Murray már tudja, mikor vonulna vissza, de még nem az idei Wimbledon után
A kétszeres wimbledoni bajnok Andy Murray elmondta, reméli, hogy nem az idei lesz az utolsó füves pályás Grand Slam-részvétele, és úgy érzi, hogy még néhány évig képes lesz a legmagasabb szinten játszani. A korábbi világelső a közelmúltban két címet is nyert füvön, de bármennyire is szerette volna, nem kiemeltként indul majd Wimbledonban.
Megvan a teniszvilág új álompárja, Andy Murray esélyes lesz Wimbledonban?
Videó forrása: Eurosport
Vannak, akik sürgetnék Andy Murray visszavonulását, de ő még évekig játszana magas szinten.
Andy García, Andy Kaufman, Andy Dufresne, Andy Roddick – na, meg persze Andy Murray.
Ezek az Andyk tudnak valamit. Kiválóak a saját szakterületükön, és mellette jó arcok is. Roddick épp a minap állt ki Murray mellett, és elküldte a vérbe azokat, akik a jó öreg skót visszavonulását szeretnék.
Amelynek megfelelő időpontját úgyis azt tudja a legjobban, akiről szó van. Ráadásul örülhetünk, hogy egy ilyen nagy formátumú sportoló játékát, személyiségét, parádés nyilatkozatait még élvezhetjük a pályán és azon kívül egyaránt.
Andy Murray nem vonul vissza az idei wimbledoni torna után, de elismerte, hogy megvan az elképzelése arról, mikor fogja befejezni teniszkarrierjét.
A 36 éves Murray 15. szereplésére készül a londoni majorön, ahol három Grand Slam-címéből kettőt nyert (2013-ban és 2016-ban).
A korábbi világelső 2019-ben csípősérülése miatt majdnem szögre akasztotta az ütőt, de a sikeres műtétet követően folytatni tudta a játékot, és nem hiszi, hogy Wimbledonban idén szerepel majd utoljára.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/06/23/3732092.jpg)
Senki sem tudja, Andy Murray hogy bírja még a tempót
Fotó: AFP
"Remélem, hogy nem, de sosem lehet tudni" – reagálta Murray az előző mondatra a Sky Sportsnak. "Ezért kell a sportolóknak a legtöbbet kihozniuk a pályafutásukból, amíg még képesek rá, mert ha újabb nagy sérülésem lenne, vagy ha valami történne a fémcsípőmmel, akkor nekem végem lenne.
Nem próbálnék meg még egyszer visszatérni egy újabb műtét után, ezért szeretnék még egy kicsit tovább játszani. Tudom, hogy nem fog örökké tartani, már van egy elképzelésem arról, hogy mikor szeretném befejezni a karrierem, de nem az idei Wimbledon után."
A torna július 3-án, hétfőn kezdődik, Murray a közelmúltban két füves pályás Challenger-címet is szerzett, előbb Surbitonban, majd Nottinghamben lett a legjobb.
Azonban az Alex De Minaur elleni első körös queen’s-i vereséggel szinte véget vetett a kiemeltként való wimbledoni szereplése reményének.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/06/20/3730592-75901768-2560-1440.png)
De Minaur a encore battu Murray : Le résumé en vidéo
Videó forrása: Eurosport
Annak ellenére, hogy így potenciálisan nehezebb sorsolás vár rá, Murray - aki jelenleg 39. az ATP-világranglistán - eltökélt szándéka, hogy a belátható jövőben is a touron maradjon.
"Nem tudom pontosan, melyik torna lesz az utolsó. Csak arról van elképzelésem, hogy meddig szeretnék még játszani, és nem akarom magam olyan helyzetbe hozni, mint az operáció előtt. A saját feltételeim szerint akarom befejezni.
A pályán szeretném majd abbahagyni. Ott, ahol úgy érzem, hogy még mindig képes vagyok igazságot tenni magamnak, és igazán magas szinten játszani. Határozottan úgy érzem, hogy még néhány évig képes vagyok erre."
Idén lesz egy évtizede, hogy Murray 6:4, 7:5, 6:4-re legyőzte Novak Djokovicot, és megnyerte első wimbledoni címét, 1936 óta ő lett az első brit, akinek ez sikerült.
Másodszorra 2016-ban győzött ott, és akkori státuszával a nagy négyes közé került: Djokovic, Roger Federer és Rafael Nadal mellé.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/06/27/3734011.jpg)
Sir Andy nem az idei wimbledoni torna után dobná be a törülközőt
Fotó: AFP
Mivel Federer a 2022-es Laver-kupán visszavonult, Nadal elvileg jövőre visszatér, de azért ez erősen kérdéses az egészségi állapota miatt, Serena Williams tavaly szintén befejezte a pályafutását, Murray filozofikusan gondolkodik azon, hogy mikor jön el az ideje annak, amikor búcsút mondhat a tenisznek.
"Nincs helyes vagy helytelen módja a pályafutás befejezésének, és ez mindig nagyon nehéz a sportolók számára. Sokan azt mondták volna, hogy Roger Federer számára a legjobb lezárás Wimbledonban lett volna, de szerintem az, ahogyan befejezte pályafutását - Rafával párosban, a játék nagyjaival körülvéve, zseniális volt.
Az, hogy Rafa hogyan akarja folytatni, csak rajta múlik, Serena pedig a US Openen hagyta abba egy nagyszerű menetelés után. Soha nem lehet csak egyféleképpen csinálni. Az a lényeg, ami az egyén számára a megfelelő."
"Sok korábbi játékossal beszéltem, és néhányukkal, akik edzőként dolgoztak velem. Beszéltem velük a pályafutásuk végéről, és arról, honnan tudták, hogy mikor jött el az ő idejük vége. Nagyjából mindenki azt mondta, hogy 'addig játszol, ameddig csak tudsz, semmi sem pótolhatja ezt. Ezek életed legszebb évei, úgyhogy próbáld meg a legtöbbet kihozni belőlük'.
Nem akarok túl korán távozni, de azzal is tisztában vagyok, hogy mindazok után, amin keresztülmentem, nem akarom olyan sérüléssel befejezni a pályafutásomat, amivel nem tudok rendesen játszani."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/06/27/3734016.jpg)
Murray a természetes közegében, füvön a legjobb
Fotó: AFP
via eurosport.co.uk
Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/12/03/image-366a44b5-89c0-41d4-9eca-a6a5ed6580ab-68-310-310.jpeg)