Djokovic elfelejtett szólni, hogy mégsem hajlandó megfizetni az oltatlansága árát

Közeleg egy Grand Slam-torna, ezúttal a US Open, és Novak Djokovic ismét egy felfokozott, ellentmondásos helyzetben találta magát. Ismét arról szól majdnem minden, hogy indulhat, nem indulhat, beengedik, nem engedik, kivételezett lesz-e vagy sem. A helyzet zavaros, amiről leginkább ő maga tehet. Az óra mindenesetre ketyeg, úgyhogy hamarosan meg kell, hogy szülessen a döntés.

Novak Djokovic, l'homme aux désormais 21 titres du Grand Chelem après son septième sacre à Wimbledon.

Fotó: Getty Images

Novak Djokovic ismét a maga csinálta zűr kellős közepén találta magát.

Jelen állás szerint a 21-szeres Grand Slam-bajnok korábbi világelső nem indulhat a közelgő US Openen, mert a hatályos amerikai beutazási szabályok nem teszik lehetővé, hogy belépjen az országba. A belépéshez ugyanis az kellene, hogy legalább kétszer oltott legyen covid ellen.
A szerb többször is egyértelműen leszögezte, hogy ő biztosan nem oltatja be magát. Így tehát két lehetőség marad: az egyik, hogy megváltoznak az amerikai beutazási szabályok, a másik pedig, hogy kivételt tesznek vele.
Djokovic ezekről a lehetőségekről azután beszélt, hogy nemrégiben hetedszer is bajnok lett Wimbledonban.
„Nem vagyok beoltva, és nem is tervezem” – mondta Djokovic. „Az egyetlen jó hír az lenne, ha megváltoztatnák azt a szabályt, hogy csak az oltottak utazhatnak be az országba. Nem tudom, hogy erre lesz-e lehetőség.”
Ezt követően jöttek az érvek és vélemények az ügyben. John McEnroe szinte könyörgött a döntéshozóknak, hogy intézzék el, hogy Djokovic valahogy elindulhasson a US Openen. Ivan Lendl pedig arról beszélt a minap, hogy nem szeretné, ha a szerb a politika miatt nem lehetne minden idők legnagyobbja.
A hét elején Claudia Tenney, az Egyesült Államok kongresszusi képviselője írt egy levelet az amerikai kormányzatnak, hogy tegyék lehetővé Djokovic indulását, azaz, hogy tegyenek vele kivételt, mert a szerb részvétele a US Openen amerikai nemzeti érdek.
picture

Novak Djokovic

Fotó: Getty Images

Djokovic közben keményen edzett, készen állva minden eshetőségre. Sőt, kifejezte reményét is, hogy a helyzet valahogy rendeződik, és „lesz hely a számára”. Ezalatt sokan arról írtak, hogy ez az egész mizéria elkerülhető lett volna, ha a szerb úgy dönt, beoltatja magát.
Azt ne feledjük, hogy Djokovicnak, ugyanúgy, mint bárkinek, megvolt az esélye, hogy döntsön, mit enged a testébe. „Az én testem, az én választásom.” A szerb döntött is, hozzátéve, hogy ezzel vállalja, kész kihagyni akár a legnagyobb tornákat is.
– mondta Djokovic még az Ausztrál Opent követően.
Sokak szerint Djokovic akár tarthatta volna is magát a fentiekhez: hozott egy döntést és viseli a következményeket. Így elkerülhettünk volna egy újabb GS-felvezető időszakot, amikor már megint nem a teniszen van a fókusz.
A kérdés az, hogy megéri-e ez a sok feszültség egy torna körül, amely kétségkívül nívósabb, ha elindul minden idők egyik legnagyobbja is.
picture

Novak Djokovic

Fotó: Getty Images

Közben az Amerikai Teniszszövetség (USTA), az év utolsó Grand Slam-tornájának főszervezői siettek leszögezni, hogy nekik eszükben sincs kitiltani Djokovicot a tornáról, ők nem kötelezik oltásra a játékosokat. Ők csak betartják a hatályos jogszabályokat.
Mivel az óra ketyeg, Djokovic edzője, a korábbi wimbledoni bajnok Goran Ivanisevic megerősítette egy interjúban, hogy a szerb szupersztár mindent elkövet majd azért, hogy elindulhasson a US Openen. A mester arra is utalt, hogy tanítványa esetleg egy különleges vízummal juthat majd be az Államokba.
Arról is beszélt, hogy szerinte nulla az esély arra, hogy a kormány megváltoztassa a döntését a nem oltott, nem amerikai állampolgárok USA-ba való belépésére vonatkozóan.
„Novak mindent elkövet, hogy ott legyen New Yorkban” – mondta Ivanisevic. „Talán kap majd egy különleges vízumot. De már csak két hét van, és ami engem illet, nulla esélyt adok annak, hogy Joe Biden még a torna kezdete előtt megváltoztatja a beutazási szabályokat.”
picture

Novak Djokovic

Fotó: Eurosport

A héten beszámoltunk arról, hogy az USA-ban élő szerb értelmiségiek egy csoportja levelet írt az elnöknek arról, hogy tegyen kivételt Djokoviccsal. Ez a levél is a fentebb már említett amerikai nemzeti érdekre hivatkozott, azaz, hogy ilyen válságos időkben fontos, hogy a US Open a legnagyobb fényében tündököljön. Ezt a tündöklést pedig feltétlenül erősítené a 21-szeres GS-győztes jelenléte, amivel nehéz is vitatkozni.
Sokan mondják, hogy ha Nadal, Medvedev vagy bárki más megnyerné a US Opent úgy, hogy Djokovic nem lehetett ott, kérdéseket vetne föl. Hogy az akkor egy amolyan megcsillagozott győzelem lenne.
A dolog azonban meg is fordítható. Ha Djokovic kivételezettként, elnöki külön engedéllyel lehetne csak ott a US Openen, és úgy nyerné meg, az számára vajon teljesértékű győzelem lenne?
Egyébként pedig Djokovic adós egy bejelentéssel. Valami olyasmivel, hogy mégsem hajlandó megfizetni az oltatlansága árát.
via részben sportskeeda
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés