Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Arnold Schwarzenegger mellett Fegyverneky Zsófia is az utolsó akcióhősök közé tartozik

Takács Márton

Frissítve 26/04/2022 - 21:50 GMT+2

Az Euroliga-győztes Sopron Basket 3-0-s összesítéssel múlta felül a Szekszárdot a magyar női kosárlabda-bajnokság döntőjében. A finálé harmadik, legsimább felvonásán a soproniak irányítója, szíve, lelke, motorja, Fegyverneky Zsófia volt a mezőny egyik legjobbja. Három alapemberét is elveszítette a következő szezonra a Sopron, de a kisváros nagy klubjának 37 esztendős királynője marad.

Fegyverneky Zsófia az Euroliga után a magyar bajnokság trófeáját is felemelhette - Fotó: Vasvári Tamás

Fotó: MTI

Az Euroliga-győztes Sopron Basket csapatkapitánya, Fegyverneky Zsófia a megnyert bajnoki döntőben is igazolta klasszisát.
Nézi az ember a 37 évesen is klasszis Fegyverneky Zsófiát kosárlabdázás közben, hallgatja, olvassa a nyilatkozatait, akár azt, amit az Eurosportnak adott az Euroliga-győzelmet követő héten, és továbbra is hitetlenkedik.
E sorok írója az 1990-es évek közepén kezdett el női kosárlabdameccsekre járni. Mivel a Városmajor közelében nőttünk fel, amikor a Ferencváros, a Pécs vagy a Sopron játszott a BSE csarnokában - amely melletti pályákra jártunk általános iskolásként teniszezni -, ha tehettük, mentünk.
Amikor a Rátgéber László vezette PVSK jött, mindig a pécsi kispad mögé ültünk, hogy halljuk, amit és ahogy a zseniális edző mond – a játékosainak nem mindig volt benne köszönetük. A 2000-es évek elején bukkant fel egy helyes lány a csapatban, akkor maximum csak néhány percet játszott még Iványi Dalmáék mellett.
A 2004-es Euroliga pécsi rendezésű Final Fourjában még kiegészítő ember volt, hogy aztán egy évvel később Szamarában már az egyik legjobbként szerepeljen az elit sorozat négyes döntőjében. Fegyverneky Zsófi pécsi születésű, minden a városhoz kötötte, a saját elmondása szerint, ha nem esik darabokra a pécsi kosárlabda, nem szerződött volna el magától a PVSK-ból.
De 2011-ben távozott, mégpedig a legnagyobb rivális Sopronhoz (ahogy korábban szívünk egyik csücske, Károlyi Andrea is bejárta ugyanezt az utat). Ahol a magyar kosárlabda állócsillaga, a soproniak Iványi Dalmája vált belőle.
A Sopronnal azóta nyolcszoros magyar bajnok, hétszeres Magyar Kupa-aranyérmes és Euroliga-győztes. De nem ezért legenda, hanem azért, ahogy mindehhez kifogástalan módon, vezéregyéniségként hozzásegítette a klubot. Mindig vele kezdődött és kezdődik azóta is a csapat összeállítása, kívülről, a távolból nézve nem lehetne kívánni se nála jobb csapatkapitányt. Úgy emberileg, mint szakmailag.
Arról már írtunk, milyen lenyűgöző módon játszva lett a Sopron Basket az Euroliga győztese. Határ Bernadették megmutatták, hogy egy hétvégén, egy-egy meccsen bárki legyőzhető. Ahogy a Fradi férfi vízilabdacsapata 2019-ben, amikor esélytelenként, három korábbi BL-győztest felülmúlva nyert Bajnokok Ligáját. De a Soproné nagyobb dolog. Soha nem nyert még Euroligát korábban magyar kosárcsapat, ez a Sopron pedig az elmúlt 10 év legerősebb magyar kosárlabdacsapata.
Nem volt veszítenivalója a Sopronnak, ezért is nyerhetett Isztambulban. Ellentétben a Szekszárddal vívott magyar bajnoki döntőben. "Napokig feladat volt, hogy visszaérkezzünk a jelenbe, és hogy a játékra, a bajnoki döntőre tudjunk koncentrálni.” ismerte el Fegyverneky Zsófi az Euroliga-siker okozta eufória hatásait az M4 Sport Kosárlabda magazinjában hétfőn.
picture

Fegyverneky Zsófi lóg a szeren Isztambulban - Fotó: Tóth Zsombor/Sopron Basket

Fotó: facebook

A finálé első két felvonásán minimális különbséggel nyert a címvédő. Aztán a harmadikon, az Európa-klasszis center, a súlyos térdsérülést szenvedő Határ Bernadett nélkül kiütötte riválisát.
Nem véletlen, hogy azon a meccsen éppen a Sopron két közönségkedvenc, rutinos nyerőembere, Jelena Brooks (24 pont) és Fegyverneky Zsófi (16 pont) volt a mezőny két legjobbja. Úgy mozgatták csapatukat, hogy azt a Szekszárd nem tudta követni. Megmutatták, hogy milyen egy igazi csapat akkor is, ha az elveszíti szó szerinti és átvitt értelemben vett oszlopát, Határ Bettit.
Sőt, mivel Határ Betti bő 10 hónapra kidőlt, a következő idényről is lemarad. A múlt héten az Eurosport honlapján már hosszan méltatott, zseniális Gabby Williams pedig azóta az Instagramon jelentette be, hogy két év után távozik Sopronból.
Két kulcsemberére tehát nem számíthat a vezetőedző, Gáspár Dávid és meghosszabbított jobb keze, Fegyverneky Zsófi sem jövőre a parkettán. Épp cikkünk megjelenésének napján jelentette be a Sopron Basket, hogy mivel a csapat amerikaija, Briann January sem marad Európában (Williams csapattársa lesz a Seattle Stormnál a WNBA-ben), a rutinos, vérbeli irányító, WNBA-bajnok, magyar válogatott Courtney Vandersloot érkezik a pótlására.
"Abban is bízom, hogy Zsófi olyan párt kap maga mellé az irányító poszton, akivel tökéletes szinkronban irányíthatja majd tovább csapatunk!” nyilatkozta a klub hivatalos honlapján az ügyvezető, Török Zoltán.
Fegyverneky a következő évad kezdetén már 38 esztendős lesz, de ez semmilyen értelemben nem látszik rajta, és nem úgy tűnik, mintha a soproni dinasztia királynője az utolsó táncára készülne.
picture

Nehéz lesz Gabby Williams nélkül elképzelni a Sopront - Fotó: Vasvári Tamás

Fotó: MTI

Ahogy Schwarzenegger a Terminátorban, meg azt kifigurázva Az utolsó akcióhősben mondta, hogy visszatér, úgy szerencsére Fegyverneky Zsófit is láthatjuk még a pályán ősztől, mert ahogy nekünk is nyilatkozta, még egy évig szerződés köti a Sopronhoz. Nem unja még a sportággal járó, több évtizede ismétlődő rutinokat.
"Azt csinálom, amit szeretek" – nyilatkozta.
Örüljünk annak, hogy élvezhetjük még a játékát, és becsüljük meg, hogy a kortársai lehetünk. Sportágakon átívelő klasszisa, kiemelkedő alakja és példaképe ő a magyar sport egészének. Hirtelen csak a vízilabdázó Szücs Gabriella jut eszünkbe, aki Fegyvernekyhez hasonló óriás a csapatsportokban jelenleg is aktív szereplők közül. Ehhez képest a magyar női sport talán legalulértékeltebb alakjai ők, ahogy írta a kosarasról a Nemzeti Sportban kollégánk, Győri Ferenc.
picture

Fegyverneky Zsófia a magyar kosárlabda élő legendája - Fotó: Tóth Zsombor/Sopron Basket

Fotó: facebook

Utolsó mohikánok, utolsó akcióhősök ők. Csak éppen filmek nem fognak róluk készülni. Viszont a saját mozijukra szinte minden héten beülhetünk a következő szezonban is Sopronban meg a Margitszigeten.
Ez a cikk eredetileg a Sopron parádés szezonjáról szólt volna, "és azt sem tudom, miért mesélek most erről, de azt hiszem, ez mindig így van: azért írunk, hogy közben valami másról meséljünk” - írja María Gainza a magyarul tavaly év végén megjelent briliáns könyvében, a Látóidegben.
Végül inkább nagy emberekről és értékekről, Fegyverneky Zsófiáról írtunk, úgyis Zsófi a soproni és a magyar kosárlabda elmúlt tíz évének leglényege.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés