Guillaume Martin: Filozófia, harcművészet és egy kis kerékpár

Bár próbálja hangsúlyozni, hogy nem történt semmi, és mindössze egy sikeres szökésen van túl, a franciák érthető módon egy kicsit többet is bele látnak a jelenleg helyzetébe. Hisz mostanság elég ritka, hogy nem sokkal a harmadik hét kezdete előtt valaki ennyire jól (konkrétan a második helyen) álljon a hazai versenyzők közül.

Az elmúlt 20 évben mindössze két francia kerékpáros, Thomas Voeckler, illetve a 2019-ben két hétig sárgában tekerő Julian Alaphilippe állt ennyire előkelő pozícióban 14 szakasz után.

Szóval a jó összetett eredményre kiéhezett francia sajtó érthető módon bizakodó, ő és a csapata azonban kifejezetten visszafogott.

Azt nem tudni, hogy meddig jut, és reális lehet-e számára a dobogó, de egy biztos: Guillaume Martin az egyik legkülönösebb figurája a mezőnynek. Egyetemi diplomája van filozófiából, színdarabot írt Platónról és behatóan tanulmányozta a harcművészeteket is.

Emlékszel, hogy jött neked a kerékpár? Édesapád nagy rajongója a sportágnak.
Igen, 20 éves kora körül ő is versenyzett, aztán már csak a tévében követte. Talán tőle örököltem azt a versenyszellemet, ami bennem van. Amikor 6 vagy 7 voltam, egyenkéntiket nyomtam saját magam ellen. Egyik nap fölállítottam egy időt, amit másnap mindig meg akartam dönteni. Ekkoriban még fociztam is, de azt nem szerettem annyira, sokkal jobban tetszett a kerékpárban az, hogy amellett, hogy csapatsport, mindig egy kicsit egyedül is van az ember.

Apukád harcművészeteket tanít, és régebben te is részt vettél az óráin. Mit tanultál ott?
Négyéves koromban kezdtem és tíz évig csináltam. Úgy érzem, sokat segített. Kerékpárral ugye elég sokszor bukik az ember, de lekopogom, még soha nem tört el semmim. Kialakulnak valamiféle reflexek. A koncentrációban is előnyömre vált. Vicces amúgy, mert a fater aikidózott, és nekem is azt tanította, és ez egy olyan harcművészet, amelyben nincs verseny. Ez hiányzott nekem csak belőle. Az viszont tetszett, hogy mentálisan és fizikálisan is topon kellett lenni.

Mikor tudatosult benned, hogy profi kerékpáros lehet belőled?
Csak, amikor aláírtam a szerződésem. Én ugyanis egy olyan srác vagyok, aki nem nagyon tervez előre. Érdekelt a filozófia, ezért azt tanultam, de nem voltak terveim. Lehettem volna tanár, de az nem akartam lenni. Szerettem kerékpározni is, és profi akartam lenni, bár akkoriban ez még egy nagyon idegen világnak tűnt a számomra.

Miért pont hegyi-menő lettél?
174 centi vagyok és 55 kiló, úgyhogy ez feküdt nekem, meg a hegyi szakaszokat szerettem nézni a tévében is. Ráadásul Normandiának azon a részén nőttem fel, melyet némi túlzással Svájchoz szoktak hasonlítani.

Nagyon komoly tehetségnek tartottak fiatalon. Teherként élted meg a magas elvárásokat?
Soha nem volt problémám azzal, ha nyomás volt rajtam. Ráadásul az én generációmban ez meg is oszlott Latour, Sénéchal, Gougeard és köztem. Meg voltunk még egy páran. A Wanty-nál sem félek a nyomástól, sőt, inkább keresem azt.

Igaz, hogy 2015-ben már ott tartottál, hogy ha nem kapsz szerződést, hagyod az egészet?
Ahogy mondtam, nem igazán tervezek előre. De tény, elkezdtek érdekelni más dolgok is, mint például az újságírás. De nyomtam tovább az országútizást is, és a szezon végén jött a szerződés.

2014-ben a FDJ-nél voltál gyakornok, de aztán végül nem szerződtettek le. A francia versenyzők általában francia csapatoknál folytatják, te hogy kerültél mégis egy belgához, a Wanty-hoz?
Két évig tekertem az FDJ-nél. Megértem, hogy az első szezon után még nem akartak engem, hisz nem voltak olyan jó eredményeim. A rákövetkező évben azonban három győzelmem is volt, többek közt a Tour de'lAveniren meg az U23-as Liége-en is. A csapattól azonban nem jött semmi hír, ami fura volt. Főleg, hogy más csapatokkal viszont megvolt a kontakt. Persze a kontakt az nem ajánlat, úgyhogy kivártam. Aztán végül a Wanty-tól jött konkrét ajánlat, amit el is fogadtam. Utólag visszatekintve ez volt a legjobb, amit tehettem.

Mennyire volt más egy belga csapat, mint az a francia rendszer, amiben felnőttél?
Amikor csatlakoztam hozzájuk, azonnal éreztem egy olyan extra lelkesedést a sportág iránt, amit addig még soha. Nem véletlenül, Belgiumban vallás a kerékpár. Nagyon tetszik, hogy viszonylag kis csapat vagyunk, akik fejlődni akarnak, és megpróbálják kihívás elé állítani a nagyokat.

Említetted korábban, hogy filozófiából van diplomád, és, hogy a szakdolgozatod témája Nietzsche volt. Miért volt vonzó számodra ez a terület?
Nagyon jó tanárom volt filozófiából, aki arra inspirált, hogy abból tanuljak tovább. Eleinte teljesen külön szálon futott nálam a sporttól, nem is akartam összekapcsolni a kettőt, úgyhogy olyan voltam, mint egy skizofrén. Aztán elkezdtem filozófiai szemszögből közelíteni a sport felé. Nietzsche azért is állt hozzám különösen közel, mert a gondolatai mintha csak egy sportolóhoz szóltak volna.

Édesanyád drámatanár volt. Ő inspirált arra, hogy saját színdarabot írj?Tízéves korom körül játszottam egy darabban, de nem nagyon tetszett, és nem is csináltam többet. Olvasni azonban akkor is, és azóta is szeretek. Írtam egy darabot, de nem azért, mert szerettem a színházat. Ellenkezőleg. Untam a drámákat, úgyhogy akartam írni egy olyat, ami vicces, de van mélysége és komolysága. A kettő ugyanis ritkán jár együtt. A téma természetesen a filozófia volt, azon belül is Platón. Ő egy nagy gondolkodó volt, de a lelke mélyén szerintem valami hiányzott neki. A móka, az öröm, a sport. Ezt a kettősséget akartam megjeleníteni. Én megírtam, anyu pedig - akinek ez a szakmája - elvállalta, és megrendezte.

Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.