Audi visszatérés a Nuvolarival? Elég erős utalást tettek rá
Alaposan felforgatta a szupersportautók amúgy sem csendes világát az Audi, amikor bemutatta az elképesztően érdekes formájú Nuvolarit. A közúton 1001 lóerő felett diszponáló szekér a német márka történetének legerősebb és leggyorsabb sorozatgyártású modellje lesz, de ennek elemzését meghagyjuk kiváló autós újságíró barátainknak. Minket az érdekel, mikor lesz belőle versenymodell?
Bemutatták az elképesztő Audi Nuvolarit, amiből akár a márka új GT3-as autója is épülhet
Videó forrása: Eurosport
Merthogy az Audi és a GT3-as bajnokságok nagy részét felügyelő SRO tett erre egy egészen határozott utalást.
Bár a márka eddig hivatalosan nem mondta ki, hogy lennének ilyen terveik, azért szavak nélkül is árulkodtak egy kicsit. A hivatalos bemutatón ugyanis készült egy olyan kép, amelyen Stephane Ratel és Chris Reinke áll az autó mellett, majd a fotót feltöltötték a GT World Challenge Instagram-oldalára – szúrta ki a Sportscar365.
Ami a két urat illeti: Ratel a GT3-as kategória alapítója, és a fent említett SRO névadó tulajdonosa, Reinke pedig az utóbbi időben alaposan megtépázott, de még mindig nagy hírű Audi Sport ügyfélversenyzésért felelős részlegének a vezetője.
Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a két ”bácsi” csak a napsütésért utazott el a bemutatóra, és fotózkodott le az autóval?
A sorozatgyártású Nuvolari alapját a hírek szerint a Lamborghini Temerario adja, amelyből már van GT3-as változat. Ha a versenypályán erre építene az Audi Sport, akkor azzal a 2015-ös helyzet fordítottja állna elő, amikor a Lamborghini használta fel alapnak az Audi R8 LMS-t a GT3-as Huracánhoz.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/06/06/image-a44ba4c2-cc45-42c8-bdf8-4647623a311b-85-2560-1440.jpeg)
Audi Nuvolari
Fotó: From Official Website
Szintén felemlegetésre érdemes érdekesség, hogy az Audi nemrég technikai igazgatónak nevezte ki Rouven Mohrt, a Lamborghini versenycsapatának korábbi vezetőjét, akinek hatalmas szerepe volt az olasz márka motorsportos programjaiban.
A Nuvolari amúgy szépen beleillene abba a vonalba, amire Ratel nemrég utalt a GT3 jövőjével kapcsolatban. Akkor arról beszélt, szerinte a GT3-as gépek következő generációját már olyan kisebb darabszámban gyártott sportautók jelentik majd, amelyeket kifejezetten a versenypályára építettek. Példaként említette a karbon kasztnis új Mercedes-AMG-t vagy a GR GT3-at a Toyotától.
Az Audi amúgy 2023 óta nem rendelkezik gyári támogatott GT3-as programmal, akkor ugyanis jelentős leépítések történtek a Forma-1-es program miatt. Ennek ellenére az öregecske R8 LMS nemrég nagy meglepetésre megnyerte a GT World Challenge Europe monzai endurance-versenyét.
Ha lesz is Nuvolari GT3, a WEC-ben való induláshoz még egy akadályt meg kell majd ugrani. A bajnokság az LMGT3 kategória esetében előnyben részesíti azokat a márkákat, amelyeknek van Hypercar-programja, az Audinak pedig – egyelőre – nincs. Persze nem lenne példa nélkül egy ekkora játékos beengedése; jelenleg a Porsche is úgy indul az LMGT3-ban, hogy nincs a láthatáron a Hypercarok visszatérése.
Ez is érdekelhet:
- Egy hír, ami halvány reményt adhat az Audi-rajongóknak
- Se nem Toyota, se nem Lexus a japánok új GT3-as autója
- Mit tanulhat még egy Forma-1-es pilóta egy LMGT3-as programban?
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-3aa005a4-b0a3-450b-ba0a-4ec3abe66d16-68-310-310.jpeg)