30 éve hunyt el a legjobban futó és bridzsező magyar író, Ottlik Géza

Eurosport

Publikálva 09/10/2020 - 09:22 GMT+2

A 20. század egyik legnagyobb magyar írójára a műveiből, interjúiból vett sportos idézetekkel emlékezünk.

Fotó: Eurosport

Édesanyámnak

30 éve, 1990. október 9-én hunyt el a 20. század egyik legnagyobb magyar írója, az Iskola a határon, a Buda, a Hajnali háztetők, a Próza szerzője, Ottlik Géza. Az atlétikában is jeleskedő, bridzs-szakkönyvével óriási elismerést kiváltó Ottlikra a műveiből, interjúiból vett sportos idézetekkel emlékezünk.

Atlétika

Nem úszták meg a futók, súlyos következménye lett a látványos csalásnak

13 órája

"Szívesen gondol az ember úgy Ottlikra, mint afféle biztosítékra, hogy nagy baj nem történhetik. Mintha ő volna az a derék indián, aki szavatol a lady biztonságáért." (Esterházy Péter:Zakóink legtitkosabb szerkezete - Az ünnepi nyilatkozat)

Kezdjük egy személyes vallomással: a cikk szerzőjének Esterházy Péter mellett Ottlik Géza a legkedvesebb írója. Egyiket a másiknak köszönhetjük, de mindenekelőtt édesanyánknak. Esterházy a Stúdió '82-ben éppen Ottlikról mesélt, miszerint az Iskola a határont az egyik legjobb magyar regénynek tartja. Ezt látva-hallva édesanyánk az adás másnapján megvette az Iskolát, majd jóval később a kezünkbe adta, még gimnazistakorunk előtt. E sorok írójának azóta ez a kedvenc regénye, jó 25 éve.

A Hajnali háztetők című filmet pedig sok évvel ezelőtt éppen azzal az Attila úti házzal szemben lévő Tabán moziban láttuk együtt, ahol Ottlik 1958-tól 1990-ig lakott, amelynek falán szép tábla őrzi emlékét, és amelyet mindig megpróbálunk észrevenni a fák között az 56-os - régen 18-as - villamoson utazva. Az Iskola, a Buda, a Hajnali háztetők és a Próza olyan sorvezetőknek számítanak a mindennapjainkban, amelyek segítenek élni - ahogy Ottlik írta Kosztolányi Dezső novelláiról.

Ottlik-Géza-sportpálya.jpg

Fotó: Eurosport

Műfordításai közül kiemelkedik Charles Dickenstől A Pickwick klub, a Twist Olivér és a Copperfield Dávid, Ernest Hemingwaytől Az öreg halász és a tenger. Bereményi Géza idén jelentette meg Magyar Copperfield c. lenyűgöző memoárját, elmondása szerint nem is az eredeti, hanem a Magyar Ifjúság számára Ottlik által átdolgozott változat volt rá óriási hatással. Szétfeszítené a cikk kereteit, ha elkezdenénk részletezni, miben áll Ottlik és főleg az Iskola jelentősége, még annyit megjegyeznénk, hogy több generáció egyik kedvenc meseírója, Lázár Ervin ebből a zseniális regényből vette legkedvesebb mesehőse, Dömdödöm nevét.

"Ottlik meg Nádas futó író" - említette a nekünk adott interjújában Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője - maga is futó. Ottlik így fogalmaz az atlétika iránti szenvedélyéről Réz Pálnak adott interjújában, a Félbeszakadt beszélgetésben, mely a Próza c. kötetében olvasható, és amelyet Csillag Péter Ady stoplisban c. könyve szerint a Népsport is közölt 1981-ben, a költészet napján:

"A katonáknak a maguk módján sok igazságuk volt: ezek mind olyan judeo-plutokrata-kozmopolita-szifiliszes-nyamvadt dekadens dolgok – s külön bosszantotta őket, hogy a sok lelki rothadtsággal nehezen fért össze, hogy az intézet egyik legjobb atlétája voltam. Magasugróbajnok az alreál végén, futó-, súlydobó – és 16 éves koromban már 100 méteres bajnok. Nyáron civil egyesületben versenyeztem."

"Versenyezni szerettem. A centiméterrel, stopperórával lemérhető, a salakon elért tiszta, igaz, megfellebbezhetetlen eredményeket szerettem, az atlétikát."

"Az életben és a labdarúgásban sok függ az erőszaktól, megfélemlítéstől. Korán abba kellett hagynom a versenyzést, mert sportszívet meg gyomorsüllyedést kaptam. Azóta is azzal vigasztalom magam, hogy nem nyertem volna meg az 1932-es olimpián a rövid távokat, és nem futottam volna soha világrekordot. De hát ez persze nem biztos. (Az ember áltatja magát, ugye, mi mást tehet keservében?) Mikor civil lettem, és beiratkoztam az egyetemre, még egyszer elindultam egy versenyen a BEAC-ban, s meg is nyertem a 100 métert 'utcahosszal', ahogy mondják, de olyan rossz idővel, hogy sértődötten otthagytam őket, azonmód. Felöltöztem, hazamentem, abbahagytam a költészetet és rövidtávfutást, és áttértem a prózaírásra."

Ugyanabban a kötetben olvashatjuk a Lengyel Péterrel folytatott beszélgetését, ahol Ottlik ezt mondja: "Ahogy, mondjuk, a sportban is az atlétikát szerettem, ahol stopperórával és centiméterrel pontosan le lehet mérni valakinek az eredményét. Az irodalom pontozásra megy, mint a szertorna vagy a műkorcsolyázás, sajnos. Mégis, akkor volt egy kivétel: a Nyugat. Acélszalag és kronométer. Ady, Kosztolányi, Babits és Schöpflin lapjának munkatársává lenni: ezt olyasféle – matematikai szigorúsággal és sportszerűen lemérhető – teljesítménynek éreztem volna, mint hogyha mondjuk bekerülök egy olimpiai válogatott keretbe. Csodálatos módon ez sikerült is. Bekerültem. 1939-ben a Nyugat elfogadta egy hosszú novellámat, és olyan magas rangban érzem magam azóta is, mint semmi más kitüntetéssel, semmi más pályán nem érezhetném magam. Ha a százméteres síkfutás olimpiai bajnokságán kívül megnyerem a kétszázat is, körülbelül ennyit ért, amikor Babits elfogadta A Drugeth legenda című novellámat."

Iskola a határon c. regénye tele van focis jelenetekkel. Az egyik főszereplő, Medve Gábor esete megmutatja Ottlik véleményét a labdarúgásról:

"De nem bánta ő a futballt, tudtam. Lenézte. Az ugrómércét szerette meg a stopperórát meg a mérőszalagot."

Buda c. művében, amely már csak a halála után három évvel, 1993-ban jelent meg, a fair playről fogalmaz meg örökérvényű gondolatokat: "A rossz közösségi rendet nem átrendezéssel kell javítani, nem a hatalom igazságos elosztásával az adott rossz emberanyagban, hanem bele kell dobni valami jót. Közénk, ócska stricik közé. Például, sportszerűséget. A játék tisztaságát. Divatot csinálni az eleganciából. Teniszben elegáns volt visszaadni a tévesen nyert pontot; vívásban bemondani a kapott találatot: Touché!"

Ady stoplisban, Radnóti focimezben, Mándy a pálya szélén - klasszikus magyar írók a futballról | EurosportA kortárs magyar irodalom hemzseg a futballhoz kötődő, és a sportágat a műveikben gyakran szerepeltető íróktól. Csillag Péter: Ady stoplisban című remek kötete viszont nem az ő, hanem 25 klasszikus magyar író focimániáit tartalmazza. Könyvajánlónk. Az idén nyáron a Jaffa Könyvkiadó gondozásában megjelent mű a szerző Nemzeti Sportban megjelent cikksorozatának átdolgozott, bővített kiadása.

Az atlétika kitüntetett helyet kap a Budában is:

"De most visszatolta fiókját, és körmölte tovább az eredménylistáit, 848 cm, 59,9 mp (súly, 770 810 ehhez kellett a piros aláhúzás). Abban igaza volt, hogy szerette ezeket a számokat, nemcsak mert nemigen lehetett hazudni velük, hanem kiderült, hogy az embernek könnyebb lenyelni a vereséget így áttéve centiméterekre és másodpercekre. (Fura, de a konkrétságuk elvonatkoztatja őket a konkrét, kézzelfogható valóságtól.) Ebben én is szerettem a számokat.

Soha nem jegyezte füzetbe, listákra a százas, kétszázas rekordjait, versenyeredményeit – amit mi mindig, szinte napról napra; Szeredy is, Colalto is. Muki a tréningben elért (érvénytelen) rekordjait is. Az embernek számon kell tartania az élete dolgait; győzelmeit, vereségeit a pályán; de még a helyezéseit is súlylökésben, távolugrásban... Nekünk lényeges volt az atlétika. A jegyzetek, lajstromok, táblázatok megkönnyítették észben tartani az ember életének tömérdek ilyen megőrzendő dolgát.

Az évek folyamán otthonosak lettünk a budai pályákon, leginkább a Széna téri BBTE tágas fa klubházában, a piszokul éles kétszázas kanyarjával, de tudtuk a járást a pesti FTC, a Beszkárt, a szigeti MAC öltözőibe a tribünök alatt. A pályáknak idővel változott a képe, bővült az ott elért győzelmekkel és vereségekkel, amiknek az eredményeit pontosan centiméterekben és tizedmásodpercekben tudta az ember. Így a MAC-pályáról a 24,5 és később a 23,8 mondott a legtöbbet (Medve kétszázas rekordjai ott), az FTC-ről a 183 (Gipsz Muki országos rekordja), a BEAC-nak pedig attól kellett volna megdicsőülnie, hogy ott nyert először KISOSZ-versenyt a későbbi 'nagy négyszer százas' stafétánk. Igaz, igaz – megdicsőült a kis egyetemi pálya –, ám az arculata elsősorban mégis vakító fáklyafénnyel maradt megvilágítva az embernek még évek múlva is. Vagyis a versenyeredményeken kívül számon kell tartanod az esős vasárnap délután képéhez az alkonyati szélben szilajul lobogó fáklyákat a távolugrók homokjának két oldalán."

Ottlik-Géza-Örley-kör-1985-b.jpg

Fotó: Eurosport

"Hazájában szépíróként is ismert." Ez a mondat jelent meg róla halála után egy külföldi bridzsszaklapban. Ottlik Géza ugyanis nagyszerű bridzs-játékos volt, a játék világszerte jegyzett egyik alapművét ő jegyzi egy skót szerzővel közösen, amely előbb jelent meg angolul 1979-ben Adventures in Card Play címmel, mint magyarul.

"Nekem megvan, nagy kitüntetés volt, hogy adott nekem azzal, hogy hát ezt a könyvemet tartom a legjobbnak, sokkal jobb, mint az Iskola a határon. Ezt aztán franciára lefordították, magyarra nem engedte lefordítani, hogy ezt nincs ember, aki le tudná fordítani, még ő se... Ő komoly bridzsező volt, versenyszinten csinálta, és tényleg nemzetközi szinten. Én nem tudok bridzsezni, úgyhogy kártyázni sosem láttam, de néha, nagyon ritkán, ott volt a mi partijainknál, kibicelt, és nagy szeretettel vette azt, hogy valaki hazárdjátékos." - mesélte a legendás irodalomtörténész, Réz Pál, Ottlik barátja a Bokáig pezsgőben c. hangos memoárban.

"Haláláig nem is akarta a magyar változatot, csak végrendeletében engedélyezte a fordítást." - írta az egykori Népszabadságban az a Kelen Károly, aki Homonnay Károllyal együtt fordította magyarra a művet Kalandos hajózás a bridzs ismeretlen vizein címmel, amely1997-ben jelent meg. Ottlik külföldön e kártyajáték miatt örvendett nagy népszerűségnek, míg itthon a szépírói oldaláért. A népszerű televíziós újságíró, producer, rendező, Lévai Balázs édesapja is versenyszerűen bridzsezett, volt, hogy Ottlikkal egy csapatban.

Ottlik Géza már a Babits Mihály tetszését is elnyerő, a Nyugatban megjelent novellában, A Drugeth-legendában így írt:

"Nincs is más humánus tevékenység, mint a játék, ez az ember dolga, az élet méltósága, kártyázni… nincs más cselekedet, mely emberi lehetne."

Ottlik-Géza-bridzs-2-min.jpg

Fotó: Eurosport

De nem csak az önálló kötetében írt szeretett játékáról, még matematika szakos egyetemi hallgató volt, amikor alkalma volt rá, hogy heti rendszerességgel bridzsrovatot készítsen a Budapesti Hírlap számára. "A rovat rövid időn belül olyan kedvelt lett, hogy a fiatal szerző honoráriumát heti tizenöt pengőről húszra emelték. (Közbevetőleg: Ottlik ebből a vékonyan csordogáló pénzerecskéből élte az újdondász sajtómunkások bohém életét.) 1936-ig írta és vezette a rovatot, míg a BH Vasárnapi mellékletét egyszer csak meg nem szüntették. A majdnem három teljes éven át napvilágot látott több mint 130 cikk úgyszólván eszmei egészet alkot." - írta az életmű egyik legnagyobb szakértője, Kelecsényi László A játékos Ottlik c. szövegében, amely az azóta megszűnt Holmiban jelent meg 2012-ben. Az 1934-es, bécsi csapat Európa-bajnoki magyar győzelemről például Ottlik tudósította a BH-t.

A 20. század egy másik kiemelkedő magyar írója, Mándy Iván is nagy sportkedvelő volt, a labdarúgásért rajongott, A pálya szélén című regénye a magyar irodalom első, és talán legjobb futballkönyve. Ottlikkal nagyon jó barátok voltak, ennek bizonyítékául szolgál Mándy Ottlik átszól című novellája, melyből megtudhatjuk, hogy ez a két csodálatos ember hogy élte át és meg a 14 éves Egerszegi Krisztina szöuli olimpiai győzelmét 1988-ban. Ebből közlünk részleteket:

"Megszólalt a telefon. Ottlik hangja.– Iván?– Igen, persze.

Még akartam valamit mondani, de ő rám szólt.– Nyisd ki a televíziót! Hallod! Most ne ténferegj a szobában, ne bámulj ki az ablakon. Nézd a tévét! Az a lány… tudod, az Egér!

... Bekapcsoltam a tévét. És láttam azt a lányt, ahogy úszott. Zavartalanul, természetesen. Hiszen nem is tehetett mást. Ezt bízta rá az Isten.

Ottlik elcsukló hangja. – Egér! Egérkém! Erősíts! Honnan jön ez a hang?A telefonból?A rádióból?A tévéből?– Egér! Egerszegi! Bejött! Megnyerte! Bajnok! Olimpiai bajnok!Tombolás. Tapsvihar.

És megszólalt a zene. Az uszodák, a pályák, a lélek zenéje. Oly régen nem hallottam. Talán még azon a mérkőzésen. Ferencváros–Backburn Rowers. Igen, amikor a zöld-fehérek legyőzték az angol kupabajnokot… Azok a fiúk érezték a labdát. Csakugyan! Ki tudja még, hogy merre van a labda útja?Hát persze hogy akkor hallottam utoljára a zenét.És most ez a lány… ez a csoda… Maga a csoda! Hogy ennek a szegény, kis országnak egy ilyen…

Ottlik! Öregem…"

És ha már tévé. A Holmi 2012/5. számában megjelent néhány levél, amelyeket Ottlik írt Nemes Nagy Ágnes költőnek, jó barátjának. Az 1963. július 21-i postai levelezőlapján többek között ez állt (részlet): "Ma 228-ra javította a magasugrás világrekordját Brumel (orosz), melyhez hasonló jókat kívánok. (Néztem a TV-n a versenyt.)"

A Kortárs folyóirat 2013-as Ottlik 101 különszámában egy interjúban említi Kelecsényi László, hogy Ottlik "rendszeresen olvasta a Népsportot, a hagyatékban megvannak az ezzel kapcsolatos, lapszélre írott feljegyzései. Egyszer levelet is írt a szerkesztőségnek, mert Zsivótzky Gyulának valamilyen kalapácsvető rekordját rosszul közölték."

Ottlik-Géza-bridzs-társaság-min.jpg

Fotó: Eurosport

Ottlik Géza itt volt nekünk, az angyalok kémjeként. "Kém volt ő közöttük. Idegen hatalom ügynöke. Jók voltak a papírjai. Utazott az Amatijával ide-oda. De csak megbízásból; az angyaloknak kémkedett az emberi világban." - írja ő maga Minden megvan c. novellájában .

És bár Ottlik már 30 éve nincs köztünk - Esterházy is halott már négy éve -, ott van emlékeztetőül az az elképesztő bekezdés az Iskola a határonból, amikor a Medve Gábort meglátogató édesanyja "szokott mozdulatával kihúzta a nyakát és felvetette a fejét, szépségének lányosan hetyke megfellebbezhetetlensége azt mondta akaratlanul és némán, azt hirdette diadalmasan, hogy fütyül mindenre, csinálhatnak amit akarnak, a világ mégis sokkal különb hely, az élet mégis nagyszerűbb dolog, mint amilyennek józan emberi ésszel látszik."

Párizs 2024