A mezőny filozófusa szerint a Tour de France már nem húzza sokáig júliusban

A cofidises Guillaume Martin a profi mezőny egyik legkülönösebb figurája: Nietzschéből diplomázott, Platónról írt színdarabot, és megjelent két könyve is, ahol filozófus szemmel reflektál a kerékpársportra. Ezúttal egy klímavédelemmel foglalkozó francia lapnak adott igencsak rendhagyó interjút, melyben felveti a kérdést, meddig lehet megrendezni a Tour de France-t a szokásos, júliusi időpontban.

Guillaume Martinnek a katari foci-vb-ről is megvan a véleménye, és beszélt a kerékpársport egyik legnagyobb paradoxonjáról is.

A 2021-es Tour de France nyolcadik helyezettje elismeri, hogy a profi kerékpárosok életmódja sokkal környezetszennyezőbb, mint egy átlagemberé, és szerinte az egyre forróbbá váló nyarakra tekintettel lassan el kell búcsúznunk a júliusi Touroktól. A Cofidis francia versenyzője nem a levegőbe beszélt: emlékezhetünk, az idei okcitán kör 2. szakaszát például le kellett rövidíteni a 40 fokos hőség miatt, Valter Ati is feladni kényszerült a versenyt, de a svájci- és a szlovén körről is többen szálltak ki hőguta gyanújával.

Martin nem kertelt akkor sem, amikor a kerékpárosok mentális egészségéről kérdezték: szerinte a sűrű versenynaptár és a fizikai határok állandó feszegetése miatt a mezőnyben többen küzdenek kiégéssel, depresszióval. Ennek eklatáns példája Tom Dumoulin előrehozott visszavonulása, de Martin szerint ezen a téren már tapasztalható előrelépés.

Kerékpár

Guillaume Martin először tartott tőle, hogy cikizni fogják a mezőnyben, amiért könyveket ír

18/11/2024 - 12:37

Ez egy nagyon komoly probléma. Kifejezetten emlékszem a 2021-es Vueltára, ahol napokig tekertünk extrém hőségben, főként Dél-Spanyolországban [Cordóbában a Vuelta ideje alatt dőlt meg az országos abszolút melegrekord, 47.4 fokot is mértek – a szerk.]. Emlékszem az egyik szakaszra, ahol a fedélzeti monitorom öt órán keresztül több mint 33 fokot jelzett, és egyszer se ment ez alá. De olyan is volt, hogy átlag 39 fokos hőségben mentünk hegyre. Egy pillanatra el is gondolkodtam, mégis mi a francot csinálok én itt, extrém teljesítményt préselek ki magamból extrém hőségben, miközben a lakosságnak azt javasolták a hatóságok, hogy ne is menjenek ki az utcára és húzzák le a redőnyöket.

Az utóbbi időben egyre több figyelmeztető jelet kapunk, hogy felmelegedő bolygónkon egyre problémásabbá válik a sportolás. Konkrétan, a kerékpársportban felvetül a kérdés, hogy meg lehet-e majd rendezni bizonyos versenyeket bizonyos időpontokban.

Guillaume Martin

Fotó: AFP

És a klímaváltozás következményeképp további problémákkal is szembesülünk majd, mint mondjuk az éhezés. Vajon akkor is egy kerékpárversenyek megrendezése miatt fogunk aggódni? Bárhogy is, a covid alatt kiderült, hogy a kerékpározás nem tartozik az alapvető tevékenységek közé. Amit mi csinálunk, az tulajdonképpen a luxus egy formája, a szórakoztatóipar része.

Évente 200-250 napot töltök távol az otthonomtól. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden nap repülőre is szállok, de az tény, hogy ez a preferált közlekedési forma, mert így több időnk marad a pihenésre, regenerálódásra. Ezek a megspórolt órák, amit utazás helyett regenerálódással tölthetünk, jelentik aztán a különbséget a versenyeken, így lehetünk képesek a nagy teljesítményekre. És mi ebből keressük a kenyerünket.

Guillaume Martin az idei Tour de l'Ainen

Fotó: Getty Images

Igen, ez a kerékpársport egyik legnagyobb paradoxonja, amit egyébként a környezetkímélő közlekedési formák közé sorolunk. Valóban, a bringák sokszor a repülőn kötnek ki. Egy-egy profi versenyen akár 180-an is rajthoz állunk, a motorhajtású járművekből pedig ennél is több van, melyek egyrészt biztosítják előttünk az utat, plusz ott vannak a mezőnyt kísérő csapatkocsik is a sportigazgatókkal. A frissítőink is mind-mind műanyagba vannak csomagolva, elég az energiaszeletekre gondolni. Az edzésekre én magam készítem el ezeket, de ez egy versenyen lehetetlen.

Igen, már most is vannak figyelemfelhívó kampányok és tettek bizonyos lépéseket. Próbáljuk mindig a kevésbé káros megoldásokat keresni, így például a kísérőkocsik egy része már elektromos, és ha tehetjük, inkább vonatra ülünk. Hogy ez elegendő-e? Nem hinném.

De, már csak mentális megfontolásból is. Néhány versenyző már nem bírja tovább. A sportunk rendkívül megterhelő. Magasak az elvárások, és mindenki azt kéri tőlünk, hogy folyamatosan feszegessük a határainkat.

De úgy látom, hogy szerencsére vannak pozitív változások ezen a téren. Már ott tartunk, hogy inkább szelektálunk a versenyek között, rövidítjük a szezonunkat és kevesebb, konkrétabb célokat tűzünk ki magunk elé. Rájöttünk, hogy a mennyiség helyett fontosabb a minőség.

Martin pöttyös trikót szerzett a 2020-as Vueltán

Fotó: AFP

Talán kiválthat vitákat, de nekem az a véleményem, hogy későn eszméltünk. Gyakorlatilag ugyanez volt a helyzet a pekingi téli olimpiával is, ott az ujgurok elnyomása miatt lehettek aggályaink.

Én nem tartozom Franciaország legismertebb sportolói közé, messze sem, viszont azt gondolom, hogy a közösségimédia-platformok segítségével hallathatjuk a hangunkat. És felelősségünk is van e terén. De ez a fajta kommunikáció kissé távol áll tőlem. Nem jön természetesen, nem vagyok ilyen karakter, nem tudom elképzelni magamat, ahogy nagyívű beszédeket mondok vagy valamiféle forradalom élére állok. Nem tisztem kioktatni senkit. Vannak erre kompetensebb emberek is, klímaszakértők, tudósok. Elsősorban rájuk kell hallgatni, nemde? Ráadásul nincs döntéshozói hatalmam sem, ez a politikusok dolga. A felelősséget pedig nem szabad áthárítani.

Sok pozitív hozománya van ezeknek a világversenyeknek. Például a kerékpársport annak idején nyitott a dél-amerikai nemzetek felé, akik már a legjobbak közé tartoznak, most pedig a kelet-afrikai versenyzők vannak feljövőben. A globalizáció teszi lehetővé, hogy a világ bármely pontjáról érkező emberek, így sportolók is találkozhassanak és megvitathassanak fontos dolgokat. Szomorú is lenne, ha bezárkóznánk a határaink mögé és nem törődnénk másokkal. De kétségtelenül változtatni kell a kerékpárversenyek lebonyolítási módján. Kell például ennyi kísérőautó egy versenyre? Szükségünk van ilyen hosszú reklámkaravánokra a Touron?

Guillaume Martin

Fotó: AFP

Vegyük egy szökés példáját! Habár a szökevénycsoport tagjai egymás ellenfelei, nincs más választásuk, mint összedolgozni és összehangolni az erőforrásaikat, hogy maguk mögött tartsák a főmezőnyt. Be kell forogni és együtt kell működni, nincs mese. Ez a kölcsönös segítség persze nem garancia semmire: a szökevényeknek be kell látnia, hogy annak ellenére, hogy a végén csak egyvalaki nyerhet közülük, mindenkinek bele kell tennie a munkát, hogy egyáltalán eljuthassanak a végéig. Néha megtörténik a csoda, és hazaér a szökés. Néha pedig van egy olyan versenyző, aki nem hajlandó beforogni, és utolérik őket.

via Reporterre, cyclingnews

Vuelta a España

„Nem volt jobb dolgunk, így rámentünk a szakaszra” - Roglič győzelemmel vette át a pirosat

06/09/2024 - 21:03

Vuelta a España

Domináns taktika, egy rafinált húzás és Roglič pirosban – Összefoglaló

06/09/2024 - 18:46