Azért, mert sorra dőlnek meg a korábbi, doppingos idők a hegyekben, még nem jelenti azt, hogy sáros lenne a mezőny - Guillaume Martin-interjú

Mennyit változott a kerékpársport tíz év alatt? A 2016 óta profi Guillaume Martin-Guyonnet, a 2021-es Tour de France 8. helyezettje interjút adott az AFP-nek, amit a francia Eurosport is szemlézett.

Guillaume Martin-Guyonnet tíz év profi pályafutás után nagy tapasztalattal tekint a kerékpársport világára, a 32 éves versenyző a Groupama-FDJ kapitánya, nem mellesleg a végzettsége szerint filozófus, szóval amikor ő ad interjút, mindig érdemes figyelni a mondandójára.

Most a calpe-i előszezoni edzőtáborban mondta el, hogy úgy véli, a folyamatosan növekvő elvárások nem veszélytelenek a versenyzők számára, ugyanakkor ennek az evolúciónak izgalmas oldalait is látja.

Guillaume Martin-Guyonnet: A cél továbbra is ugyanaz: elsőként áthaladni a célvonalon. De ezen túlmenően a változás elképesztő. Rengeteg, mindenre kiterjedő teszt van a felszerelésen és a testünkön is, ami azt eredményezi, hogy a teljesítményt egyre inkább a tudomány vizsgálja, és egyre kevesebbet hibázunk.

Ennek következménye, hogy minden versenyző képes kihozni a saját fiziológiájából a maximumot. Így a mezőny átlagos szintje sokkal magasabb lett.

A fiatalok folyamatosan összehasonlítják magukat egymással, és azoknak, akiknek az útja eltér a többiekétől, vagy akik nem tudnak azonnal teljesíteni, ez nagyon nehéz lehet. Emellett értelemszerűen ahhoz vezet, hogy korábban abbahagyják a tanulmányaikat.

Ilyen fiatalon ekkora nyomásnak kitéve komoly pszichológiai kockázatok is jelentkezhetnek a versenyzőknél, ennek ellenére minden csapat ebbe az irányba megy, hogy versenyképes maradjon.

Veszélyesebb, igen, abban az értelemben mindenképp, hogy objektíven gyorsabb lett. És mivel a versenyzők kevesebb versenyen indulnak, minden versenynek sokkal nagyobb a tétje, nagyobb a nyomás, és sokkal élesebb a pozícióharc a mezőnyben.

Ami meglepő, hogy tíz év alatt nem történt jelentős előrelépés a biztonság terén, pedig biztosan lehetne új megoldásokat kitalálni, például valamiféle légzsákokat. Ha kötelezővé tennék, ugyanúgy a rutin részévé válna, mint a bukósisak.

Az tény, hogy amikor például könyvtárakban tartok találkozókat, a dopping kérdése ritkábban kerül elő. Az igazság az, hogy nincs is igazán sok konkrétum, ami mostanában táplálná ezt a témát.

Valójában csak a teljesítmények azok, amelyek egyre lenyűgözőbbek, ugyanakkor rengeteg olyan elem van a sport professzionalizálódásában, amelyek ezt megmagyarázhatják.

Igyekszem nem túl sokat gondolkodni ezen, mert bizonyítékok nélkül csak a levegőbe beszélnék.

Én magam is látok olyan hegyi időket saját magamnál, amikor ugyanolyan gyors vagyok, mint Armstrong. Ez jól mutatja, hogy a profibb működés és a teljesítmény minden apró részletének a kontrollja révén igenis el lehet jutni egy nagyon magas szintre.

Ugyanakkor óriási különbség van köztem és mondjuk a Tourt uraló versenyzők között. De nem engedhetem meg magamnak, hogy ítélkezzek vagy vádaskodjak, és nem akarok keserűnek sem tűnni. Egy átlagos, a Franciaországban legmagasabb amatőr szinten versenyző kerékpáros ugyanúgy edz, mint én, mégis óriási a különbség az én szintem és az övé között. Nem szeretném, ha ő azért vádolna doppinggal, csak mert erősebb vagyok nála. Lehet, hogy az előttem lévők egyszerűen természetüknél fogva erősebbek.

Néha kedvem lenne eltávolodni ettől a szélsőségesen tudományos, mindent kontrolláló megközelítéstől, és inkább az élvezetet keresni, nem a folyamatos ellenőrzést. Ugyanakkor érdekesnek is találom. Ez mégiscsak egy módja annak, hogy jobban megismerjük a testünket, az összes rendelkezésünkre álló eszközt és a körülöttünk dolgozó hozzáértő szakembereket. Itt minden este megbeszéléseink vannak a felszerelésről, a táplálkozásról, ilyesmikről, és minden este tanulok valamit.

Ez intellektuálisan is táplál engem.

Forrás: