Öt játékos, aki az esélyesekre is veszélyes lehet Wimbledonban

Wimbledonban idén is az az elsődleges kérdés, megállíthatja-e valaki Novak Djokovicot, aki az ellenfelei mellett a történelemmel is újra harcba száll. Amennyiben megvédené a címét az All England Clubban, sorozatban ötödször, összességében nyolcadszor nyerné meg a füves pályás Grand Slamet, ráadásul ez lenne a 24. címe a major-tornákon. A tenisz történetében egyedül Margaret Court rendelkezik 24 GS-címmel, ám ezeknek jelentős része még az Open éra előtti időkből származik.

Idén – pláne Nick Kyrgios és Matteo Berrettini sérüléséből kiindulva – még kevesebben vannak, akik Djokovic mögött esélyesként készülhetnek Wimbledonra, és bőven benne van, hogy az első hét ezúttal is a meglepetésekről szól majd. Hoztunk öt olyan játékost, akit különböző okoknál fogva nem feltétlenül sorolnak a favoritok közé, azonban egyértelműen képesek lehetnek arra, hogy füvön felvegyék a versenyt a legjobbakkal, és felborítsák a szokásosnál jóval képlékenyebb papírformát.

A különc szokásairól is ismert francia teniszező ellen – ha nem salakos meccsről van szó – rémálom teniszezni. Pedig első ránézésre nincs semmi különleges a játékában: nem különösebben erős, az átlaghoz képest lomhának tűnik, és még csak azt sem lehet állítani, hogy a technikai adottságaival kiemelkedik. „Utálom visszanézni a meccseimet a tévében” – nyilatkozta tavasszal. „Tisztában vagyok vele, hogy az emberek nem ilyen teniszt szeretnének nézni.”

Most, hogy tisztáztuk, mi az, amit nem tud Mannarino a teniszről, érdemes rátérni arra, mivel tudja mégis megkeseríteni az ellenfelei életét. Többnyire épp azzal, hogy nagyon atipikus teniszt játszik; egyszerűen másképp jönnek vissza a labdái, szokatlan szögeket talál, amiben segít a balkezessége is, képes felszállóágban játszani, hatékonyan használja az ellenfél sebességét. A lapos ütéseiből ráadásul nehéz ritmust váltani, ha kellő mélységben érkeznek, ezért a legtöbben a biztonsági megoldást választják.

Füvön és fedett pályán szinte mindig életre kel a francia tenisze, idén pedig a szokásosnál is jobban kijött neki a lépés. Önmagában nem a 4-2-es mérleg a különleges, hanem a két top 10-es skalp: ’s-Hertogenboschban Daniil Medvedevet, Queens’-ben Taylor Fritzet győzte le, újfent bizonyítva, hogy ezen a borításon topjátékosokra is veszélyes lehet. Grand Slamen karrierje során négyszer jutott nyolcaddöntőbe, három alkalommal Wimbledonban – idén is érdemes figyelni rá az első héten.

Különcség tekintetében Alexander Bublikot sem kell félteni, ám Mannarinóval ellentétben őt nehéz lenne azzal vádolni, hogy ne volnának hatékony fegyverek a kezében. A szervája az egyik legjobb a férfi mezőnyben, a tenyerese szintén nagyon veszélyes, a hálónál pedig élmény nézni a játékát. A kazah színekben versenyző Bublik játékát mintha a fűre találták volna ki, nem véletlenül játszott kétszer is döntőt Newportban, vagy meccselhet a győzelemért idén Halléban.

Bublik esetében leginkább a hozzáállás a legnagyobb kérdés, ha ugyanis bal lábbal kel fel, vagy valami nem úgy alakul a pályán, ahogyan azt szeretné, nagyon hamar elveszíti a motivációját. Pár évvel ezelőtt nagy utat járt be a sajtóban, amikor arról beszélt, gyűlöli a teniszt, és ha nem keresnie ennyire jól, akkor inkább valami mást csinálna. Tavaly év végén sokat finomított ezen a kijelentésen, elismerve, hogy vannak olyan időszakok, amikor nem szereti a játékot, de közben az is tudatosult benne, hogy ez az álma.

Bubliknak lassan indult be a szezonja, az első nyolc meccsét elveszítette, és ezt követően is volt egy ötmeccses nyeretlen szériája, salakon azonban meglepően motivált volt, Holger Runétól és Casper Ruudtől is csak döntő szett tie-breakben kapott ki. Hallében pedig nagyon elkapta a fonalat, megverte a korábbi hallei bajnok Borna Ćorićot, a Stuttgartban döntőt játszó Jan-Lennard Struffot, majd Jannik Sinnert és Alexander Zverevet is búcsúztatta.

Mindig beszédes, ha egy fiatal játékos szinte azonnal hatékonyan tud játszani füvön, márpedig Sebastian Korda az első két meccsét úgy nyerte meg, hogy Roberto Bautista Agut és Kei Nishikori volt az ellenfele. Ezt követően Wimbledonban legyőzte az Eastbourne-ben füves pályás tornát nyerő Alex De Minaurt, és kevésen múlott, hogy negyeddöntőbe jusson, döntő szett 10-8-ra kapott ki Karen Khachanovtól a legjobb 16 között.

Ezt figyelembe véve Korda akár bajnok is lehet Wimbledonban a jövőben, és ha nincs az a szerencsétlen csuklósérülés az év elején, talán már most az esélyesek között tartanánk számon. „Nagyon magabiztos vagyok a füvön” – mondta pár nappal ezelőtt. „Igazán jól mozgok, emellett olyan játékkal rendelkezem, amit nem sok játékos mondhat el magáról. Agresszív vagyok, szeretek felmenni a hálóhoz, jó kezeim vannak.”

Carlos Alcaraz az elődöntőben két szettben legyőzte az amerikait, aki utólag elismerte, valószínűleg a Frances Tiafoe elleni győzelme után érzett eufória beszélt belőle a sajtótájékoztatón, és nem tartja magát valódi esélyesnek. Ha túlzó is volt a kijelentés, azzal a megállapítással nehéz vitatkozni, miszerint megvan a tenisze ahhoz, hogy eredményes legyen füvön, és a legnagyobb favoritok sem feltétlenül bánnák, ha elkerülnék őt a torna első felében.

A német teniszező egészen pocsék formában kezdte a 2022-es szezont, majd egy lábsérülés miatt hosszú hónapokat kellett kihagynia, ezért idén a 150. helyen kezdte az évet, és a Challenger-versenyeken és a selejtezőkön kellett átrágnia magát, hogy újra ATP-versenyeken szerepelhessen. A játéka azonban hétről hétre javult, Monte-Carlóban negyeddöntőt játszott, majd a madridi 1000-esen még nagyobb tettet hajtott végre azzal, hogy szerencsés vesztesként döntőbe jutott.

Ezek után némileg csalódás volt, hogy a Roland Garroson az első fordulóban búcsúzott (ráadásul a salakon viszonylag keveset mutató Jiří Lehečka győzte le), füvön azonban ismét bizonyította, hogy rendben van a formája. Stuttgartban egészen közel járt ahhoz, hogy megszerezze karrierje első ATP-tornagyőzelmét – konkrétan volt meccslabdája is – ám végül Tiafoe nyerte meg a tie-breaket 10-8 arányban.

Struff kiemelt lesz Wimbledonban, ám ha nem lesznek tömeges visszalépések, akkor már az első héten összefuthat valamelyik esélyessel. Ezt a forgatókönyvet a többség szívesen elkerülné, Struff adogatásait és erőteljes teniszét nehéz hatástalanítani füvön, ráadásul most az önbizalma is megvan egy bravúros meneteléshez. Némileg meglepő módon Wimbledonban a 3. forduló volt a legjobbja karrierje során, de nem lepődnénk meg azon, ha ezt épp idén javítaná meg.

Ha létezne még a füves pályás kiemelési rendszer Wimbledonban, Andy Murray minden bizonnyal ott lenne a legjobb 32 között, az élő ranglistán azonban a 39. helyet foglalja el, így az sem kizárt, hogy nehéz ellenfelet kap az első körben. Ennek a wimbledoni második hétről álmodozó Murray nyilvánvalóan nem örül, de ne legyenek kétségeink, az a játékos sem feltétlenül lesz vidám, aki megkapja a háromszoros Grand Slam-bajnokot.

Murray Queens’ előtt két minőségi füves pályás Challengert is megnyert, és két hét alatt egyetlen szettet veszített el. Annak ellenére, hogy De Minaur 6:3, 6:1-re legyőzte a Queen’s Clubban, egy-egy mérkőzésen – kiváltképp az első héten – kis túlzással bárkire veszélyes lehet a skót Wimbledonban. Az állapotát figyelembe véve az a legnagyobb kérdés, hogyan reagál a teste a sorozatterhelésre – valószínűleg még nagyobb esélye is lenne egy első vagy második fordulós rangadón.

Murray természetesen nem véletlenül dolgozott annyit, hogy kiemelt legyen Wimbledonban: ahhoz, hogy reális esélye legyen eljutni a második hétig, spórolnia kellene az erejével a verseny első felében. Számtalanszor láttuk azonban, hogy ha az kell a győzelemhez, mindent kiad magából, és még a lehetetlennek tűnő helyzetekben is keresi a megoldást – ilyen játékossal pedig még a legnagyobb esélyesek sem szívesen játszanak.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.