Evenepoel: "A Vismának évek óta ez a taktikája, semmi meglepőt nem csinálnak"
Frissítve 16/07/2025 - 10:51 GMT+2
Az összetett harmadik helyéről várja a 2025-ös Tour de France folytatását Remco Evenepoel. A Soudal Quick-Step belga klasszisának tíz szakasz után kereken egy perc a hátránya Tadej Pogačar mögött és 17 másodperc az előnye Jonas Vingegaard-ral szemben – a pihenőnapi sajtótájékoztatón a szlovénról és a dánról, valamint a csapattaktikákról is nyilatkozott.
Pogačart nem lehetett zavarba hozni, Healy az új sárga trikós - összefoglaló
Videó forrása: Eurosport
Hétfőn este hosszú utatok volt Toulouse-ba. Hogyan birkóztatok meg ezzel?
Egész tűrhetően, bár valóban hosszú volt az út. Jól jött, hogy már nem rajtam van a fehér trikó, mert így nem kellett további egy órát a díjátadóval töltenem. Gyorsan lezuhanyoztam és beugrottam a kocsiba, aztán este negyed 10 körül érkeztünk meg a szállodába. 11-kor már ágyban voltam, akkor érkeztek a többiek a csapatból. Kedden reggel 9:15-ig aludtam, amit nagyon élveztem.
Ott tartasz tíz szakasz után, ahol szerettél volna?
Többé-kevésbé. Tadej egy kicsit előrébb van, mint amire számítottam, de már mondtam korábban, hogy túl sokat kaptam az első szakaszon, így az időfutamon nem tudtam annyit hozni, mint amennyit szerettem volna. Ez van. Ott vagyok, ahol lennem kell, és ez egyelőre jó. Kár, hogy a nyitónapon nem voltunk elég élesek, de utána szépen helytálltunk csapatként. Az igazi harc az összetettért úgyis csütörtökön kezdődik.
Milyen különbséget érzel eddig a tavalyi, első Tourodhoz képest?
A tapasztalat nagyon sokat segít. Tavaly pánikba estem volna, ha az első szakaszon 39 másodpercet veszítek. Most azonnal át tudtam magamban fordítani a dolgokat, és a következő napokra tudtam koncentrálni. Nyugodtabb vagyok. A Touron bármi megtörténhet, benne lehet bukás, technikai gond vagy simán egy rossz nap. Egyszerűen csak szakaszról szakaszra kell haladni, ennyi az egész.
A téli sérülésed miatt érzékeltél valami hátrányt az első tíz szakaszon?
Egyértelmű, hogy az utolsó két-háromszáz méteren nem tudok olyan jól teljesíteni, mint tavaly. Hiányzik egy kicsit a robbanékonyság, mindenki láthatta ezt Rouenben, a Mûr-de-Bretagne-on, és hétfőn, a Puy de Sancyn is. Majd látjuk, hogy alakulnak a dolgok a hegyekben, mert eddig úgy érzem, hogy csak a nagyon magas wattok és csúcsteljesítmények hiányoznak Jonashoz és Tadejhez képest. Remélhetőleg a következő másfél hétben mindenkinek csökken egy kicsit a robbanékonysága.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/07/09/image-93dc1f7c-d80e-4759-90e4-f5ff0b41bdd2-85-2560-1440.jpeg)
Vingegaard a nap vesztese, Evenepoel és Pogačar mellett Vaquelin is nagyon jó időfutamot ment
Videó forrása: Eurosport
Mi a véleményed a Visma | Lease a Bike eddigi taktikájáról?
A Vismának évek óta ez a taktikája, semmi meglepőt nem csinálnak. Szerintem úgy versenyeznek, ahogy mindig is, négy nagyon erős versenyzőjük van az összetettben és a hegyeken. Amit a hétfői szakaszon tettek, az kiszámítható volt. Két versenyzőjük volt a szökésben, és Victor Campenaertsnak meg kellett várnia a főmezőnyt – érződött, hogy utána tempót akarnak menni.
Mit gondolsz Matteo Jorgenson szerepéről? Szerinted a Visma második számú kapitánya?
Ha továbbra is úgy versenyez, mint hétfőn, akkor lesz egy nap, amikor teljesen elszáll. De veszélyes versenyző, ez kétségtelen. Jorgenson kulcsszereplője a Visma taktikájának, ezt láttuk tavaly is. Akkor sokáig elöl volt az összetettben, egészen addig, amíg a nehéz hegyi szakaszok el nem kezdődtek. Akkor egy ponton túl sokat kellett dolgoznia Jonasnak, de most kiegyensúlyozottabb csapatuk van, mert Sepp Kuss és Simon Yates is remek segítő. Ettől még úgy gondolom, hogy Jorgensont magam mögött tudom tartani az összetettben.
Mint tavaly, az UAE és a Visma túl erős ahhoz, hogy mi csapatszinten kezdjünk velük valamit. Ezt láthattuk hétfőn is: a Vismából még hárman voltak, amikor Victort visszarendelték a szökésből, maradtak elöl UAE-sek, Red Bull-BORA-sok, én pedig egyedül voltam, mert Valentin Paret-Peintre is leszakadt. Gyakran leszek hasonló helyzetben, és ez azt jelenti, hogy fejben kell erősnek és okosnak lennem a fontos pillanatokban. Tényleg emelkedőről emelkedőre kell haladnom, és nagyon jó döntéseket kell hoznom.
Ki tudod használni azt, hogy a Visma és az UAE sokszor egymással versenyez?
Ezt még én sem tudom. Állandóan támadják egymást, de szerintem egy ponton egyszer csak meg fog rogyni a Visma. Pontosan azt a taktikát csinálják, amit néhány évvel ezelőtt Primož Rogličcsal és Jonasszal Tadej ellen, azzal a különbséggel, hogy Kuss és Yates hátránya már túl nagy összetettben. A gond az, hogy ha Jonas beleszalad egy kontrába Tadejtől, akkor a csapata minden munkája hiábavaló lesz. Mindannyian tudjuk, hogy Tadej milyen robbanékony, ráadásul ő már rég nem az a versenyző, aki 2022-ben volt a Col du Granonon. Ő legalább olyan erős, mint a vismás srácok együtt. Óvatosnak kell lenni. Nekem hagynom kell, hogy a saját játékukat játsszák. Amikor hétfőn támadtam, elengedtek, kár, hogy Onley utána megfogott. Jó jelnek tekintem, hogy egymásra figyeltek és rám nem annyira, de kétségtelen, hogy nagyon más szakaszok előtt állunk, mint az eddigiek.
Elsősorban Tadejre és Jonasra koncentrálsz, vagy inkább a helyezésed bebiztosítására és a mögötted lévő srácokra?
Kifejezetten Pogačarra és Vingegaardra figyelek. Velük akarok csatázni a jövőben a Tour megnyeréséért. Onley két perccel van mögöttem, szóval nem kell nagyon aggódnom miatta. Számomra az a fontos, hogy minél tovább tartsam a tempót Tadejjel és Jonasszal, és taktikailag a topon legyek. Hosszú a Tour, és bár félúton vagyunk, de a neheze még csak most jön.
Milyen érzés Tadej és Jonas ellen versenyezni?
Megtiszteltetés. Ők nyerték az előző öt Tourt, ami mindent elmond. Még mindig sokat tanulhatok tőlük, hiszen a Tour de France viszonylag új számomra. Mindent megteszek, hogy minél közelebb kerüljek hozzájuk. Nekik tényleg időbe telt, mire eljutottak erre a szintre, én még csak 25 éves vagyok, így van időm kipipálni a karrierem nagy céljait: megnyerni a Girót és a Tourt. Hihetetlenül nehéz a közelükben maradni, de továbbra is arról álmodom, hogy legalább az ő szintjüket elérjem. Ehhez pedig minél többet kell versenyeznem ellenük.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/07/11/image-795c6a72-0113-4fd2-be1d-d05e8ba2b20c-85-2560-1440.png)
Két győzelem és újabb sárga trikó, Pogačar megint verhetetlen volt - Összefoglaló
Videó forrása: Eurosport
Profiként még sosem tekertél olyan hegyi időfutamon, mint amilyen a pénteki lesz. Hogyan látod az esélyeidet?
Egy a 172-höz (nevet). Fiatalabb koromban voltak hegyi időfutamaim, azokat egy kicsit össze lehet hasonlítani a mostanival. Erőfeszítés szempontjából nagyjából ugyanannyi idő, mint egy sima időfutam, különbség, hogy most több wattot kell leadni kilónként, és nem sík a terep. Péntekre pontosan ki kell számolnunk, hogy milyen teljesítményt tudok leadni. Ha a kilónkénti wattokat nézzük, azt hiszem, jó esélyem van arra, hogy felvegyem a versenyt Tadejjel és Jonasszal. Mindent megteszek, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki belőle, és az biztosan segíteni fog, hogy még nem lesznek nagyon fáradtak a lábaim. Versenyben lehetek a szakaszgyőzelemért, de nehéz megmondani, hogy ez összejöhet-e. Azt is el kell még döntenünk, hogy normál bringával vagy időfutambringával indulok. Különleges lesz, az biztos.
Előzetesen azt mondtad, hogy az időfutamon kívül szeretnél még egy szakaszt megnyerni. Melyikre gondoltál?
Bármelyik hegyi szakaszra, bár az UAE és Visma mindig mindent bele akar adni. De ki tudja, lehet, hogy lesz egy nagyon szuper napom és ellépek. A 20. szakasz például kifejezetten kedvezhet nekem, és addigra szerintem mindenki extrán fáradt lesz.
Ismét sok a találgatás a jövőddel kapcsolatban. 2026-ban is a Soudal Quick-Step színeiben fogsz versenyezni?
2026 még nagyon messze van, erről most nem tudok sokat mondani. Természetesen vannak találgatások. Évek óta rengeteg olyan dolgot olvasok, amik nem igazak. Hosszasan beszélgettem erről Jurgen Foré csapatvezetővel, és most már minden világossá vált.
(Nieuwsblad, WielerFlits)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés