Djokovic US Open-indulásáért könyörög McEnroe a döntéshozóknak
Publikálva 16/07/2022 - 13:18 GMT+2
Novak Djokovic megszerezte zsinórban a negyedik, összességében a hetedik wimbledoni címét, amivel egyértelművé tette, hogy ő napjaink legjobb füves pályás játékosa. John McEnroe úgy látja, a szerb a legutóbbi győzelme alkalmával megmutatta, mi is az ő legkiválóbb tulajdonsága. Az amerikai ugyanakkor azt is hangsúlyozta, Djokovicnak minden körülmények között indulnia kell a US Openen.
Novak Djokovic
Fotó: Getty Images
John McEnroe elárulta, hogy szerinte Novak Djokovic miben a legjobb.
Az év egyáltalán nem indult jól a 21-szeres Grand Slam-bajnok számára. Részben a saját hibájából is, de nem vehetett részt az Ausztrál Openen, mi több, kiutasították az országból. Az ok, hogy nem volt hajlandó beoltatni magát covid ellen.
Ezt követően az Egyesült Államokban nem versenyezhetett, így a salakszezonra összpontosított, bár elmaradt attól a formától, amit a korábbi években megszokhattunk tőle. Rómában aztán tornát nyert, de a Roland Garros negyeddöntőjében kikapott Rafael Nadaltól.
Majd jött Wimbledon, ahol, bár korántsem volt sebezhetetlen, az igazán fontos pillanatokban minden ellenfelénél jobbnak bizonyult.
A hétszeres Grand Slam-bajnok McEnroe arról beszélt egy interjúban, hogy igazából Djokovic mentális ereje az, ami elválasztja őt a mezőny többi részétől. Ebben persze nagy szenzáció nincsen, írtunk már ilyesmiről, de azért más, ha ezt Johnny Mac mondja, és ő is indokol.
Az amerikai azt is kiemelte, hogy Djokovic olyankor is megtalálja az utat a győzelemhez, amikor a közvélemény és a helyszíni nézők ellene vannak. Ebben tud azonosulni a szerbbel, hisz aktív pályafutása során ő sem mindig bírta a közönség rokonszenvét.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/07/07/3406229.jpg)
Novak Djokovic
Fotó: Eurosport
„Djokovic nem kapja meg azt az elismerést, amit megérdemel, pedig ő egy igazi klasszis” – fogalmazott McEnroe. „Nem értek egyet azzal a döntésével, hogy nem oltatja be magát, de tiszteletben tartom. Ő az egyik legfittebb srác a világon, és nyilvánvalóan minden olyat alaposan megvizsgál, amit bevisz a testébe.”
„Sajnálom, hogy a helyzet odáig fajult, ameddig. Ez az egész kész vonatszerencsétlenség lett a számára. Teljes bukás. Viccelsz? Addig ment a dolog, hogy kidobták Ausztráliából.”
„Szörnyű volt, ahogy ez az egész lezajlott, úgyhogy még inkább tisztelem azért, ahogy túl tudott jutni a történteken. Aki ebből így ki tud jönni, az mentálisan a legerősebb játékos kell, hogy legyen a világon. A legerősebb, akit valaha teniszpályán láttam.”
„Rafael Nadal az, aki a legnagyobb erőfeszítésre képes, de mentálisan Djokovic egészen elképesztő. Minden nehézséget képes kezelni, és közben hihetetlenül magas szintet tud hozni.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/01/28/3298961.jpg)
Novak Djokovic és John McEnroe
Fotó: Getty Images
McEnroe arról is beszélt, hogy nevetséges volna, ha a szerb nem játszhatna a US Openen.
McEnore arra is kitért, hogy az ő lobbanékony viselkedése nem tett jót a népszerűségének. Elmondta, hogy ma már úgy látja, tehetett volna ezt-azt annak érdekében, hogy a rajongók egy részét a maga oldalára állítsa.
„Szerettem volna, ha többen drukkolnak nekem, de én rendre megtaláltam a módját, hogy olyankor is elcsesszek mindent, amikor épp mellettem álltak. Mindig csináltam valami hülyeséget. Megvolt az a hihetetlen képességem, hogy elérjem, hogy a közönség, amelynek a 90 százaléka nekem drukkolt a meccs elején, 80 százalékban ellenem forduljon. Hogy hogyan csináltam? Ez volt bennem a legrosszabb akkoriban.”
via tennis365
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés