Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Murray & Wawrinka: A szív mindig akarja, de a test néha már nem tudja

Kálmán Laci

Publikálva 28/06/2022 - 10:43 GMT+2

Megkezdődött a wimbledoni teniszbajnokság, és már az első napon kihullott egy komoly esélyes, a Halléban győztes és világelsőt verő Hubert Hurkacz. Továbbjutott viszont mások mellett Novak Djokovic, Andy Murray, Ons Jabeur és Emma Raducanu is. A magyarok felemás napot zártak, ketten továbbmentek, ketten búcsúztak.

Andy Murray

Fotó: Getty Images

Djokovic szettet bukott, de mérföldkőhöz érkezett, Fucsovics sajnos nem bírt Bublikkal.

Egy hosszú és eső áztatta napon vagyunk túl Wimbledonban, a játékosok pedig alaposan bekezdtek, és jó néhány izgalmas meccsel kínáltak meg bennünket.
A harmadik kiemelt, tavalyi negyeddöntős Ons Jabeur komoly reményekkel érkezett Londonba, ennek megfelelően simán hozta is az első meccsét Mirjam Björklund ellen. Ezt jól mutatja, hogy a 62 lejátszott pontból 41 az övé lett.
„Sokat tanultam a Garros első köréből” – mondta Jabeur, aki Párizsban meglepő vereséggel kezdett. „Itt minden más, itt sokan inkább érzem, hogy készen állok. Az is jobb, hogy hétfőn indult a torna és nem vasárnap. Mondjuk úgy, ez egy jó kezdés volt a számomra.”
Maradjunk még a lányoknál. Iszonyú nehéz feladat várt Emma Raducanura, aki tavaly itt tűnt fel, majd a US Opent már szenzációs játékkal megnyerte. Ezt követően a figyelem középpontjába került, nyilván hozott jó és kevésbé jó döntéseket, mindenesetre a brit sajtó és közvélemény nem kímélte őt.
Óriási elvárások közepette kellett helytállnia életében először a wimbledoni centerpályán. Ellenfélből is kaphatott volna épp könnyebbet, de az igazi próbatételt a mentális teher jelentette a számára. A kulcspillanatokban azonban hozta azt a magabiztosságot, amit tavaly ilyenkor láthattunk tőle és kettőben verte Alison Van Uytvanckot.
picture

Emma Raducanu

Fotó: Getty Images

„Nem volt ideális a felkészülésem, de fizikálisan összeraktam magam” – mondta Raducanu. „A mentális rész volt a döntő, de úgy tudtam pályára lépni, hogy hittem magamban. Bárkivel fel tudom venni a versenyt, amikor igazán ott van bennem a tűz.”
„A centerpálya? Olyan, mint az Arthur Ashe, persze jóval kisebb, de jelentőségben ott van. Ez a torna különleges, semelyik másik versenyhez sem hasonlítható.”
Djokovic a hetedik wimbledoni címéért szállt harcba, és bár csikorgott egy kicsit a gépezet, összességében könnyedén ment tovább, és már 22 zsinórban megnyert meccsnél jár az All England Clubban. Most azért is küzd, hogy egymás után negyedszer is bajnok legyen a füves Grand Slamen. Ez korábban Björn Borgnak, Pete Samprasnak és Roger Federernek sikerült.
Veszített egy szettet a dél-koreai Sonwoo Kwon ellen, ez azonban, tekintve, hogy füves felvezetőtorna nélkül érkezett Wimbledonba, akár még jót is tehetett neki. Ez a győzelem egyszersmind egy komoly mérföldkövet is jelent neki, hisz ő az egyetlen játékos, aki valamennyi GS-en szerzett már minimum 80 győzelmet.
picture

La prima di Djokovic, cuore Murray: le immagini più belle del Day 1

Fotó: Eurosport

„Ez a sport rengeteget adott nekem” – mondta Djokovic. „Nagyon sokkal tartozom én is neki. És még mindig szeretem, teljes szívemből. Nem tartozom már a fiatalok közé, de az elszántságom mit sem változott. És mit mondhatnék?! Most, hogy megvan a 80., rámegyek a 100-ra.”
Stan Wawrinka még a torna előtt írt arról, mennyire szereti ezt a sportot. Részletesen mesélt arról az útról, ahogy visszatért a térd- és lábfejsérülésekből. Mesélt a fájdalomról, a frusztrációról, a kétségekről, de mindenekelőtt a vágyról. Arról a mindent elsöprő érzésről, hogy vissza akar térni.
Aztán jött a wimbledoni első forduló, és Jannik Sinner négy szettben legyőzte őt.
„Csalódott vagyok. Nem vagyok elégedett azzal, ahogy játszottam” – mondta Wawrinka. „Edzéseken sokkal többet ki tudtam hozni magamból. Többre számítottam, úgyhogy borzasztóan csalódott vagyok.”
picture

Stan Wawrinka

Fotó: Getty Images

Andy Murray az érem másik oldala. Ő négyben továbbment, és John Isnerrel játszhat a következő körben. A skót nagyszerűen teniszezett Stuttgartban, ugyanakkor egy hasfalsérülés miatt korántsem volt biztos a wimbledoni indulása.
„Nem tudom, mennyi lehetőségem lesz még itt pályára lépni, úgyhogy igyekszem minden lehetőséget megragadni” – mondta Murray. „Remélem, a következő körben is játszhatok egy jó meccset majd.”
A szív akarta. Biztosak lehetünk benne, hogy mindkettejük esetében akarta. Olyan viszont van, hogy a test már nem akarja. Vagy nem tudja.
Fucsovics Márton sajnos három játszmában kikapott, a vereségben alaposan benne volt a Stuttgartban összeszedett sérülése. Az Eurosportnak egyebek mellett erről is mesélt egy meccs utáni interjúban.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés