Igazságos és érdemeken alapuló versenysorozatot szeretne az MU egykori középpályása.

David Beckham kommentálta a Szuperliga létrehozásával kapcsolatos terveket, és ragaszkodik ahhoz a véleményéhez, hogy szerinte "veszélybe került az általunk szeretett játék". A Manchester United legendája, David Beckham, aki ma az MLS-franchise Inter Miami társtulajdonosa, azt mondja: "szükségünk van arra, hogy a futball mindenkié legyen.”
A Bajnokok Ligája rivális sorozatának tervezett új európai bajnokság kihirdetése sokkhullámokat váltott ki a futballközösségen belül, az ellenzők szerint a 12 alapító klub által elkészített javaslat veszélyezteti a játék régóta elismert alapjait.
Labdarúgás
Sosem látott archív felvételekkel jön az Alex Ferguson doku - itt az előzetes
05/05/2021 20:00
Beckham egyike azoknak, akik az ellenzők táborának tagjaként szólaltak fel, és a közösségi médiában fordult követőihez, hogy véleményt nyilvánítson a témában, miközben megfogalmazta azon meggyőződését, hogy a szurkolók szenvednek majd a leginkább, ha a Szuperliga tényleg megvalósul.
"Olyan vagyok, aki szereti a focit. A kezdetektől fogva ez az életem. Kisgyerekkorom óta először szurkolóként szerettem, és most is rajongok érte. Játékosként és most tulajdonosként is tudom, hogy a mi sportunk semmit sem ér a drukkerek nélkül. Szükségünk van arra, hogy a futball mindenkié legyen. Igazságos futballra és érdemeken alapuló versenyre van szükségünk. Hacsak nem védjük meg ezeket az értékeket, a szeretett játékunk veszélybe kerül." – írta Facebook-oldalán David Beckham, a Manchester United és a Real Madrid egykori angol válogatott középpályása.
Hétfő hajnalban 12 európai klub – a Manchester United, az Arsenal, a Liverpool, a Tottenham, a Chelsea, a Manchester City, a Juventus, az AC Milan, az Internazionale, a Real Madrid, a Barcelona és az Atlético Madrid – közös közleményben jelentette be az Európai Szuperliga megalapítását.
A Szuperliga 15 állandó taggal tervez, de csak 12 klub szerepel az alapítók között, sem német, sem francia együttes nincs köztük. A dortmundiak hivatalos közleménye szerint a BVB és a Bayern München 100%-osan egyetért abban, hogy nem támogatják a Szuperligát.
A játékosok és edzők közül többen helytelenítik a sorozatot. Arsène Wenger szerint a Szuperliga egy rossz ötlet, fontos lenne megőrizni a futball egységét. Sir Alex Ferguson ugyancsak szót emelt a koncepcióval szemben. A Manchester United legendája, Gary Neville egyenesen bűncselekménynek nevezte a Szuperligát. A Liverpool ikonja, Jamie Carragher szerint meggyalázzák az Anfield szellemét, és megcsalják a klub örökségét azzal, hogy részt vesznek a Szuperligában.
via goal.com
UEFA Bajnokok Ligája
Két kulcsjátékosát, köztük Lewandowskit is nélkülözheti a Bayern a Barcelona ellen
12/09/2021 11:24
UEFA Bajnokok Ligája
Tuchel a Chelsea-t, Valter Ati a magyar sportéletet rázta fel
02/06/2021 11:45