ATP-tornagyőzelmét 2018-ban épp Genfben arató Fucsovics Márton túljut rajta, és egy körrel később Marin Cilicen is (a horvát ellenfele egy szabadkártyás svájci lesz az első körben). Két melbourne-i és egy dubaji találkozót követően a genfi negyeddöntő lehetne e negyedik Federer-Fucsovics meccs, az első azonban, amikor salakon találkoznak.
A magunk részéről itt akár véget is érhetne Roger Federer genfi hadjárata, minden eshetőséget figyelembe véve azonban nézzük meg, adott esetben ki várhatna rá az elődöntőben. A felső ág második negyedét a TOP 20-ba betörő, idén már két Masters-elődöntőt játszó (Monte Carlo, Madrid) Casper Ruud uralja, elnézve pedig az ellenfelek listáját, nehéz elképzelni, hogy ne a norvég jusson az elődöntőbe ebből a negyedből.
Az alsó ág egyértelműen a második kiemelt Denis Shapovalovról szól, a Rómában Nadal ellen meccslabdáról vesztő kanadai azonban korántsem mehet biztosra. Az ő negyedében van ugyanis Fabio Fognini, akit bár Madridban leléptettek, Rómában pedig Nishikori Kei rögtön az első fordulóban legyőzte, salakon továbbra is nagyon komolyan kell venni. Az alsó ág felső negyedében alapvetően Grigor Dimitrov útja tűnik kikövezettnek, a régi formáját továbbra is kereső korábbi világbajnok bolgár azonban nem mehet biztosra sem Fernando Verdasco, sem pedig Adrian Mannarino ellen. Egy esetleges Dimitrov-Shapovalov elődöntőben mi a voksunkat a kanadaira tennénk, akinek bár korántsem a salak a kedvenc és legerősbb borítása, 2020-as római elődöntője, valamint az idei olaszországi szereplése mindenképpen a bolgár ingadozó formája elé helyezi az esélyeit.
Amennyiben a papírforma érvényesül, úgy Roger Federer-Denis Shapovalov döntőt játszanak május 23-án Genfben. A két játékos korábban egyszer találkozott egymással, a Miamiban játszott 2019-es mérkőzésükből azonban, amelyet a svájci két szettben tudott megnyerni, messzemenő következtetést nem érdemes levonni. Amennyiben összejön ez a párosítás, a döntő esélyese a Bázelban már tízszer nyerő, Genfben azonban csak most debütáló svájci képregényhős lehet. Más kérdés azonban, hogy Federer minden bizonnyal erőfelmérőnek szánja ezt a tornát, a nagy dobást salakon (jelentsen ez bármilyen eredményt is) Párizsra időzíti. Jövő héten kiderül hol is tart a felkészülésben.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés