Szoboszlait pont az az ember nem láthatja a Liverpoolban focizni, aki olyan nagyon megérdemelné

Részlet a kiváló tárcaíró, Bächer Iván Hazatérés című cikkéből. December 2-án volt tíz éve, hogy meghalt az ember, akinek népszabadságos tárcáin felnőttünk. És december 8-án egy esztendeje, hogy elhunyt nagyszerű kollégánk, az Eurosport egyik legalázatosabb újságírója, Sergő Z. András. Alig 40 évesen.

Itt tartottunk tavaly, az Andris halála okozta sokkban, a róla szóló nekrológ végén. Azóta is itt állunk (ülünk) szügyig mélabúban, az egyéves évforduló körül pláne, és sajnos nem tudtunk eleget tenni az akkor megfogalmazottaknak.

Mert bár még mindig is szimpatikus volt a Liverpool, a cikk szerzője közel sem tudott annyi Pool-meccset nézni, amennyit Andris miatt is pluszban kellett volna.

De nem is erről kell most írnunk, hanem arról, hogy a világ egyik nagy igazságtalansága, hogy az angol klub óriási hazai szurkolója nem érhette meg, hogy Szoboszlai Dominikot láthassa kedvenc csapata mezében futballozni. Hétről hétre, ráadásul kiválóan.

Talán nagyon régen, még a közös egyetemi évek alatt mosolyogtunk közösen Kozma Istvánon, aki az 1990-es évek elején játszott néhány meccset az egyesület színeiben, de ő és az a helyzet más kávéház, mint ez a mostani.

Szinte egyidősek voltunk (ide vagyunkot kéne írni), a mi életünk tudatosabb részében Détári Lajos pályafutásának csak a vége jutott, számunkra a magyar labdarúgás nagyon sokáig inkább jelentette a szekunder szégyent, mint bármi mást, olyan kivételekkel, mint az FTC felejthetetlen Bajnokok Ligája-szereplése az 1995/1996-os szezonban, az atlantai olimpiára kijutó szimpatikus magyar csapat, aztán Gera Zoltán, a 2016-os Eb-szereplés és kábé ennyi.

Aztán Marco Rossi lett a válogatott szövetségi kapitánya, a többi történelem. De ami (aki) ennél is fontosabb, az Szoboszlai Dominik feltűnése. Olyan ez a most 23 éves, szinte mindent szempontból rendben lévő srác, mint a hiba a mátrixban, egy 186 centiméter magas kivétel.

Akit Andris a magyar válogatottban szerencsére még bőven láthatott, még azt is megérte, hogy Szoboszlai legyen a nemzeti együttes csapatkapitánya, láthatta, hogy úgy focizik, ahogy a mi szurkolói életünkben magyarként még soha senki.

De abból már nem jutott ki neki, hogy hatalmas Liverpool-szurkolóként a legkedvesebb klubja mezében követhessen hétről hétre egy világklasszis magyar futballistát, aki ráadásul Jürgen Klopp csapatának egyik legjobbja egész ősszel.

Na, most, úgy az egész előző mondat egy bazi nagy anakronizmus a múlt felől nézve, de ez a helyzet.

Ezek a mondatok kollégánktól, a legkiválóbb hazai fociszakírótól, Mártha Bencétől, a 24.hu-n megjelent cikkéből származnak.

Azt a minősítést pedig ugyanannak a portálnak a főszerkesztője, az olykor a Chelsea iránti rajongása miatt az eurosport.hu-n is megforduló Pető Péter jegyzi, hogy "a globális szórakoztatóipar csúcsán járó, immár világsztár Szoboszlai".

Mivel a csapból is a Pool nyolcasa folyik, még többet jut eszünkbe Andris. Mondjuk ez így van akkor is, ha kerekesszékeseket látunk bárhol, bármikor a városban. Tehát szinte minden nap. Mennyi témát adna neki Szoboszlai!

Milliók ünneplik teljes joggal a 2024-es Európa-bajnokságra csoportelsőként kijutó magyar válogatottat. Azt a cikket, amely a lehetséges selejtezős ellenfelek kilétét taglalta, még Andris írta meg a honlapunkra 2022 októberében.

Az tavalyi cikkünkből kimaradt, hogy Andris a betegsége miatt olyan iszonyúan korlátozott életet élt, hogy például kezet sem lehetett vele fogni. A kerekesszéke pöckét még tudta irányítani, de körülbelül ennyi.

Amikor megismertük egymást, 2000 őszén a Pázmányon, reflexből kezet akart fogni vele e sorok írója, mert akkor még nem tudtuk, mekkora a baj. Próbálkozásunkat hangos nevetéssel ütötte el. Ezen még viccelődtünk is később, már hogy az ő kezdeményezésére. Ennél erősebben nehéz érzékeltetni, milyen életszemlélete volt a helyzete ellenére. Tulajdonképpen az egyik legvidámabb ember volt, akit ismertünk. A jó ég tudja, hogyan csinálta.

"A test csak egy álca/Életünk árvaháza” – ahogy a Lázár tesók éneklik Azért kell c. dalukban. A múlt héten a Müpában adott dupla telt házas koncertet Lázár Domokos és Lázár Ágoston, ezeknél a soroknál Andrisra gondolva sírtunk.

Sergő Z. András személyében olyan embert halt meg 2022 vége felé, akinek még élnie kéne sokáig. ("itt most egy csöndes káromkodás van kisípolva" – ezt a mondatot legkedvesebb élő írónktól, Németh Gábortól vesszük kölcsön, ő is egy nekrológban, a sokunk által kedvelt kritikus, szerkesztő, Reményi József Tamás váratlan novemberi halála kapcsán használta a Literán).

Andris egyik utolsó, nálunk megjelent cikke éppen kedvenc csapatáról szólt, A Liverpool hétvégi játéka már régi önmagára hasonlított címmel.

Aztán kórházba került, onnan még üzent eurosportos kollégáinak, hogy készül a visszatérésre. Erre sajnos nem került sor.

De jókat lehetett volna vele beszélgetni a mostani Poolról is! Filmkritikusként is rengeteg cikket írt, Reisz Gábor Magyarázat mindenre című csodás új filmjéről pláne jót dumálnánk (annak idején véletlenül találkoztunk a Rossz versek premier előtti vetítésén is a Toldi moziban). Andris elvesztésére nincs magyarázat. 2023 januárjától a filmtekercs.hu filmklubja egyébként a portál alapítója, Sergő Z. András nevét viseli.

"A legvégén majd/Célba érünk/A végtelenbe/Visszafekszünk" – ahogy a feloszlott Pegazusok Nem Léteznek Társasjáték című gyönyörű dalában énekli Ács Eszter.

Sergő Z. András visszafeküdt a végtelenbe, ha már a 8-as mezről írtunk feljebb.

---

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!