Knézy Jenő szerint felhígult a kommentátorszakma, de én nem tenném rá a fejem, hogy igaza van

A legtöbb igazán erős mondatot a cikk elején rögtön csokorba is gyűjti a szerző, az első például így hangzik: "30 év alatt összesen három olyan mondatom volt, amit a sajtó igazán felkapott, ha pedig nem Knézy Jenőnek hívnának, még ennyi sem lenne" – de hát akkor kommentátor sem lennél, gondoltam magamban hirtelen, mint ahogyan Gyulai Miki sem lenne az, és én sem, hiszen mindannyiunknak a szülei az egykori Telesportban dolgoztak, nélkülük pedig aligha kerültünk volna oda 1996 táján az Eurosporthoz. Ám sokáig nem tudtam rágódni mindezen, mert néhány sorral lejjebb ott volt az a mondat, ami azóta sem hagy nyugodni: "Azt látom, hogy a szakma egy része felhígult." Olyannyira ezen kattogott az agyam, hogy rögtön végig is olvastam a cikk alján belinkelt további kommentátorinterjúkat is, hátha kiderül belőle, hogy a többiek mit is gondolnak a témáról.

Kiderült.

Hajdú B. Pisti például ezt mondta: "Ma már nem állíthatom azt – és nagyon nagy rosszindulat kellene, ha azt mondanám –, hogy a magyarországi labdarúgó-közvetítések nagy részét alkalmatlan emberek csinálják, ez nem így van. Az M4 Sportnál és a Sport TV-nél is felkészült emberek közvetítenek, akik láthatóan szeretik azt, amit csinálnak.

Méhes Gábor pedig ezt: "Ha valamiről azt mondjuk, hogy felhígult, akkor az egy negatív minősítés. Nem szeretnék egyetlen kollégáról sem olyat állítani, amiről egyébként sem lehetek teljesen meggyőződve, hiszen nem látom, hogy mások mennyit dolgoznak, mennyit készülnek és mennyi energiát tesznek bele, hogy az adott közvetítés jó legyen, és valami pluszt adjon a nézőnek. Nagyon fontos, hogy egy kommentátor hozzá tudjon tenni a közvetítéshez valamit, amitől a néző élvezi azt, amit lát és hall, még akkor is, ha az adott esemény egyébként nem kötné le a figyelmét. Természetesen vannak olyan kollégák, akiket én is szívesebben hallgatok, és vannak, akik – ha nem is zavarnak –, de nem sokat tesznek hozzá ahhoz, amit az ember egyébként is lát. Az teljesen természetes, hogy mivel sok sportcsatorna üzemel, rengeteg a közvetítés, így több emberre van szükség. Szeretném azt hinni, hogy a kollégák többsége ugyanolyan fontosnak tartja azt a felkészültséget, ami kell ahhoz, hogy az ember mikrofon mögé üljön, mint én, vagy mások, akik már jó ideje a pályán vannak."

Gundel Takács Gábor pedig így látta a kérdést: "Alapvetően nem úgy ülök le megnézni egy meccset, egy versenyt, hogy a kommentátorra összpontosítok, de ha valaki nagyon jó vagy éppen gyenge, akkor az feltűnik. De nem tartom elegánsnak, hogy kollégákat minősítsek, ezt tegye meg a néző.... A fiatalok közül nem mindenkit ismerek, de köztük is találunk olyanokat, akik felkészültek, jó őket hallgatni, van bennük potenciál, és vannak, akiket nem tudok megkülönböztetni a többiektől. Mivel nagyon sok a sportcsatorna, óhatatlanul is felhígult a szakma, nem mindenki való oda, de persze még kinőhetik magukat. Nagyon nem mindegy, hogy milyen kollégákkal dolgozom együtt, az RTL-es csapatot örömmel vallom magaménak."

Az szg# sorozat korábbi cikkei:

Itt fordul elő tehát először ez a gondolat, ő említi először, hogy felhígult a szakma, ezt fűzi tovább Knézy Jenő.

Nem fogom tudni eldönteni a kérdést.

Nem tudom, és sosem tudtam, hogy hány gramm/cm³ a kommentátori szakma sűrűsége, nem tudom, hogy mihez képest hígult az elmúlt években, mikor volt a legsűrűbb és hasonlók. Már csak azért sem tudom eldönteni, mert az elmúlt években focit például szinte egyáltalán nem nézek, azok a sportágak, melyeket közvetítek, illetve az Eurosport két csatornája, olyan szinten lekötik a figyelmemet, hogy nem igazán vagyok képben a tekintetben, hogy a többi csatornánál milyen munka folyik. Sokan vannak, akikről nem tudom, milyen szinten közvetítenek, így aztán véleményt sem szeretnék formálni. Azt tudom, hogy nem minden tökéletes, Jenőnek azzal a mondatával még egyet tudok érteni, hogy sokan talán túl sok statisztikát olvasnak fel, azt azonban biztosan nem mondanám, hogy:

Ilyet én biztosan nem mernék kijelenteni, sőt, azt gondolom, ennek épp az ellenkezője az igaz.

Persze tudom, a 'régen mindig minden jobb voltnak' jelentős kultusza van most a világban, ám ha 2005-öt tekintjük kiindulópontnak, hiszen az volt 20 évvel ezelőtt, akkor olyan kommentátorok "hígították a mezőnyt" és vitték el "nagyon rossz irányba a szakmát", mint Székely Dávid, Vásárhelyi Tamás, ha a jelenlegi m4-et tekintjük (és Varga Ákos, bár ő picit azért korábban kezdett); Szántó Petra, Bodnár Gergő, Lantos András, Rév Dani, Németh Gergő, Szathmári Attila, ha az Eurosportot; Haraszti Ádám, Szaniszló Csaba, ha a Sport 1-et; Szarka András, ha a Sport Klubot, és Lukács Viktor, ha az Arena4-et.

Nem merném azt mondani, hogy a mi generációnk, azok, akik tíz évvel korábban kezdtek, biztosan különbek lennének.

És azt sem merem kijelenteni, hogy az idősebb Knézy Jenő-féle generáció erősebb lett volna. Persze olyan szintre, mint ahova Vitray Tamás vagy Gyulai István eljutott ismertségben, elismertségben, olyan szintre nem fog már eljutni senki sem, talán még Gundel Takács Gábor és Hajdú B. Pisti sem, de ettől még azt gondolni, hogy a ’80-as, ’90-es években minden telesportos sportközvetítés a helyén lett volna, erős önáltatás.

Akkor is voltak gyenge közvetítések, most is vannak, legfeljebb azoknak, akik akkor közvetítettek gyengén, mindenki tudta a nevét, azoknak pedig, akik ma, azoknak senki.

Az idők változnak, mint ahogyan a követelmények is. Emlékszem, a szocsi téli olimpia alatt, mikor Miklós Edit lesiklóversenyére készültem, belebotlottam Gyulai István egyik közvetítésébe. Nála azóta sem tartok többre sportriportert, ahogyan Vitray Tamás fogalmazott, ő ennek a szakmának az óriása volt. A közvetítés, amire teljesen véletlenül bukkantam, Patrick Ortlieb lesiklógyőzelme volt Albertville-ből. Élőben, 1992-ben imádtam azt a közvetítést, mégis az volt az érzésem, hogy ha másnap én így közvetítenék,

Eltelt 22 év, mások lettek az elvárások.

Nyilván egy apró pillanatig sem gondoltam, hogy amit én csinálok, az jobb, azt sem, hogy amit hallok, az rossz, mindössze az tudatosult bennem, hogy mennyit változik a világ. Ma már nem lehet 15 évig Tour de France-ot közvetíteni egy 1974-es kiadású Panoráma útikönyvvel (Pálfy József, Franciaország, 3. átdolgozott kiadás).

Persze ettől még az, amit Jenő mesél, az a mai napig igaz: "a lényeg az információk szelektálása. Nekem még úgy tanították Palik Laciék, amikor ’96-ban az Eurosporthoz kerültem, hogy a felkészülés anyagának legalább a fele soha ne hangozzon el. Legyen ott, mert bármi történhet: egy nézőtéri tragédia, egy villámcsapás, félbeszakított meccs – és neked kell 15–20 percet beszélni."

Csak e mellé a gondolat mellé odatennék még egy másik mondatot Hajdú Pisti interjújából, hogy teljes legyen a kép:

"Az viszont talán érdem és egy kicsit szakmai felkészültség is, hogy például ezen a meccsen én megnéztem, hány napja nem lőtt gólt Szalai Ádám, és az 550 napot nem a hasamra ütve találtam ki, az ki volt számolva. Nyilván, ha nem lő gólt, vagy Böde Dániel beáll a helyére, akkor ez a mondat nem hangzik el."

Amiről Palik Laciék beszéltek, az szerintem inkább ezt jelenti. Amiről ők beszéltek, az olyan, mint néhány évvel ezelőtt az a vita, ami az alpesi síedzőknél bontakozott ki. Sokat beszélgettek arról, hogy kell-e tudniuk a profi sízőknek botozni, hiszen verseny közben a legjobbak sosem használják a botjaikat. Végül arra jutott a szakma, hogy igen, kell tudniuk.

Ahhoz, hogy tudják a botjukat nem használni, ahhoz tudniuk kell használni is.

Valami ilyesmit gondolok én is az el nem mondott információkról. Lehet, hogy néhányan néha túl sokat mondanak el, de elhagyni az információkat csak akkor tudod, ha egyszer már össze is gyűjtötted azokat. Ami nem könnyű.

Olyannyira nem, hogy néhányaknak nem is sikerül.