Bardet: "Többé már nem akarok úgy felkelni, hogy a karrierem egy kudarc, mert nem nyertem meg a Tourt"

Publikálva 16/03/2022 - 18:54 GMT+1

Romain Bardet azon kevés versenyzők egyike, akiknek fekszik a DSM szigorú struktúrája: a kétszeres Tour-dobogós francia felszabadult, mióta eljött az AG2R-től, ahol eddigi pályafutását töltötte. Mint mondja, magának már rég beismerte, a sárga trikó örök álom marad, és az apaság is átformálta versenyzői hozzáállását. A jövőre is tudatosan készül, nem esik kétségbe a visszavonulás gondolatától.

Romain Bardet

Fotó: AFP

A változás jó dolog, tudja ezt már Romain Bardet is, akinek az elmúlt két év a magánéletében és a karrierjében is gyökeres változásokat hozott.

„Okkal kell változtatni, de amikor ilyen hosszú időt töltesz el egy csapatnál, ugyanazokkal az emberekkel, ugyanabban a környezetben, könnyen megfeledkezhetsz arról, hogy új kihívások elé állítsd magad.”

2021 elején Bardet meghozta eddigi élete egyik legfontosabb döntését: csapatot váltott. Otthagyta a biztonságot és kényelmet jelentő AG2R-t, a francia sort, mellyel profinak állt még 2012-ben, hogy fejest ugorjon az ismeretlenbe a német bejegyzésű, holland bázisú DSM-nél. Kilenc szezonnal és két Tour-dobogóval a háta mögött az akkor 30 esztendős Bardet elérkezettnek látta az időt arra, hogy lezárjon egy hosszú, sikeres fejezetet a pályafutásában és új kalandok után nézzen. De vajon miért döntött így?

Giro d'Italia

Szakaszok, közvetítések és legfontosabb dátumok – minden, amit a 2024-es Giróról tudni kell

14 órája

Súlyos elvárások

Bardet 21 éves korától kezdve az AG2R poszterfiúja volt. Egy tehetséges francia versenyző egy francia csapatnál, aki harcban van a Tour-győzelemért, hát kell ennél több? A csapatkapitányi szerep ennek megfelelően már nagyon fiatalon a nyakába szakadt, és ezzel együtt sokasodtak az elvárások is – nemcsak azzal kapcsolatban, hogy versenyeket nyerjen és idővel sárga trikót is szerezzen, hanem hogy ő legyen a csapat vezére. Noha tudja, hogy ez a felelősség és bizalom formálta azzá a versenyzővé, akivé lett, de úgy érezte, az állandó nyomás alatt zsákutcába sodródott.

„Elhagyni az AG2R-t komoly változás volt számomra. Ez elég elcsépelten hangzik, de a csapatváltás tényleg kibillentett a komfortzónámból, hiszen az AG2R számomra olyan volt, mint egy család. De mi az, ami számít? Az eredmények. Hány győzelmet tudok gyűjteni, és mekkora befolyásom van egy verseny alakulására vagy a csapatomra. Természetesen büszke vagyok az AG2R-es múltamra, de rájöttem, hogy valami újra vágyom.

Szükségem volt a környezetváltásra, és arra, hogy a körülöttem lévő emberek úgy kezeljenek, mint bárki mást, ne úgy, mint ’Romain Bardet-t, a versenyzőt, aki második lett a Tour de France-on.’"

„Boldog voltam, hogy lekerült rólam a csapatkapitányi szerep terhe, mert ez senkinek sem komfortos. Az a bánásmód, amiben a többi versenyzőhöz képest részesültem, nem volt fair. Megvolt a szabadságom, hogy a saját utamat járjam. De az edzések előtt és után állandóan az járt a fejemben, hogy kapitányként nekem kell összetartani a csapatot, a következő edzőtáborunkon gondolkodtam, fejben rákészültem a versenyekre, vagy épp azon agyaltam, hogyan tudnánk javítani a csapat teljesítményén. Hiszen bevontak ezekbe a dolgokba is.”

„Amikor először tárgyaltam a DSM-mel, rögtön felfedtem a lapjaimat és azt mondtam, nem kérek kiváltságokat vagy külön figyelmet, csak egy átlagos versenyző szeretnék lenni a DSM-nél. Egy a sok közül. Semmi kivételezés. Úgy szerettem volna érezni magam, mintha mindent elölről kezdenék elsőéves profiként.”

Froome gratulál Bardet-nak a 2016-os Tour-dobogón

A probléma csak az, hogy Bardet nem akármilyen versenyző. Az utóbbi évtized egyik legeredményesebb háromhetes-menőjéről beszélünk, és ezzel a DSM-nél is tisztában voltak, amikor leigazolták. Azonban történt egy fontos változás: ahelyett, hogy Bardet csőlátás-szerűen a Tour de France-ra koncentrálna, a DSM arra helyezi a hangsúlyt, hogy komplettebb versenyzőt faragjanak belőle.

„Lehet, hogy kissé paradox személyiség vagyok. Olyan srác vagyok, aki szereti a szabadságot, szereti megtörni a rutint, de ha versenyzésről és teljesítményről van szó, nem akarok kompromisszumokat kötni. Szigorú struktúrát akarok, és a DSM-nél ez megvan, és ez nagyban megkönnyíti az életemet” – magyarázza Bardet.

„Igaz, nem sok mindent tudsz csinálni a csapat tudta nélkül, de számomra elképesztő belegondolni, hogy van, ahol lehet saját edződ vagy táplálkozási szakértőd. 2022 van. A kerékpársport múltja hemzseg a doppingbotrányoktól, szóval jobb, ha a csapat kontrollál mindent. A miénk azon csapatsportok egyike, ahol a csapat tagjai a világ legkülönbözőbb tájairól érkeznek, és egymástól többezer kilométerre élnek. De a DSM filozófiájának köszönhetően tényleg azt érezheted, hogy a csapat része vagy, máskülönben hiába veszünk fel ugyanolyan mezt, különálló egyének maradnánk.”

„A csapat bízik bennem és abban a tervben, ami a további fejlődésemet szolgálja. Úgy gondolják, még jobb és erősebb versenyzőt tudnak belőlem faragni. És őszintén szólva nem is volt más olyan csapat profi szinten, amely hasonló értékszemlélettel bír, mint én. Egy olyan helyet kerestem, ahol a lehető legjobb versenyző válhat belőlem, és százszázalékig meg voltam győződve arról, hogy a DSM ez a hely, és nem is csalódtam.”

Ivan Spekenbrink merev, kompromisszummentes rendszere nem való mindenkinek, amit a csapattól való tömeges exodus is jól mutat. Michael Matthews, Warren Barguil, Tiejs Benoot, Marc Hirschi és Jai Hindley mind-mind idő előtt bontották fel a szerződésüket a DSM-nél, megelégelve a szerintük túlzott szigort és rugalmatlanságot. De Bardet-t egyelőre nem feszélyezik a kívülről drákóinak tűnő módszerek, épp ellenkezőleg. A játékszabályok tiszták és világosak, ami leveszi róla a terhet, ezáltal szabadon fejlődhet. Olyan ajtók nyílnak meg előtte, melyek eddig el voltak zárva előle pályafutása során.

Bardet 2013 óta először hagy(hat)ta ki a Tour de France-t 2021-ben, hogy végre bemutatkozhasson a Giro d’Italián, ahol végül hetedik lett összetettben. Az AG2R-nél sosem volt opció, hogy ne induljon a Touron, ami jól mutatja, hogy a francia csapatnál mekkora nyomást helyeztek rá ezen a téren. De most, hogy a semleges DSM-hez igazolt, nem erőltetik, hogy elérhetetlennek tűnő álmokat kergessen, elvégre Bardet már rég felismerte: a sárga trikó örökké csak álom marad.

„Azt hiszem, még mindig meghatározó versenyző lehetek egy háromhetesen, de többé már nem akarok úgy felkelni, hogy azt gondolom, ’a karrierem egy kudarc, mert nem nyertem meg a Tour de France-t’. Nagyobb esély van rá, hogy ez sosem történik meg, úgyhogy mostantól nem a győzelem gondolatával megyek neki a Grand Touroknak, hanem azzal, hogy kihozzam magamból a legjobbat.

Örömödet kell lelned abban, amit nap mint nap csinálsz. Ha rágörcsölsz az eredményekre, vagy arra, hogy megnyerd a Tourt, nem hiszem, hogy valaha is sikeres leszel."

Fontosabb dolgok

Az apaság szintén pozitív értelemben forgatta fel Bardet életét. Felesége, Amandine 2020 februárjában adott életet kisfiuknak, Angusnak. Amíg az AG2R-nél tekert, Bardet távoli ábrándként tekintett a családalapításra, nem volt meggyőződve arról, hogy profi versenyzőként valaha képes lesz-e egyensúlyozni a család és a sportkarrier között. Viszont a DSM-nél lekerült róla a csapatkapitánysággal járó extra teher és felelősség, így ez már nem jelent megoldhatatlan problémát számára.

„Nekem pont kapóra jött, amikor 2020-ban a covid miatt leállt a kerékpáros élet, hiszen így többet lehettem a kisfiammal” – mondja. „Figyelembe véve, min kellett keresztülmennünk, ez talán kicsit érzéketlennek hangzik, de a járvány miatt rengeteg együtt töltött időt nyertünk a családdal, és erre máskülönben nem lett volna lehetőség. Alapesetben évi 200 napot vagyok távol, de így minden nap láthattam őt nyolc-kilenchónapos koráig."

„Az apaság megváltoztatta azt is, hogyan tekintek a kerékpárversenyzésre” – teszi hozzá. „Most már képes vagyok kikapcsolni, elvonatkoztatni a kerékpározástól, hogy édesapaként legyek jelen.”

Ilyenkor jössz rá, hogy vannak fontosabb dolgok is a sportnál, és ez felszabadítja az elmédet is, mert már nem kizárólag arra koncentrálsz, hogy sikeres versenyző legyél."

„Egyébként ez egy paradox helyzet, mert az apaság segített még jobban összpontosítani, hiszen már nem saját magamért, hanem valaki másért versenyzek.”

Több lábon állni

Bardet azon tudatos versenyzők egyike a WorldTour-mezőnyben, akik stabil alapot teremtettek maguknak az aktív sportpályafutásuk utáni időszakra is. A profi kerékpárosok döntő többsége 35 éves kora körül visszavonul, és még a legnagyobb sztárok sem feltétlenül tudnak annyi pénzt felhalmozni, hogy soha többé ne kelljen dolgozniuk. Legtöbbüknek ekkor kezdődik csak a való élet, és ekkor szembesülnek azzal, hogy az egyetlen dolog, amiben jók, az a kerékpározás. Mivel a versenyzők egyre korábban válnak profivá, ez a probléma csak súlyosbodni fog. Épp ezért Bardet szerint a sportágnak még időben kell lépni.

„A menedzserem mesélte nekem, hogy manapság egyre gyakoribb, hogy már a junior korú versenyzőknek is van menedzsere. A profi csapatok a junior mezőnyben vadásznak új versenyzőkre, akiket akár már 17 évesen leszerződtetnek, nehogy lemaradjanak az új Evenelpoelról” – mondja Bardet, akinek határozott véleménye van arról, hogy mi a csapatok dolga és felelőssége ebben a kérdésben.

A csapatok felelőssége kell, hogy legyen, hogy a versenyzőik ne hagyják ott az iskolát 17 évesen azért, hogy profi kerékpárosok legyenek."

„Biztosítaniuk kell, hogy eltöltsenek minimum két évet a felsőoktatásban a kerékpáros karrierjük mellett, és itt felértékelődik az utánpótlásneveléssel is foglalkozó csapatok, mint például a DSM szerepe – meg kell teremteniük a lehetőséget, hogy a fiatal versenyzők diplomát vagy szakmai gyakorlatot szerezzenek a kerékpározáson túl, biztos, ami biztos alapon.”

„Kíváncsi leszek, milyen lesz a helyzet 10 év múlva, mert nem konkrétan Remcóért aggódom, hanem azok miatt a fiatal srácok miatt, akik Remco példájából kiindulva azt gondolják, 17 évesen eldobhatnak mindent, anyagilag támaszkodhatnak a szüleikre, és ők lehetnek a kerékpársport következő nagy sztárjai.”

Bardet-nak sosem kellett szorongania a kerékpározáson túli jövője miatt, céltudatosan készült élete következő fejezetére, egy ideig kombinálva az élsportot a tanulással: felfelé ívelő országúti karrierje mellett elvégezte a grenoble-i Üzleti Iskolát, ahol közgazdász mesterdiplomát szerzett 2016-ban – ugyanabban az évben, amikor második lett a Tour de France-on. Bevallja, elsőévesként még klasszikus diákéletet élt, ahogy kell, minden alkalmat megragadott a bulizásra, és bizony elő-előfordult, hogy másnaposan gurult ki edzeni. De az aktív társasági élet volt az ellenszer a profi kerékpársportot jellemző magányra. Felsőfokú tanulmányaival pedig megalapozta, hogy több lehessen, mint ’Romain Bardet, a kerékpáros’.

Mindig gondoltam a kerékpársport utáni életemre. Nincs egy konkrét tervem, hogy mit szeretnék csinálni, de tudom, hogy akár jövőre is befejezhetném a karrieremet, és boldogulni fogok."

„Tudom, mi kell ahhoz, hogy boldog legyek az életben. Kerékpárosként kevés dologgal kellett törődnöm. De hiányzik az, hogy végre én irányítsam a saját életemet, hiszen profi bringásként nem ez a helyzet. Más emberek intéznek helyetted mindent. Nem te irányítasz, csupán egy szereplő vagy egy darabban” – vonja meg a színházi párhuzamot Bardet.

„A normál életben még nehezebb kontroll alatt tartani a dolgokat, de készen állok rá. Nem kell a profi mezőnyben maradnom ahhoz, hogy boldog legyek. Csak addig maradok, amíg versenyképes vagyok. Amint úgy érzem, hogy kevés vagyok, abbahagyom. A kényelem nem lehet szempont.”

„Számomra a boldog visszavonuláshoz sokkal több kell annál, minthogy elmondhasd magadról, jó kerékpáros voltam. És éppen ettől lesz izgalmas a kerékpársport után élet.”

via Cyclist magazin

Giro d'Italia