Eurosport
Elhunyt Csollány Szilveszter, edzésen szenvedett balesetet Egan Bernal
Publikálva 25/01/2022 - 08:23 GMT+1
51 éves korában elhunyt Csollány Szilveszter, olimpiai bajnok tornász. A sportoló még decemberben került kórházba a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt. Szokásos hírlevelünkben azt is összefoglaltuk, mi történt az Australian Open 8. játéknapján, és hogy miért akarták korábban egy párosmeccs után megverni Nick Kyrgiost.
Csollány Szilveszter - fotó: Damien Meyer
Fotó: AFP
Szomorú hírrel indítjuk hírlevelünket.
Ötvenegy éves korában elhunyt Csollány Szilveszter, olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász. A sportoló még december elején került kórházba a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt, életét azonban nem tudták megmenteni. Csollány karrierjének legnagyobb sikerét Sydneyben érte el, ahol aranyérmet szerzett gyűrűn, 2002-ben pedig hazai közönség előtt a világbajnokságot is megnyerte.
John-Henry Kruger négy évvel ezelőtt még az amerikai színekben szerzett ezüstérmet az olimpián, Pekingben azonban a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatottat erősíti. Vele beszélgettünk 20 kérdés/20 válasz rovatunkban a korcsolyázáshoz fűződő viszonyáról, a 2018-as tapasztalatairól, Magyarországról, a közelgő téli olimpia esélyeiről, és a hosszabb távú céljairól.
"Akarom a zöld trikót, kurvára küzdeni akarok érte" - nyomatékosította Sam Bennett, aki a 2021-es nehézségeit követően újult motivációval térne vissza a Tour de France-ra. A kiváló sprinter régi-új csapatban teker a következő évben, de nem tart attól, hogy a Bora visszalépést jelent majd a Quick-Stephez képest. Az ismerős környezet bizonyos szempontból akár még jót is tehet neki.
Ausztrál Open
Stefanos Tsitsipas túl van az első igazán komoly tesztjén az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, öt szettre kényszerült Taylor Fritz ellen, de azért bejutott a torna negyeddöntőjébe. Csakúgy, mint Daniil Medvedev, aki egy trükkös szerva-röpte játékossal, Maxime Cressyvel küzdött, és maradjunk annyiban: nem csak a hőség nehezítette meg a dolgát.
Amíg a férfiaknál elmaradtak a nagy meglepetések, a nőknél akadt néhány, például Simona Halep búcsúja, aki Alizet Cornet-től kapott ki – a francia lány a 63. Grand Slam-tornáján jutott el a negyeddöntőig. Minden további érdekességet ebben a cikkben gyűjtöttünk össze a verseny 8. játéknapjáról.
Egyelőre remekül megy a Nick Kyrgios-Thanasi Kokkinakis kettősnek az Ausztrál Open párosversenyében, olyannyira, hogy a második fordulóban az első kiemelt Nikola Mektic-Mate Pavic kettőst győzték le. A horvátok egyik edzője a meccs után egy kicsit balhézott is: veréssel fenyegette a meccs közben szerinte indokolatlanul keménykedő Kyrgiost.
Videókat is tudunk ajánlani ezekhez a meccsekhez:
Aki pedig színesebb tartalmakra vágyna, ezeket tudjuk ajánlani:
Ne maradjatok le a negyeddöntős meccsekről sem, annál is inkább, mivel remek párosításokat láthatunk. Rafael Nadalra az a Denis Shapovalov vár, aki karrierje első igazán nagy győzelmét épp a spanyol ellen jegyezte, Matteo Berrettini pedig a motiváltnak tűnő Gael Monfilsszal mérkőzik – ők a 2019-es US Open elődöntőjében néztek bele egy drámai ötszettesbe. Ami a női táblát illeti: láthatjuk a világelső Ashleigh Bartyt, de pályára lép Barbora Krejčíková is.
Téli sport
A norvég Sonja Henie kétségkívül a műkorcsolya első nagy nemzetközi sztárja volt, aki 1924-ben Chamonix-ban robbant be a köztudatba azzal, hogy mindössze 11 évesen részt vett a női versenyen, és az osztrák Herma Szabo mögött a nyolcadik (egyben utolsó) helyen végzett. De a történetének ez csak a kezdete volt, mi pedig megmutatjuk, hogy folytatódott.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a sportági szövetség (FIS) kérését elfogadva hozzájárult alpesi síben négy extra kvóta kiosztásához a jövő pénteken rajtoló pekingi olimpiára.
Pozitív lett a pekingi olimpiára készülő Liu Shaoang rövidpályás gyorskorcsolyázó koronavírustesztje, de a jövő pénteken rajtoló játékokra rendben lehet.
Kerékpár
Edzésbalesetet szenvedett a Tour de France- és Giro d'Italia-győztes Egan Bernal. Az Ineos Grenadiers 25 éves kolumbiai versenyzője hazájában készült fel az új szezonra, amikor összeütközött egy, az út szélén parkoló busszal. Életveszélyes sérülései nincsenek, de a helyi sajtóban csonttörésekről is lehetett olvasni.
Foci
Claudio Ranierinek egykoron sikerült egy kiesés ellen menekülő klubból bajnokcsapatot faragnia, a Watfordnál azonban még a kiesés elleni harcban sem állnak túl jól jelenleg. 112 nap után meg is köszönték a munkáját.
Erling Haalandnak remek szezonja van, az izomsérülésekkel azonban meggyűlik a baja. A támadóra újabb kihagyás várhat, bár azt még nem tudják, mennyi időre dőlhet ki.
Ismeretlen tettesek vasárnap betörtek a Real Madrid francia válogatott futballistája, Karim Benzema házába, miközben ő csapatával bajnoki mérkőzést játszott.
Néhány Tottenham-szurkoló nehezen tudta megemészteni a Chelsea elleni 2-0-s vereséget, a frusztráció egy részét pedig a játékosokon vezették le. Volt, akit meg is dobáltak.
Még több sport
Hossein Vafaei történelmet írt azzal, hogy első irániként pontszerző versenyt nyert snookerben. A kérdés csak az, mit is jelenthet ez a siker a pályafutása későbbi részére nézve. A korábbi példák azt mutatják: a Shoot Out-győzelem önmagában nem sokat jelent, legalábbis az előző győztesek nem tudták meglovagolni a sikert.
A fukuokai vizes-vb-t elhalasztották már párszor, és a koronavírus-járvány miatt idén májusban sem tudják megrendezni.
Tom Brady többször elmondta, 45 éves koráig mindenképpen folytatná a pályafutását, ám egyelőre nem biztos, hogy bevállalja még a következő szezont. Bradynek kifejezetten jó éve volt, vasárnap azonban egy őrületes mérkőzésen kikapott a címvédő Tampa Bay Buccaneers a Los Angeles Ramstől.
A világbajnok Dánia biztosította elődöntőbe jutását a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságon, miután 35-23-ra legyőzte Hollandiát a középdöntő harmadik fordulójában, hétfőn a budapesti MVM Dome-ban.
A horvát válogatott 23-22-re legyőzte Izland együttesét a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában.
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés