Sam Bennett: „Egy évet elpazaroltam, de k*rvára küzdeni akarok a zöld trikóért”
Publikálva 24/01/2022 - 12:39 GMT+1
Az ír sprinter 2021-es szezonja egy sérülés és a Patrick Lefevere-rel való összeveszés miatt nem alakult jól, de most régi-új sorához, a Borához visszatérve nagyon motivált, hogy bizonyítsa, nem egyszeri csoda volt a zöld trikó megszerzése a Tour de France-on. A vonata miatt nem aggódik, a lába pedig szerinte még erősebbek is lesznek, mint legutóbb voltak.
Sam Bennett
Fotó: AFP
Akik eljönnek Quick-Steptől, máshol ritkán ismétlik meg az eredményeiket, de Bennett úgy érzi, még erősebb is lehet a Boránál, ahol otthon érzi magát.
Emlékszünk még, mennyire felkapott téma volt Sam Bennett és a Quick-Step, vagyis leginkább Patrick Lefevere konfliktusa tavaly nyáron? Az ír sprinter és a csapatvezető között röviddel a Tour de France előtt borult a bili, a sajtóban pedig heteken át lehetett olvasni egy állítólagos sérülésről, Bennett mentális problémáiról és Lefevere erős kijelentéseiről. Aztán egyszer csak elcsendesedett a téma.
Mark Cavendish beugróként 4 szakaszt és zöld trikót nyert a Touron, Fabio Jakobsen a brutális sérüléséből visszatérve győzött háromszor a Vueltán, a média pedig inkább ezeket a sztorikat kapta fel és elfelejtették Bennettet. Az ír versenyző az idény hátralévő részében lényegében nem tekert, majd ősszel csendben bejelentette, amit már hónapokkal előbb is pletykáltak: visszatér egykori csapatához, a Borához.
Bennett most, néhány csendes hónappal és egy zavartalan felkészüléssel a háta mögött egyáltalán nem bánja, hogy ez így alakult, ellenben érzi a motivációt, hogy újra figyelmet kapjon.
„Őszre már teljesen elfelejtettek. A kerékpáros világ gyorsan továbblép. Ha egyszer lesérülsz és kiesel egy időre, az élet megy tovább és senkit nem érdekelsz. Ez motivációt ad, hogy visszatérj és bizonyíts. Hogy versenyeket nyerj és keményen eddz.”
Bennett sosem volt az a tipikus sprinter, akinek nagy eredményeihez nagy ego is társult. Épp ezért, ha ő azt mondja, érdemes lesz rá újra figyelni az előttünk álló szezonban, akkor nem árt komolyan venni.
„Voltam már sikeres és újra az leszek. Ezt mondogatom magamnak. Voltak nehéz pillanatok, de visszatérek és újra erős leszek.”
A sprinter nem csak a mezőnybe, de egykori sorához is visszatér az új idényben, az ismerős környezet a Boránál pedig az egyik ok, amiért magabiztos a jövőt illetően.
„Korábban sikeres voltam itt, nagyon sikeres. Megtaláltam önmagam, amiben sokat segített az edzőm, Dan Lorang. Vele nagyon jól tudtam együtt dolgozni.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/01/24/3296071.jpg)
Sam Bennett
Fotó: AFP
"Az utolsó itteni évemben azt hiszem, kb. 20 sprintben vettem részt. Csak háromszor nem zártam dobogón, tizenhármat megnyertem. Konzisztens voltam és jó. Akkor voltak talán a legjobbak a lábaim. Tudtam, hogy Dan képes kihozni belőlem a legjobb formámat.”
Adódik a kérdés, hogy ha ilyen jól érezte magát a Boránál, miért igazolt el? Ennek oka a lehetőség hiánya volt, a német csapatnál Pascal Ackermann és Peter Sagan mellett szinte kizárt volt a Tour-szereplés, de a Giro-indulás sem volt garantált. Ennek lett a következménye a váltás, amikor 2019 végén a felek hónapokon át huzakodtak, hogy a sprinternek van-e érvényes szerződése a következő idényre.
Ennek ellenére Bennett úgy látja, közte és a Bora vezetése között sose mérgesedett el a viszony. Így aztán amikor a csapat menedzsere, Ralph Denk megkereste őt tavaly év közben, késztetést érzett a visszatérésre.
„Volt köztünk egy telefonbeszélgetés. Vagy másfél évig nem beszéltem vele, szóval jó volt újra hallani felőle. Egyből ismerős terepen éreztem magam. Elég motiváló, ha egy csapatnál tényleg akarnak téged. Egy jó beszélgetés volt, megerősödött bennem az elképzelés a visszatérésre.”
Az egyetlen, amit ebben a történetben sajnál, hogy a tavalyi szezon csonka lett számára, a zöld trikó címvédőjeként pedig a Tourt is ki kellett hagynia.
"Elég kemény volt, amikor rájöttem, hogy nem leszek ott a Touron. Pár évem elment azzal, hogy a Girón és a Vuelán építettem fel magam, aztán újra indulni tudtam és elértem, amit akartam, megnyertem a zöldet. Vissza akartam térni és bizonyítani, hogy ez nem véletlen volt.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/01/24/3296073.jpg)
Sam Bennett
Fotó: AFP
"Ha figyelembe vesszük az életkort és a tapasztalatot, ez lehetett volna az egyik legjobb évem. Ez volt benne a legnehezebb. 31 éves vagyok, sprinterként még néhány jó évben reménykedem. Otthon ülni sérülten felemésztett. Olyan volt, mint elpazarolni egy esélyt.”
Bennett arról nem szeretne beszélni, hogy mi volt közte és Lefevere között a Quick-Stepnél, inkább már előre tekint az új idényre. A szezon kezdete mozgalmasnak ígérkezik számára, szerepel a menetrendjében a Szaúdi kör, az UAE Tour, a Párizs-Nizza és a Sanremo is. Igaz, ha úgy látják, több időre van szüksége, pár ezek közül a versenyek közül végül kimaradhat a menetrendjéből.
Ambiciózus célokban sincs hiány, például az év végi, ausztráliai világbajnokságot is kinézte magának, ahol állítólag lehet esélye a sprintereknek. Na meg persze visszatérne a Tourra is.
„Korábban sose céloztam meg a vb-t és tudom, hogy ez az év a sprintereké. Persze a Tour is nagy célom. Sprinterként egész évben jól kell tudnod menni. Jól kell kezdenem, hogy bizonyítsam magamnak, képes leszek lenyomni a Tourt. Közben az év végére is erősnek kell maradnom.”
Az elmúlt években mondjuk megszokhattuk, hogy a Quick-Stepet elhagyó sprinterek máshol nem nagyon érnek el hasonló sikereket, de Bennett nem aggódik, szerinte a Boránál is jó körülmények és erős vonat várja.
"Itt van Ryan Mullen, Danny van Poppel és Shane Archbold is. Ezzel a három sráccal a vonatomban magabiztos vagyok a csapattal kapcsolatban. Jól kijövünk együtt, erre is szükség van. Versenyen kívül is kell a kötődés.”
Egy érdekes dilemma Bennett számára, hogy a Touron inkább a szakaszok vagy a zöld megszerzése érdekli, de az ír végül erre is határozott választ tud adni.
Ami Bennett számára bíztató, a többi sprinternek pedig ijesztő lehet, hogy amikor az ír 2020-ban megnyerte a zöld trikót, úgy érezte, hogy még csak nem is a legjobb formájában sikerült ezt elérnie.
„Szerintem a 2019-es Vueltán erősebb voltam. A tavalyi évem eleje hasonló volt, de a 2020-as Touron nem hiszem, hogy a legjobbamat hoztam. Az a helyzet, hogy akkor vagyok a legjobb, ha Dan Loranggel dolgozhatok. A következő Touromon erősebb leszek, mint legutóbb voltam.”
Forrás: Cyclingnews
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés