Szoboszlai: A fehérvári fiúk között feleannyi edzéssel is megálltam volna a helyem, a legmagasabb szint volt a célunk

Egész generációk nőttek fel abban a tudatban, hogy a magyar futball rossz. Sőt, egyenesen pocsék. A válogatott évtizedes viszonylatban még csak a közelébe sem került annak, hogy kijusson egy világversenyre, a klubfocit és a legendásan rövid nyári kalandozásait Európában szinte övön aluli megemlíteni, és már az is hatalmas dolognak számított, ha valaki topligás szintig vitte, és legalább az egyik kiscsapatban megvetette a lábát.

Nem velük szemben kritika az a megállapítás, hogy a magyar focinak hosszú ideig nem sikerült világklasszis játékost felmutatnia, és csak azért nem igaz, hogy elfelejtettük, milyen az, ha egy nemzetközi szinten is kiemelkedő játékosa van az országnak, mert sokan – főleg a fiatalabb generáció tagjai közül – soha nem is találkoztak hasonlóval.

Azok számára, akik a kétezres években kezdték el követni a focit, Dzsudzsák Balázs állt a legközelebb ehhez, de egyfelől ő sosem játszott topligában, másfelől az is egyértelmű, hogy ő sem álmodozhatott olyan pályafutásról, mint amit Szoboszlai minden jel szerint befut majd. Nem kell nagy bátorság egy efféle kijelentéshez, lévén, Dominik már most sokkal többet ért el nemzetközi szinten, mint Balázs valaha, már csak abból a szempontból is, hogy utóbbi sosem játszott topligában.

A magyar focival szemben érzett általános pesszimizmus, amit még a sikeres Eb-kampányok sem feledtettek, valószínűleg szerepet játszik abban, hogy egy itthoni kommentmezőt tanulmányozva az a kép rajzolódik ki, mintha a Szoboszlai-jelenség csak a magyar sajtó kreálmánya lenne. Holott ennek épp az ellenkezője igaz: Dominik neve már tinédzserként ott volt minden releváns nemzetközi oldal toptehetségeket felsoroló listáján, és kiemelten figyelték a salzburgi és a lipcsei éveit.

A Fodball interjújából az is egyértelműen kiderül, miért épp Szoboszlai lett az, aki az időnként feltűnő, korszakosnak várt magyar tehetségek közül valóban ki tudott törni. Édesapja, Szoboszlai Zsolt a Főnix Gold FC akadémiáján híresen kemény kézzel bánt vele, és sokkal szigorúbb volt, mint a többi tanítvánnyal szemben. Dominik szerint mindketten úgy gondolták, a legmagasabb polcra kell őt helyezni, mert csak ez az egy út vezethet a világ tetejére.

"Szerintem ez senkivel sem működött volna" - mondta a gyerekkori edzésekről. "Nagyon sokan ugyanígy edzettek, mint én. Lehet, hogy nem annyit, de ugyanúgy apa volt az edzőjük, és ugyanúgy foglalkozott velük. Csak velem sokkal szigorúbb volt. Ha én egy kis dolgot is elrontottam, nekem már szólt miatta, míg másnál ezt lehet, hogy elnézte, mert úgy gondolta, majd legközelebb sikerül. Most már értem, de akkor… Volt, hogy gyűlöltem.”

Szoboszlai elmondta: 14 éves koráig csak a technikával foglalkozott, a taktika és a kondíció másodlagos volt. Olyan szintre próbálta fejleszteni a technikai készségeit, amivel nemzetközi szinten is megállhatta a helyét, és ha csak a hazai mércét vették volna alapul, akkor kevesebb edzésmunkával is a legjobbak közé kerülhetett volna. Neki és az apukájának azonban magasabb elvárásai voltak ennél, és ennek megfelelően álltak a munkához.

Hogy mennyi áldozattal jár ez a fajta mentalitás, arról a beszélgetés további részében utalt. „Apukám azért nem dicsért, mert nem akarta, hogy megelégedjek magammal. Nagyon-nagyon-nagyon ritka volt, hogy azt mondta: gratulálok. Például a Német Kupa után. És nem arról van szó, hogy írt egy hosszú üzenetet, hogy büszke vagyok rád. Dehogyis” – mondta, majd hozzátette: azért egy Bajnokok Ligája-győzelem után szeretné, ha kapna egy hosszabb elismerést.

Szoboszlai elmondta, ma már ő is pontosan tudja, mikor játszott rossz meccset, mikor teljesített jól, és kevesebb visszajelzést kap a játékáról az apjától. Ettől függetlenül minden mérkőzése után beszélnek telefonon. Az interjúban azt is érintették, milyen nehézségekkel jár az, ha valaki profi futballistának áll, és már tinédzserként kénytelen kiszakadni a megszokott közegéből, majd utána újra és újra beilleszkedni egy új környezetbe.

Szoboszlai és a szurkolói szempontjából mindenképpen jó hír, hogy gyorsan sikerült beilleszkednie a Liverpoolba, hamar elfogadták őt a csapattársak. „Kívülről lehet, hogy egyszerűnek tűnt, de valójában sosem az. Nem ismertem senkit, csak a Konatét, de vele sem játszottam, mert sérült voltam. Rajta kívül senkit. Ülsz újoncként az öltözőben, és azon gondolkozol, kivel menj el reggelizni. Normális volt mindenki, két-három hét, illetve az első meccs kellett azért, hogy befogadjanak.”

Érdemes a teljes interjút végignézni, mert többek között Szoboszlai liverpooli szerepköre, Jürgen Klopp és Pep Lijnders módszerei, a Liverpool 2.0 taktikai részletei, a Premier League és a Bundesliga közötti különbség, valamint Erling Haaland különc szokásai is szóba kerültek.

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!