A francia bringás lett a bűnbak, magával rántotta a doppingbotrány és a politika - kőkemény Richard Virenque-interjú

Évtizedeken át Richard Virenque volt a francia kerékpársport legismertebb arca. A közönség bálványozta, a hegyekben rettegett tőle a mezőny, a média pedig egyszerűen imádta. Az 1997-es Tour de France második helyezettje volt, hét pöttyös trikót és hét szakaszgyőzelmet szerzett a pályafutása során, és gyakorlatilag megtestesítette az 1990-es évek kerékpársportját – vagy jó, vagy rossz értelemben. 1998-ban, amikor úgy tűnt, hogy készen áll arra, hogy a sárga trikóért harcba szálljon, a Festina-botrány elvette tőle a lehetőséget, bűnbakká tette, de ő mégis visszatért, méghozzá azért, hogy nyerjen.

"Megzsaroltak, hogy vallomást tegyek" – mondta a Marcának Virenque olyan magabiztossággal, mint akinek nincs takargatnivalója.

Majdnem harminc év telt el azóta a nyár óta, amikor Franciaország arról álmodott, hogy sárga trikóban látja őt Párizsban. Az 1997-es verseny volt Virenque nagy lehetősége, minden adott volt a végső győzelemhez, de végül Jan Ullrich erősebbnek bizonyult.

Egy évvel később pedig, amikor új lehetősége adódott volna, jött a Festina-botrány, ami őt is magával sodorta. Néhány nap leforgása alatt vált nemzeti hősből gonosztevővé.

Ez a botrány jelentősen lerövidítette Virenque pályafutását összetett-menőként, de nem csillapította a siker utáni vágyát, így az eltiltása után visszatért, hogy egy második karriert építsen, tele kihívásokkal, támadásokkal, történelmi pillanatokkal. Nézzük, mit mesélt a Marcának!

Mindent. Idén 50 éves a pöttyös trikó, számomra pedig ez a legnagyobb dolog. A Mont Ventoux például kimondottan az én terepem. Kétszer nyertem ott a Dauphinén és egyszer a Touron. Az eltiltásom után, amikor visszatértem a versenyzéshez, az emberek hihetetlenül bátorítottak.

Igen. Mindig is támadó típus voltam, sosem bujkáltam a mezőnyben. Ilyen volt a stílusom, ezért kötődik hozzám annyira a pöttyös trikó is.

Igen, 1998-ban tényleg hittem benne, hogy megnyerhetem. Nagyszerű formában voltam, de a Festina-botrány miatt minden rosszra fordult. Az a Tour nagyon hirtelen ért véget számunkra.

Kétségtelenül. Előző nap, a csúcs közelében Pantani leszakított, és ez nagyon fájt. Személyes sértésnek vettem. Így másnap, Courchevelben az első emelkedőtől a csúcsig az egész csapattal kőkeményen nyomtuk. Ez becsületbeli ügy volt. Bosszút akartam állni Marcón... és ez sikerült is. Aznap hat percet vertünk rá.

Igen, ez egy kulcsfontosságú pillanat volt. A Ballon d'Alsace-on Ullrich rosszul volt, két perccel mögöttem volt. Ott voltam összes esélyessel, de ők egyszerűen nem akartak együttműködni. Azt hiszem, látták, hogy komoly rivális vagyok.

Versenyen kívül elveszíteni sokkal fájdalmasabb, ez nem vitás. És nem hiszem, hogy csak a sors akarta így. Az én esetemben mindent bonyolított a politikai környezet is. Kerékpáros voltam, aki nagyon kötődött Jacques Chirac-hoz. 1997-ben, amikor második lettem a Touron, Chirac volt Franciaország elnöke, majd hatalomváltás történt: a baloldal, Marie-George Buffet vezetésével került kormányra. Chirac, aki kedvelt engem, még ki is mondta is nyilvánosan, hogy meg fogom nyerni az 1998-as Tourt. A jobboldal arca voltam.

Az 1998-as Tour nagy várakozásokkal indult. Szakaszokat nyertem, az egyik favorit voltam. De aztán a verseny elején kitört a botrány. Willy Voet-et, a csapatom masszőrét Belgiumban letartóztatták doppingszerekkel. Nem tudtam, hogy ő a mezőny beszállítója is volt. Amikor a francia igazságszolgáltatás lefülelte, azt mondta, ez a csapat ügye volt, és csak parancsot teljesített. És ekkor kezdődött minden. Bár tudták, hogy ez egy mindent behálózó, strukturális probléma a kerékpársportban, mégis rám koncentráltak. Méghozzá azért, mert - ahogy már mondtam -, Chirac pártfogoltja voltam.

Vártak rám. Nem akárhol állítottak meg, hanem Corrèze-ban, Chirac falujában. Ez szimbolikus volt. A rendőrség ott helyben letartóztatott, háromszor voltam őrizetben, minden alkalommal 72 órán át. És mindig negatív lett a tesztem.

Azt mondták, hogy doppingolásra buzdítottam a csapattársaimat. El tudod ezt képzelni? Nyilván nem így történt, egy csapatban vannak orvosok, van egy struktúra. Egyszerűen nem hárulhat minden egy versenyzőre.

Az igazságszolgáltatás kipécézett, végig rám összpontosított. A bírót, aki az ügyemet kezelte, Gilbert-t, évekkel később korrupció miatt elítélték – az a bíró börtönben végezte! Ez mindent elmond szerintem…

Ez egy boszorkányüldözés volt. Egy politikai csapda, hogy Chirac környezetét támadják. És én, mint a hatalmának a szimbóluma a sportban, keményen megfizettem az árát. Mindezek után megzsaroltak. Azt mondták, hogy ha beszélek, ha vallomást teszek, minden jobb lesz. Így hát megtettem. És aztán - bár nem volt büntetőjogi értelemben vett ítéletem -, egy évre felfüggesztettek. Elvették a Touromat. Eközben más csapattársaim, akiknek az ellenőrzéseken pozitív lett a tesztjük, három hónapos büntetést kaptak. Három hónap. Én, akinek nem volt pozitív a tesztje, egy teljes évet kaptam. Ez vajon igazságos?

2013-ban a francia szenátus nyilvánosságra hozta az 1998-as Tour-vizsgálatok eredményeit. Összesen 180 versenyzőt vizsgáltak. Száznak a tesztje pozitív lett. Én nem voltam köztük. De Pantani, Jan Ullrich és még sokan mások igen. És mégis minden nyomás rám nehezedett. Engem kitaszítottak a kerékpársportból, nyilvánosan keresztre feszítettek.

Végül nekem kellett elvinnem a balhét. Én voltam a szimbólum, mintha én lettem volna a felelős mindenért, ami a kerékpársportban rossz. Franciaország rendesen megfizettette velem az árat, annak ellenére, hogy én is francia vagyok. Minden, amit mondok, igazolható, ott van az interneten. Nem vagyok az a fajta, aki meséket talál ki magáról.

Megzsaroltak, ennyi. Akartak egy vezéráldozatot.

Nem. Én voltam az egyetlen, aki az 1990-es és a 2000-es évek között kiszállt a Tourról ilyen körülmények között. A francia kormány évekkel később nyilvánosságra hozta az 1998-as Tour-tesztek eredményeit, és kiderült, hogy több mint 100 versenyző volt érintett... és én nem voltam köztük.

Nekem tetszik. Az én időmre emlékeztet: hosszú támadások, kockáztatás, műsor. Amit például Van der Poel a minap csinált, az gyönyörű volt, bár 700 méter hiányzott neki a győzelemhez. Pogačar és Van der Poel versenyzése igazi show.

Azt hiszem, olyasmi lennék, mint Carapaz vagy Alaphilippe a legjobb időszakában. Ők bátor versenyzők, akik támadnak, akik a show-t keresik.

Lehetséges. Most a versenyzők már sokkal teljesebbek. Viszont a Tour harmadik hetében még mindig van helye a hegyi menőknek, és szerintem látni fogjuk Pogačar és Vingegaard párharcát, ez lesz a kulcs.

Az első győzelmeim a Pireneusokban. Ott sok spanyollal találkoztam: Jimenezzel, Cubinóval... és természetesen Indurainnal. Ő volt a főnök, de mindig hagyta, hogy a saját támadásaimat vezessem. Jó volt a rivalizálásunk, különösen Escartinnal vagy Herasszal.

Igen, az emberek azt éreztették velem, hogy támogatnak, de sokat szenvedtem is.

Kihagytak egy-két Tourról, ennek nyilván üzenet értéke volt.

Theunisse, aki a PDM-ben volt, majd Bernard Hinault. Ő egy született támadó volt, karizmával. Aztán volt szerencsém Indurainnal versenyezni a Touron. Olyan volt nekem, mintha a bátyám lett volna.

Vannak fiatal tehetségek. Martineznek például időre van szüksége, Vauquelin is egy érdekes név, de meg kell néznünk, hogyan tud menni majd a hegyekben. Ezt még túl korai lenne megmondani.

Fiatal. Meg kell néznünk, mi lesz vele az első ilyen nagy, hegyi tesztjén, hogy méltányos ítéletet mondhassunk róla.

Szerintem az első kettő elég egyértelmű: Vingegaard és Pogačar, mindegy, milyen sorrendben. A harmadik hely már nyitottabb, remélhetőleg egy francia lesz ott, de lehet valaki olyan is, mint Carlos Rodriguez vagy Evenepoel.