"Elértem a mélypontot" – Gaudu egy felejthető szezon után visszatérne a legjobbak közé
Hiába az augusztusi szakaszgyőzelem a Vueltán, David Gaudu végigszenvedte az előző évet, aminek egy edzőváltás lett a vége. A francia versenyző szeretne újra tényező lenni összetettben, de azt is érzi magán, hogy vezére lehet ennek az FDJ-nek, és képes még nagy versenyeket nyerni.
Mindenki Pedersent várta, helyette jött a hatalmas meglepetés a Vuelta 3. szakaszán
Videó forrása: Eurosport
Bár nagy meglepetésre nyerte egy szakaszt a Vueltán, majd három napig a piros trikót is viselte, saját elmondása szerint nagyon gyenge éve volt.
David Gaudu ezért odáig jutott, hogy - némileg a vezetőség nyomására- elengedte a régi edzőjét, némileg új módszerek szerint kezdett készülni, de ami még fontosabb, teljesen lezárta magában a sikertelen 2025-ös szezont.
Mind mondja, elérte a mélypontot, évek óta nem volt önmaga, ezért kevésbé figyelnek rá Franciaországban. Azaz kisebb a nyomás, de így lehet nyugodtan készülni. És talán meglepetést okozni az előttünk álló szezonban.
El tudnád mesélni az edzőváltás okát?
Én is beláttam, hogy szükségem van rá, de magát a döntést nem volt könnyű meghozni. Amióta profi lettem, David Hannal dolgoztam. Ő majdnem olyan volt nekem, mint egy második apa. Mindketten megértettük: attól, hogy új edzőt kapok, semmit nem változik a kapcsolatunk.
Tehát nem a te döntésed volt?
A csapat jobban nyomta, de én is tisztában vagyok vele, hogy voltak gyengébb éveim, különösen azért, mert nem volt meg az állóképességem, és több bukás is visszavetett. Volt egy fellángolásom a Vueltán, de az csak pár napig tartott. Nyertem egy szakaszt, felvettem a piros trikót, de utána nem volt meg bennem a kellő erő ahhoz, hogy végigbírjam a három hetet.
Ezt nehéz volt megélni?
A 2025-ös volt az eddigi karrierem legnehezebb szezonja, egy igazi szenvedés. Jól indult Ománban, aztán egymás után jöttek a csapások. Bukások és sérülések. Odáig jutottunk, hogy azt mondtuk magunknak: ebben az állapotban semmi értelme elindulni a Tour de France-on. Újrakezdtük a felkészülést a Vueltára, de nem jöttem ki belőle túl jól.
Volt három szép napom pirosban, majd jött a szenvedés. Azt kérdeztem magamtól: mi történik velem, hogyan lehetséges, hogy ilyen magasról ennyire mélyre zuhanok?
A csapat sem igazán értette, de aztán beszélgettünk egy nagyot, amivel le is zártam magamban az előző évet.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/01/05/image-706d5509-e0cd-4acf-9050-e71bb0633f83.jpeg)
David Gaudu.
Fotó: Getty Images
Akkor mi lesz idén?
Egyszerűen szeretnék visszatalálni a szintemhez és az állandósághoz, amit 2021 óta keresek. Bennem vannak a jó eredmények, ezt tudom, és a csapat is számít rám, most lenullázódott mindenki, és kezdődik előlről a pontgyűjtés. Tudom, hogy tavaly részben miattam végeztünk a 17. helyen. Vezér voltam, de nem végeztem el a munkát, nem hoztam magam és az eredményeket. Vissza akarom szerezni a vezérszerepet, fel akarom húzni a csapatot.
Megvan benned a képesség ehhez a szerephez?
Igen. Ha nem lenne bennem, soha nem nyertem volna szakaszt a Vueltán.
Inkább versenyeket szeretnél nyerni, vagy érdekel az összetett is?
Nyilvánvalóan nyerni akarok, mert megmutattam, hogy még képes vagyok rá. De amióta profiként tekerek, igazán a többnaposok érdekeltek. Még nem tűztünk ki konkrét célt, de szeretnék legalább a Top 10-ben végezni valamelyik háromhetesen.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/08/25/image-b6b8b388-bc0d-43c0-a68b-38d30ad70d28-85-2560-1440.jpeg)
Mindenki Pedersent várta, helyette jött a hatalmas meglepetés a Vuelta 3. szakaszán
Videó forrása: Eurosport
Jobb érezted magad úgy, hogy nem az összetett volt a fókuszban?
Nem igazán, mert manapság már kevés lehetőség van szakaszt nyerni szökésből, a sprintek és Pogačar miatt. Amikor nyáron otthon néztem a Tour de France-t, az első héten egyáltalán nem hiányzott. De amikor megérkeztek a hegyek közé, és már csak egy tucatnyian maradtak a főmezőnyben, azt mondtam magamnak: alapesetben nekem is ott lenne a helyem.
Soha nem voltam az a srác, aki szétnyeri magát, talán soha nem volt meg bennem a nagy győzteseket jellemző mentalitás.
Mit gondolsz, manapság már kisebbek az elvárások veled szemben?
Nem számolnak már velem annyira, mint amikor 4. lettem a Touron. Attól az énemtől messze vagyok, és megjöttek a fiatalok, mint például Seixas. Remélem, hogy a média békén hagyja majd, és ad neki időt, mert óriási tehetségnek tűnik.
Te nehezen kezelted a médiát?
Néha már üldöztek. Persze, volt amikor én adtam rá okot, jó példa erre az Arnaud-val kapcsolatos történet, de szerintem utána túlzottan rám szálltak. Franciaországban sokan azonnal készek még egyet beléd rúgni, amikor a gödör alján vagy, mert irigyek voltak rád, amikor még sikeres voltál.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/01/05/image-15a1c196-95d3-4ba4-a18e-12cdd5f8fa0f.jpeg)
Gaudu a Vueltán.
Fotó: Getty Images
Hogyan bírtad ki ezt az időszakot?
Múlnak az évek, én is változom, bölcsebb vagyok, sok dologban tapasztaltabb lettem, és amúgy is: elértem a mélypontot, úgy voltam vele, hogy ennél már úgysem lehet rosszabb..
Több negatív vagy több pozitív élményt adott neked a kerékpársport?
Próbálom a rossz pillanatokat a lehető leggyorsabban elfelejteni. De ha visszanézünk, talán tényleg több volt a rossz, mint a jó. Viszont nem csak akkor voltak jó pillanataim, amikor nyertem. Ott vannak a közös edzőtáborok a srácokkal, a közös nevetések, ezek is pozitívumok. A kerékpársport barátokat is adott nekem. Megtanított arra, hogyan legyek segítő, majd vezér, hogyan találjam meg a helyem a hierarchiában.
Igazából nagyon nehéz volt vezérré válni, mert gyerekkorom óta félénk vagyok. Sokszor megszólalnom sem könnyű. De a kerékpáron mutatott képességeim lehetővé tették, hogy egy bizonyos módon mégis vezér legyek.
Akkor leginkább önbizalmat kaptál?
Igen, de nagyon gyorsan kaphatsz egy pofont is. Közhely, de a kerékpársport tényleg az élet iskolája.
(L'Équipe)
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Azért, mert sorra dőlnek meg a korábbi, doppingos idők a hegyekben, még nem jelenti azt, hogy sáros lenne a mezőny - Guillaume Martin-interjú
- Evenepoel: "Jó lehetőség lett volna a Giro, de megértem a csapatot"
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/01/image-5529e560-3c61-4bf4-bb62-6001888cc173-68-310-310.jpeg)