"A futó embert különben sem a lába viszi, hanem a lélegzete" - futóportré a 80 éves Nádas Péterről

Frissítve 14/10/2022 - 10:18 GMT+2

2022. október 14-én lett 80 éves Nádas Péter, a kortárs világirodalom kiemelkedő alakja. Az Emlékiratok könyve, a Párhuzamos történetek és a Világló részletek szerzője ötven éven át futott, több művében írt, és több interjújában beszélt arról, hogy mit jelent neki a futás. Ezek közül válogattunk, és ezzel a cikkünkkel köszöntjük őt születésnapján.

Az általunk ismert legzseniálisabb fotó Nádas Péterről a 2017-es Margó Fesztiválról © Valuska Gábor/Margó

Fotó: facebook

A 80 esztendős Nádas Péter futásról szóló írásainak, interjúinak legérdekesebb részleteit szedtük össze.

Ha futsz, akkor kölcsönösségi helyzetbe kerülsz az elemekkel, s azonossá leszel az úttal; civilizált elmédnek nincsen miről ítélnie. (Nádas Péter: Évkönyv)

10 000 példányban kiadott ajándék Nádas-kötet a diákoknak Berlini szürke címmel. Három napos, változatos programsorozat Budapesten a tiszteletére a Budapest Brand és a Jelenkor Kiadó révén, csúcspontként egy nagyszerű és telt házas beszélgetéssel a világhírű íróval a margitszigeti Kristályban (Kustos Júlia és Vincze Bence jóvoltából). Fényképeiből nyíló kiállítás a Deák Erika Galériában, Nádas Ünnepnapok a Három Hollóban. Egy különleges beszélgetőkönyv, az Egy teljes év - Beszélgetések Nádas Péterrel (Károlyi Csaba a kérdező).

Kultúra

"Aki a labdát hozza, azt be kell venni" - Szüts Miklós emlékére

15/03/2024 - 15:50

Valahogy így komilfó megünnepelni egy város nagy szülöttét, a kortárs kultúra és irodalom kiemelkedő alakját, a talán legnagyobb élő magyar írót, Nádas Pétert az ő 80. születésnapján. Lásd a HIÚZ Ez ennyi volt c. számát: "Ez a város egy ünnep/Amit értem rendeztek".

Ehhez csatlakozna az Eurosport a maga szerény eszközeivel e cikk formájában Nádas és a futás kapcsolatáról, mert az Emlékiratok könyve, a Saját halál, a Párhuzamos történetek, a Világló részletek és az idén megjelent regény, a Rémtörténetek szerzője öt évtizeden át nagy futó volt - a magyar irodalomban nem egyedülálló módon, lásd Ottlik Géza.

A cikk szerzőjének utóbbi hetei delíriumban teltek, mert sok napon át foglalkozhattunk Nádas Péterrel, átlapoztuk a könyveit, közben belefeledkeztünk a műveibe, olvastuk, néztük, hallgattuk a vele készített interjúkat, podcastokat. Nézzük, miről beszél Nádas, amikor a futásról beszél!

A Magvető Kiadó szerkesztője, Szegő János nyilatkozta 2017-ben az alábbiakat Nádasról Tesis a világ-interjúsorozatunkban:

"Nála tényleg nagyon izgalmasan, több szálon is összefügg a hosszútávfutás és az alkotás. Nagyon érdekes volt ezt látni, az anekdota része az, hogy ő hol fut ténylegesen, azon a zalai talajon, ami nagyon más talaj volt. Epikusként pedig szintén nehéz talajokon mozog, és a kitartása, az állandó ritmikája nagyon fontos ezeknek az óriás munkáinak, például a most megjelenő Világló részleteknek is. Az egy nagy élmény volt."

Egy idei fotó Nádas Péterről © Valuska Gábor/Könyves Magazin

Fotó: From Official Website

Szintén ő volt az, aki a Hévíz folyóirat 2016/4-5. számában pompás interjút készített Nádas Péterrel A szabadság lendülete címmel, amely végig a futásról szólt. A közel 40 éve Gombosszegen élő íróról szóló írásunkban ez a szöveg a kályha, amelyhez folyton visszatérünk, miközben Nádas műveiből és a Nem azé aki fut c. podcastból is idézünk idevágó részleteket, melynek egyik tavalyi adásában Nádas volt Simonyi Balázs vendége.

"Tizenhét-tizennyolc évesen fedeztem fel a futást magamnak… Nekem a hosszabb táv volt az esetem, a tájfutás. Ez ugyanis meditáció, s a versengésnél közelebb áll az alkatomhoz. Aztán később olvastam könyveket is a futásról, meg futók életrajzait, mind németül. Sokat nem tanultam tőlük, hiszen a profi futás azért egy egészen más műfaj, de bizonyos dolgokban megerősítették a tapasztalataimat vagy áthangolták. Jack Lovelock például megerősített abban a tapasztalatban, hogy az ember nem a lábával, hanem a lélegzetével fut.

Ifjúkoromban mindenütt futottam, a leglehetetlenebb helyeken futottam, később, amikor Kisorosziba emigráltam Budapestről, az csodálatos futóterep lett nekem. Egyre kellett vigyázni, hajnalban vagy éjszaka fusson az ember, ne lássák. Ne nézzék bolondnak. Ott ki lehetett futni a szigetcsúcsra, onnan a szélső házaknál a falut óvatosan elkerülve, vissza, egy nagy kört leírva. Fogalmam sincs, hogy ez hány kilométer lehetett. Soha nem mértem, soha nem is érdekelt. Mindig maga a dolog érdekelt."

Nádas az idei nyári Margón © Kis Norbert/Margó

Fotó: facebook

"… Amikor Kisorosziban futottam, csak este mertem a falun, hiszen a falusiak rögtön beszélnek. Futás közben nem lehet beszélni, az tényleg pancserség. Pesterzsébeten is hajnalban futottam. Itt, Gombosszegen ez valahogy nem érdekelt. Akkor futottam, amikor időm volt rá. Eleinte ellenségesen fogadták, most már teljesen bevett dolog, mások is futnak.

Egy alkalommal két férfi a Pálfiszeg felé vezető úton autóval beért, s ha nincs megfelelő lélekjelenlétem, akkor megvertek volna. Maguk se tudták volna megmondani, hogy miért, de minden, ami idegen, ami nem megszokott, az egyben ellenséges is. Aztán néztek cigánynak is, aki valaki vagy valami elől fut, ezért is megkaptam a magamét, s így a saját fülemmel hallhattam, hogy a cigányoknak mit kell naponta szó nélkül eltűrniük." (Szegő-Nádas, Hévíz)

Ezt kiegészítendő mesélte Nádas Simonyi podcastjában:

"Az ember egy veszélyes lény futás közben, mert nem bírják ki megjegyzés nélkül. És ezeknek a megjegyzéseknek egy része nagyon negatív. Volt, amikor meg akartak verni, tehát az volt az első kérdés, hogy ’hova futsz, bazmeg?'"

Mint a Szegő-interjúból kiderült, Nádas nem szereti a versenysportokat, a futball soha nem érdekelte. A tévében is csak futóversenyeket szeret nézni.

"Atlétikai versenyeket, különösen futókat, szeretek nézni televízióban is, mást nem. Őket figyelve rengeteget tanul az ember, amit persze nem tud eltanulni, hiszen ők profik, de tippeket azért kap, ha van már valamilyen kis gyakorlata. Na, ott a nagy profik között a rajt tényleg egy nagy színjáték. Mindenki speciálisan játssza vagy hozza önmagát, vagy azt a képet, amit önmagáról ápol.

Van, aki mániásan rákészül, van, aki imádkozik, van, aki keresztet vet, és tényleg bízik a saját istenében, vagy aki úgy csinál, mintha nem is érdekelné ez az egész história, aztán nagy hirtelen mégis koncentrálni kezd; mindez nagyon ismerős az írás miatt. Belülről ismerem. Kívülről szerencsére nem látom, hogy milyen grimaszokkal vagy gesztusokkal kísérem a koncentrációt.

Nem drukkolok. Sem az idő, sem a helyezés nem érdekel, csak a szépség. Az etiópok futnak a legszebben, ők csodálatosak, őket nagyon szeretem. Fantasztikus a könnyedségük… Úgy futnak, ahogyan egy levelet sodor a szél.

Nádas Péter nyitotta meg az idei Könyvhetet Budapesten © Mónus Márton

Fotó: MTI

Borzasztó érdekes dolgokat mondott az általa nem kedvelt versenysportokról a már idézett podcastban.

"Háborúban születtem, nagyon sokat kellett azon gondolkodnom, hogy mi vezet oda, és a versengés, a versenysportok oda vezetnek. Ezek onnan jönnek és oda vezetnek.

Európai típusú civilizáció most például épp nem tud leszokni róla, pedig most nagyon le kéne szoknia róla, mert olyan rendszereket épített föl, amely a növekedés határait nem ismeri fel. Ezért aztán a sportban szükséges neki a dopping és a környezetszennyezés. Ez ugyanaz.

Egy futóból a gól örömét soha nem tudom kihozni. Egy futó arcán ilyesmi sosincs. A futás más, nagyon individuális. Futókból háborús hadosztagot nem lehet csinálni, futballistákból lehet. Futballdrukkerekből is lehet. Futókból nem lehet. Az egyikből egy békés embertípus jön ki, a másikból egy háborús. Egy futóverseny közönsége még soha nem verte meg a rendőröket, és nem dobálta meg őket kövekkel."

A születésnapjára időzített, fentebb már emlegetett interjúkötetben, az Egy teljes évben Károlyi és Nádas így beszél arról az Évkönyvről, amely utóbbi legszemélyesebb művének titulálható, és amelyből alább hosszabban idézünk.

"Az Évkönyv írása közben például, 1987–88-ban sokat futottál, írtál is akkor róla. Úgy tudom, már nem futsz.
Már nem futok.
Mi van helyette?
Semmi.
Nem hiányzik az, amit futás közben csináltál az agyaddal?
De, nagyon hiányzik. Egy idő után az ember végigperget a saját lehetőségein, s ha nem vesztette el a józan eszét, akkor látja a saját életkorához szabott határait, a saját gyengéit pedig ismeri."

Nádas ’87-es és ’88-as naplójában, az egyik legerősebb kisebb lélegzetű kötetében, az így is 345 oldalas Évkönyvben egy teljes fejezet, a 23 oldalnyi Október csak a futásról szól, lenyűgöző mondatokkal.

A mosolygós Nádas Péter © Valuska Gábor/Könyves Magazin

Fotó: From Official Website

"A futó embert különben sem a lába viszi, hanem a lélegzete. Lovelockról írják, hogy nem a lábával, hanem a fejével futott.

S minél egyenletesebben lélegzi be iramának üteméhez szükséges levegőjét, annál érzékletesebben ömlik át belé a másként fagyosnak és lelketlennek bizonyuló külvilág. Pillantását nem kormányozza személyes érzelem, nem ezek viszonzására vár: lát és mozog a látvány. Nem foglalkozik se széppel, se csúnyával.

Ha valamilyen oknál fogva nem futhatok, mintha egyetlen kábítószeremet erőszakosan megvonták volna tőlem. Akkor egy minden eddiginél kiegyensúlyozottabb és hosszabb futásra vágyom.

… A madarak a szép röptükkel a létüket tartják fönn a levegőben. Olykor mégis látom és tudom, hogy egyszerűen azért repülnek, mert élvezik. Ilyen állapotaiban a futó ember is hasonlóképpen van. Nem az ügyességét, a rugalmasságát, vagy a gyorsaságát élvezi, hanem az út adottságainak és a saját képességeinek a hibátlan és folyamatos találkozását."

Visszatérve a Szegő János által készített interjúhoz, ott a távokról és az írásról is olvashatunk.

"Nyolctól huszonnyolc kilométerig futkároztam. A huszonnyolc az már sok volt, csak azért tettem meg néha itt, Gombosszegen, vagy innen indulva, mert gyönyörű út, és néha vágyakoztam erre a hosszú, kitartó, gyönyörű útra. De Berlinben is mindig hosszabb távokat futottam.

Ha nem írtam volna mindig is, ami nem igényel a futásnál kisebb energiát és koncentrációt, akkor minden bizonnyal a maratoni táv lett volna a műfajom. Ismerős utakon futottam éjjel is, holdfénynél. Hóban is. Futás közben az ember a tájat, a természetet, vagy akár, ha városban fut, magát a várost is, egész másként éli meg."

Az interjú egy későbbi szakaszában jön az írás és a futás kapcsolatáról egy rész már konkrét Nádas-mű említésével.

Nádas Péter a Deák Erika Galériában rendezett fotókiállítása megnyitóján © Kovács Anikó

Fotó: MTI

"A Párhuzamos történeteket futás nélkül nem is tudtam volna megírni, de az utolsó másfél évben már nem tudtam futni. Amikor a regényt befejeztem és ismét futni kezdtem, akkor nagyon nehezemre esett. Olyan voltam, mint Móricz Zsigmond a leányfalusi stégen: nagy has és pipaszár lábak.

A munkától elvesztettem a futókészségemet, de a munka elején és a munka középszakaszában, ami tizennyolc évet jelent, nagyon nagy szükségem volt rá, futás nélkül semmit nem tudtam volna csinálni. Általában hajnalban futottam, de volt, amikor délután vagy este.

A gondolkodáshoz, helyesebben az önkéntelen szemlélődéshez vagy a meditációhoz ad egy nagyon jó viszonyt a futás. Önmaga nem szemlélődés, önmaga nem meditáció; ellenkezőleg, bizonyos fizikai és nem szellemi koncentráció.

Nagyon érdekes az a rendszer, amivel asszociációk jönnek létre. Ezek ugyanúgy elfutnak, ahogy magad mögött hagysz fákat és bokrokat, amelyeket érdekes módon megjegyzel, habár nem nézed őket. Ebből a szempontból a külföldi futásaim a legemlékezetesebbek, ahol a környezet teljesen ismeretlen volt."

"A helyek földrajzi-nemzeti sajátosságai hihetetlenül mélyen belém íródtak. Straelennél átfutottam a német–holland határon, s ez a különbség igen plasztikus nyomokat hagyott bennem. De ugyanígy a Hősök tere is bennem van. Egy időben sokat futottam a Városligetben, olykor érintettem a Hősök terét.

A megismerő képességet fokozza a futás, a belső koncentrációt, holott semmiféle köldöknézés nem lehetséges. A koncentráció ötpercnyi futás után, a napszak készenléti állapotának megfelelő szinten rögzül. Lépés és lélegzet összhangba áll, nem fáj és nem nyom már sehol. Utána viszont az agy munka nélkül marad, ami az elmének rettenetesen jót tesz. Csak az asszociációival van elfoglalva."

És hogy Nádas szokott-e gondolkodni az aktuális munkáján, vázlatán regényén, előadásán futás közben? Erre a kérdésre ő maga adta meg a választ.

"Nálam az írás le van tiltva. Ahogy kora délután felállok az íróasztalomtól, tilos gondolkodnom azon, hogy mit csináltam vagy mit akarok még megcsinálni. Az esetek többségében érdemes ezt a belső beszédet letiltanom, mert ha a nap hátralévő részében újra leülök az asztalhoz, annak nagy hátulütői vannak. Az ember egy idő után ebben a tevékenységben elfárad, a fáradtság pedig felületességet szül."

Nádas Péter a Világló részletekből olvasott fel a margitszigeti Kristály Színtér nagytermében © Czerkl Gábor/f21.hu

Fotó: From Official Website

A Párhuzamos történetek első kötetének első két oldaláról való az alábbi idézet:

"A tetemet egy fiatalember fedezte föl, aki minden hajnalban itt futott. Ő volt az egyetlen, akit kikérdezhettek. Teljesen sötét volt még, amikor futni indult, s majd minden napon azonos úton, azonos időben.

… Ha fut, akkor valójában soha nem néz semerre, ismételte izgatottan a beszámolót, nem gondolkodik. Pszichikai szempontból az egyenletes futásnak ez a lényege, magyarázta."

Köves Gábor 2016-ban a Magyar Narancsban jelentette meg a Nádassal készített interjúját, melyet a szerző Végszónak sem rossz c. kötetében is megtalálhatunk. Itt is szóba kerül a futás és az írás, érdekesség, hogy maga Köves is rendszeresen szokott futni a Margitszigeten, erről nekünk is mesélt a Tesis a világ-interjúsorozatunkban.

"De futni azért szeret, nem?
Ha nem verseny, ha nem időre megy, ha nem rövid táv, akkor igen. Ma már csak nagyon ritkán futok, gyakorlatilag abbahagytam. Az öreg forgóim nem bírják a terepet. Ha elmegyek, utána három napig nem bírok járni.
Hiányzik a futás?
Nagyon.
Futás közben lehet írni? Szövegen dolgozni?
Nem, és nem is kell. Az a nagyszerű benne, hogy futás közben nincs összefüggő gondolkodás. Gondolattöredékek, érzemények, ötletek, a bejáratott asszociációs rendszer ki van lökve a szokásos keretéből."

Nádas dedikál a Deák Erika Galériában © Kovács Anikó

Fotó: MTI

Ha máshonnan nem, az általános iskolai, gimnáziumi testnevelés órákról ismerős lehet a csoportos futás, amikor a kínokat finomítandó, beszédbe elegyedtek az osztálytársak. Nádas több helyütt is megemlíti, hogy ez nála úgy marhaság, ahogy van.

"A futás közbeni beszélgetés borzalmas, teljesen dilettáns, hiszen akkor a beszélgetéstől nincs lélegzetük a futáshoz, a beszédhez irányítják a légzés tempóját. Talán igazi nagy futók átmenetileg megengedhetik maguknak, ezt nem tudom, de ezekből a helyzetekből mindig kiléptem.

A futás egy nagyon magányos tevékenység. Az infarktusom után kifejezetten óvtak a futástól, nem azért, mintha szervileg ártalmas lenne, hanem azért, mert magányos tevékenység. Azt tanácsolták, hogy olyan sportot válasszak, amelyik társas.” (Szegő-Nádas, Hévíz)

A Nem azé aki fut c. podcastban is hosszabban beszélt erről.

"Senkivel nem megyek el futni. Talán kétszer próbáltam, de nagyon rossz. Férfiakkal eleve nem lehet futni, a legtöbb versenyezni kezdene, hogy ő a jobb, de hát én azt leszarom, soha, semmilyenféle versenysport nem érdekelt. A teljesítmény sem, soha nem mértem, hogy mennyit futok, vagy mennyit nem futok."

Nádas Péter © Valuska Gábor/Könyves Magazin

Fotó: From Official Website

Az egy bekezdéssel feljebb említett szívinfarktusa 1993-ban történt. A klinikai halálélményének megrendítő beszámolóját Saját halál c. könyvében írta meg.

"Legalább négyszer hetente terepen futottam. Ha tehettem, úsztam. Erősen emelkedő és ereszkedő országutak padkáin futottam át a szomszédos falvakon. Futottam tavaszi esőben, havazásban, szárazon illatozó erdőkön át, futottam virágzó vadcseresznyék között hideg teliholdnál. Nyolc kilométer volt a legrövidebb napi távom, talán huszonegy a leghosszabb.

… Nem csak hazai terepen futottam, hanem sokfelé. A levegő áramlásával együtt fogadtam be idegen városokat és tájakat. Ha nem a lábával, hanem a fejével fut az ember, miként Lovelock, akkor a kívánatos izommunka jellegét és mértékét a légzés ritmusával állítja be. Az egyenletes légzés köti meg a látványt a futó emlékezetében.

S ha figyelme arányosan oszlik meg a horizont és a testéhez mért háromlépésnyi távolság között, akkor egy idő után a testi valójával sem kell törődnie. A látvány erősebb a testi érzeténél. Növényvédő szerektől bűzlő, homokszürkére pusztított spárgaföldeken futottam át Hollandiába. Harmattól tocsogó, vad mezei ösvényeken futottam át Franciaországba. Elemi élvezetet okozott büntetlenül átfutni az államhatárokon. Csupán a párázó testemmel, csupasz lélegzetemmel tudtam volna magam igazolni.
Igen, ez bizony én vagyok."

Videóinstalláció a 80 éves Nádas Péter tiszteletére a margitszigeti szökőkúton © Lakatos Péter

Fotó: MTI

És hogy Nádas miért csinálta ezt, miért futott évtizedeken át nagyon szívesen a legkülönbözőbb terepeken?

"Vannak emberek, akik 80, 90 éves korukig futnak boldogan, de én nem tartoztam ezek közé. Egy idő után a végtagjaim fölmondták a szolgálatot. A kezeim is, a karom, a vállam, a hátam. Nagyon sajnálom, hogy ez életem végéig nem tart ki.

Inkább csak kényszerként csináltam ezeket a távfutásokat, de amikor hosszúra került sor, akkor az már jobb volt.

A szabadság, a futás élvezete, az őrületes élvezete, azt, amit kivált, azt, amit velem tesz, hogy én egy ugyanolyan állat vagyok, mint egy őz, egy róka vagy egy kutya, csak más a futási ritmusom, mások a távok, amiket bírok, és sebességek, amiket nem bírok. A legnagyobb örömöt a terepfutás okozta. Hóban, éjszaka, holdfénynél." (Simonyi-Nádas podcast)

Erről beszél a friss interjúkötetben is, amikor arra céloz, hogy egy prózaírónak miért lehet fontos a futás, illetve, az ahogy közben lát az ember.

"A futás, az meg tiszta látás, a tájfutás nagyon felfokozott látás. Amikor az ember fut egy városban vagy egy tájban, akkor annak a látványnak minden részlete nagyon erősen benne marad. Mondhatnám, örökre. Ezek a részletek tartalmazzák őt magát, és ez egy regényírónak nagyon fontos."

Fotó: MTI

A harmadik csúcsműben, a 2017-es vaskos memoárban, a Világló részletekben is találkozhatunk a futó Nádassal.

"Akkor ott a tetőn, a Normafánál mindenféle különösebb előzetes meggondolás nélkül futni kezdtem. Éppenséggel tornacipő volt a lábamon. Attól kezdve nem sportszerűen, hanem csak úgy, magamnak, mint aki magában monologizál, életem különböző állandó és átmeneti helyszíneit befutottam, átfutottam, mintegy fél évszázadon átfutottam, valamennyire meg is tanultam futni, másoktól, magamtól, egészen a szívinfarktusomig elfutottam."

Ha már tornacipő. Az Egy teljes évben találunk olyan passzust, amely rímel erre a bekezdésre.

"Az a jó futás, amikor a testednek nincs többé tömege, csak a lélegzeted, ami mintegy átveszi az egészet, ami te vagy. A talpadban érzed az utat, a cipődön keresztül is érzed. Huszonöt éven át futottam egyszerű tornacipőben, ma már el nem tudom képzelni, miként bírtam, de később, a jó cipőben is éreztem az odacsapódást, a gördülést, mert a jó futásnál az ember gördül, a sarkával ér le, és a lába ujjával hagyja el a talajt. Érzi, hogy mi van közötte, tehát ez egy érzet.

De hogy a lábad és a fejed között mi történik, azt futás közben nem érzed.

Fotó: From Official Website

Nádas Péterrel Borda Réka készített remek interjút a Glamour Book friss, október elején megjelent számában, itt is szóba került a futás.

"Ma már sajnos nem futok, de a futás évtizedekig azt a napi élményt adta, hogy miként vagyok a természetbe belefűzve, s miként vagyok függő a saját lélegzetvételemtől. Az ember a saját lélegzetével fut, nem a lábával. Futás közben a lélegzete válik a lélek centrumává. Ebben van valami őrületesen személytelen. Tisztán a fizikumnak adom át a szót.

Rövid távon bele lehet még szólni akarattal, hosszú távon már alig. A személyiségem legfeljebb a tapasztalati tömegével szól bele a futásba, mégis sokkal inkább az adottságaim. A légzés a fizikán túlival, az istenekkel, az univerzummal vagy az útvonal adottságaival, a hőmérséklettel, a páratartalommal áll kölcsönös kapcsolatban."

Nádas Péter 80 éves lett. Szeretettel és tisztelettel köszöntjük e jeles napon műveinek átfutásával. Egész lényéből árad a szabadság, ő a 20. század második felének egyik legnagyobb írója, világviszonylatban is. Kiváltságot jelent a kortársának lenni.

(A cikk megírása közben nyújtott segítségét hálásan köszönjük Orosz Anettnek, a Jelenkor Kiadó sajtófelelősének!)

Boldog 80. születésnapot kívánunk Nádas Péternek!

Fotó: AFP

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.

Kultúra