Pavel Sivakov jól érzi magát Tadej Pogačar szupersegítőjeként, de megvan benne az ambíció, hogy támadjon, ő is szeretne versenyeket nyerni

Pavel Sivakov kivételes tehetségként robbant be a kerékpár világába, mára olyan szupersegítő lett belőle, aki szinte nélkülözhetetlenné vált Tadej Pogačar mellett az UAE-nél. Annak idején Grand Tour-győzelmeket jósoltak neki, az ő génjeiben azonban sokkal inkább az van benne, hogy mások sikeréért dolgozzon.

Balhés sprintben baszk szakaszgyőzelem, Sivakov nyerte az andalúz kört

Videó forrása: Eurosport

Pavel Sivakovot nem vonzza a kapitányi szerep, sokkal szívesebben munkálkodik mások felemelkedésén. Persze a győzelem ízét ő is szereti megérezni.
A kerékpársport kicsit hajaz Charles Darwin elméletére, miszerint a természetes kiválasztódás eredményeként a legerősebb marad életben. Ettől azért annyiban eltér a kerékpár, hogy a nagyon erős második vonalra is rettentő nagy szükség van.
Sivakov sokat gondolkodott ezen a kérdésen és szívesen beszél is róla.
"Fontos, hogy megértsem, mi a szerepem a sportágban, hogy min mentem keresztül az elmúlt években, mert így áll össze bennem az egész karrierem" – mondta Sivakov. "Sokat gondolkodom erről a témáról, és nem félek beszélni róla."
2017-ben megnyerte az U23-as Girót a BMC utánpótláscsapatával, utána azonban a Sky-hoz szerződött, ahol arra készült, hogy Chris Froome és Geraint Thomas nyomdokaiba lépjen.
2019-ben, mindössze 22 évesen megnyerte a Tour of the Alps-t és top 10-ben zárt a Girón. A covid szétszedte a 2020-as szezonját, és Sivakov azt követően már nem tudta hozni azt a teljesítményt, amire a tehetsége alapján sokak szerint hivatott volt.
picture

Ünnep a Champs-Élysées-n: Újabb fejezet Pogacar és Vingegaard Touros rivalizálásának történetében

Videó forrása: Eurosport

"2019-ben hatalmasat léptem előre. Utána következett egy küzdelmesebb időszak, elsősorban mentálisan. Túl nagy nyomást helyeztem magamra. Nem volt elegendő önbizalmam ahhoz, hogy magamra hallgassak és gondolkodás nélkül követtem az edzői utasításokat."
Egy kicsit túledzettem magam. Ez a családi hátteremből jön, ez az egykori szovjet stílus: akkor is nyomni kell, ha már a halálodon vagy.
"Plusz láttam, hogy Geraint és Chris hogy nyomják, és én is azt akartam csinálni. Aztán persze, amikor érzed, hogy nem bírod, stresszelni kezdesz, akkor meg jönnek a bukások, szóval ez egy ördögi kör."
2024-ben az UAE leszerződtette Tadej Pogačar mellé luxussegítőnek.
"Szerencsés vagyok. Tehetséges vagyok, van bennem egy jó motor. Jöttek is az eredmények itt-ott, de sosem voltam kiegyensúlyozott."
Amikor a covid környékén és az azt követő években megérkeztek a szupertehetségek, Pogačar és Remco Evenepoel, ő egyre inkább küzdött azzal, hogy megfeleljen a vele szemben korábban támasztott elvárásoknak.
picture

Pogacar a párizsi befutóra is ráment, de Van Aerttal ő sem bírt - összefoglaló

Videó forrása: Eurosport

"Jöttek ezek a srácok, aki iszonyú gyorsan fejlődnek. Az én karrierem lassabban bontakozik ki."
Tadejben megvan az a képesség, hogy ne stresszeljen semmi miatt. Belőlem ez hiányzik. Én minden kis részlet miatt aggódtam, ami miatt lassabb lettem.
"Paul Seixas olyan, mint Tadej vagy Geraint. Ő sem gondol túl semmit, bírja a nyomást. Amíg élvezni tudja a versenyzést, szerintem ő rendben lesz."
Sivakov 2025-ös szezonjában a kisebb sikerek és a betegségek váltogatták egymást.
"A Tour nagy csalódás volt a számomra. Ott akartam lenni a srácokkal, de az első hegyen leszakadtam. Ez mentálisan nagyon nehéz volt, mert tudom, hogy jobb vagyok ennél."
"Személyesen én nagyon szenvedtem, de része voltam a győztes csapatnak, ami mindig különleges."
picture

Pogacart a Ventoux-n sem lehetett leszakítani, Paret-Peintre hozta a franciák első győzelmét

Videó forrása: Eurosport

Bár jól érzi magát a segítői szerepben, azért vannak saját ambíciói is.
"Most jönnek a legjobb éveim, egyre jobbak a számaim, úgyhogy bizakodó vagyok. Egyre jobban kezelem saját magam, egyre inkább sikerül megtalálnom az egyensúlyt."
"Boldog vagyok, amikor Tadejt segíthetem, de én is akarok támadni, én is akarok versenyeket nyerni."
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés