"Fájt végignézni azt, hogy a szakadék felé rohanunk" - Miért tűnik el a mezőnyből az Intermarché-Wanty csapat?
Felelőtlen gazdálkodás, 3 millió eurós hiány, és egy lassan 80 éves sportigazgató, akinek nagyon fájt kívülről végignézni a Wanty megszűnését. Pontosabban a Lottóval való fúziót, de ennek talán nem is szabadott volna megtörténnie. Hilaire Van der Schueren sok érdekességet mesélt arról a csapatról, amit 10 évig vezetett.
Nincs kérdés: Magnier a Guangxi utolsó szakaszát is megnyerte
Videó forrása: Eurosport
"Figyelnem kell, mit mondok, mert nem akarok egy rágalmazási perbe belefutni, de én figyelmeztettem a vezetőséget, hogy ez az út nem visz sehova."
A 77 éves Hilaire Van der Schueren tíz éven keresztül számított a Wanty arcának. Ő volt a csapatvezető, ő hozta a szponzorokat, probléma vagy siker esetén ő nyilatkozott, de egy ideje már hátrébb lépett.
Azt mondja, nagyon rossz volt végignézni azt az utat, amelynek a vége nem lehetett más, mint a megszűnés. Pedig ő próbálta figyelmeztetni az utódját, Jean-François Bourlart.
"Hárommillió eurós tartozásunk van, ennyit nem tudom, hogyan lehetne eltüntetni. Olvasom, hogy pénzzé tennék az autós flottát, de a kamionok húszévesek, és egy autó kivételével az egész gépkocsiparkunk egy másik cégcsoport tulajdonában van. Fogalmam sincs, mit fognak csinálni. Nem fér a fejembe, hogy juthattak idáig. Jean-François Bourlart – vagy ahogy mi hívjuk: JF – mindig annyira büszke volt a folyamatra, amelynek végén World Tour-csapattá váltunk. És most az egészet hagyják tönkremenni."
Ez is érdekelhet:
- A kérdés, amire nem könnyű válaszolni: milyen éve volt a Vismának?
- Roglič: "Őrültség lenne azt mondani, hogy már jövőre utolérjük az UAE-t"
Adja magát a kérdés: miként tudott így elszállni a költségvetés? Hilaire Van der Schuerennek van egy tippje.
"Figyelnem kell, mit mondok, mert nem akarok egy rágalmazási pert magamnak, de én figyelmeztettem JF-et. Mondtam neki, hogy figyeljen oda, mert elfolyik a pénz, és értelmetlen dolgokra költik.
Mondja meg nekem valaki, hogy miért utazik el egy pénzhiánnyal küzdő csapat decemberben Albirba, ráadásul száz emberrel? Tudod, mennyibe kerül egy ilyen edzőtábor?
Az egész utánpótláscsapat, a stáb és a Word Tour-sor ott volt. Ha ez januárban történik, azt mondom oké, de decemberben? Ha meg tudod fizetni, rendben, de mi nem tudtuk. Jean-François meg engedte ezt az egészet. Ha felhívtam rá a figyelmét, az volt a válasza: ‘Profibbá kell válnunk.’ Amivel egyetértek, de csak akkor, ha van rá pénzünk."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/16/image-9f541cd9-cdf2-47dc-83ef-caeaa2d889e8-85-2560-1440.jpeg)
Wanty.
Fotó: Getty Images
Hilaire Van der Schueren 2014-től 2023 végéig dolgozott a Wantynál. Akkoriban sem stimmeltek a számok, de ekkora mínuszban nem álltak.
"Tudtam, hogy csapatként lemaradásunk van a táplálkozás terén, ezért szívesen hoztam volna három dietetikust. De ez elmaradt, mert nem tudtuk kifizetni őket. Az egyik edzőtáborba elhívtuk Stephanie Scheirlyncket, hogy tartson egy előadást, a versenyzőknek pedig megmondtuk, hogy saját költségén mindenki igénybe veheti a tudását. Tudom, ez nem ideális helyzet, de mit tehetsz, ha nincs pénzed? Amikor én vezettem a csapatot, évente talán 100 000 euró hiányzott. De ezek olyan összegek, amelyeket még elő tudsz teremteni" – mondja Van der Schueren, aki 2014-ben nem kevés pénzt hozott a csapathoz.
Ahogy odakerültem, megállapodtunk három szponzorral, akik majdnem egymillió eurót adtak. Soha nem kaptam érte egy százalékot sem, de nem is kértem. Az első évben azt mondtam: nincs elég pénzünk, úgyhogy engem ne fizessenek ki. De a csapat létezett, és ott volt a mezőnyben.
Aztán bemutattam Jean-Françoist és a Wanty vezetőségét az ASO-nak, ennek köszönhetően mehettünk 2017-ben a Tourra. Nem állítom, hogy mindent egyedül csináltam, de talán elmondhatom, hogy a Wanty egy kicsit az én csapatom is. Rengeteg energiát tettem bele, ezért fájt végignézni, hogy most rohanunk a szakadék felé."
Hilaire Van der Schueren elismeri, hogy lassan a 80 felé közeledve ő egy másik korszak embere, de az új ötletekre mindig nyitott volt.
"Én a régi kerékpározást képviseltem, már csak az életkorom miatt is. De mindig nyitott voltam az új ötletekre. Csak hát azok legyenek jók és megvalósíthatók. Még egyszer kérdezem: miért mész száz emberrel edzőtáborba decemberben? Ilyet nem csinálsz, ha nincs rá pénzed."
A számlák mínuszban állnak, a Lottóval tervezett fúzióról alig tudni valamit, és a csapatnak sem volt nagy éve: a Wanty mindössze négy győzelmet szerzett.
"Nem értem, miért nem voltunk eredményesebbek. Gerben Thijssen nagyon jó versenyző, Arne Maritnak is értéket kellene jelentenie ebben a sorban, de idén milyen programot kapott ez a fiú? Lorenzo Rota két éve egyetlen versenyt sem nyert. Ha Valerio Piva még mindig sportigazgató lenne, ilyen sosem történhetne meg. De őt tudni kell kezelni, és ugyanez igaz Binire. Nem szabad óriási szabadságot adni neki, de most úgy hallom, mindenben ő dönthet" – mondta Van der Schueren.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/16/image-92e6efcd-33ee-48bb-bfac-148ad1f6f2a2-85-2560-1440.jpeg)
Girmay.
Fotó: Getty Images
"Sokszor a taktikát sem értem. Régen nevettek rajtam, mert a Touron Pasqualon és Dupont sprintelhetett egymás ellen. De így is ott álltunk a dobogón a csapatversenyben. Egy olyan sorral, ahol a 100 000 eurós fizetésével Guillaume Martin volt a legdrágább versenyzőnk. Mindenki más 50 000 euróért volt nálunk.
Most pedig szinte az összes pénz elmegy egyetlen versenyzőre. Megértem, hogy Binit sok helyzetben védeni kell, de hat emberrel? Hányszor látsz manapság Intermarché–Wanty-versenyzőt a szökésekben?"
Ami pedig különösen szomorú, hogy azok a vezetők, akik nem gazdálkodtak felelősen, az elsők között hagyják el a csapatot.
"Volt egy fantasztikus cross-sorunk Quintennel, Verstryngével és Joran Wyseure-rel. Az orvosi stábunk az egyik legjobbnak számított Belgiumban. De mindannyian otthagyták a csapatot, mert nem jöttek ki azokkal, akik most sportügyekben döntenek. Voltak be nem tartott ígéretek, olyanok is, amelyek a pénzről szóltak. Nemrég két szerelőt kitettek a fúzió miatt, majd három hét múlva felhívták őket, hogy jöjjenek vissza. Ez mi? Azok az emberek, akik elköltötték a pénzt, most elsőként mennek át egy új csapathoz" – mondta Van der Schueren, aki elismeri, hogy Jean-François Bourlart azért nem egy rossz ember.
"2023 elején neki köszönhetően maradhattam a csapatnál, pedig mások már ki akartak tenni. JF tette lehetővé, hogy azt az évet még befejezzem, így most elmondhatom, hogy ötven évig voltam sportigazgató."

De mennyire hiányzik a mezőny és mennyire hiányoznak a versenyek?
"A hotel bárjában esténként a személyzettel meginnék egy sört, ez a része néha hiányzik, de a versenyek már egyáltalán nem. Hetvenöt évesen hagytam abba, mindent láttam a kerékpársportban. Olyan régóta vagyok benne, hogy a jelenlegi mezőny összes sportigazgatóját ismerem.
Néha felhívnak a tanítványaim, Marco Marcato vagy Borut Božič, akik most az UAE-nél és a Bahrainnél sportigazgatók. A Kisebb versenyek előtt, amikor egyedül ülnek a kísérőautóban, megkérdezik, hogy nem akarok-e velük menni. De mindig nemet mondok.
Csak útban lennék. Nem akarok ott úgy ott lenni egy versenyen, hogy nincs semmi dolgom."
Úgyis ott a farm és a tehenek.
"A farmon meg az állatokkal mindig van munka, még van tizenhat tehenem. Sok focit és kerékpárt nézek a tévében, de sokat vagyok kint a földeken is. Van egy öt hektáros erdőm, ami mindig ad valami feladatot. Ha kidől egy fa, én magam vágom össze. Nem mostanában fogok teljesen leállni, az biztos."
(Nieuwsblad.be)
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Tényleg lehet esély a Giro-Tour duplára? - Evenepoel már a 2026-os szezont tervezi
- Sivakov: "Tadejben megvan az a képesség, hogy mindig nyugodt maradjon, belőlem ez hiányzik"
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/01/image-5529e560-3c61-4bf4-bb62-6001888cc173-68-310-310.jpeg)